Munkavállaló autójának defektje


Cégünktől rendszeresen szállítanak el fémhulladékot külső fuvarozók. Egyik alkalommal, miután a szállító jármű kihajtott a cég telephelye előtt futó közútra, a hulladék egy része oda lehullott, és az épp dolgozni igyekvő egyik munkavállalónk autójával áthajtott az egyik fémdarabon. Ennek következtében durrdefektet kapott, és bár ő maga szerencsére nem sérült meg, de az autója több helyen is rongálódott. A munkavállaló most kártérítési igényt nyújtott be, arra hivatkozva, hogy munkába jövet következett be a kár, és ezért a munkáltató köteles azt megtéríteni. Alapos lehet a követelése?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2016. február 1-jén (128. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2515

[…] károkozó körülmény bekövetkezését elkerülje vagy a kárt elhárítsa, vagy– a kárt kizárólag a károsult elháríthatatlan magatartása okozta [Mt. 166. § (1)-(2) bek.].A tényállás alapján a munkavállaló a saját kezelésében lévő gépjárműben utazott, még nem állt a munkáltató rendelkezésére (éppen munkába ment), és a káresemény sem a munkáltató kezelésében lévő területen, hanem a közúton következett be. Ebből következően nem áll fenn az összefüggés a káresemény és a munkaviszony között, a kár nem munkaviszonnyal összefüggésben érte a munkavállalót. A munkáltatónak tehát […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.