A Munkaadó Lapja - 2005/01 (január) tartalom:

Adósarok
Áfaváltozások
Az eddigi évek gyakorlatához hasonlóan, a múlt év végén is jelentős változtatásokon esett át az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (Áfa-tv.). Összeállításunkban az adóalanyok többségét érintő, lényegesebb módosításokat foglaljuk össze. tovább
Egy hónap
Hírvilág
Jogszabályfigyelő
Összeállításunkban azokat a lapzártát megelőző hónapban megjelent jogszabályokat, illetve tervezeteket ismertetjük, amelyek számot tarthatnak a munkaadók érdeklődésére. tovább
Fórum
Foglalkoztatási esélyek 2005-ben
Munkahely, munkahely, munkahely - olvashattuk tavaly a kabinet programjában. E célkitűzés alapján az optimista kormányzati prognózis azzal számol, hogy az idén 0,8-1 százalékkal bővülhet a foglalkoztatottak száma, amely 2004-ben stagnált, sőt a legfrissebb statisztikai adatok... tovább
Szerényen bővülhet idén a foglalkoztatás
A kormány a foglalkoztatás 0,8-1 százalékos bővülésére számít 2005-ben, amit a kabinet szakértői szerint az adóterhek csökkenése és az eddigieknél nagyvonalúbb járulékkedvezmények, valamint a gazdasági realitásokhoz igazodó idei bérpolitika alapoznak meg. A vállalkozói... tovább
Humánpolitika
Hátrányos helyzetűek foglalkoztatása
Az elmúlt évek társadalmi-gazdasági változásai jelentős munkavállalói rétegeket érintettek hátrányosan, különösen azokat, akik eleve nehézségekkel indulnak a munkaerő-piaci versenyben. S mindez napjainkra is érvényes. Nyilvánvaló, hogy egyes csoportok nem képesek önmaguk... tovább
Melléklet - Munkaerő-közvetítés, -kölcsönzés
Álláskeresés az interneten
Mozgásban az álláspiac
A munkaerő-közvetítés és -kölcsönzés piacán - éles árversenyben - több ezer cég tevékenykedik. E szolgáltatók jellemzően sikerdíjas rendszerben dolgoznak, s hirdetéssel és direkt kereséssel kutatják fel az alkalmas jelölteket. Noha az elmúlt években a magánközvetítők... tovább
Monitor
Szakmai útlevél
Bár a tervek szerint az első negyedév végéig bevezetik az uniós munkavállaláshoz szükséges, a végzettséget, illetve a szakképesítést igazoló Europass dokumentumot - s az idei végzősök már megkapják az ehhez kapcsolódó igazolásokat -, egyelőre sok részletkérdés... tovább
Könyvek
Munkaadók
A munkaidőkeret szabályai
A munkabiztonság és a munkavédelem jellemzően akkor kerül a közérdeklődés homlokterébe, ha kiemelt építkezéseken találnak feketemunkásokat, vagy ha kirívóan magas büntetést szabnak ki egyszerű magánemberekre. Pedig a legfontosabb kérdésről van szó, nevezetesen arról,... tovább
Uniós vita a munkaidő szabályozásáról
Az Európai Parlament és Tanács 2003-ban módosította a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló irányelvét. Már ekkor tudható volt, hogy újbóli vizsgálatra lesz szükség két témában: egyfelől a referencia-időszakra vonatkozóan, másfelől a munkaidőkorláttól való... tovább
Munkaügy - Munkajog
Jogharmonizáló - határon átnyúló Gazdasági egyesülés
A határon átnyúló gazdasági egyesülésről szóló irányelv tervezetéről most folynak a viták az Európai Unióban. Várhatóan még az idén elfogadják a tagállamok a javaslatot. Az alábbiakban a tervezet főbb kérdéseit és a vitatott pontokat ismertetjük. tovább
Jogmagyarázó - A munkabér védelme
A munkajog garanciarendszerének egyik kiemelt területe a munkabér megóvása, a bérből élők védelme. Alábbi cikkünkben ismertetjük a vonatkozó rendelezéseket és néhány bírósági esetet is közzéteszünk. tovább
Praktikum
Profilváltó vállalkozások
Évente hozzávetőlegesen 80 ezer vállalkozás kényszerül tevékenysége módosítására. A saját területükön főként a mikro-, kis- és középvállalkozások sikertelenek, de előfordul, hogy nagyobb cégek sem találják meg számításukat az eredeti profiljukban. Az uniós... tovább
Foglalkozása: feltaláló
Cikkünk azokkal az esetekkel foglalkozik, amikor valakinek munkaköri kötelezettsége, hogy szabadalmaztatható, illetve iparjog-védelmi oltalomban részesülő megoldásokat dolgozzon ki. tovább
Egyéni védőeszközök a munkahelyeken
Valljuk be, gyakorta látni olyan munkavállalót, aki valamilyen egyéni védőeszközt nem használ. Sajnos a munkáltatók sem fordítanak kellő gondot az egyéni védőeszközökre vonatkozó minimális biztonsági és egészségvédelmi követelmények betartására. Cikkünk ezeket a... tovább
Társadalombiztosítás
Év eleji tb-változások
Cikkünkben összefoglaljuk a január 1-jétől hatályos társadalombiztosítási szabályokat. tovább
Vezércikk
Tervek és remények

Keresés

Kérdésfeltevés
A szerkesztőséghez elküldött kérdéseire minden regisztrált látogatónak válaszolunk. A kérdés elküldéséhez kérjük, lépjen be előfizetői azonosítóival, vagy regisztráljon most!
Írja be kérdését!
A válaszhoz adja meg adatait:
kötelező mező
Érvénytelen e-mail cím
kötelező mező
Érvénytelen jelszó!
Jelszó megadása szükséges!
kötelező mező
Érvénytelen név!
Ellenőrző kód
Érvénytelen kód!
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.