×

Mozgásban az álláspiac

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2005. január 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 83. számában (2005. január 15.)
A munkaerő-közvetítés és -kölcsönzés piacán – éles árversenyben – több ezer cég tevékenykedik. E szolgáltatók jellemzően sikerdíjas rendszerben dolgoznak, s hirdetéssel és direkt kereséssel kutatják fel az alkalmas jelölteket. Noha az elmúlt években a magánközvetítők némi recesszióról panaszkodtak, mára valamelyest javultak a kilátásaik. Az árversenynek elsősorban az on-line szereplők a nyertesei, hiszen olcsóbban és gyorsabban szolgáltatnak. Emellett általános tendencia, hogy a közvetítő cégek igyekeznek bővíteni, illetve specializálni szolgáltatásaikat. Bár a közvetítést és a kölcsönzést megrendelő munkáltatók ma még elsősorban a nemzetközi társaságok, azonban örvendetes, hogy az új megbízók sorában megjelentek a hazai tulajdonú vállalkozások is.

A munkaerő-közvetítés és -kölcsönzés mára nem csupán ismert és elfogadott, hanem országszerte egyre népszerűbb is. Ennek oka, hogy a foglalkoztatók és a foglalkoztatottak számára egyaránt előnyökkel jár. A munkavállaló felkeresi a kiszemelt munkaerő-közvetítőt vagy -kölcsönzőt – a biztosabb siker érdekében esetleg egyidejűleg többet is -, elkészíti önéletrajzát, megjelöli, milyen területeken és milyen munkakörökben dolgozna szívesen, s aztán vár a sorára. A munkáltató számára viszont csupán az a feladat, hogy megfogalmazza igényét, hogy milyen munkakörbe, milyen végzettségű és képzettségű személyt keres. Ha az ügylet belátható időn belül létrejön, mindenki jól jár. Ráadásul az internet terjedésével mindez egyszerűbbé, gyorsabbá és olcsóbbá is vált.

Különböző módszerek

A legalkalmasabb munkatársak megtalálásához alapos válogatásra és mérlegelésre van szükség. E célból a nagyobb cégek kivétel nélkül HR-részleget működtetnek, amelynek feladata a társaság humánerőforrás-készletének optimalizálása. Ezt a csoportot vagy osztályt bízzák meg azzal is, hogy felkutassa és megtalálja a megfelelő embereket a cég számára, a lehető legkülönfélébb munkakörökbe. Kisebb, de sok esetben közepes társaságnál sem alakítanak ki önálló humánerőforrás-részleget, ha az nem térül meg kellőképpen a cég számára. A betéti társaságoknál vagy alacsonyabb létszámmal ténykedő korlátolt felelősségű társaságoknál az ügyvezető igazgató, illetve annak helyettese hivatott kiválasztani a jelöltek közül a legalkalmasabbat, a munkaerő-felvétellel járó adminisztratív munkát pedig a titkárság vagy az iroda vezetője végzi el.

Mindenekelőtt tisztázni kell, hogy milyen célra és milyen munkakörbe kell felvenni a dolgozót. Amikor ezt körvonalazták, el kell dönteni, melyik lehet a legmegfelelőbb útja a potenciális munkavállalók megszólításának. Magától értetődő módon nem ugyanaz a leghatékonyabb módszer az ügyfélszolgálati munkatárs esetében, mint a pénzügyi előadónál, s a legrátermettebb kereskedelmi asszisztenst is más eszközökkel lehet felkutatni, mint a marketingigazgatót. A munkaadó és a munkavállaló egymásra találásának számos útja van, amelyeknek eltérő a technikája és az eredményessége is.

Hirdetési újságok

A leggyakrabban használt módszer a hirdetés. Ez esetben az éppen megüresedett álláshely betöltését mindenki számára elérhető úton, rövid és tömör hirdetés közzétételével szeretnék megvalósítani. Néhány mondatban megfogalmazzák, mi a kívánalom végzettség, nyelvtudás, gyakorlat tekintetében. Ahirdetésekben az esetleg elvárt többletet, például a jogosítvány meglétét is rögzítik. Az ennél bővebb szövegekben az álláskeresőt már informálják bizonyos részletekről, s a jelentkező a kezdetek kezdetén megtudhatja, mire számíthat – persze csak nagy vonalakban. Kiemelt juttatások, továbbképzési lehetőségek – ilyen és hasonló ajánlatokkal próbálják arra ösztönözni az aspiránsokat, hogy minél többen jelentkezzenek.

Sokatmondó az is, milyen csatornákon keresztül szeretné elérni a cég a leendő munkatársait. Az álláshirdetések fő terepe az írott sajtó. A legnépszerűbbek a hirdetési újságok. A vállalkozás, ha széles körben szeretné elérni az embereket, akkor nem hagyja ki a szaklapokat, de persze célszerű napilapokban is feladni a hirdetéseket. Ma már azonban sokan teszik le a voksukat az internet mellett is: ezzel érhető el ugyanis a lehető legtöbb ember. Aki pedig állást szeretne kapni, biztosan keresgél a világhálón is.

Átmeneti munkaalkalom

Az érdeklődők alkalmasságát pályáztatás révén mérik össze a cégek. Ez az esetek egy részében bárki számára nyitott, tehát aki szívesen elfoglalná az adott pozíciót, elkészíti beadványát, megfogalmazva abban jövőbeli elképzeléseit is. Más esetekben viszont csak adott körből szemelgetnek: ilyenkor megszabják például, hogy csak a cég belső munkatársai jelentkezhetnek, vagy még tovább szűkítik a kört egy igazgatóságra vagy egy osztályra.

Vannak olyan vállalkozások is, amelyek szerződéses kapcsolatot alakítanak ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálattal annak érdekében, hogy folyamatosan kielégíthessék munkaerőigényüket. Amunkaügyi központokban jelentkező állástalanok számára ezen munkaköröket ajánlják fel. Ez természetesen elsősorban azoknál a feladatoknál működik, amelyek nem igényelnek túlzottan specifikus szaktudást, s nem is a magasabb pozíciókba válogatnak ily módon.

Napjainkban egyre többen veszik igénybe a magán-munkaközvetítést is. Budapesten ma már szinte minden forgalmasabb csomópont közelében találni egy szolgáltatót, néhol többet is. Nem kisebb az érdeklődés vidéken sem: csupán annyival mérsékeltebb a kínálat, amennyivel szűkebb a munkaerőpiac. A közvetítés ma már bevett gyakorlatnak számít: munkaadó és munkavállaló számára egyaránt előnyöket rejt. A közvetítők azt vállalják magukra, amitől a vállalkozások a leginkább ódzkodnak: rengeteg időt és energiát elpazarolni arra, ami nem függ össze szorosan a tevékenységükkel. Érthető, ha a cégvezetők úgy gondolják, sokkal jövedelmezőbb, ha arra használják kapacitásaikat, amihez értenek. Megéri tehát pénzt áldozni arra, hogy az általuk megbízott közvetítő cég foglalatoskodjon az alkalmassági vizsgálatok lefolytatásával. Annál is inkább, mert ily módon szakértő szemek mérik fel a jelöltek alkalmasságát. Ez tehát a szó szoros értelmében közvetítés: a szolgáltató csak addig áll kapcsolatban a leendő foglalkoztatóval és foglalkoztatottal, amíg azok egymásra nem találnak. Azután az együttműködés eredményessége már a két félen múlik.

Másként van ez a munkaerő-kölcsönzés esetében. Hasonlóság viszont, hogy az állásbetöltés e formáját is kezdi megszokni a piac. Jóllehet ez a forma még nem annyira természetes a munkaadói és a munkavállalói kör számára sem, de annyi bizonyos: mind többen ismerik fel az ennek sajátosságaiban rejlő lehetőségeket.

A szakemberek szerint a kölcsönzés bizonyos vállalkozások számára sokkal több eredménnyel kecsegtet, mint a közvetítés. Ez esetben ugyanis egészen másról van szó, mint az érintettek egyszerű "összehozásáról". A kölcsönzés kifejezés nem véletlen: azt takarja, hogy a dolgozó a munkaerő-kölcsönző céggel áll szerződéses jogviszonyban, amely hosszabb-rövidebb időre "odaadja" az illetőt egy másik cégnek. Ebből adódik, hogy gyakori a határozott, illetve az átmeneti idejű kölcsönzés. Ha például egy vállalkozás előre tudja, hogy adott időszakban csak nagyobb létszámmal tudja ellátni a feladatait, akkor az adott időszakra többletmunkaerőt kölcsönöz az erre szakosodott cégek valamelyikétől. Ekonstrukció esetében szigorúan a piaci viszonyok érvényesülnek: amikor többletigény van, akkor többletmunkásra van szükség, amúgy pedig – feladat híján – felesleges foglalkoztatni a munkavállalókat.

Jogszabályi háttér

A munkaerő-közvetítés mikéntjét kormányrendelet szabályozza. A 2001-ben született jogszabály értelmében a magán-munkaközvetítés a munkaügyi központ munkaközvetítői tevékenységén kívül végzett olyan tevékenység, amelynek célja, hogy elősegítse a munkát keresők és kínálók találkozását foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítése céljából.

A definíció szerint ide kell sorolni a magyar állampolgárok külföldre történő közvetítését foglalkoztatás céljából, mint ahogy ide tartozik a külföldi állampolgárok Magyarországra történő közvetítése is. E formáról akkor beszélhetünk tehát, ha a tevékenység eredményeképpen olyan jogviszony jön létre, amelyben a szolgáltatás tárgya valaki által ellenérték fejében végzett munka. Külön szól a jogszabály a gyermeknevelő, vagyis az aupair tevékenységről. Ez esetben az illető családoknál vállal szerepet a gyermekek ellátásában, nevelésében és gondozásában, s az így végzett feladataiért ellenszolgáltatásban részesül. Ez utóbbi e speciális esetben nem csupán készpénz, hanem szállás, étkezés, illetve a nyelvtanulás támogatása is lehet.

Három esetre azonban nem vonatkozik a rendelet. Bár a gyakorlatban munkaerő-közvetítés történik, mégsem tartozik ide, ha a helyi önkormányzat az állástalanok foglalkoztatása céljából munkát ajánl fel, mint ahogy nem szól a rendelet arra az esetre sem, ha egy oktatási intézmény a vele tanulói, hallgatói jogviszonyban állók részére szervez találkozót álláskeresés céljából. Az állásbörze tehát nem számít közvetítésnek. Hasonlóképpen kivétel, amikor színházi és művészeti ügynökség művészeket közvetít bizonyos produkciókhoz.

A szabályozás pontosan rögzíti, hogy milyen feltételei vannak a közvetítő, illetve a kölcsönző cég ténykedésének. Bármelyikről is van szó, nyilvántartásba kell vétetni a székhely szerinti munkaügyi központnál. Erre pedig kizárólag azt követően kerülhet sor, ha a cégjegyzékbe bejegyezték, illetve társasági szerződése, alapító okirata vagy alapszabálya tevékenységi körként a kölcsönzési, illetve a magán-munkaközvetítői tevékenységet rögzíti. Garanciát jelenthet, hogy a kérelmező cég legalább egy munkavállalójának rendelkeznie kell a meghatározott szakmai képesítéssel, illetve gyakorlattal, s követelmény az is, hogy a vállalkozásnak legyen irodahelyisége.

Vagyoni biztosíték

Bizonyos esetekben azonban ennél is többet várnak el a közvetítőtől, illetve kölcsönzőtől, s vagyoni biztosíték letétbe helyezéséhez kötik a nyilvántartásba vételt. A munkaközvetítők számára akkor kötelező ez, ha külföldi munkavégzésre keresnek és találnak munkavállalókat, ez esetben 500 ezer forintot kell félretenni. Akkor is elvárják a letétbe helyezett pénz meglétét, ha a közvetítő díjat számít fel az álláskereső számára. Itthoni ténykedés esetén 300 ezer forintot kell elhelyeznie a cégnek hitelintézetnél vagy pénzügyi vállalkozásnál.

A kölcsönzőktől nagyobb biztosítékot várnak el: számukra egymillió forint a követelmény. Ez az összeg kizárólag kártérítésre fordítható, s természetesen akkor jár a sértettnek, ha a kölcsönzés, illetve a közvetítés során a munkavállalót sérelem éri. Persze előfordulhat, hogy ugyanaz a cég egyidejűleg foglalkozik munkaerő közvetítésével és kölcsönzésével is: ez esetben mindkét tevékenységre külön-külön kell letétbe helyezni a vagyoni biztosítékot, s azok esetében egymástól függetlenül kezelik a kifizetéseket is. Természetesen a felhasználást követően pótolni kell a letéti összeget, nem fordulhat tehát elő, hogy a keret egyszeri kimerülését követően már nem lesz miből kifizetni az esetleges sértetteket. Erre a társaságoknak 30 nap áll rendelkezésükre, s ha megtették, jelenteniük is kell az illetékes munkaügyi központnak. Nem kell aggódnia annak sem, aki olyan cég révén talált munkát, amelyik az idők során megszűnt. A vagyoni biztosíték ugyanis nem számolható fel azonnal, fél évig még rendelkezésre kell állnia azt követően is, hogy a korábbi tevékenységével felhagyó közvetítőt vagy kölcsönzőt törölték a nyilvántartásból.

Megkülönböztetés nélkül

A rendelet nem csupán vagyoni garanciát kíván nyújtani a munkakeresők számára. Éppen ezért alapszabályként rögzíti, hogy tilos nem létező álláshelyre közvetíteni a jelentkezőket, de nem ajánlható számukra olyan állás sem, ahol sztrájk van. A potenciális dolgozók érdekeit hivatott védeni, hogy nem engedélyezett a hátrányos megkülönböztetés a közvetítés során, így sem a neme, a kora, a nemzetisége vagy a családi állapota miatt nem kerülhet senki roszszabb helyzetbe, mint potenciális versenytársa.

Ezt persze a gyakorlatban nem egyszerű betartani, annál kevésbé, mert maga a jogszabály is ad kibúvót. Ha ugyanis a munka jellegéből következik a megkülönböztetés, akkor ez nem minősül hátrányosnak. Tiltott még olyan munkaerőigényt kielégíteni, amely jogszabálysértő feltételeket tartalmaz. A rendelet igyekszik gátat szabni a túlkapásoknak is: szabálytalan olyan személyi adatokat rögzíteni, amelyekre a munkát keresők alkalmasságának a megítéléséhez nincs szükség, s amelyek a keresett tevékenységgel nincsenek közvetlen összefüggésben.

A munkaközvetítő felelőssége az is, hogy megfelelően informált legyen a potenciális munkavállaló. A feladat elvállalása előtt tisztában kell lennie az érintettnek a felajánlott munkakör legfontosabb sajátosságaival, tudatnia kell a gyakorlati idő hosszát, a foglalkoztatás helyét és a munkarendet. Külföldi helyszín esetében még precízebbnek kell lennie a tájékoztatásnak: a közvetítőnek vázolnia kell partnere számára a fogadó ország munkavállalást érintő jogszabályait, mint ahogy az idegenrendészeti rendelkezéseket is, s ez nem elég szóban, hanem írásba kell foglalni.

A munkaügyi központok hatósági ellenőrzések révén győződhetnek meg arról, hogy a kölcsönbe adó, illetve a munkaközvetítő szabályosan végzi-e a tevékenységét. Hatvanezer forintos bírságra számíthat az a kölcsönző cég, amelyik a jogszabályban meghatározott feltételek hiányában tevékenykedik, vagy olyan helyre "utal ki" dolgozót, ahol sztrájk van. Ugyanekkora összeget kell letennie az asztalra annak a munkaközvetítőnek, aki ugyanezeket a vétségeket elköveti, vagy hátrányos megkülönböztetést alkalmaz.

Garanciális elemek

Jóllehet a közvetítés ma már gyakorlatilag gördülékenyen zajlik, azonban – az esetek többségében – e folyamatban mégis megjelennek a garanciális elemek. A magukra valamit adó szolgáltatók ugyanis vállalják, hogy ha nem minősül megfelelőnek a választás, akkor új jelöltet keresnek az adott munkahelyre.

Így van ez az Arthur Hunt Kft. esetében is, amelynek célja, hogy a munkaerő-közvetítők piacán vezető pozíciót foglaljon el. Gáborján László ügyvezető hangsúlyozta: cégük tíz éve van a szakmában, s azóta rendkívül sokat javult a helyzet. Amunkavállalók ma már egyértelműen igényt tartanak szolgáltatásaikra, de a foglalkoztatók is rájöttek arra: lassan lehetetlen lesz kikerülni a közvetítőket.

Elsősorban a nemzetközi cégek jelentkeznek segítséget kérve, de megszaporodott a megrendelések száma a hazai tulajdonú vállalkozásoktól is. Nemcsak a sok alkalmazottat foglalkoztatók gondolnak e munkaerő-felvételi formára, hanem a kisebb, de nagy költségvetéssel dolgozók számára is magától értetődik a közvetítés. Az ügyvezető szerint a vagyoni biztosíték sovány vigasz, valódi biztonságot nem jelent. Sokkal inkább a cégek szakmai tapasztalata jelenthet garanciát, s az, hogy "szükség esetén új embert ajánlunk az adott munkakörbe" – fogalmazott az ügyvezető. A cég egyébként két hónapon belül megtalálja a legalkalmasabb dolgozót, de már 3-4 hét után rövid jelentésben tájékoztatják partnerüket. Az Arthur Hunt elsősorban vezető pozíciók betöltésével foglalkozik, s megrendeléseik 90 százaléka fővárosi. A szolgáltatás áráról az ügyvezető nem volt hajlandó részleteket közölni, csupán annyit tudatott, hogy annak mértékét a kiközvetített munkatárs éves jövedelmének százalékában határozzák meg.

Előszűrés: tesztekkel

A díjazás tekintetében általában nem szívesen adnak tájékoztatást a cégek. Pontos összeg nem hangzik el, annyi bizonyos csupán, hogy a díj nagysága attól függ, mennyit keres majd a dolgozó.

Eddig hozzávetőlegesen 2000 megbízást teljesített a Job Kft., amely nemcsak közvetítéssel, hanem kölcsönzéssel is foglalkozik. Adatbázisukban 32 ezer név szerepel, s részben direkt kereséssel, részben az írott sajtóban vagy az interneten feladott hirdetésekkel dolgoznak.

A Hill International Európában 30, Magyarországon 15 éve segít munkaadó és munkavállaló egymásra találásában, négy irodájukban több mint 50 ezer interjút készítettek, s ezzel 2500 esetben közvetítettek sikeresen munkaerőt.

Az Interjob Kft. partnerei főként német-magyar vállalatok, főként a pénzügyi területen. Bankok, biztosítók, lakás-takarékpénztárak kérik fel a céget, de szakterületük a telekommunikáció is. Az Interjob elsősorban a közvetlen megkeresésben bízik, kevésbé dolgoznak hirdetésekkel. Időt takarítanak meg azzal, hogy az interjúk javarészt telefonon történnek, s az előszelekció után egy-három jelölt közül választják ki a legalkalmasabbat. A közvetítők általában tesztekkel s más módszerekkel előszűrést végeznek, s azt követően vizsgálják csak részletesebben az első lépcsőt sikeresen teljesítőket.

Amerikából indult

A munkaerő-kölcsönzés hosszú évtizedekre nyúlik vissza. Őshazája az Amerikai Egyesült Államok, ahol a II. világháborút követően alakult ki ez a forma. Az új technika meghonosodásához hozzájárult az is, hogy a szakszervezeti harcok eredményeképpen a század második felében a munkavállalók védelme és jogai egyre szélesebb teret nyertek. Ez idő tájt azonban még csupán a tengerentúl távoli módszerének számított a kölcsönzés, Európában csupán huszonöt évvel később kezdett ismertté válni. Az uniós országokban a 70-es évek elejétől vált gyakorlattá, aminek munkaerő-piaci előzménye, hogy ekkortól a vállalatok kénytelenek voltak szembesülni azzal, hogy bizonyos munkaköröket csak rövid ideig tudnak gazdaságosan betölteni. Díjazták az újítást a munkavállalók is, akiknek egy része számára kifejezetten örvendetes volt, hogy nem kellett hosszú időre elköteleznie magát, mégis pénzkereseti lehetőséghez jutott. Mások viszont a kínálkozó munkaalkalmak hiányában kényszerből bólintottak rá egy-egy ilyen záros határidejű állásra.

Tévedés lenne azt hinni, hogy ez csupán azok számára volt kedvező, akik megfelelő tudás nélkül nehezen boldogultak a munkaadókkal. Kialakult egy sajátos réteg a magasan kvalifikált munkavállalók között is, amely üdvözölte, hogy tartósabb kötöttség nélkül, mégis munkajogviszonyban alkalmazza őket a foglalkoztató, s ez az egyén számára mégsem elviselhetetlenül kockázatos.

A szerződés tartalma

Magyarországon ennél is később indult térhódító útjára a munkaerő-kölcsönzés, a közhiedelemmel szemben azonban ez már az államszocializmus idején létezett. Igaz, ekkor még korlátozott mértékben, s főként azokban az ágazatokban, amelyekben a szezonalitás uralta a munkaerő-piaci igényeket. Elsősorban kisebb cégek ténykedtek kölcsönzőként, nagyobb társaságok nemigen boldogultak a piacon, s nem lehetett szó hálózatról sem. A rendszerváltást követően új helyzet állt elő: az ugrásszerűen megemelkedett munkanélküliség a hagyományos álláspiaci módszerek kiegészítését követelte meg, s ez lendületet adott a munkaerő-kölcsönző cégeknek.

A kölcsönzés esetében jellemzően két szerződés köttetik, hiszen háromirányú megállapodásról van szó. Az egyik dokumentumban a kölcsönző és a munkavállaló állapodik meg, s ez munkaviszonynak számít. A kölcsönző cég és a munkaadó külön szerződésben rögzítik egymással szembeni jogaikat és kötelezettségeiket. Ez a dokumentum rendelkezik a foglalkoztatás körülményeiről, mint ahogy – sajátos módon – a két cég közötti megállapodásban tisztázzák a munkakört is. Felsorolják továbbá a kiválasztással kapcsolatos tudnivalókat, s az ellentételezés mikéntjét.

Világosan meg kell fogalmazni azt is, hogy miként osztják meg egymás között a munkáltatói jogokat a felek, hiszen a speciális helyzet speciális foglalkoztatást eredményez. Képtelenség ugyanis, hogy az alkalmazottját ideiglenesen átadó kölcsönző cég vállal felelősséget azokért a dolgokért, amelyekre nincs hatása. Például a megfelelő munkakörülmények szavatolása, a balesetek megelőzésének garantálása nem rajta múlik. Általában ragaszkodnak viszont a munkaerő-kölcsönzők ahhoz, hogy a felvétel és az elbocsátás joga az ő hatáskörükben maradjon.

Gond adódik viszont – az érintettek szerint – a jogi rendezetlenségből, hiszen nem lehetséges, hogy a felelősséget bizonyos mértéken túl megosszák egymással a felek. Ennek áthidalására voltak tervek, tudomásunk szerint egyeztettek is a kormányzati illetékesek az érintett vállalkozásokkal – mint szakértőkkel -, az előkészített jogszabály azonban végül nem született meg.

Létszámbővítési kényszer

A piaci szereplők sorában az egyik legjelentősebb kölcsönző cég a Workplus. Tizenöt éve tevékenykednek, s mára eljutottak odáig, hogy nemrégiben Work Perfect néven külön céget alapítottak, amely kimondottan a kölcsönzéssel foglalatoskodik.

Fizikai munkaerőt általában nagy multinacionális gyártó cégeknek kölcsönöznek, míg a szellemi dolgozók tekintetében a kisvállalkozóktól a nemzetközi vállalatokig széles körű a paletta – tudtuk meg a Workplus irodavezetőjétől. Oberczián Géza elmondta: alapvetően egyszerű irodai munkák elvégzésére keresik a munkaadók az embereket, recepciós, adminisztrátor, könyvelő tartozik például a legnépszerűbb munkakörök közé.

A tapasztalatok szerint két esetben veszik fontolóra a vállalkozások, hogy kölcsönzés révén biztosítják a munkavégzést. Egyfelől amikor a megsokasodó feladatok elvégzéséhez nélkülözhetetlen a létszámbővítés, ám ez csupán ideiglenes állapot, ekképpen a határozatlan időre szóló munkaviszony nem megfelelő megoldás. Másfelől e konstrukció mellett határoznak a cégvezetők akkor is, amikor a cégben ugyan fejlesztés történik, ez azonban nem vonhatja maga után a sikeres működtetéshez szükséges foglalkoztatotti bővítést. Ha például létszámstop van, akkor kölcsönzéssel "mentik meg" a helyzetet: ennek segítségével ugyanis elkerülhető, hogy a limitet meghaladja a dolgozói létszám, mégis lesz elegendő munkaképes ember a társaságnál. Ily módon a munka ellenértékét nem a bérköltségek közé kell könyvelni, hanem a szolgáltatást vásárolja meg a megbízó. Igaz, valamivel többet kell havonta kiutalnia, ám másik zsebből.

A Munka Törvénykönyvének 2002-es módosítása előírja, hogy fel kell számolni a bújtatott foglalkoztatást, azaz a munkaviszonyt megbízási szerződéssel leplező cégeknek módosítania kell addigi gyakorlatukat. Az erre vonatkozó türelmi idő vége Oberczián Géza szerint sokakat ösztönöz arra, hogy kölcsönzéssel váltsák ki addigi megbízottaikat.

A Workplus 40 ezres adatbankkal dolgozik, s nemcsak kölcsönzésre specializálódtak, hanem a közvetítés is a tevékenységi körükbe tartozik. A potenciális munkavállalóval a kezdetek kezdetén kitöltetnek egy kérdőívet, s ha igennel válaszol a kérdésre – érdekli-e időszakos munkalehetőség -, akkor az illető a kölcsönzés várólistájára is rákerül.

Adózási hátrányok

A munkaerő-kölcsönzőket az adózás szempontjából hátrányosan érinti, hogy az alkalmazottaik kölcsönadásából származó összeg nekik árbevételnek számít. Míg azonban egy kereskedelmi cég levonhatja az árbevételéből az eladott áruk beszerzési értékét, s csupán a fennmaradó összeg után számítják fel az iparűzési adót, addig a munkaerő-kölcsönző cég nem vonhatja le a kölcsönadott személynek járó fizetést az árbevételből. Ám a komoly árversenyben a cégek egy jó része nem terheli az ebből adódó többletköltségeket tovább, s aláígér a konkurenciának.

Oberczián Géza szerint a munkaerő-közvetítés bővülését az alapozhatja meg, ha a fizikai munka szélesebb körűvé válik. Ma még a piac zömében szakképzett dolgozók kölcsönzésével foglalkozik, ám ez az igény a következő időszakban eltolódhat a fizikai dolgozók felé. Ahogy bővül a gazdaság, e kör kereslete egyre szélesedik majd. Persze egyelőre nincs miért örülni, hiszen jelentősen le vagyunk maradva a régi uniós tagállamokhoz képest. A tizenötök körében bevett gyakorlat a kölcsönzés, azonban Magyarországon még szükség van a népszerűsítésére. Ezzel együtt kétségtelen, hogy mind többen ismerik fel ennek előnyeit. Az egyetemisták és főiskolások számára például a vizsgaidőszak fehér folt lehet a munkavégzés folyamatosságát illetően, viszont a köztes időszakokban szívesen vállalják, hogy a kölcsönzés formájában dolgozzanak.

Sikerdíjas rendszer

A javadalmazás mértéke cégenként különböző, s meghatározó az is, hogy a béren kívül milyen juttatási lehetőségek vannak. Alapszabály, hogy a kölcsönzéssel munkába álló dolgozó nem kereshet sem kevesebbet, sem többet, mint a hagyományosan alkalmazottak; bérfeszültség nem keletkezhet közöttük.

A munkaerő-kölcsönzők sikerdíjas rendszerben dolgoznak: akkor számíthatnak a megbízó pénzére, ha igyekezetüket siker koronázta, s betöltötték a korábban üres álláshelyet. Egy kvalifikált munkaerő esetében jellemzően egyhavi munkabér a díjazás, ez azonban pozíciótól függően változik. Egyszerűbb irodai munka, könyvelő vagy bérszámfejtő esetén nagyjából enynyire számít a cég, ha már nyelvtudással is rendelkezik az illető, akkor lehet másfél hónap is a sikerdíja. Ha extra szakmai ismereteket igénylő pozícióba kölcsönöznek embert, akkor kéthavi munkabér a cég jussa, a középvezetők esetében három hónap keresetét kérik, felsővezetőknél 3-4 hónapról szól a megállapodás.

Az Európa-szerte ténykedő Adecco újítása, hogy ez év őszén komplex kötelezettségvállalási programot vezetett be. A 49 országban egyidejűleg zöld jelzést kapott program keretében az ügyfeleik számára teljes körű minőségi biztosítékot nyújt a cég szolgáltatásai minden területén. A svájci Adia leányvállalataként ténykedő Adecco hazánkban 13 éve található meg, jelenlegi nevét azonban csupán 1997 óta viseli, amikor fuzionált az Adia és a francia Ecco.

A Ventiv Health főként gyógyszeripari cégeknek kínálja szolgáltatásait. Évente csaknem 200 megbízást teljesítenek, s büszkék szolgáltatásuk minőségére, rugalmasságukra és gyorsaságukra. Nemcsak a kölcsönzés terén ismertek, de közvetítéssel is foglalkoznak. Mottójuk – egy hajóban evezünk – a közösségvállalást, a munkaadó és a munkavállaló érdekeinek maradéktalan érvényesítését hivatott garantálni. A nemzetközi hátterű céget gyakorta bízzák meg vezetők kiválasztással is az egészségügy területén. E felkérésnek részben régi gyógyszeripari kapcsolatai segítségével tud eleget tenni, részben pedig a direkt keresés módszerét alkalmazzák a szakmailag legmegfelelőbb jelölt kiválasztására. Az évek során elérték, hogy a magyar gyógyszeripar felsővezetői pozícióiban dolgozók elsősorban a Ventiv Health Magyarország Kft.-t keresik fel váltási szándékukkal.

"Szürke zóna" a munkapiacon

A négy és fél éve működő Riss and Partners időszakos és állandó munkaerő-problémák megoldását egyaránt magára vállalja. Széles a paletta ezenkívül is: munkaerő-kölcsönzéssel, -közvetítéssel, fejvadászattal, humánus elbocsátással és bérkifizetéssel kapcsolatos adminisztratív teendők intézésével foglalkoznak.

A Riss kifejezetten ajánlja szolgáltatásait a "krízisidőszakokra": a mérlegkészítés, az adóbevallás, a rendezvények, a projektek vagy az ünnepek idejére. Sőt, kollégák szabadságolását is lehet javaslatuk szerint munkaerő-kölcsönzéssel helyettesíteni, míg a gyes időszakára is kérhető ily módon ember. Az árat ugyan konkurenseikhez hasonlóan egyedileg határozzák meg, az igénybe vevőnek a bruttó havi bér vagy órabér összegére kell számítania. Specialitásuk még, hogy munkaerő-kölcsönzéssel induló közvetítést is ajánljanak. Ezt részben a létszámstopból adódó nehézségek kiküszöbölésére javasolják, részben a próbaidő kockázatát vállalják ily módon át. Amennyiben négy hónapnál hosszabb ideig ad munkát a vállalkozás kölcsönzés keretében, akkor az átvétel ingyenes. Két hónap és négy hónap között bruttó egyhavi bér az ár.

A hazánkban Multimanként elérhető cég egy évvel ezelőtt fuzionált az osztrák Trenkwalderrel. Szabó Tamás ügyvezető igazgató úgy látja, a fiatalabbak nem élik meg tragédiaként a munkahelyváltást, tudatosan használják a közvetítőcégeket; ha jobb ajánlatot kapnak, élnek vele. A munkaerő-kölcsönzésben a szürke zóna nagysága felbecsülhetetlen, s az arányt csak rontja a mezőgazdaság, ahol nagyarányú a feketén foglalkoztattak száma. A munkaerőt kölcsönző cégek ma Magyarországon több tízezer embert foglalkoztatnak, árbevételük több tízmilliárd forintra rúg. Ám a piaci szereplők nagy száma miatt jellemzően nagyon alacsony árréssel dolgoznak.

Az outsourcing valójában hosszú távú munkaerő-kölcsönzést jelent. Ha a cég valamilyen okból nem kíván dolgozót felvenni, mégis foglalkoztatná, ez ideális lehetőség. Jó ez akkor is, ha a vállalkozás olyan munkavállalókat foglalkoztat, akik nem kötött vagy nem teljes munkaidőben dolgoznak. A részmunkaidő terjedésével tehát ez mind gyakoribb foglalkoztatási forma lehet. Ennek előnye hasonló a munkaerő-kölcsönzésnél felsoroltakéhoz, talán annyi különbséggel, hogy itt előre tervezetten, hosszú időre és szándékosan alkalmazzák ezt a formát.

Uniós gyakorlat

Az Unióban a munkaerő-kölcsönzésre többféle kifejezés ismert. Egyik az angol temporary work, amely nem pontos megfelelője a jelenségnek, hiszen csupán azt fejezi ki, hogy valakit alkalomszerűen foglalkoztatnak. Ennek ellenére a közösségen belül közmegegyezés született 1982-ben, hogy a temporary work a háromoldalú foglalkoztatási jogviszonyra vonatkozik. Ennek mikéntje nem minden országban van külön szabályozva, így a temporary work több konstrukció segítségével is megvalósítható: azaz a használó cég közvetlenül is szerződhet a munkavállalóval. Megengedi és szabályozza ennek mikéntjét Belgium, Németország, Franciaország, Hollandia, Finnország, Portugália, Ausztria, Luxemburg és Spanyolország. Nem tiltja, de speciális szabályozást nem vezetett be Dánia, Nagy-Britannia és Írország. Nem ismeri el ezt a foglalkoztatási formát Görögország, Olaszország és Svédország. Németországban több mint háromezer cég foglalkozik munkaerő-kölcsönzéssel, amelyek százezernél is több dolgozót foglalkoztatnak. A legtöbb alkalmazott férfi, akik zömében az elektronikai, illetve az informatikai ágazatban tevékenykednek. Franciaországban már egy évtizede is csaknem ezer vállalkozás adta kölcsön munkavállalóit, összesen nagyjából 900 ezer embert.

 

A kölcsönzés előnyei:

– Rugalmas humánerőforrás-gazdálkodást tesz lehetővé;

– megoldható a kieső munkaerő gyors pótlása;

– új munkakör betöltésekor lehetőség nyílik a dolgozó kipróbálására;

– nincs szükség új státus létrehozására;

– plusz bérjellegű költség nem merül fel;

– a cég adminisztratív terhei lényegesen csökkennek.

 

Az önéletrajzírás szempontjai

– Az önéletrajzot saját kezűleg, lehetőleg írógéppel vagy szövegszerkesztővel kell írni, hacsak nem kérik külön a kézzel írt anyagot;

– külalakja legyen tiszta és rendezett;

– meg kell győződni arról, hogy nincs-e benne tartalmi, helyesírási vagy formai hiba;

– terjedelmét tekintve maximum 2 oldal legyen, és elsősorban a szakmai előéletről szóljon;

– legyen a valóságnak megfelelő;

– legyen pozitív kicsengésű és határozott célokat tükröző;

– ha diploma- vagy egyéb bizonyítványmásolatokat kérnek, azokat csatolni kell;

– célszerű csatolni a referenciákat.

 

Munkaerő-közvetítők és kikölcsönzők

Adecco

Budapest

Akvamarin Humánfejlesztési

   

Tanácsadó

Székesfehérvár

közvetítés

Arthur Hunt

Budapest

közvetítés

ForComp 2022 Kft.

Budapest

közvetítés és kölcsönzés

Hill International

Budapest

közvetítés

Humán Labor

   

Szolgáltató Iroda

Budapest

közvetítés és kölcsönzés

Humanity Személyzeti

   

Tanácsadó Kft.

Székesfehérvár

közvetítés és kölcsönzés

Job Személyzeti Tanácsadó Kft.

Budapest

közvetítés és kölcsönzés

Manpower

Budapest

közvetítés és kölcsönzés

Menrent

Budapest

kölcsönzés

Multiman

Budapest

közvetítés és kölcsönzés

Pannon Referens Kft.,

Tatabánya

kölcsönzés

R-Contact Kft.

Budapest

közvetítés és kölcsönzés

Velleitas Kft.

Budapest

kölcsönzés

WH Consulting

Zalaegerszeg

közvetítés és kölcsönzés

Work Force Kft.

Budapest

közvetítés és kölcsönzés

 

Jogviszonyok

Kölcsönbe adó és kölcsönvevő közötti jogviszony

A munkaerő-kölcsönzésről szóló megállapodást írásba kell foglalni, és annak tartalmaznia kell legalább:

– a munkaerő-kölcsönzés időtartamát,

– a munkavégzés helyét,

– az elvégzendő munka jellegét.

A kölcsönvevő írásban köteles tájékoztatni a kölcsönbeadót:

– a munkarendről,

– a munkáltatói jogkört gyakorló személy megnevezéséről,

– a munkabérfizetés alapjául szolgáló adatok közlésének módjáról és határidejéről,

– az elvégzendő munkára vonatkozó alkalmazási feltételekről,

– minden olyan körülményről, amely a munkavállaló foglalkoztatása szempontjából lényeges.

A kölcsönbe adó és a munkavállaló között fennálló munkaviszony

A feleknek a munkaszerződésben meg kell állapodniuk

– abban, hogy a munkaszerződés kölcsönzés céljából jött létre,

– a munkavállaló személyi alapbérében,

– a munkavégzés jellegében, vagy a munkakörben.

A munkaszerződésnek tartalmaznia kell a felek nevét, a kölcsönbeadó nyilvántartási számát, valamint a munkavállaló és kölcsönbeadó lényeges adatait.

A kölcsönbeadó köteles – legkésőbb a munkavégzés tényleges megkezdése előtt – írásban tájékoztatni a munkavállalót az alábbiakról:

– a kölcsönvevő neve, székhelye, telephelye,

– kölcsönvevőnél ki gyakorolja a munkavállaló vonatkozásában a munkáltatói jogkört,

– a munkába járás és étkezés feltételei,

– a munkarendre, munkaidőre és pihenőidőre vonatkozó szabályokat,

– az elvégzendő munkára vonatkozó alkalmazási feltételeket.

A munkavégzés időtartama alatt a kölcsönbe vevő minősül munkáltatónak

– a munkavállaló munkavédelme,

– a nők, a fiatal munkavállalók, a megváltozott munkaképességűek foglakoztatása,

– a hátrányos megkülönböztetés tilalma,

– a munkavégzésre, a munkakör átadás-átvétele,

– a munkaidőre és pihenőidőre, illetve ezek nyilvántartására vonatkozó szabályok betartása tekintetében.

A regisztrált munkanélküliek száma és A változás (országos adat)

Időszak

A regisztrált munkanélküliek száma

Változás az előző év azonos időszakához

A regisztrált pályakezdő munkanélküliek száma

 

%

%

2002. január

368 164

-28 537

-7.2

25 137

638

2,6

július

334 366

-28 508

-7.9

32 057

1 114

3,6

2003. január

374 292

6 128

1.7

28 690

3 553

14,1

július

344 584

10 218

3.1

34 526

2 469

7,7

2004. január

387 952

13 660

3.6

29 707

1 017

3,5

február

401 747

13 403

3.5

31 673

884

2,9

március

396 936

10 710

2.8

31 579

417

1,3

április

378 352

9 760

2.6

30 428

1 025

3,5

május

361 586

10 627

3.0

28 182

1 229

4,6

június

350 725

14 544

4.3

28 067

1 252

4,7

július

360 443

15 859

4.6

37 200

2 674

7,7

augusztus

361 374

14 006

4.0

38 778

2 593

7,2

szeptember

364 858

20 171

5.9

40 550

3 488

9,4

október

368 093

28 474

8.4

37 575

3 867

11,5

Forrás: ÁFSz

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2005. január 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem