Az évkezdet nemcsak a tervezés, hanem a remények megfogalmazásának ideje is. Ilyenkor nem csupán azt szokás végiggondolni, hogy a következő tizenkét hónapban mit kell majd elvégezni, honnan hová kell eljutni, hanem azt is, hogy az új évtől mit lehet remélni. Pontosabban, hogy az elképzelések megvalósításához milyen külső feltételek társíthatók.

E mérlegelést bizonyára a munkáltatók, illetve érdek-képviseleti szervezeteik is elvégzik. Teszik ezt annál is inkább, mivel az ez évre vonatkozó, még tavaly tető alá hozott bérmegállapodás és az idei költségvetés elfogadása után tiszta képet kaphatnak a 2005. évi működési feltételeikről. Most már aprólékos részletezéssel elemezhetik, hogy milyen kedvező, illetve kedvezőtlen intézkedésekre számíthatnak. S bár a különböző szektorokban és tevékenységi körökben nyilván más és más szempontok szerint zajlik az idei kilátások értékelése, az bizton állítható, hogy a munkáltatók - és a munkavállalók is - a biztonságot és a kiszámíthatóságot tekintik elsődlegesnek. E kívánalmaknak azonban - megítélésük szerint - a büdzsében is meg kell jelenniük, hiszen csak ez garantálhatja a munkapiaci folyamatok kiegyensúlyozottságát.

A kormányzat - legalábbis a szándékok szerint - az egyensúlyi mutatók javítása mellett a versenyképesség megerősítése, a dinamikus és fenntartható növekedés elősegítése, a foglalkoztatás bővítése, illetve az uniós források minél hatékonyabb felhasználásának előmozdítása mellett kötelezte el magát. Mindez akár megnyugtató üzenet is lehetne, ám az idei adóváltozásokban, illetve a büdzsében - a munkáltatók szerint - nem köszönnek vissza e kormányzati szándékok. Minden jel arra utal, hogy a vállalkozások versenyképessége 2005-ben sem javul, sőt: túladóztatásuk és az élőmunka változatlanul magas terhei miatt még romlik is a helyzetük. Sajnálatosan visszaveti e réteget az is, hogy számos kis tételű közteher mértéke nő, ráadásul a költségvetési megszorítások miatt a munkahelyteremtő támogatások előirányzata éppen hogy bővül. Ez pedig az olyan kedvező változások hatását is kioltja, mint a foglalkoztatás bővítését ösztönző adó- és járulékkedvezmények.

Mindezek alapján úgy tűnik föl, a munkaadóknak az idén meglehetősen rideg környezetben kell megmaradási és fejlődési stratégiájukat átgondolni. Bár az uniós források keveseknek komoly lendületet adhatnak a fejlesztési elképzelések megvalósításához, a többség az általános gazdálkodási feltételektől függ. Nem véletlen talán, hogy - igaz, első körben a nagyadózók körében - az erősebb, vagy helyesebben a hatékonyabb érdekvédelmet sürgetik, ami a munkaadói szervezeteket előbb vagy utóbb a mostaninál összehangoltabb fellépésre késztetheti.