2631 cikk rendezése:
2571. cikk / 2631 Károkozás megállapítása büntetőítéletben
Kérdés: Egyik munkavállalónkat jogerősen elítélték csalás miatt, mivel az általa kezelt pénzzel sajátjaként rendelkezett, és azt a látszatot keltette, hogy minden rá bízott csekket befizetett. Ezt követően rendkívüli felmondással megszüntettük a munkaviszonyát, és követeltük az általa okozott károk megtérítését. A rendkívüli felmondás jogszerűségét a munkavállaló nem vitatta, de nem hajlandó a teljes kárt megtéríteni arra hivatkozva, hogy a kezelt pénzt nem jegyzék ellenében vette át, illetve nem ismeri el a károkozás tényét. Érdemes bírósághoz fordulnunk a követeléssel?
2572. cikk / 2631 Idegen kollektív szerződés alkalmazhatósága
Kérdés: A munkaszerződésembe belevettünk egy másik cég által kötött kollektív szerződésre való hivatkozást azzal, hogy ha a munkáltatóm megszünteti a jogviszonyomat, akkor a kollektív szerződésnek a munkaszerződésem megkötésekor hatályos rendelkezése szerinti juttatásokat kapom (hosszabb felmondási idő, egyhavi pluszjuttatás a nyugdíjba vonulóknak). Most felmondott a munkáltatóm, de nem akarja a kollektív szerződésben foglaltakat teljesíteni. Érvelése szerint nem vonatkozik rá a kollektív szerződés, hiszen nem ő kötötte, nem írta alá, ahhoz nem csatlakozott. Kérdésem: a munkaszerződésemre történő hivatkozással alappal kérhetem-e a kollektív szerződésben foglalt pluszjuttatást és a hosszabb felmentési időt?
2573. cikk / 2631 Szabadság pénzbeli megváltása
Kérdés: Rendes felmondással megszüntettem a munkaviszonyomat, és az időarányosan ki nem adott szabadságomnak egy részét (5 munkanapot) tévesen váltotta meg pénzben a munkáltatóm. Az új állásomban jár-e a plusz 13, meg nem váltott – korábban ki nem adott – szabadság az egyébként még 2008-ra engem megillető rendes szabadságom mellett, mivel a volt munkáltatóm 18 helyett csupán az említett 5 napot váltotta meg? Kérdésem még, hogy a pénzben megváltott szabadságnapok révén meghosszabbodott-e a korábbi jogviszonyom?
2574. cikk / 2631 Emelt összegű végkielégítésre való jogosultság
Kérdés: Két éve dolgozom határozatlan idejű munkaviszonyban. A folyosói pletykák szerint valószínűleg munkáltatóm rendes felmondással megszünteti a munkaviszonyomat. Kérdésem: tekintettel arra, hogy két éven belül öregségi nyugdíjra leszek jogosult (most 60 éves vagyok), jár-e számomra emelt összegű végkielégítés?
2575. cikk / 2631 Működési bizonyítvány kiadása és annak tartalma
Kérdés: Munkaviszonyomat rendes felmondással kívánom megszüntetni. Szeretném, ha a munkáltatóm olyan ún. működési bizonyítványt állítana ki számomra, amely egyfajta "ajánlólevélként" a munkám értékelését is tartalmazza. Megtagadhatja-e a munkáltató a működési bizonyítvány kiadását? Mit tehetek akkor, ha szándékosan valótlan jellemzést ad?
2576. cikk / 2631 Munkaszerződés-módosítás – határozott idő kikötése a felmondás elkerüléséért
Kérdés: A munkáltatóm a határozatlan idejű munkaviszonyomat belegyezésemmel határozott idejűre módosította. Mindehhez azért járultam hozzá, mert arról tájékoztatott, hogy ezzel nem ér semmilyen hátrány. Most viszont közölte: lejárt a határozott idejű szerződésem, így a munkaviszonyom megszűnt. Nem tartotta be a szerződésmódosításkor tett ígéretét, miszerint a határozott idő leteltekor meghosszabbítjuk a szerződést. Ez nem történt meg, így most még a határozatlan idejű jogviszony megszüntetése esetén járó juttatásoktól is elesem. Indítsak-e pert az említett határozatlan idejű munkaviszony megszüntetése esetére járó juttatásokért?
2577. cikk / 2631 Átlagjövedelem vagy átlagkereset?
Kérdés: Határozott időre kötött munkaszerződésem szerint a munkáltató, ha a határozott idő lejárta előtt egyoldalúan megszünteti a munkaviszonyomat, a hátralévő időre járó, valamint ezenfelül 3 havi átlagjövedelmemet köteles megfizetni. Ebbe a szerződés szerint beszámít minden, bármely jogcímen a munkáltatótól kapott pénzbeli és természetbeni juttatás. A szerződésem szerint az abban nem rendezett kérdésekben az Mt. irányadó. A leírtak e héten váltak aktuálissá, ugyanis a munkáltatóm a határozott idő előtt egyoldalú döntésével megválik tőlem. A novemberig hátralévő időre járó mellett háromhavi átlagkeresetet kíván fizetni, de szerintem így rosszabbul járnék, és nem is ebben állapodtunk meg! Mi a véleményük?
2578. cikk / 2631 Munkahelyi KRESZ – felelős-e a munkáltató a targoncabalesetért?
Kérdés: Cégünknél gyakorlat, hogy az éppen felvett, jogosítvánnyal rendelkező munkavállalókat egy belső oktató még betanítja a targoncák kezelésére. Az egyik ilyen alkalommal a "tanuló" az első önálló vezetése során balesetet szenvedett. A vizsgálat során kiderült, hogy a jármű rögzítéséről úgy gondoskodott, hogy a sebességváltót kettes állásba kapcsolta; emiatt a gép elindult, és nekiment a falnak. Kártérítést követel, de álláspontunk szerint saját maga okozta a balesetet, így nem akarunk fizetni. Nyerhetünk pert ezzel az állásponttal, vagy egyezzünk meg vele?
2579. cikk / 2631 Rendkívüli felmondás – jogszabályi hivatkozás nélkül
Kérdés: Egyik munkavállalónk munkaviszonyát rendkívüli felmondással szüntettük meg, mert egy ideje rendszeresen ittasan jelent meg a munkahelyén. A megszüntetésről szóló jognyilatkozat közlését követően vettük csak észre, hogy egyáltalán nem hivatkoztunk az Mt. rendkívüli felmondást szabályozó paragrafusára. Önök szerint ez a hiba adott esetben jogellenessé teszi a munkaviszony-megszüntetést?
2580. cikk / 2631 Munkaviszony-megszüntetés egészségügyi alkalmatlanság miatt
Kérdés: Megszüntethetjük-e jogszerűen annak a munkavállalónknak a munkaviszonyát, akinek egészsége olyan mértékben károsodott, hogy emiatt a korábbi munkakörét képtelen ellátni?