Emelt összegű végkielégítésre való jogosultság – a meghatározó időpont


Az Mt. 77. §-a (2) bekezdésének első pontja szerint a végkielégítésre való jogosultság feltétele, hogy a munkaviszony a felmondás közlésének vagy a munkáltató jogutód nélküli megszűnésének időpontjában a (3) bekezdésben meghatározott tartamban fennálljon. Az Mt. 77. §-ának (4) bekezdése szerint a végkielégítés az Mt. 77. §-ának (3) bekezdése szerinti mértéke attól függően, hogy a munkaviszony három–öt, tíz–tizenöt, húsz–huszonöt éve áll fenn, további egyhavi, kéthavi vagy háromhavi távolléti díj összegével emelkedik, ha például a munkaviszony a munkáltató felmondása alapján, és a munkavállalóra irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt éven belül szűnik meg. Hogyan kell értelmezni az emelt összegű végkielégítésre vonatkozó jogosultsági feltételt? Mikor kell a munkáltatónak vizsgálni, hogy a munkavállaló védett korúnak minősül-e, ami alapján az emelt összegű végkielégítés megilleti? A védett korúak egységesen a felmondás közlésének időpontjában válnak jogosulttá az emelt összegű végkielégítésre is, vagy pedig a felmondási idő hossza, illetve az ötéves védett időszakból még hátralévő idő befolyásolja ezt a jogosultságot, és például a nyugdíjhoz már közel álló védett korú munkavállaló egy hosszabb felmondási idő alatt a munkaviszony megszűnéséig „elveszti” jogosultságát a magasabb összegre? Konkrét példával: a munkavállaló munkaviszonya a felmondás közlésének időpontjában öt éve áll fenn, így kéthavi távolléti díjnak megfelelő végkielégítésre jogosult. A munkavállaló a felmondás közlésekor védett korú, de a felmondási idő alatt betölti a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt (illetve megszerzi az előírt szolgálati időt), ami alapján a munkaviszony megszűnésekor már nyugdíjas munkavállalónak minősül. Jár-e a munkavállalónak az emelt összegű végkielégítés?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2025. január 14-én (271. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 5174

[…] esetén hathavi távolléti díj összege.A végkielégítésa) a)–b) pontban meghatározott mértéke egyhavi,b) c)–d) pontban meghatározott mértéke kéthavi,c) e)–f) pontban meghatározott mértéke háromhavitávolléti díj összegével emelkedik, ha a munkaviszony az Mt. 77. §-ának (1) bekezdésében meghatározott módon és a munkavállalóra irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt éven belül szűnik meg.Nem jár azonban végkielégítés a munkavállalónak többek között akkor, ha a felmondás közlésének vagy a munkáltató jogutód nélküli megszűnésének időpontjában nyugdíjasnak minősül [Mt. 77. § (5) bek. a) pont].A fentiekből – megítélésünk szerint – az következik, hogy az emelt összegű végkielégítésre vonatkozó jogosultsági feltételt ugyanabban az időpontban kell vizsgálnia a munkáltatónak, mint a végkielégítésre irányadó feltételeket általában. A végkielégítésre való jogosultság feltétele, illetve mértékének meghatározása tekintetében a felmondás közlésének vagy a munkáltató jogutód nélküli megszűnésének időpontja irányadó. Ebből következően az, hogy a munkavállaló jogosult lesz-e az emelt összegű végkielégítésre, felmondás esetén attól függ, hogy a felmondás közlésének időpontjában a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt éven belül van-e. Ha igen, akkor megilleti az emelt összegű végkielégítés, ha még nem, akkor az nem illeti meg őt. Ha a felmondási idő alatt utóbb betölti az öregségi nyugdíjkorhatárt, az nem fogja befolyásolni […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.