167 cikk rendezése:
11. cikk / 167 Szabadság kiadása – a naptári naptól eltérő munkanapra
Kérdés: A munkavállalóink 7-19 és 19-7 óra között dolgoznak. 2 napot délelőttös műszakban, 2 napot otthon töltenek, majd 2 napot éjszakás műszakban, és megint 2 napot otthon. Hogyan kell elszámolni a szabadságok kiadását ilyen esetben, ha munkanapokban akarjuk kiadni azokat?
12. cikk / 167 Szabadságelszámolás – nem változtatható meg év közben
Kérdés: Fizikai munkavállalóink egy részének a munkaidő-beosztása szeptembertől megváltozott. Addig napi nyolc órában foglalkoztattuk őket, szeptembertől kezdve pedig a beosztás szerinti munkaidejük napi 12 óra. Négyhavi munkaidőkeretben dolgoztak és dolgoznak most is. Ha a munkáltató 2019-ben napban kezdte el kiadni a szabadságot a munkavállalóinak, áttérhet-e év közben az órában történő nyilvántartásra? Kell-e ehhez a munkavállalók beleegyezése, értesítése?
13. cikk / 167 Bérprogram tévedése – "elszámolták" a szabadságot
Kérdés: A bérprogram hibája miatt mintegy 50 nap (400 óra) szabadsággal többet számoltunk el a munkavállalóknak, mivel a távolléti díjat a beosztás szerinti munkaidőre számolta el ugyan a program, de a szabadságot – valószínűleg – napokban tartotta nyilván, és így arányosan kevesebb nap "fogyott", mint kellett volna. Ilyen esetben a túlvett szabadságórákat vissza lehet követelni a munkavállalóktól?
14. cikk / 167 Munkaköri alkalmassági vizsgálat – munkaidőben vagy azon kívül
Kérdés: Az előzetes munkaköri alkalmassági vizsgálat a munkaviszony része, vagy pedig nem? Jár-e alapbér? A munkavállalói együttműködés és részvétel a vizsgálaton a munkáltató érdekében és annak utasítása szerint történik ebben az esetben? Jellemzően a munkáltatók nem szoktak addig munkaszerződést kötni, amíg az üzemorvos rá nem bólint az alkalmasságra. Ez így jogszerű? Álláspontom szerint az időszakos, illetve a soron kívüli munkaköri alkalmassági vizsgálat a munkaidő részét képezi, annak időtartamára alapbér jár a munkavállaló részére.
15. cikk / 167 Részmunkaidő – a beosztás szerinti munkaidő nem arányosítandó
Kérdés: Részmunkaidős munkavállaló esetén a napi 12 órás beosztást kell-e arányosítani, azaz a 4 órás részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalót lehet-e napi 6 órát meghaladó munkára is beosztani?
16. cikk / 167 Osztott munkaidő – kollektív szerződés alapján a közlekedési ágazatban
Kérdés: Az Mt. 135. §-ának (6) bekezdése alapján a kollektív szerződés a közlekedési ágazatok szinte valamennyi munkaköreiben lehetővé teszi azt, hogy az érintett munkavállaló megkérdezése és beleegyezése nélkül állapítson meg osztott munkaidőt. De vajon az ilyen módon bevezetett osztott munkaidőnek kötelező (alapelvi) előfeltétele-e az, hogy a munkavállalónak lehetősége legyen arra, hogy haza tudjon menni a "kieső" időben, vagyis a tartózkodási helyet ne a munkáltató határozza meg? Mi van akkor, ha a munkavállaló a munkahelyétől távol lakik, és emiatt a munkahelyét nem tudja elhagyni, és ott helyben kénytelen eltölteni a köztes időt? Például a munkavállaló minden harmadik nap reggel 7 és másnap 7 között végez munkát, 22 és 4 óra közé esik az osztott munkaidő munkamentes része. Ebben az esetben a "kieső idő" munkaidőnek minősül, vagy talán ügyeletnek? Ha ez esetleg mégis jogszerűen minősülne ügyeletnek, akkor az évi 250 (300) órás korlát "megkerülése" végett "átnevezhető-e" a kollektív szerződésben ez a konstrukció készenlétnek, ha a munkavállaló tényleg nem tud hazamenni? Ha igen, akkor miért?
17. cikk / 167 Félnapos betegség elszámolása
Kérdés: Hazaküldtek a műszakból egy beteg munkavállalót pár óra után, de nem ment el orvoshoz, és másnap már megint jött dolgozni. Igazolt ilyenkor a délutáni távolléte? Ha nem, hogyan kell elszámolni?
18. cikk / 167 Pihenőnapi túlóra lemondásának következményei
Kérdés: Egy munkáltató alkalmazásában álló munkavállalói csoport tagjai az általános munkarend szerint végzik munkájukat. A munkáltató a munkavállalók részére heti pihenőnapra rendelt el munkavégzési kötelezettséget. A dolgozók a munkakezdésre megjelentek, de a munkáltató csoportvezetője még a munkaidő kezdete előtt szóban közölte, hogy a munkavégzés mégis elmarad. Mivel ez nem beosztás szerinti (rendes) munkaidő volt, így tényleg nem érvényesül a minimális nyolcórás – esetleg négyórás – munkaidő-elszámolás [Mt. 99. § (1) bek.]? Rendkívüli munkaidőben tényleg nincs a munkáltatónak foglalkoztatási kötelezettsége [Mt. 146. § (1) bek.]? Nem jár munkabér ebben az esetben? A munkavállalók ezt a napot a törvény szerint tényleg pihenéssel töltötték el? A jogalkotó ezt így gondolta, vagy csak erre a konkrét tényállásra nem gondolt senki, és ezért nem logikusan lett a törvény szövege megfogalmazva? A jogi szakirodalom úgy fogalmaz, hogy az Mt. 99. §-a tulajdonképpen nem más, mint egy munkaidő-beosztásra vonatkozó törvényi korlát (4-12 óra), amely korlátba kizárólag ebben az esetben mind a rendes, mind a rendkívüli munkaidő tartama (óraszáma) is beleértendő. Így nem lenne törvényi akadálya annak, hogy a dolgozók munkavégzés nélkül is kapjanak pihenőnapi munkabért? Ha a tényállás úgy változna, hogy a pihenőnapon mégis történt volna munkavégzés, de csak négy órában, akkor az általános munkarendben munkát végzők hány óra munkabérre tarthatnának igényt? Csak egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén lehet az elszámolt munkaidő napi mértéke kevesebb, mint nyolc óra, tehát minimum négy óra?
19. cikk / 167 Munkakör átadása a munkavállaló keresőképtelensége esetén
Kérdés: A munkavállaló a munkáltatóval fennálló munkaviszonyát az Mt. 65. §-ának (1) bekezdése alapján felmondással megszüntette. A munkavállaló felmondási ideje alatt, a munkakörátadást megelőzően keresőképtelenné válik. A keresőképtelenség a munkaviszony megszűnéséig fennáll. Köteles-e a munkavállaló munkakörátadási kötelezettségének a keresőképtelenség fennállása alatt eleget tenni? Felel-e a munkavállaló azért a kárért, amely a munkáltatót azzal összefüggésben éri, hogy a munkavállaló munkakörátadási kötelezettségének a munkaviszony fennállása alatt nem tett eleget? Van-e jelentősége a keresőképtelenség mértékének (pl. annak, hogy a munkavállaló járó- vagy fekvőbeteg-e)?
20. cikk / 167 Szabadság kiadása felmondási idő alatt
Kérdés: Egyik munkatársunk felmondással megszüntette a munkaviszonyát, mivel másutt kíván elhelyezkedni. Kérte, hogy a felmondási ideje (40 nap) második felére mentesítsük a munkavégzés alól. Ezt a területi igazgatója jóvá is hagyta, amit ráírt a munkavállaló felmondására, egyben szóban jelezte, hogy e második 20 nap egy részére ki fogják adni az időarányosan még járó szabadságait. Ezt a munkavállaló akkor elfogadta, most viszont kifogásolta, hogy az igazgató engedélye alapján neki nem kell dolgoznia abban a 20 napban, ezért nem lehet szabadságot sem kiadni erre az időre. Olyan szabadságigénylőt adott le, miszerint a még meglévő szabadságait (nyolc nap) a mentesítés előtt szeretné igényelni. Jogos-e a munkavállaló igénye?