Munkaviszony-megszűnés időpontja – ha másik napra "nyúlik át" a munkanap

Kérdés:

Egy internetes szakmai fórumon vita bontakozott ki a tagok között azzal kapcsolatban, hogy ha az adott munkavállaló éjszakás műszakban dolgozik utoljára szombat 22 órától vasárnap reggel 6 óráig, akkor melyik nappal szűnik meg a munkaviszonya: szombaton vagy vasárnap? A munkanap szombat 6 órától vasárnap 6 óráig tart, tehát az átnyúló 6 óra időtartam a szombati munkanaphoz tartozik. A munkaviszony-megszüntetés módja a kérdéses esetben egyébként felmondás harmincnapos felmondási idővel. De van-e különbség a felmondáshoz képest, ha a felek közös megegyezéssel történő munkaviszony-megszüntetésben állapodnak meg, és ugyanúgy a szombat az utolsó teljesítendő munkanap? Az egyik tábor az Mt. 87. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva – a naptári naptól eltérő munkanap-meghatározás miatt – a szombattal történő munkaviszony-megszüntetést és jogviszony-kijelentést tartja helyesnek, mivel a teljes munkavégzés a szombati munkanaphoz tartozik, és úgy is kerül elszámolásra attól függetlenül, hogy fizikailag vasárnap reggel 6-kor ér véget a munkavállaló munkaideje. A másik tábor véleménye szerint vasárnappal kell megszüntetni a munkaviszonyt, mivel éjfél után is van még munkavégzés, és ez esetben biztosítotti bejelentés nélkül dolgozna a munkavállaló. Érv erre az egyszerűsített foglalkoztatás, mivel azt is két napra kell jelenteni ilyen esetben, illetve, hogy a biztosítási jogviszony naptári napra szól. Bár a Tbj-tv. 8. §-ának (1) bekezdése úgy fogalmaz, hogy "a biztosítás – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – az ennek alapját képező jogviszony kezdetétől annak megszűnéséig áll fenn". Tehát ez a törvényi szabály nem említ naptári napot. Amennyiben Önök szerint az Mt. 87. §-ának (1) bekezdése ellenére továbbra is a vasárnapi munkaviszony-megszüntetési időpont a helyes válasz (amint az a Munkaügyi Levelek 175. számában a 3475. számú kérdésre adott válasz szerint is megfogalmazásra került), a vasárnaphoz milyen jelenléti adat rendelhető a kiléptetéshez egy bérprogramban? A 8 óra munkavégzés a szombati munkanaphoz elszámolásra kerül, a vasárnap így "üres". Felmerült igazolt nem fizetett távollét, valamint pihenőnap beállítása, de valójában egyik sem tűnik teljesen helyes megoldásnak.

Részlet a válaszából: […] ...napra is beosztható. A munkaviszony megszűnése, illetve megszüntetése esetén azonban nincs relevanciája annak, hogy például munkanapról, heti pihenőnapról van-e szó, esetleg a munkavállaló aznap éppen szabadságon van-e, ráadásul a munkaviszony felmondással...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 5.

Munkaszerződés szerinti munkaidő és a "túlórák"

Kérdés:

A munkaszerződésben heti 40 óra szerepel a munkavállaló munkaidejénél. Ez milyen munkarendnek felel meg: általános teljes munkaidő (kötött), kötetlen, esetleg rugalmas? Ebben az esetben mikor kell túlórát fizetni?

Részlet a válaszából: […] ...az elrendelt rendkívüli munkaidő vagy a végzett munka tartamánál, és erre az alapbér arányos része jár.A munkaidő-beosztás szerinti heti pihenőnapra (heti pihenőidőre) vagy munkaszüneti napra elrendelt rendkívüli munkaidőben történő munkavégzés esetén száz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 5.

Heti pihenőidő beosztása szombatra

Kérdés: Egyik munkavállalónk hétfőtől szombatig dolgozik munkaidőkeretben, szombaton 9 és 13 óra között. A heti pihenőidejét (48 óra) szombat 13 órától hétfő 13 óráig osztjuk be. Szabályos ez a munkarend? Mi a helyzet, ha a munkavállaló hétfőre szabadságot vesz ki? Ebben az esetben így összemosható a heti pihenőidő és a szabadság?
Részlet a válaszából: […] ...ha – a fent jelzettek szerint – van naptári napon átnyúló műszak is a munkarendben.A szabadság csak munkanapra osztható be, heti pihenőnapra (pihenőidőre) nem [Mt. 124. § (1) bek.]. Ezért, ha a munkavállaló hétfőn megy szabadságra, a hétfői...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 18.

Elszámolás munkaidőkeret végén

Kérdés:

A munkaidőkeret helyes elszámolásához kérnénk állásfoglalásukat. Cégünknél bevezetésre került a 3 havi munkaidőkeret, havibéres és óradíjas munkavállalóinknál egyaránt. Nem minden esetben tudjuk a dolgozó részére biztosítani a havi kötelező pihenőnapokat. Helyesen járunk el, ha a dolgozó pihenőnapját 100%-os bérpótlékkal számfejtjük? Valamint vannak olyan órabéres dolgozók, akik sajnos nem teljesítik a kötelezően előírt óraszámot, viszont kifizetésre kerül részükre, itt van-e esetleg más lehetőség?

Részlet a válaszából: […] ...során azt is meg kell határozni, hogy melyek a munkavállaló munkanapjai, illetve pihenőnapjai. Hetenként két pihenőnapot (heti pihenőnap) kell beosztani. A heti pihenőnapok egyenlőtlenül is beoszthatók [Mt. 105. § (1) bek.]. A beosztás szerinti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 18.

Szabadság kiadása részmunkaidőben

Kérdés: Hogyan kell a szabadságot helyesen kiadni a polgármesteri hivatalnál heti 30 órás részmunkaidőben (munkarendje: hétfőtől csütörtökig 8 órától 15:30 óráig) foglalkoztatott köztisztviselő és munkavállaló esetében:
1. Ha egy munkanapra vagy hétfőtől szerdáig menne az érintett szabadságra?
2. Ha az egész hétre menne az érintett szabadságra?
3. Igazgatási szünet, azaz munkáltató által meghatározott időszakra vonatkozó szabadságkiadás esetén? Például egy teljes hétre vonatkozó igazgatási szünetnél, ha egy teljes munkaidős (heti 40 óra) esetében, akinek hétfőtől péntekig tart a munkarendje, teljes hétre vonatkozóan kell szabadságot kiadni, azaz öt napot, akkor hogyan járunk el helyesen a fenti részmunkaidős köztisztviselő és munkavállaló esetében?
Részlet a válaszából: […] ...el. Ha egész hétre megy szabadságra, akkor az idézett szabály alapján öt munkanapnyi távolléttel kell számolni (mivel kettőnél több heti pihenőnap szerepel a beosztásban). Ebből a szempontból nincs jelentősége, hogy a teljes hetet érintő szabadságot a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. november 29.

Pótlékok elszámolása több műszakos tevékenységben

Kérdés: Gyárunkban a három műszakos munkarend az alábbiak szerint alakul 5+2 beosztás mellett: délelőttös műszak 5:30-14:00; délutános műszak 13:30-22:00 és éjszakai műszak 21:30-06:00. A belső szabályzatunkban kihirdetésre kerül, hogy a munkahét hétfő reggel hat órától szombat hajnal hat óráig tart. Helyes-e az alábbi elszámolás ennek fényében? Délelőttös műszakban az 5:30 és 06:00 közötti időszakra éjszakai pótlék (Mt. 141. § szerint 30%) és pihenőnapi pótlék [Mt. 143. § (5) bek. szerint 100%] kerül elszámolásra, azonban a pénteken kezdődő éjszakai műszakban csupán az éjszakai pótlék kerül elszámolásra az alapbéren felül (mivel a szabályzat szerint a munkahét szombat reggel 6 óráig tart). Amennyiben a fenti elszámolásban hiba van, kérem, legyen szíves tájékoztatni a korrekt eljárásról!
Részlet a válaszából: […] ...jár (Mt. 141. §). A kérdés szerinti elszámolás tehát e vonatkozásban helytálló.A munkavállalót a munkaidő-beosztás szerinti heti pihenőnapra (heti pihenőidőre) elrendelt rendkívüli munkaidőben történő munkavégzés esetén 100% bérpótlék illeti meg....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. december 14.

Helyettesítő védőnő szabadságának kiadása

Kérdés: Az önkormányzat alkalmazásában álló védőnő egy szomszédos községben helyettesítést vállalt a polgármester engedélyével. Egyenlőtlen munkabeosztással végzi munkáját, a hét négy munkanapján nálunk, egy munkanapon pedig a helyettesítés helyén. Amennyiben egész hetet szeretne kivenni szabadságnak, helyes-e, ha kiírjuk az egész hetet a heti 40 órás munkahelyén, és azt az egy napot pedig a helyettesítés helyén? Amennyiben csak hetente 1-2 napot vesz ki, helyes-e, ha csak azokat a napokat írjuk ki mindenféle megkülönböztetés nélkül úgy, hogy ő 12-12-12-4 órában végzi nálunk a munkáját?
Részlet a válaszából: […] ...Ez azt jelenti, hogy minden esetben úgy kell tekinteni, hogy a hét minden napja munkanapnak számít, kivéve a munkaidő-beosztás szerinti heti pihenőnapot és a munkaszüneti napot [Mt. 124. § (2) és (4) bek.]. Úgy kell tehát megítélni, hogy a munkavállalónak heti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. november 23.

Heti pihenőidő beosztása heti pihenőnap helyett

Kérdés: Egyik részlegünknél három műszakos munkarendre térünk át január 1-jével. Felmerült, hogy egyúttal változtatunk a heti pihenőnapok rendjén is. Eddig két naptári napot (jellemzően szombat és vasárnap) osztottunk be, de az új rendszerben áttérnénk a megszakítás nélküli (legalább) 48 órás pihenőidőre (azaz a nap közepén kezdődne a heti pihenés, és napközben érne is véget). Szükséges-e ehhez a munkaszerződéseket módosítani? A munkaidőkeretben elegendő-e átlagosan beosztani ezt a 48 órát, azaz lehetséges-e, hogy egy adott héten szombaton 18 óráig dolgozik a munkavállaló, hétfőn pedig reggel 6-kor kezd, feltéve, hogy az adott hónapban a többi héten péntek 22 órától hétfő reggel 6-ig biztosan nem kell dolgoznia? Az utazási idő beleszámít-e a heti pihenőidőbe?
Részlet a válaszából: […] Magáról a munkarendről, munkaidő-beosztásról nem kötelező rendelkezni a munkaszerződésben, és az írásos tájékoztatóban is csak a napi munkaidő mértékét kell megadni [Mt. 46. § (1) bek.]. Ez alól csak néhány kivétel van (pl. osztott munkaidő-beosztás alkalmazása,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. november 23.

Egyenlőtlen munkaidőbeosztás – a bér elszámolása

Kérdés: Egy munkavállaló az Mt. szerinti munkaviszonyban van foglalkoztatva az önkormányzat által üzemeltetett vendégházban heti 30 órában, egyenetlen munkaidőben, hiszen vendég, illetve rendezvény függvénye, hogy mikor kell jelen lennie. Előfordul, hogy hétvégi munkavégzés is szükséges. Ezt megtehetjük anélkül, hogy bérpótlékot kellene fizetnünk? Ha nem, akkor ilyen helyzetben mi a helyes, jogszerű eljárás?
Részlet a válaszából: […] ...egyenlőtlen munkaidő-beosztásban történhet. Utóbbi akkor valósul meg, ha a munkáltatóa) a munkaidőt a napi munkaidőtől eltérően,b) a heti pihenőnapot egyenlőtlenül (nem minden héten két napot biztosítva),c) a heti pihenőidőt egyes heteken a heti 40 órás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 12.

Szabadság részmunkaidőben egészségügyi szolgálati jogviszonyban

Kérdés: Részmunkaidős dolgozónknak, aki heti négy órában dolgozik az Eszjtv. hatálya alá tartozó egészségügyi szolgáltatónál, mennyi szabadság jár, és azt hogyan kell órakeretben elszámolni?
Részlet a válaszából: […] ...Ez azt jelenti, hogy minden esetben úgy kell tekinteni, hogy a hét minden napja munkanapnak számít, kivéve a munkaidő-beosztás szerinti heti pihenőnapot és a munkaszüneti napot [Mt. 124. § (2) és (4) bek.]. Úgy kell tehát megítélni, hogy a munkavállalónak heti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. augusztus 31.
1
2
3
4