Munkáltatói kárfelelősség a perben felülvizsgált szakvélemény alapján

Kérdés: Fennáll-e a munkáltatónak elmaradt jövedelem címén történő kártérítési felelőssége abban az esetben, ha a munkáltató a munkavállaló munkaviszonyát a másodfokú orvosi szakvéleményről való tudomásszerzést követően azért szüntette meg, mert mind az első-, mind a másodfokú foglalkozás-egészségügyi orvos szakvéleménye szerint a munkavállaló az adott munkakörben történő foglalkoztatásra egészségi állapota miatt nem alkalmas, utóbb azonban a bíróság az első-, illetve másodfokú orvosi szakvéleményekben foglaltaktól eltérően szakértői vélemény alapján azt állapítja meg, hogy a munkavállaló a munkaviszony megszüntetésekor egészségi állapota alapján alkalmas volt az adott munkakörben foglalkoztatásra? A kérdést feltevő munkáltató egy, a korábbi Mt. hatálya alatt megjelent, a BH 1990.362 döntésben szereplő érvelésre, illetve jogi következtetésre tud csak támaszkodni. Munkáltatóként ugyanis nincs tudomása arról, hogy a munkavállalónak milyen betegségei vannak, azok milyen súlyúak, illetve arról sem, hogy a betegség tartós-e. E lényeges tények ismeretének hiányában a munkáltató nem tudja érdemben vitatni az orvosi szakvéleményekben foglaltakat, ráadásul a másodfokú orvosi szakvéleménnyel szemben további jogorvoslati lehetőség is kizárt, továbbá az egészségi állapotuk miatt nem alkalmas személyeket a munkáltató a munkavédelmi jogszabályok alapján sem foglalkoztathatja.
Részlet a válaszából: […] ...foglalkozás-egészségügyi orvos szakvéleményére hagyatkozva a másodfokú orvosi szakvéleményről való tudomásszerzést követően felmondással szüntette meg a munkavállaló egészségi állapota miatt bekövetkező alkalmatlanságra hivatkozva. Kérdésként merül fel,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. július 14.

Jogellenes munkavállalói munkaviszony-megszüntetés – a lehetséges jogkövetkezmények

Kérdés: Mi a munkavállaló általi jogviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezménye?
Részlet a válaszából: […] ...foglalt, megszüntetésre irányadó alaki vagy tartalmi követelményeket. Fontos szabály, hogy a munkavállalónak is írásba kell foglalni a felmondását és az azonnali hatályú felmondását. A munkavállaló a próbaidő alatti azonnali hatályú megszüntetést [Mt. 79. §...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. május 12.

Munkakör átadása a munkavállaló keresőképtelensége esetén

Kérdés: A munkavállaló a munkáltatóval fennálló munkaviszonyát az Mt. 65. §-ának (1) bekezdése alapján felmondással megszüntette. A munkavállaló felmondási ideje alatt, a munkakörátadást megelőzően keresőképtelenné válik. A keresőképtelenség a munkaviszony megszűnéséig fennáll. Köteles-e a munkavállaló munkakörátadási kötelezettségének a keresőképtelenség fennállása alatt eleget tenni? Felel-e a munkavállaló azért a kárért, amely a munkáltatót azzal összefüggésben éri, hogy a munkavállaló munkakörátadási kötelezettségének a munkaviszony fennállása alatt nem tett eleget? Van-e jelentősége a keresőképtelenség mértékének (pl. annak, hogy a munkavállaló járó- vagy fekvőbeteg-e)?
Részlet a válaszából: […] ...(1) bek.]. Elöljáróban, az Mt. 84. §-ának (4) bekezdése szerint a jogellenes munkaviszony-megszüntetés szabályait kell alkalmazni (a felmondási időre járó távolléti díjnak megfelelő összegű átalány-kártérítés), ha a munkavállaló munkakörét nem az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. július 15.

Azonnali hatályú felmondás a munkavállaló által

Kérdés: A munkáltatómmal közöltem, hogy azonnali hatállyal felmondok, és ezt levélben is megtettem. Van még hat nap tavalyi szabadságom, de nem veszi figyelembe, mert a jelenléti ívbe mindennap azt írja, hogy igazolatlan távollét. Nem tudom, ezzel mi a szándéka. A papírjaimat sem akarja kiadni öt nap után, mert közölte velem, hogy ő szabadságon lesz a jövő héten. A szabadságkifizetés igényét is jeleztem neki levélben, és beleírtam, hogy postai úton küldje el a papírjaimat. A felmondólevelemet megkapta, de nem válaszolt még rá. Ráadásul tudomásomra jutott, hogy ő is írt nekem egy felmondólevelet, de még nem kaptam meg. Nem tudom, mit tegyek.
Részlet a válaszából: […] ...arra, hogy a próbaidő még fennállt volna, feltételezzük, hogy nem ennek tartama alatt szüntette meg a munkaviszonyát azonnali hatállyal felmondással. Szükséges azt is rögzíteni, mivel a leírtak alapján nem állapítható meg, hogy az azonnali hatályú felmondás oka mi volt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. március 25.

Munkabérelemek téves megjelölése a bérjegyzékben

Kérdés: Munkaviszonyom megszüntetésével összefüggő perben szembesültem azzal a ténnyel, hogy a munkáltatóm a túlmunkadíj, a különféle pótlékok és a teljesítménybér egy részét jutalomként tüntette fel bérlapon, és ezen a jogcímen fizette ki részemre. Követelhetem-e ezen összegek munkabérként történő megfizetését a perben?
Részlet a válaszából: […] ...díj az alapja a végkielégítés kiszámításának is. Ezen túlmenően a munkavállaló kártérítés helyett követelheti a munkáltatói felmondás esetén irányadó felmondási időre járó távolléti díjnak megfelelő összeget (Mt. 82. §). Továbbá amennyiben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. augusztus 6.

Foglalkoztatás közérdekű nyugdíjas-szövetkezetben

Kérdés: Közérdekű nyugdíjas-szövetkezeti tagot milyen feltételekkel lehet alkalmazni, és milyen járulékfizetési kötelezettség terheli a feleket? Mik a szövetkezet alapítási feltételei, hogyan kell eljárni stb.?
Részlet a válaszából: […] ...kívül esik a munkajog hatályán. Így például nem irányadók az Mt.-ből egyébként ismert munkaviszony-megszüntetési szabályok (pl. felmondási idő és lehetséges indokok, felmondási védelmek, végkielégítés), a munkaidő és a pihenőidő nem említett előírásai (pl...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 15.

Kárigény érvényesítése és/vagy felmondás

Kérdés: Egy sofőr munkavállaló az elmúlt hónapban két közlekedési balesetet okozott, milliós kárt okozva a munkáltatónak. Milyen lehetőségek vannak a munkavállalóval szemben az okozott kár megtérítésére? Mi van akkor, ha felmondanánk neki, illetve ha más munkakörben még tovább alkalmaznánk? Kell-e vele valamilyen papírt aláíratni, amin elismeri a kárt? Szívesen felmondana neki a cégvezető, de ha van bármi esély arra, hogy legalább a kár egy részét megtéríttesse vele, akkor lehet kompromisszum.
Részlet a válaszából: […] ...munkaviszony felmondása és a kárigény érvényesítése nem függ össze. Azaz, ha a munkavállaló felróható kötelezettségszegéssel okozott kárt a munkáltatójának, akkor azt a munkáltató mindenképpen követelheti, akár megszünteti közben a munkaviszonyt, akár nem [Mt. 179...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. október 16.

Közfoglalkoztatási jogviszony azonnali hatályú felmondása

Kérdés: Közfoglalkoztatásban dolgozó munkavállaló a határozott idejű munkaviszonya alatt írásban azonnali hatályú felmondást nyújtott be a munkáltató részére, melynek indoklása tényszerűségével (az állítás valótlan), az ok-okozati összefüggéssel (a vélt sérelem nem áll összefüggésben a munkáltató feltételezett jogsértésével) a munkáltató nem ért egyet. A munkavállalóval az indoklás tisztázása, álláspontjának jobb megismerése, méltányolható esetben pedig egy kompromisszumos megállapodás előmozdítása érdekében a kapcsolatfelvétel több alkalommal megtörtént közvetlenül a felmondás átvételét követően, azonban eredmény nélkül: a munkavállaló nem volt elérhető, illetve telefonon letagadta magát azon egy alkalommal, amikor a kapcsolatfelvétel megvalósult. Együttműködést egyáltalán nem tanúsít a munkavállaló, a kapcsolattartás egyetlen formája, ha a telefonhívást ő maga kezdeményezi. Mi a munkáltatói helyes eljárás, a közfoglalkoztatott munkavállalói jogellenes munkaviszony-megszüntetés esetén a munkáltatót terheli-e az öt munkanapon belüli elszámolás kötelezettsége, a munkaviszony jogellenes megszüntetése iránt kezdeményezhet-e pert, illetve abban milyen igényt támaszthat arra tekintettel, hogy nem alkalmazandók a munkavállalói jogellenes jogviszony- megszüntetés szankciói a Kftv. 2. §-ának (5) bekezdése szerint?
Részlet a válaszából: […] ...azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy bizonyos esetekben a közfoglalkoztató köteles a közfoglalkoztatási jogviszonyt azonnali hatályú felmondással megszüntetni.A másik fél közfoglalkoztatási jogviszonyból származó lényeges kötelezettségének szándékos vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 4.

Kárigény érvényesítése és felmondás

Kérdés: Egy sofőr munkavállaló az elmúlt hónapban két közlekedési balesetet okozott, milliós kárt okozva a munkáltatónak. Milyen lehetőségek vannak a munkavállalóval szemben az okozott kár megtérítésére? Mi történik akkor, ha felmondanunk neki, illetve ha más munkakörben még tovább alkalmazzuk? Kell-e vele valamilyen papírt aláíratni, amin elismeri a kárt? Szívesen felmondana neki a cégvezető, de ha van bármi esély arra, hogy a kár legalább egy részét megtéríttesse vele, akkor lehet kompromisszum.
Részlet a válaszából: […] ...munkaviszony felmondása és a kárigény érvényesítése nem függ össze. Azaz, ha a munkavállaló felróható kötelezettségszegéssel okozott kárt a munkáltatójának, azt a munkáltató mindenképpen követelheti, akár megszünteti közben a munkaviszonyt, akár nem [Mt. 179....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. május 22.

Munkavállalói tájékoztatási kötelezettség megsértése a felmondási idő alatt

Kérdés: Felmondásom alatt táppénzre mentem, miután a munkáltatóm nem engedett dolgozni, ezt azonban nem jeleztem neki. A mai nappal lejárt a felmondási idő, és ezzel együtt a táppénzes állományt is megszüntettem. Milyen következményekkel jár a keresőképtelenség, illetve a táppénz le nem jelentése? Érdemes leadnom a táppénzes papírt az egykori munkáltatóm számára?
Részlet a válaszából: […] ...munkavállalót a felmondási idő alatt is megilleti, illetve terheli a munkaviszonyból származó jogok és a kötelezettségek jelentős része, még akkor is, ha őt a felmondási idő egésze alól mentesítették a munkavégzési kötelezettség alól. Az együttműködési és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. február 20.
1
2
3
5