Munkavállalói felmondás munkaadói nyomás hatására

Kérdés: Egyházi intézményben dolgozom 2013 óta. Egészségi állapotom kicsit megromlott, az utóbbi időben sokat voltam táppénzen emiatt. Ezt a főnökség és egyes kollégáim nehezményezték és szóvá is tették. Az intézmény lakói szeretnek, kollégáim nagyobb részével jól kijövök, a munkámat rendesen elvégzem. Az egyik kollegina viselkedése azonban bántó és sértő már egy ideje. A főnökségnek ezt több ízben jeleztem is, de semmi nem történt az ügyben. Eddig sokszor megtörtént már, hogy a főnökség előtt valótlan dolgokat állított mind a lakókkal, mind pedig velem kapcsolatban, ezért jeleztem nekik, hogy így nem szeretnék itt tovább dolgozni, és szeretném beadni a felmondásom, de pontos dátumot nem mondtam. A főnököm már a munkám során is azzal zaklat, hogy "akkor adjam be a felmondásom már holnap", és ne is indokoljam meg, végkielégítést se kérjek, ő eltekint a harminc nap felmondási idő felének letöltésétől. Táppénzre azonban nem mehetek addig, mert az idő alatt is felmondhat nekem, és ő meg is fogja indokolni, hogy miért. Ez számomra nagyon zavaró, illetve kínos. Egyes nővér kollégáim viselkedése mind velem, mind a lakókkal szemben is sok kívánnivalót hagy maga után. Emiatt a lakók sokat panaszkodnak, de a főnökség nem hisz sem nekem, sem a nekik – utóbbiakra ráfogják, hogy demensek (ész, értelem nélküli állapot). Sajnálom őket, nem mernek már szólni sem, mert félnek, hogy csak rosszabb lesz nekik. Én már ezt nem bírom sokszor nézni, és szóvá szoktam tenni, ami miatt haragszik rám négy-öt kolléga. A többi kollégám sem szól, mert féltik a munkahelyüket, így nincs bizonyítékom. Kérem, tájékoztassanak arról, hogy mik a lehetőségeim. Várjam meg, hogy a főnököm mondjon fel? Mit lehet tenni, ha a felmondás indokolásában számomra elfogadhatatlant ír? Köteles vagyok ilyenkor az indokolást elfogadni?
Részlet a válaszából: […] ...felmentési idő. A munkáltató azonban dönthet úgy, illetve meg is állapodhatnak arról, hogy a felmondási idő egy részét nem köteles munkavégzéssel tölteni. Szintén érdemes utalni arra, hogy a munkavállaló általi felmondás esetén általános szabály szerint nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. december 17.

Betegszabadság és munkaidő-beosztás

Kérdés: Betegszabadság alatt a munkáltatóm kötelező oktatást írt elő, amin nem jelentem meg, mivel influenzás voltam. Az orvosi igazolás ellenére erre a napra nem számoltak el betegszabadságot, három helyett két nap szerepel a bérlapomon. Megteheti a munkáltató, hogy betegség alatt áthelyezi a munkaidőt későbbi nap(ok)ra?
Részlet a válaszából: […] ...kötelező képzés éppen olyan utasítás a munkáltató részéről, mintha munkavégzést rendelne el. Ezért ennek ideje munkaidőnek számít, amelyre a munkavállalót munkabér illeti meg. A képzéssel érintett időszakban is tekintettel kell lenni a munkaidőszabályokra. Például,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. december 11.

Felmondás betegség miatti keresőképtelenség tartama alatt

Kérdés: Három éve lettem Parkinson-beteg, az üzemorvos nemrég megvizsgált, és semmilyen munkavégzésre nem tart alkalmasnak. Most táppénzen vagyok. Kinek kell kezdeményeznie a felmondást, illetve felmondhat-e a cégem?
Részlet a válaszából: […] ...az üzemorvos a diagnózis szerint a munkavállalót egészségügyileg alkalmatlannak találja a munkavégzésre, akkor a munkáltató nem engedélyezheti számára a munkavégzést. A betegség miatti keresőképtelenség tartama alatt a munkavállaló egyébként sem végez munkát, tehát...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. július 11.

Változó munkahelyre alkalmazott munkavállaló rendkívüli felmondása

Kérdés: Változó munkahelyre alkalmazott munkavállalónkat írásban értesítettük arról, hogy őt a jövőben egy másik telephelyünkön kívánjuk foglalkoztatni. Az értesítés átvételét megtagadta, és előadta, hogy ragaszkodik az eredeti munkahelyéhez. Ennek megfelelően a következő napon és az ezt követő négy munkanapon nem jelent meg a kijelölt munkahelyen munkavégzés céljából, helyette rendszeresen a korábbi munkavégzési helyén jelentkezett. Ott minden esetben arra utasítottuk, hogy az új telephelyen vegye fel a munkát. Mivel ezt nem tette meg, a munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntettük arra hivatkozva, hogy jogellenesen tagadta meg az utasítást és a munkavégzést. Két nappal a rendkívüli felmondás kézbesítését követően telefonon értesített minket arról, hogy mivel az új munkahelyen történő munkavégzésre kötelezés első napjától kezdve visszamenőleges hatállyal keresőképtelen állományba vette a háziorvosa, a munkaviszony megszüntetése jogellenes volt. Erről mi nem tudtunk, hiszen korábban nem tájékoztatott minket a keresőképtelenségéről. Jogszerűen szüntettük meg a munkaviszonyát?
Részlet a válaszából: […] ...munkáltatónak joga van egyoldalú utasításával másmunkavégzési helyre beosztani a változó munkahelyre alkalmazottmunkavállalóját. A változó munkahelyre alkalmazott munkavállalót [Mt. 76/C. §(1) bek.] a munkáltató – ellenkező megállapodás hiányában –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. június 28.

Rendkívüli felmondás – igazolatlan mulasztásért

Kérdés: Cégünknél az egyik munkavállalónk már a második napja nem veszi fel a munkát, és nem is jelentkezett semmilyen formában. Ebben az esetben rendkívüli felmondással megszüntethetem a munkaviszonyát?
Részlet a válaszából: […] ...ugyanakkor viszonylag csekély avalószínűsége annak, hogy a két munkanapos igazolatlan távollét – annakellenére, hogy ez a munkavállaló munkavégzési, illetve rendelkezésre állásikötelezettségének lényeges megszegését jelenti – a jelentős...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. december 21.