Utazási költségtérítés – ha sokat utaznak a munkavállalók

Kérdés: Az utazási költségtérítésről szóló új rendelettel kapcsolatban kérdezzük: Néhány alkalmazottunk 80-100 km-es távolságról ingázik naponta. Egy példát említve, a Budapesttől másfél órás vonatútra lévő Szolnokra 70 000 forintba kerül a 30 napos bérlet. Az új rendelet szerint idén 30 000 forintos összeghatárig kell megtéríteni a bérlet, illetve a menetjegy árát. Ez tehát – a példánál maradva – a Szolnokról feljáró kollégák esetében 40 000 forint jövedelemkiesést jelent. Jól értelmezzük az új szabályozást? A másik problémánk a gépkocsival történő munkába járás körében merült fel. Eddig az egy irányból járók összefogtak, és többen együtt jártak autóval, nem kellett a munkaidő végén várakozniuk, hanem azonnal indulhattak haza. Az új szabályok szerint azonban, ha a várakozási idő nem haladja meg az utazási időt, de azt majdnem eléri – például a másfél óra utazási idő esetében az egy óránál hosszabb várakozási idő –, mindez közel két óra többletet jelent a munkavállalóknak. Az autóval közlekedők egyébként csak a helységtáblától helységtábláig tudják elszámoltatni a költségüket, vagy a lakástól a munkahelyig? Végül kérdezzük: a Szlovákiában lakó munkavállalóink a hazautazás magyarországi költségeinek 86%-át csak akkor számolhatják el, ha ezt a költségrészt az utazás teljes költségén belül el tudják különíteni, és külön számlát kérnek róla?
Részlet a válaszából: […] ...és a lakó- vagy tartózkodási hely között közforgalmi úton mértoda-vissza távolság figyelembevételével kell kiszámítani. Megjegyezzük:kollektív szerződés vagy a felek megállapodása a 39/2010 Korm. rendelettől eltérhet- költségtérítést előírva akkor is, ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 26.
Kapcsolódó címke:

Külföldre történő hazautazás költségtérítése

Kérdés: Cégünknél sok külföldi munkavállaló dolgozik. Munkaszerződésükben nincs szabályozva, hogy az állandó lakóhelyükre, vagyis külföldre történő hazautazásukkal kapcsolatos költségeket ki viseli. Kérdésünk: van-e olyan jogszabály, amelyik a munkavállalók külföldre történő hazautazásával kapcsolatos költségtérítését szabályozza?
Részlet a válaszából: […] ...talaján áll, valamint figyelemmel az Mt. 153. §-ának (1) bekezdésére- a munkáltató a munkavállalóval kötött megállapodásában, kollektív szerződésbenvagy egyéb belső szabályzatban rendezheti e kérdést, és az utazás magyarországiszakaszának megtérítésére vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. április 27.
Kapcsolódó címke: