Emelt összegű vasárnapi pótlék

Kérdés: A kérdésem a vasárnapi munkavégzés tilalma témájában a 2015. évi XVII. törvényben megjelent Mt.-módosításhoz kapcsolódik. Ez a törvény az Mt. 140. §-át módosítja, amelynek (2) bekezdése meghatározza, hogy milyen vasárnapi munkavégzés esetén jár plusz 50% pótlék a dolgozónak. Ezt, illetve ennek a jogszabálynak az indokolását nem tudjuk az egyéb vonatkozó jogszabályokkal, a Kertv.-vel és a Kszvmtv.-vel együtt úgy értelmezni, hogy az adott esetre egyértelmű választ adjon. Esetünkben a munkavállaló árufeltöltőként dolgozik egy áruházban. Kérdés, hogy ő a Kertv. szerint "kereskedelmet kiszolgáló tevékenységet" végez-e? Ha igen (ezt példálózóan a kérdéses jogszabály indokolása is tartalmazza), akkor nem vonatkozik rá a Kszvmtv., hiszen az kimondja az 1. §-ában, hogy a hatálya nem terjed ki a kereskedelmet kiszolgáló tevékenységre. Tehát emiatt egy árufeltöltő vasárnap is végezhet munkát, és nemcsak a Kszvmtv. szerint kijelölt néhány vasárnapon, hanem bármelyik vasárnap, mint ahogy ez a kereskedelemben szokásos is, hogy a nyitvatartási időn kívül végezhetők el ezek a kiszolgálótevékenységek? A kérdésünkre, hogy egy árufeltöltőnek mennyi pótlék jár a vasárnapi munkavégzésért, az Mt. módosított szövege alapján kétféle válasz adódna: egyfelől a néhány, a Kszvmtv. szerint kijelölt vasárnapon 100%, másrészt minden más átlagos (tehát nem a Kszvmtv. szerinti kijelölt) vasárnapon pedig csak 50%, mivel az Mt. 140. §-a (2) bekezdésének szövege a plusz 50% pótlékot csak a kijelölt vasárnapokhoz köti. Helyes-e az értelmezésünk, mert az Mt.-módosítás indokolásának szövege ettől ellentétes értelmezésre utal, abból úgy tűnik, mintha az árufeltöltő is csak a kijelölt vasárnapokon végezhetne munkát, holott a jogszabályból nem ez következik? Ha az árufeltöltő munkaerő-kölcsönzés keretében végez munkát, ez bármit változtat-e az irányadó szabályokon?
Részlet a válaszából: […] ...beosztható vasárnapi munkavégzésre, ám az üzlet nem tarthat nyitva. A munkavállalók azonban például árufeltöltésre, takarításra, továbbképzésre igénybe vehetők vasárnapokon is. Az előbbiekben kifejtettek ugyanígy irányadók a Kszmtv. hatálya alá eső...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. május 18.

Ügyvezető hozzátartozói kötetlen munkarendben

Kérdés: A kft. ügyvezetőjének (aki egyben 90%-os tulajdonosa a cégnek) közvetlen hozzátartozói (felesége 10%-os tulajdonos és gyermekei), akik a kft. alkalmazottjai és jóval a szakmai minimálbér feletti munkabérrel rendelkeznek, foglalkoztathatók-e az Mt. 96. §-ának (2) bekezdése szerinti kötetlen munkarendben?
Részlet a válaszából: […] ...teljesítési időt rendeljen a munkáltató a köteletlen munkarendű munkavállaló számára is (pl. egyes kötött időpontú megbeszéléseket, továbbképzéseket előírhat).Összegezve, nincs olyan feltétele a kötetlen munkarendnek, amely a felek közötti hozzátartozói...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 27.

Pedagógus továbbképzése és előresorolása

Kérdés: A pedagógus-továbbképzés teljesítése 2013. szeptember 1-jétől nem lehet jogalapja a várakozási idő csökkentésének. Ez az intézkedés a jogszabályok értelmezése miatt csak később került be a köztudatba. Intézményünknél ez a következő problémákat jelenti a gyakorlatban.
1. A 2013-ban, de szeptember 1-je előtt teljesített továbbképzés esetén az előrelépésről szóló határozat 2014 elején született. E szerint a dolgozó 2017 helyett 2016-ban léphetne előre. Ez így jogszerű?
2. A 2013-ban, de szeptember 1-je után teljesített továbbképzésben részt vettek 2015 helyett már 2014-ben előreléptek. Ez jogszerűtlen? Ha igen, akkor megfelelő, ha a következő várakozási idejét egy évvel megnöveljük (azzal, hogy a magasabb illetményét visszavonni már nem lehet)?
3. Akinek a későbbiekben lenne esedékes az előrelépése a már kiadott munkáltatói határozat szerint, azt vissza kell vonni?
Egyik dolgozónk 2013 áprilisában teljesítette a továbbképzést, ekkor született határozat a beszámításról, ezért 2016 helyett 2015-ben léphetne előre. Az ő átsorolása jogos?
Részlet a válaszából: […] ...időponttól kellett újból besorolni a pedagógusokat. A korábbi rendelkezések (pl. a 138/1992. Korm. rendelet 14. §-a, amely a pedagógus-továbbképzés követelményeit teljesítő pedagógusok várakozási idejének csökkentését írta elő) ezen időponttól hatályon...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. február 23.

Pedagógusok képzésre kötelezése

Kérdés: Kötelezhető-e egy pedagógus valamilyen képzésben való részvételre úgy, hogy annak a költségét teljes mértékben neki kell kifizetnie?
Részlet a válaszából: […] ...Nkt. előírja, hogy az 55. életévét még be nem töltött pedagógusnak hétévenként legalább egy alkalommal kell továbbképzésben részt vennie. Ha erre önhibájából nem került sor, vagy tanulmányait nem fejezte be sikeresen, akár a jogviszonya is megszüntethető...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. február 23.

Tanulmányi szerződés – a munkáltató által biztosított támogatás jellege

Kérdés: Több munkavállalónk jelezte, hogy képezni szeretné magát, és érdeklődött, hogy ebben munkáltatóként tudnánk-e segítséget nyújtani nekik. Cégünk jelenleg nem engedheti meg, hogy anyagilag támogassa a munkavállalókat, de arra gondoltunk, hogy a képzések idejére fizetett szabadságot biztosítanánk, ahogy a vizsgára és a felkészülésre is, hiszen az nekünk is jó lenne, ha a következő években sokkal képzettebb munkaerő állna rendelkezésünkre. Ilyen feltételekkel köthetünk tanulmányi szerződést a munkavállalókkal?
Részlet a válaszából: […] ...Jelenleg a munkavállaló törvény alapján az általános iskolai tanulmányok folytatása, továbbá a felek megállapodása szerinti képzés, továbbképzés esetén, a képzésben való részvételhez szükséges időre mentesül rendelkezésre állási és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. december 15.

Pedagógus-szakvizsgára jelentkezés

Kérdés: Jelenlegi munkáltatómnál 1988 óta dolgozom pedagógus munkakörben. A szakvizsgára jelentkezés egyik feltétele legalább hároméves, pedagógus munkakörben eltöltött idő igazolása. Kértem az igazgatómat, hogy adjon ki erre nézve igazolást. Ő azt kérte, nyújtsak be egy írásbeli kérelmet, amelybe foglaljam bele, hogy nem munkanapokon veszek részt a szakvizsgára felkészítő, 4 féléves képzésben, és ennek költségeit is magam vállalom. Eleget kell tennem a kérésének?
Részlet a válaszából: […] ...letétele nem kötelező, az csak bizonyos munkák ellátásának feltétele. A szakvizsgára felkészítő felsőoktatási szakirányú továbbképzésben való részvételre nézve a 277/1997. Korm. rendeletet kell alkalmazni [1. § (1) bek.]. Az 1. § (2)–(3)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. november 3.

Munkavállaló képzésre kötelezése

Kérdés: A régi Mt. 103. §-ának (4) bekezdése kimondta: "A munkavállaló – munkabérének és költségeinek megtérítése mellett – köteles a munkáltató által kijelölt tanfolyamon vagy továbbképzésen részt venni, és az előírt vizsgákat letenni, kivéve ha ez személyi vagy családi körülményeire tekintettel reá aránytalanul sérelmes." Az új Mt.-ben ilyen szabályt nem találtam, jelent ez tényleges változást?
Részlet a válaszából: […] Az Mt.-ben valóban nem szerepel ez a szabály, mindez a törvény egyéb rendelkezéseinek értelmezésével állapítható meg. E rendelkezések a következők:A munkáltatót megilleti az utasítási jog, utasításait a munkavállaló érdekeinek méltányos mérlegelésével, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. április 28.

Kötetlen munkarend megállapításának módja és feltételei

Kérdés: Üzletkötőink jelenleg teljes munkaidőben, heti 40 órás, napi 8 órás munkaidő-beosztással dolgoznak. Szeretnénk őket kötetlen munkaidőben foglalkoztatni, és az Mt. 96. §-ának (3) bekezdése alapján nem szeretnénk a munkaidő-beosztásról és -felhasználásról nyilvántartást vezetni. Közös megegyezéssel történő munkaszerződés módosításával megtehetjük-e ezt, és eltekinthetünk-e a nyilvántartási kötelezettségtől? Van-e valamilyen hátránya a kötetlen munkarendnek a munkavállaló számára?
Részlet a válaszából: […] ...is kötetlennek tekinthető, ha bizonyos feladatokat csak a munkáltató által előírt időben lehet teljesíteni (pl. értekezletek, rendszeres továbbképzések). Az esetleges hátrányokat illetően, kötetlen munkarend esetén a munkaidő-beosztási szabályok nem alkalmazandóak [Mt. 96...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. február 17.

Mérlegképes kreditpontok érvényesítése

Kérdés: A Munkaügyi Levelek című kiadvány előfizetési számlájával érvényesíthető-e – a mérlegképes könyvelők kötelező továbbképzésében – a szakmai kiadvány megvásárlásával megszerezhető 2 kreditpont?
Részlet a válaszából: […] ...című kiadvány előfizetési számlájával az arra jogosultaknak érvényesíthető az 1 kreditpont a mérlegképes könyvelők kötelező továbbképzésében.A mérlegképes könyvelők kötelező továbbképzésében, amennyiben a továbbképzésre kötelezett a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. május 21.

Kormánytisztviselő képzési kötelezése

Kérdés: Egy II. besorolású kormánytisztviselőnk a felvételekor megfelelt a munkaköréhez kapcsolódó képesítési követelményeknek. Két év múlva, idén felvételt nyert egy főiskolára. Felettesei beírták munkaköri leírásába képesítési követelményként a főiskolai végzettség megszerzését. Milyen jogszabály alkalmazásával lehet ezt a döntést alátámasztani?
Részlet a válaszából: […] ...A Kttv. 80. §-ának (1) bekezdése alapján ugyanis a kormánytisztviselő köteles az államigazgatási szerv által előírt képzésben, továbbképzésben vagy átképzésben részt venni. Ez esetben a képzés költségeit a szerv állja [Kttv. 75. § (1) bekezdés i) pont, 80...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. november 19.
1
5
6
7
8