Találati lista:
21. cikk / 113 Munkakör-felajánlás a munkaviszony-megszüntetés előtt
Kérdés: Munkavállalónk egészségi állapota egy közlekedési baleset folytán jelentősen romlott, sajnálatos módon ebből következően már nem tudja ellátni a munkáját. Az így kialakult helyzetben nem tudjuk megoldani az adott munkakörben a foglalkoztatását, ezért kénytelenek vagyunk megfontolni, hogy az egészségi állapotával összefüggő alkalmatlanságára hivatkozva felmondjuk a munkaviszonyát, vagy kezdeményezzük a munkaviszonyának közös megegyezéssel történő megszüntetését. Kötelesek vagyunk-e mindezeket megelőzően felajánlani számára olyan munkakört, amit adott esetben az egészségi állapotára tekintettel el tudna látni? Ha igen, köteles-e ezt elfogadni?
22. cikk / 113 Munkaviszony felmondása telefonon
Kérdés: Próbaidőn voltam az új munkaviszonyomban. Az egyik délután, épp, amikor nem voltam beosztva munkavégzésre, a felettesem telefonon közölte velem, hogy másnap már nem kell mennem dolgozni. Tudom, hogy próbaidő alatt nem kell megindokolni a munkaviszony megszüntetését, de ezt az eljárást nem érzem helyénvalónak. Lehet-e ilyenkor bármit is csinálni?
23. cikk / 113 Pótszabadság nyugdíjasoknak a megváltozott munkaképességre tekintettel
Kérdés: A munkavállaló, aki megváltozott munkaképessége miatt pótszabadságban részesül, betölti az öregségi nyugdíjkorhatárt, és nyugdíjasként dolgozik tovább. Ebben az esetben is jár-e neki ez a pótszabadság?
24. cikk / 113 Munkaviszonyban történő foglalkoztatás elutasítása – a jubileumi jutalom sorsa
Kérdés: Közalkalmazottunk nem járult hozzá a Módtv. szerinti továbbfoglalkoztatásához az Mt. hatálya alatt, így 2020. október 31. napjával a jogviszonya a törvény erejénél fogva megszűnik. Amegszűnés időpontjában harmincöt év közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkezik. Jár-e, illetve kifizethető-e részére a negyvenéves jubileumi jutalom az utolsó munkában töltött napon?
25. cikk / 113 Gyermektartásdíj – levonása álláskeresők ellátásából
Kérdés: Januárban még kaptam fizetést, amelyből levonták a gyermektartásdíjat. Ezt követően álláskereső lettem, és pár napon belül már találtam is munkát, ezért a munkanélküli-járadékot egy összegben kiutalták nekem. Ebből az összegből is vonhatták még egyszer a gyermektartásdíjat? Ezek szerint kétszer is meg kellett fizettem ezt az összeget egy hónapban?
26. cikk / 113 Álláskeresési járadék – a jogosultság "feléledése"
Kérdés: Abban az esetben, ha megszűnik a munkaviszonyom, és bejelentkezem "munkanélkülire", de két hétre rá találok munkát, és emiatt kijelentkezem, később azonban az új munkahely nem válik be, akkor ugyanúgy vissza tudok menni "munkanélkülire", vagy ki kell várni az egy évet, illetve időarányosan igénybe lehet venni?
27. cikk / 113 Munkavállalói járadékigény – ha már elévült
Kérdés: 20 éven keresztül rokkantsági ellátásban részesültem, mert a munkáltató "egészségrosszabbítást" okozott, amit igazságügyi orvosszakértői vélemény bizonyít, viszont a korábbi pereimben ezt nem vették figyelembe a bíróságok és a Kúria sem. Van-e lehetőségem bírósági úton igényelnem a munkáltatómtól kártérítésként (járadékként) a jelenlegi rokkantsági ellátásom és annak az öregségi nyugdíjnak a különbözetét, amelyet a KSH által megadott átlagkeresetek alapján megkaphattam volna, ha tudok dolgozni?
28. cikk / 113 Bíróság perelhetősége eljárása miatt
Kérdés: 2004-ben lettem rokkantnyugdíjas, de a rokkantsági ellátás és az elmaradt munkabér közötti különbözetre vonatkozó járadék iránti igényemnek a bíróságok nem adtak helyt, nem vették figyelembe a becsatolt bizonyítékaimat; ráadásul mintegy 18 évnyi pereskedés után elfogultságot is bejelentett a bíróság. Most töltöm be az öregségi nyugdíjkorhatárt; a járadékigényt most tudom valakivel szemben érvényesíteni? A bíróságokat tudom perelni a korábbi eljárásuk miatt?
29. cikk / 113 Nyugdíjasnak minősülő munkavállaló fogalmának értelmezése
Kérdés: A női munkavállalót az Mt. hatálya alatt foglalkoztatjuk általános munkarendben, irodai munkakörben. A munkavállaló idén nyáron tölti be 61. életévét, munkaviszonya a munkáltatónál 19 éve áll fenn. A munkavállaló többször közölte már szóban, hogy ő jogosult lesz a nyár folyamán a Tny. 18. §-ának (2a) bekezdése szerinti öregségi teljes nyugdíjra a 40 év szolgálati ideje miatt, és ő ezt meg is fogja "igényelni". Ezt az elképzelését a munkavállaló megváltoztatta, és most már úgy nyilatkozik, hogy inkább még a 2019-es évet végigdolgozza. A munkáltató szeretné a munkaviszonyt felmondással megszüntetni, de ezt az Mt. 66. §-ának (9) bekezdésére alapítaná, élve az Mt. 77. §-ának (5) bekezdésében biztosított lehetőséggel. Megalapozza-e az Mt. szerinti "nyugdíjasnak minősül" kitételt a Tny. 18. §-ának (2a) bekezdése, és ha igen, hogyan tud erről hivatalosan, ténylegesen meggyőződni a munkáltató, vagy kénytelen megvárni a Tny. 18. §-a (1) bekezdésének g) pontja szerinti 65. életév betöltését?
30. cikk / 113 Kármegosztás kárenyhítési kötelezettség megsértése esetén
Kérdés: A munkavállalónk súlyos balesetet szenvedett, amikor a munkautasításokat és a munkavédelmi szabályokat megsértve a mozgó gépbe benyúlt. A baleset következményeként várhatóan nagyon nehezen talál majd munkát, mivel maradandó munkaképesség-csökkenést szenvedett, fizikai munkavégzésre várhatóan nem lesz alkalmas. Felajánlottunk egy munkakört, hogy próbáljunk neki segíteni, de nem fogadta el; ehelyett járadékként elmaradt munkabérét kéri. Nem lehet a kártérítésnél figyelembe venni, hogy ajánlottunk neki másik munkát, amivel a bérkiesést kompenzálni lehetett volna?
