Felmondás telephely lebontása miatt

Kérdés: Az Mt. 58. §-ában foglaltakra figyelemmel a felek a munkaszerződést megegyezéssel módosíthatják. A cég telephelyén levő áruház az önkormányzat által lebontásra kerül, ezért az egység megszűnik. Az egységvezető 1979. április 17-én kiállított szakmunkás-bizonyítványa szerint "háztartási felszerelés eladó", továbbá 1988. június 14-én boltvezetői szakvizsgát tett. A munkáltató a működési területén az egyik fióktelepén lévő élelmiszerboltban egységvezetői állást ajánlott fel ugyanazon munkabér fejében a munkavállaló részére. A munkavállaló a felajánlott állást nem fogadja el azzal az indokkal, hogy a szakmája szerint nem élelmiszer-eladó. Kéri, hogy a munkáltató mondja fel a munkaviszonyát, és fizesse ki a munkaviszony megszűnésével kapcsolatban felmerülő járandóságait, így különösen a végkielégítést. A cég az említett helyen foglalkoztatni tudja a munkavállalót vezetői állásban, ugyanazon munkabérért, ezért nem kíván felmondani neki. A munkavállaló a jelenlegi és a felajánlott munkahelyre is csak utazással tud eljutni. Jogszerű-e a munkavállaló kérése a fentiek alapján? Mi a teendő ebben az esetben, tekintettel arra, hogy a munkaszerződés-módosítást neki is alá kell írnia?
Részlet a válaszából: […] ...(Mt. 58. §). Ha a munkáltató a munkaszerződés szerinti munkahely tényleges megszűnése esetén egy másik munkavégzési helyen, másik munkakört ajánl fel, a munkavállaló nem köteles elfogadni azt. A munkavállaló ugyanakkor nem jogosult arra, hogy a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. július 15.

Vezető állású munkavállaló további munkaviszonya

Kérdés: Társaságunk gazdasági igazgatóját megkereste egy francia cég, hogy részmunkaidőben, távmunkában legyen a magyarországi tanácsadójuk a francia társaság piacra lépésnek előkészítésében. Az igazgató elmondása szerint havi 2-3 nap munkáról lenne szó, és teljesen más a francia vállalat tevékenysége, mint a miénk. Engedélyezheti-e az ügyvezetés a gazdasági igazgatónak ezt a másodállást, tekintettel arra, hogy nálunk vezetői munkaszerződése van?
Részlet a válaszából: […] ...írhatja elő, ha a munkavállaló a munkáltató működése szempontjából kiemelkedő jelentőségű vagy fokozottan bizalmi jellegű munkakört tölt be, és alapbére eléri a kötelező legkisebb munkabér hétszeresét (Mt. 208. §). Ha a fenti két lehetőség...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. szeptember 24.

Munkaszerződés-módosítás elutasításának következményei

Kérdés: 2016. december óta megbízott szakvezetőként dolgozom. Szóban arra kaptam ígéretet, hogy 2017 áprilisában véglegesítenek ebben a munkakörben. Ez sajnos nem történt meg. Most augusztusban a bérpapírom átvételekor azzal szembesültem, hogy a béremet önkényesen módosították. Ezt jeleztem is a HR felé, akik azt mondták, hogy ugyan akartak velem beszélni erről, de végül nem tudtak, mivel szabadságon voltam, illetve a munkaidő-beosztásom miatt sem volt lehetőség rá. Később a HR-osztályon kaptam egy bérajánlatot, bruttó 203 000 forint alapbér lett volna, ami háromhavonta 20 000 forinttal emelkedett volna. Az ajánlatot nem fogadtam el arra hivatkozva, hogy 2016 decembere óta dolgozom ebben a pozícióban, amiért bruttó 350 000 forintot kaptam havonta, és már áprilisban dönteniük kellett volna a véglegesítésemről. Ezenfelül az ajánlott összeg nagyon kevés, különös tekintettel arra, hogy más újonnan felvett munkavállaló bruttó 300 000 forintos alapbért kap. Miután nem írtam alá a munkaszerződés-módosítását, arra kértek, hogy szeptember végéig maradjak ebben a pozícióban, és utána meglátják, hogy tudnak-e foglalkoztatni tovább valamilyen munkakörben. Erre azt válaszoltam, hogy csak aznap vagyok hajlandó abban a munkakörben dolgozni, de másnap már nem töltöm be a pozíciót. Mivel nem volt más választásom, közös megegyezéssel "lefokoztak". Azt hallottam, hogy a HR szerint "bérzsarolással" fenyegetőztem, ami nem igaz, hiszen én csak azt a kérdést tettem fel, hogy miért nem ér annyit a munkám tíz év után, mint egy frissen felvett munkavállalóé. Megszüntethetik a munkaviszonyomat "bérzsarolásra" hivatkozva? Tehetek-e hivatalosan ellene valamit? Ha sor kerül erre, tíz év munkaviszony után jár-e valamilyen végkielégítés, ha vagy a munkáltató, vagy én mondok fel? Munkaügyi bíróságra vihetem-e az esetem, illetve érdemes-e?
Részlet a válaszából: […] ...ki, hogy Ön és munkáltatója között olyan munkaviszony áll fenn, melynek keretében, különmegállapodás alapján, 2016 decemberétől szakvezetői munkakört lát el többletdíjazás ellenében. Az Ön által leírtakból megállapítható, hogy a munkabérét a munkáltató...gy Ön...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. október 16.

Kollektív szerződés hatálya a vezetőnek minősített munkavállaló esetén

Kérdés: Az Mt. 208. §-ának (2) bekezdése alapján vezetővé minősített munkavállalóra kiterjed a kollektív szerződés hatálya? Találkoztam olyan állásponttal, mely szerint a munkaszerződésben vezetőnek minősített munkavállalót nem lehet a kollektív szerződés hatálya alól kizárni; azaz a kollektív szerződés hatálya csak a munkáltató első számú vezetőjére és helyettesére nem terjed ki.
Részlet a válaszából: […] ...munkakört tölt be, és alapbére eléri a kötelező legkisebb munkabér hétszeresét (ún. minősített vezetők, Mt. 208. §). A két vezetői jogállás között azonban nincs különbség, mindkettőre ugyanazokat a szabályokat kell alkalmazni. Így egyaránt irány­adó minden....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. december 14.

Vezetői követelés besorolása a felszámolás során

Kérdés: Felszámolóként a felszámolás alatt lévő cégnél meg szeretném szüntetni a gazdasági igazgató munkaviszonyát. Az érintett személy együttes cégjegyzési joggal bír, a fizetése meghaladja a kötelező legkisebb munkabér hétszeresét, de nem ő az ügyvezető helyettese, és nem szerepel a munkaszerződésében, hogy vezető állású munkavállaló lenne. A fenti adatok, illetve a munkakörének bizalmi jellege és a munkaköri megnevezés azonban arra enged következtetni, hogy vezető állású, ezért szerintünk a bér jellegű követeléseit "H" kategóriába kell sorolnunk, amire azonban jelenleg nincs fedezet. Helyesen gondoljuk, hogy követelését a vezetői beosztása szerint kell besorolnunk a hitelezői követelések közé?
Részlet a válaszából: […] ...szerinti, a törvény alapján vezetőnek minősülő munkavállalókat rendeli besorolni [Cstv. 57. § (1) bek. hc) alpont]. Mindkét vezetői kategóriára irányadó az Mt. azon rendelkezése, hogy a munkaviszony megszűnésére tekintettel megillető díjazásból a munkáltató....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. június 15.

Vezetői "előléptetés" – összeférhetetlenségi következménnyel

Kérdés: Munkahelyemen előléptettek gazdasági vezetővé. Ezzel kapcsolatosan a munkáltató az Mt. 208. §-ának (2) bekezdésében foglaltak szerint módosítani szeretné a munkaszerződésemet. A kapott tervezetben szigorú összeférhetetlenségi rendelkezések szerepelnek, többek között az is, hogy nem lehetek vezető tisztségviselő más cégben. Évekkel korábban azonban a barátaimmal alapítottunk egy céget, ami teljesen más tevékenységet végez, mint a munkáltatóm. Itt tehát tag és ügyvezető is vagyok, amiről nem szeretnék lemondani. A törvény alapján köteles vagyok-e lemondani a másik cégben az ügyvezetői tisztségről, vagy van rá bármilyen mód, hogy megtartsam, és az új gazdasági vezetői pozíciómat is be tudjam tölteni?
Részlet a válaszából: […] ...munkakörének megváltozása folytán vezető állású munkavállalónak kell Önt tekinteni, akkor valóban indokolt a munkaszerződés módosítása, hiszen a vezető állású munkavállalóra eltérő rendelkezések vonatkoznak az Mt. alapján. Mivel esetünkben nem a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. augusztus 11.

Vezető állású munkavállalóra vonatkozó törvényi feltételek

Kérdés: A munkáltató 2010 áprilisában az üzletvezetők és helyettesek munkakörét a régi Mt. 188/A. §-a alapján vezetői munkakörnek minősítette. Az érintettekkel munkaszerződés-módosítást írtak alá, 30 000-40 000 Ft-tal megnövelve az alapbérüket. Bérpótlékot nem kapnak. Egyetlen érintett személy alapbére sem haladja meg a bruttó 400 000 Ft-ot még ma sem. Kérdésünk, hogy az Mt. 208. §-ának (2) bekezdését nem kellene-e alkalmazni a bérük tekintetében? Vezető állásúnak tekinthetők-e egyáltalán a hatályos szabályozás alapján?
Részlet a válaszából: […] ...értelmében a tulajdonos, illetőleg a tulajdonosi jogokat gyakorló szerv a munkáltató működése szempontjából meghatározó jelentőségű munkakör tekintetében előírhatta, hogy az ilyen munkakört betöltő munkavállaló vezetőnek minősüljön [régi Mt. 188/A. § (1) bek.]...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. április 7.