Bejelentési kötelezettség utólagos teljesítése

Kérdés: Egy kft. négy és fél éven át bejelentés és írásba foglalt munkaszerződés nélkül, feketén foglalkoztatta nyugdíjas cégvezetőjét, aki nyugdíjazásáig teljes munkaidőben látta el feladatait. A munkaügyi ellenőrzés során a munkaügyi hatóság megállapította a feketefoglalkoztatást, és jogerős határozatban kötelezte a munkáltatót, hogy tegyen eleget az Art.-ben előírt bejelentési kötelezettségének. A cégvezetőt a jogellenes foglalkoztatás miatt törölték a cégnyilvántartásból. A kft. ügyvezetője négy és fél évre visszamenőleg 3910-es FEOR-szám alatt részmunkaidős munkaviszonyban, napi 2 óra munkaidős foglalkoztatásban, nyugdíjasként, legalább középfokú iskolai végzettséget igénylő bérminimumon jelentette be a nyugdíjas volt cégvezetőt, és az évekig elmulasztott járulékfizetési kötelezettségének ez alapján tett eleget. A cégvezető nyugdíjaskénti munkába állása előtt nem kötöttek megállapodást írásban a részmunkaidős foglalkoztatásról, csak a munkaügyi ellenőrzést követően, a cégvezetői tisztség megszűnése után került sor visszamenőlegesen a munkaszerződés megkötésére négy és fél éves határozott időre. Jogszerűen járt-e el a kft., amikor évekre visszamenőleg napi 2 órás részmunkaidőre jelentette be a cégvezetőt a munkaügyi hatóság jogerős, bejelentésre kötelező határozata alapján? Mentesülhet-e az éveken át feketén foglalkoztató cég ezzel a "trükkös" bejelentéssel a közteherviselés háromnegyed részének megfizetésétől? Az Mt. szerint részmunkaidős foglalkoztatás esetén arról a munkakezdés előtt írásban meg kell állapodni. A részmunkaidős foglalkoztatás az általánostól eltérő, kivételes lehetőség, az megállapodáson alapulhat. A nyugdíjas cégvezetővel munkába állása előtt nem állapodtak meg a részmunkaidős foglalkoztatásról. Jól gondolom, hogy ebben az esetben csak teljes napi munkaidőre – napi 8 órára – jelenthette volna be a munkáltató visszamenőlegesen a cégvezetőt, és az elmulasztott járulékokat is a teljes munkaidős foglalkoztatást alapul véve kellett volna megfizetnie?
Részlet a válaszából: […] A leírtak alapján a munkáltató négy és fél éven át bejelentés és írásba foglalt munkaszerződés nélkül foglalkoztatta a munkavállalót, aki teljes munkaidőben dolgozott nála. A munkáltatónak a munkaügyi hatóság határozata értelmében teljesítenie kellett az Art.-ban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. április 16.

Gyermek- és ifjúságvédelmi, valamint toborzási feladatok elrendelése

Kérdés: Egy szakközépiskolában dolgozom angol nyelvtanári munkakörben. Az igazgatóm megbízott, hogy lássam el a gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelő munkakört. Külön díjazást ezért nem kapok. Hiába mondtam, hogy nincs megfelelő végzettségem a feladat ellátásához, az igazgató azt felelte, választhatok, vagy ez, vagy inkább az iskolának toborzókörútra megyek a saját kocsimmal és a saját benzinköltségemre a megyében. Két kiskorú gyermekem van, ez még rosszabb helyzetbe hozna. Mit tehetek ebben a helyzetben?
Részlet a válaszából: […] A pedagógus számára a gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelő munkakör ellátása a kinevezésében vagy a munkaszerződésében (a továbbiakban: munkaszerződésben) szereplőhöz képest eltérő munkakört jelent, amely ellátása az Mt. 53. §-ának (1) bekezdése alapján a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. március 20.

Részmunkaidő – a legrövidebb időtartam

Kérdés: Létezik-e heti egyórás munkaviszony úgy, hogy az azért kapott díjazás havi 1000 Ft? Ebben az esetben biztosított-e a munkavállaló, jár-e neki orvosi ellátás?
Részlet a válaszából: […] ...kell tartani a munkaviszonyra irányadó bérszabályokat, és a munkabérnek el kell érnie a minimálbér, illetve legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve középfokú szakképzettséget igénylő munkakör esetén a garantált bérminimum időarányos összegét. 2015-ben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. december 14.

Foglalkoztatási kötelezettség gyermekgondozási fizetés nélküli szabadság után

Kérdés: Amennyiben egyik, egyszerű betanított munkásként dolgozó munkavállalónk GYES mellett szeretne visszajönni dolgozni, köteles-e a munkáltató foglalkoztatni négy vagy hat órában? Ha nem tud munkát biztosítani neki, állásidőt kell részére fizetni?
Részlet a válaszából: […] ...meg az ilyen munkavállaló munkaviszonya, ha a munkáltatónál nincs a munkavállaló által betöltött munkakörhöz szükséges képességnek, végzettségnek, gyakorlatnak megfelelő betöltetlen másik munkakör, vagy a munkavállaló az e munkakörben való foglalkoztatásra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. december 10.

Behívásos munkavégzés díjazása

Kérdés: A behívásos munkavégzéssel kapcsolatban szeretnék feltenni három kérdést:
1. -Ha a szerződésben havibér van kikötve, és a heti munkaidő 20 óra, de az adott hónapban csak 50 órát dolgozott a munkavállaló, akkor csak az 50 órára eső díjazást kell kifizetni?
2. -Amennyiben órabér van feltüntetve a szerződésben, akkor csak a teljesített órákra kell bért fizetni, vagy a szakmának megfelelő bért (garantált bér/minimálbér) a heti munkaidőnek megfelelően ki kell a munkavállalónak fizetni?
3. -Egy már meglévő munkaviszony "felcserélhető" egy munkaszerződés-módosítással behívásos munkaviszonyra, vagy a már meglévő munkaviszonyt meg kell szüntetni, és egy teljesen új munkaviszonyt kell létesíteni?
Részlet a válaszából: […] ...legkisebb munkabért kell meghatározni [Mt. 136. § (1) bek.], amennyiben a munkavállaló foglalkoztatására legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben kerül sor, akkor részére alapbérként legalább a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. december 10.