Munkaszerződés-módosítás elutasításának következményei

Kérdés: 2016. december óta megbízott szakvezetőként dolgozom. Szóban arra kaptam ígéretet, hogy 2017 áprilisában véglegesítenek ebben a munkakörben. Ez sajnos nem történt meg. Most augusztusban a bérpapírom átvételekor azzal szembesültem, hogy a béremet önkényesen módosították. Ezt jeleztem is a HR felé, akik azt mondták, hogy ugyan akartak velem beszélni erről, de végül nem tudtak, mivel szabadságon voltam, illetve a munkaidő-beosztásom miatt sem volt lehetőség rá. Később a HR-osztályon kaptam egy bérajánlatot, bruttó 203 000 forint alapbér lett volna, ami háromhavonta 20 000 forinttal emelkedett volna. Az ajánlatot nem fogadtam el arra hivatkozva, hogy 2016 decembere óta dolgozom ebben a pozícióban, amiért bruttó 350 000 forintot kaptam havonta, és már áprilisban dönteniük kellett volna a véglegesítésemről. Ezenfelül az ajánlott összeg nagyon kevés, különös tekintettel arra, hogy más újonnan felvett munkavállaló bruttó 300 000 forintos alapbért kap. Miután nem írtam alá a munkaszerződés-módosítását, arra kértek, hogy szeptember végéig maradjak ebben a pozícióban, és utána meglátják, hogy tudnak-e foglalkoztatni tovább valamilyen munkakörben. Erre azt válaszoltam, hogy csak aznap vagyok hajlandó abban a munkakörben dolgozni, de másnap már nem töltöm be a pozíciót. Mivel nem volt más választásom, közös megegyezéssel "lefokoztak". Azt hallottam, hogy a HR szerint "bérzsarolással" fenyegetőztem, ami nem igaz, hiszen én csak azt a kérdést tettem fel, hogy miért nem ér annyit a munkám tíz év után, mint egy frissen felvett munkavállalóé. Megszüntethetik a munkaviszonyomat "bérzsarolásra" hivatkozva? Tehetek-e hivatalosan ellene valamit? Ha sor kerül erre, tíz év munkaviszony után jár-e valamilyen végkielégítés, ha vagy a munkáltató, vagy én mondok fel? Munkaügyi bíróságra vihetem-e az esetem, illetve érdemes-e?
Részlet a válaszából: […] ...mondja fel azonnali hatállyal, tíz év munkaviszonyban töltött idő után a munkavállalót háromhavi távolléti díjnak megfelelő végkielégítés illeti meg [Mt. 77. § (3) bek. c) pont, 78. § (3) bek.]. Ez az összeg kéthavi távolléti díj összegével emelkedik...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. október 16.

Át nem vett közalkalmazott felmentése közoktatási területen

Kérdés: A korábban önkormányzatunk által fenntartott, majd 2013. január 1-jétől egy intézményfenntartó központ intézményegységeként tovább működő általános iskolánkban az iskolaigazgató még tavaly december utolsó napjaiban az egyik közalkalmazott takarítót felmentette. A felmentési idő teljes időtartamára nézve mentesítette a munkavégzés alól. A felmentési idő 2013 júliusában telik le. E személyt, illetve a többi takarítót nem vette át a központ, csak a pedagógusokat. Kérdésünk, hogy most ki az, akinél a felmentési idejét tölti az illető, tekintettel arra, hogy ő semmilyen okiratot nem kapott 2013. január 1-jével? Az önkormányzat, az önkormányzat gazdasági ellátó szervezete (GESZ), amely a többi, a központ által át nem vett közalkalmazottat foglalkoztatja, vagy a központ? Ha a GESZ, akkor az is problémát jelent, hogy az 2013. május 31-ével megszűnik, és ezt követően egy önkormányzati kft. fogja ellátni a feladatait.
Részlet a válaszából: […] ...szerint eredetileg havi részletekben utalandó, munkavégzés alóli mentesítési időre járó illetmény hátralévő teljes részét, a végkielégítést, és – ha még nem történt volna meg – az esetleges szabadságmegváltást és egyéb járandóságokat. Ezek összegét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. április 9.

Végkielégítés és felmentési időre járó távolléti díj számítása

Kérdés: Egyik munkavállalónknak 2013. január 2-án felmondtunk. 2007. november 22-től állt munkaviszonyban, így a felmondási ideje 30+15 nap, és 2 havi végkielégítés jár neki. A felmondási idő teljes tartamára felmentettük a munkavégzés alól. A felmondási időt és a végkielégítést távolléti díjjal számoltuk el. Kérdésünk a távolléti díj számításával kapcsolatos. A munkavállaló alapbére 180 000 Ft/hó, 2012. július 1-jétől 2012. december 31-ig 60 283 Ft teljesítményprémiumot kapott. Tekintettel arra, hogy a munkavállaló a törvény szerint a távolléti díj számításához irány­adó hat hónapos időszakban betegszabadságon, táppénzen, illetve gyermekápolási táppénzen volt, az irányadó időszakban rendes munkaidőben teljesített és teljesítménybérrel díjazott órák száma 104 óra. Mennyi lesz a távolléti díj összege?
Részlet a válaszából: […] ...munkaviszony felmondással történő megszüntetése esetére helyesen állapították meg, hogy a végkielégítés számítási alapja a távolléti díj [Mt. 77. § (3) bek.], illetve hogy a munkavégzés alóli felmentés tartamára a munkavállalót távolléti díj illeti meg,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 25.