Hosszú betegállomány és jogviszony-megszüntetés

Kérdés: Közalkalmazottunk 22 éve dolgozik az intézményünkben. Tavaly júniustól táppénzre ment, amit először úgy kommunikált, hogy néhány hónapos pihenésre van szüksége, majd ebből egy év lett. Közben szóban többször elmondta, hogy nem szeretne visszajönni dolgozni, de ezt nem volt hajlandó írásba adni. Idén júniusban a korábban ki nem adott és az idénre részarányosan járó szabadságát is kivette, ami augusztus közepéig tartott. Azóta csak felszólításra volt hajlandó közölni, hogy szabadságát követően ismét betegállományban van. Távollétei ezek alapján: 2021. június 2. – 2022. június 17. (keresőképtelenség), 2022. június 20. – 2022. augusztus 16. (szabadság), 2022. augusztus 17. – 2022. szeptember 30. (keresőképtelenség). Meddig lehet keresőképtelen állományban? Esetleg ez a távollét idővel igazolt lesz illetmény nélkül? Munkaköri alkalmatlanság címen fel lehet menteni? Nem valószínűsíthető, hogy vissza szándékozik jönni, illetve már az együttműködés sincs kilátásban. A kollégák elmondása alapján végkielégítéssel szeretne elmenni, "erre játszik". Valóban ez az egyetlen út? A munkáltató milyen módon válhat meg tőle? 1960-ban született, tehát az öregségi nyugdíj betöltése előtt áll három évvel.
Részlet a válaszából: […] ...van szükség a jogviszony megszüntetését és a megszüntetés időpontját illetően, és ez esetben nem jár a közalkalmazott részére végkielégítés sem.(Kéziratzárás: 2022. 10....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 18.

Bérgarancia Alapból történő kifizetés nem vagyoni kártérítés esetén

Kérdés: A bíróság jogerősen megítélt nem vagyoni kártérítést számomra, de az adós munkáltatónál vezetőségcsere történt, amely nem ismeri el a jogerőssé vált ítéletet, és közben felszámolás alá is került a cég. Honnét tudhatom meg a felszámolóbiztos elérhetőségét, hogy a Bérgarancia Alapból megtérüljön részemre a megítélt kártérítési összeg? Ezt kinél kell kezdeményeznem? A Bérgarancia Alap kamatot fizet? Mennyi jelenleg a Bérgarancia Alapból kifizethető összeg?
Részlet a válaszából: […] ...a betegszabadság időtartamára járó térítést is, és a munkaviszony megszűnésével összefüggésben járó, a Cstv. szerint elszámolható végkielégítés-tartozást [Batv. 1. § (1) bek., (2) bek. d) pont].Figyelemmel arra, hogy a kérdés szerinti esetben nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. június 25.

Felszámolási eljárás – a munkáltató bértartozásának megelőlegezése

Kérdés: Nyugat-magyarországi takarítóvállalat ellen felszámolási eljárás indult, a munkavállalók egy része Ausztriában végezte a munkáját. Jelentheti ez azt, hogy az Ausztriában dolgozó munkavállalókat megillető munkabértartozás kiegyenlítése iránt nem lehet támogatási kérelemmel fordulni a Bérgarancia Alaphoz? Melyik az a legkorábbi időpont, amikor a támogatás iránti kérelem benyújtható?
Részlet a válaszából: […] ...– a munkáltatót terhelő, a betegszabadságidőtartamára járó térítés és a munkaviszony megszűnésével összefüggésben járó végkielégítésösszege is. A Bérgarancia Alaphoz történő kérelem benyújtásának legkorábbiidőpontja a felszámolási eljárás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. április 6.