4 cikk rendezése:
1. cikk / 4 Azonnali hatályú felmondás indokolása – hivatkozás a jogszabályhelyre
Kérdés: A munkavállalónk pénzügyi ügyintéző munkakörben dolgozik. Az informatikai rendszerünkből egyértelműen kitűnik, hogy három alkalommal egyenként 30-40 ezer forintot jogalap nélkül átutalt a munkáltató fizetési számlájáról saját magának, majd ezt később, rendszerint néhány hét múlva vissza is utalta. Összességében ugyan nem érte kár a munkáltatót, ugyanakkor kétséget kizáróan megingott benne a bizalma. Úgy döntöttünk, azonnali hatállyal megszüntetjük a munkaviszonyát, mivel a munkáltató számláján lévő pénzzel – ha időlegesen is, de – sajátjaként rendelkezett. Az azonnali hatályú felmondásra irányadó, tudomásszerzéstől számított 15 napos, az utolsó cselekmény elkövetésétől számított egyéves határidő még nem járt le. Az Mt. 78. §-a (1) bekezdésének a) vagy b) pontjára hivatkozzunk, hogy jogszerű legyen a munkaviszony megszüntetése?
2. cikk / 4 Okirat-hamisítás – mint az azonnali hatályú felmondás indoka
Kérdés: Az asszisztens kolléganő nem talált néhány fontos szerződést. Néhány nappal később átadta nekünk a keresett iratokat, azonban a felhasználásuk során megállapítottuk, hogy bár tartalmilag megfelelnek a keresett szerződéseknek, és látszólag a mi aláírásunkkal vannak ellátva, az aláírások ténylegesen nem tőlünk származnak. Mikor felelősségre vontuk, bevallotta, hogy nem találta meg az iratokat, ezért "pótolta", vagyis "ismét előállította" azokat. Mivel a kolléga gyakorlatilag meghamisította a szerződéseket, a továbbiakban nem tudunk megbízni benne. A magatartása megalapozná-e az azonnali hatályú felmondást?
3. cikk / 4 Azonnali hatályú felmondás kölcsönvevőnek okozott kár esetén
Kérdés: Kölcsönbe adó vállalkozásként működünk; egyik munkavállalónkat minőség-ellenőrként kölcsönöztük ki egy céghez. A munkavállaló – a közzétett munkautasítás és a munkaköri leírás ellenére – a munkakezdést követően majdnem egy órával később ellenőrizte a gyártásra került terméket, amikor is észlelte, hogy az hibás. A gyártó gépsor leállítása után megállapították, hogy a kölcsönvevőnél jelentős kár keletkezett. Erről a kölcsönvevő cég tájékoztatott minket. A kérdésem, hogy közölhetünk-e erre hivatkozva azonnali hatályú felmondást a munkavállalóval?
4. cikk / 4 Soron kívüli alkalmassági vizsgálat – a részvétel megtagadása
Kérdés: Munkavállalónk több mint egyéves betegség után tért vissza dolgozni. Cégünk foglalkozás-egészségügyi orvosa a jogszabályokkal összhangban soron kívüli munkaköri alkalmassági vizsgálatra kötelezte őt, de ő megtagadta a részvételt. Mit tehetünk ebben az esetben?