Munkaviszony-megszűnés időpontja – ha másik napra "nyúlik át" a munkanap

Kérdés:

Egy internetes szakmai fórumon vita bontakozott ki a tagok között azzal kapcsolatban, hogy ha az adott munkavállaló éjszakás műszakban dolgozik utoljára szombat 22 órától vasárnap reggel 6 óráig, akkor melyik nappal szűnik meg a munkaviszonya: szombaton vagy vasárnap? A munkanap szombat 6 órától vasárnap 6 óráig tart, tehát az átnyúló 6 óra időtartam a szombati munkanaphoz tartozik. A munkaviszony-megszüntetés módja a kérdéses esetben egyébként felmondás harmincnapos felmondási idővel. De van-e különbség a felmondáshoz képest, ha a felek közös megegyezéssel történő munkaviszony-megszüntetésben állapodnak meg, és ugyanúgy a szombat az utolsó teljesítendő munkanap? Az egyik tábor az Mt. 87. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva – a naptári naptól eltérő munkanap-meghatározás miatt – a szombattal történő munkaviszony-megszüntetést és jogviszony-kijelentést tartja helyesnek, mivel a teljes munkavégzés a szombati munkanaphoz tartozik, és úgy is kerül elszámolásra attól függetlenül, hogy fizikailag vasárnap reggel 6-kor ér véget a munkavállaló munkaideje. A másik tábor véleménye szerint vasárnappal kell megszüntetni a munkaviszonyt, mivel éjfél után is van még munkavégzés, és ez esetben biztosítotti bejelentés nélkül dolgozna a munkavállaló. Érv erre az egyszerűsített foglalkoztatás, mivel azt is két napra kell jelenteni ilyen esetben, illetve, hogy a biztosítási jogviszony naptári napra szól. Bár a Tbj-tv. 8. §-ának (1) bekezdése úgy fogalmaz, hogy "a biztosítás – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – az ennek alapját képező jogviszony kezdetétől annak megszűnéséig áll fenn". Tehát ez a törvényi szabály nem említ naptári napot. Amennyiben Önök szerint az Mt. 87. §-ának (1) bekezdése ellenére továbbra is a vasárnapi munkaviszony-megszüntetési időpont a helyes válasz (amint az a Munkaügyi Levelek 175. számában a 3475. számú kérdésre adott válasz szerint is megfogalmazásra került), a vasárnaphoz milyen jelenléti adat rendelhető a kiléptetéshez egy bérprogramban? A 8 óra munkavégzés a szombati munkanaphoz elszámolásra kerül, a vasárnap így "üres". Felmerült igazolt nem fizetett távollét, valamint pihenőnap beállítása, de valójában egyik sem tűnik teljesen helyes megoldásnak.

Részlet a válaszából: […] ...a rendeltetésük. A munkaviszony megszüntetése, illetve megszűnése időpontjának pontosan meghatározhatónak kell lennie, az nem függ a munkaidő beosztásától. Az Mt. 87. §-ának (1) bekezdése valóban úgy rendelkezik, hogy a munkanap vagy naptári nap, vagy a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 5.

Fizetett ünnep elszámolása igazolatlan távollét esetén

Kérdés: Egyik munkavállalónk április 27-től az azonnali hatályú felmondás közléséig, május 11-ig igazolatlanul volt távol, 5/2-es munkarendben. Ezen időtartamban minden naptári napot igazolatlan távollétként kell kezelni a bérprogramban, tehát a május 1-jei fizetett ünnepet és a hétvégi pihenőnapokat is? Vagy az igazolatlan távollét csak a beosztás szerinti munkanapokra vonatkozhat egy folyamatos időszakban, és a fizetett ünnepre járó díjazás is megilletné a dolgozót?
Részlet a válaszából: […] ...munkavállalót távolléti díj illeti meg óra- vagy teljesítménybérezés esetén a napi munkaidő tartamára, ha az általános munkarend szerinti munkanapra eső munkaszüneti nap miatt csökken a teljesítendő munkaidő [Mt. 146. § (1) bek. d) pont]; és havi alapbérének egynapi.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 27.

Elszámolás idejére járó díjazás

Kérdés:

Három műszakos munkarendben dolgozó munkavállalónknak a műszakkezdés előtt, próbaidő alatti azonnali hatályú felmondással megszüntetjük a munkaviszonyát, a kezébe adva a jognyilatkozatot. A leszámolási eljárás max. 10-15 percet vesz igénybe. Jól gondoljuk, hogy ilyen esetben az Mt. 95. §-át alkalmazva, állásidőre járó díjazás illeti meg a dolgozót, munkaidőkeret hiányában is? Ha a dolgozó hozzájárul, elszámolhatunk-e erre a napra szabadságot?

Részlet a válaszából: […] ...[Mt. 79. § (1) bek. a) pont]. Ebből következik, hogy a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos elszámolási kötelezettség teljesítése szükségszerűen csak olyan időben tud megvalósulni, amely alatt a munkaviszony már nem áll fenn. Szintén következik az.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 6.

Munkaidő-beosztás mint munkáltatói jog

Kérdés: Egy gyárban – egyoldalú szerződésmódosítással – napi 8 órás, 4 műszakos munkarendet vezetnek be (folyamatos munkarend, munkaidőkeretben, havi elszámolással). Minden alapórára 20 százalékos pótlékot fizetnének. A szerződésmódosítást a munkavállaló nem akarja elfogadni. Mit tehet ebben az esetben a munkáltató, és mit a munkavállaló? Kényszeríthető-e felmondásra a munkavállaló? Amíg nem tisztázódik a helyzet, hogyan járjon be dolgozni?
Részlet a válaszából: […] ...a munkaszerződés mégis szabályozná a munkaidő-beosztás jogát, és abba ütközne a munkáltatói utasítás, azt nem kötelező teljesíteni, és egyébként a munkaszerződés módosítására sem kötelezhető a munkavállaló. Ugyanakkor, ha a munkáltató rendszerszinten.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 27.

Felmentési időre járó távolléti díj – a kifizetés esedékessége

Kérdés: Egyik munkatársunknak szeptember elején felmondással megszüntettük a munkaviszonyát, a felmondási ideje november 26-án jár le. Amunkavégzési kötelezettsége alól október 20-tól mentesítettük, ez volt az utolsó munkanapja. A felmentési időre járó bérét még ezen a napon egy összegben kifizettük. A munkavállaló ezt vitatja, és állítása szerint a november hónapra járó távolléti díja csak december 10-én lett volna esedékes, és a novemberre eső távolléti díjat a novemberi munkanapok száma alapján kellett volna meghatározni (osztószám). Helyesen jártunk-e el?
Részlet a válaszából: […] ...irányadó általános munkarend szerinti egy órára eső összegét szorozni kell az adott időszakra eső általános munkarend szerinti teljesítendő órák számával [Mt. 136. § (3) bek.]. Azt kell tehát figyelembe venni, hogy a felmentési időre járó távolléti díj...be...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 24.

Recepció – a 24/72 órás munkarend elszámolása

Kérdés: Recepciós munkatársaink 24/72 órás munkarendben dolgoznak, azaz egy teljes napi munkavégzést három nap pihenés követ. Nem világos számunkra ennek a munkarendnek a bérelszámolása. Milyen alapórával kell számolni, és mikortól kell túlórát fizetni? Beoszthatóak-e vasárnapi és munkaszüneti napi munkavégzésre? Mikor van szüneten ez a munkavállaló?
Részlet a válaszából: […] ...24/72-es műszakrend azt feltételezi, hogy ezek a munkavállalók hosszabb teljes munkaidőben, készenléti jellegű munkakörben dolgoznak, és a 24 órás műszakot lehetővé tévő megállapodást is kötöttek a felek. E nélkül ugyanis nem lehetne egy munkavállalónak egy napra 24...A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 3.

Munkabér elszámolása hóközi kilépő esetén

Kérdés: Munkaidőkeret alkalmazása esetén a kiegyenlítő napokat, vagyis a munkamentes munkanapokat (szabadnap) hóközi kilépők esetén, havibéres besorolással rendelkező munkavállalóknál ledolgozott munkaidőnek kell-e tekinteni a kifizetést illetően? Például egy munkavállaló munkaviszonya május 22-én szűnt meg. A május 1-22. közötti időszakra esik jó néhány szabadnapja. Kilépésekor a szabadnapra járó díjazás is olyan kellene legyen, mintha dolgozott volna?
Részlet a válaszából: […] ...szerint kell eljárni. E szerint a munkaviszony megszűnésekor a munkavállaló munkabérét az általános munkarend, a napi munkaidő és a teljesített munkaidő alapulvételével kell elszámolni. Vagyis meg kell állapítani, hogy az adott hónapban mennyi lett volna a napi munkaidő.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. július 15.

Munkaidőkeret lejárta előtti elszámolás

Kérdés: Társaságunknál 4 hónapos munkaidőkeretet alkalmazunk. Rendszeresen előfordul, hogy hétköznapra 12, illetve szombatra 8 óra munka­időt osztunk be a vonatkozó munkajogi szabályok betartásával. Ha egy munkavállaló munkaviszonya a munkaidőkeret elején kezdődött, és 3 hét 6-6 napos (napi 8, illetve 12 órás) munkavégzés után felmond, akkor a jogszerűen beosztott (7 nappal előre 1 hétre kihirdetett) és a munkavállaló által ledolgozott szombatokat milyen pótlékkal kell kifizetni? Jelent-e valamilyen problémát, illetve módosítja-e a pótlék mértékét, hogy a 3 hét átlagában nem volt meg a munkavállaló heti átlag 48 óra pihenőideje? A 4 hónapos keret egészét nézve meglett volna a pihenőidő.
Részlet a válaszából: […] ...közölt befejező időpontja előtt megszűnik a munkaviszony, a munkavállaló munkabérét az általános munkarend, a napi munkaidő és a teljesített munkaidő alapulvételével kell elszámolni. Ennek során a rendkívüli munkaidőre, illetve állásidőre vonatkozó szabályokat.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. március 21.

Egyenlőtlen munkaidő-beosztás munkaidőkeretben – elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Kérdés: 6 hónapos munkaidőkeretet tervezünk bevezetni. Jól gondoljuk, hogy a 6 hónapon belül 3 hónapig folyamatosan 12 órás munkaidő-beosztást rendelhetünk el, ha majd a következő 3 hónapban azt korrigáljuk? Mi van akkor, ha a munka­vállalónk az első 3 hónapon belül elmegy, és így pluszban vannak az órái? Kötelesek vagyunk a túlórákat kifizetni?
Részlet a válaszából: […] ...48) órát nem lépi át.A munkaviszony megszűnésekor a munkavállaló munkabérét az általános munkarend, a napi munka­idő és a teljesített munkaidő alapulvételével el kell számolni [Mt. 95. § (1) bek.]. A törvény külön szabályokat állapít meg arra, ha a...A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 22.

Munkaidőkeret lejárta előtti munkaviszony megszűnése és az elszámolás

Kérdés: Ha a dolgozók általános munkarend szerinti munkaidő-beosztása állandó jelleggel hétfőtől csütörtökig 8,5 óra, pénteken pedig 6 óra, kell-e alkalmazni az új Mt. 95. §-ában foglaltakat (eljárás a munkaviszony munkaidőkeret lejárta előtti megszűnése esetén), ha a dolgozó munkaviszonya megszüntetésre kerül, vagy ez nem minősül munkaidőkeretnek?
Részlet a válaszából: […] ...napon szűnik meg.A munkaviszony megszűnésekor a munkavállaló munkabérét az általános munkarend, a napi munkaidő és a teljesített munkaidő alapulvételével el kell számolni. Ha a teljesített munkaidő és a munkaidőkeret által átfogott időszak alatt...A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. december 10.
1
2