Új pedagógus-életpálya és illetménymegállapítás

Kérdés:

Az Nkt. 65. §-ának (1) bekezdése értelmében a fokozatokhoz, és ezen belül az egyes fizetési kategóriákhoz tartozó garantált illetményt az illetményalap százalékában az (1a) bekezdés és e törvény 7. számú melléklete állapítja meg. Az (1a) bekezdés értelmében a köznevelési intézmény vezetője a pedagógus munkavégzése színvonalát, nyújtott munkateljesítményét kompetencia- és teljesítményalapú értékelési rendszer alapján értékeli, és ennek figyelembevételével a munkáltató – tankerületi központ által fenntartott köznevelési intézmény esetében a köznevelési intézmény vezetője, szakképzési centrum esetében a tagintézmény vezetője javaslatára és egyetértésével – a tanévre vonatkozóan a pedagógus besorolása szerinti illetménytől eltérően is meghatározhatja az illetményét azzal, hogy a pedagógus illetménye nem lehet kevesebb, mint a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott vetítési alap
a) középfokú végzettség esetén 119,6 százaléka,
b) alapfokozat esetén 174,5 százaléka,
c) mesterfokozat esetén 193,2 százaléka
alapulvételével megállapított illetményalappal számolt illetmény.
Ez alapján a tanévre vonatkozóan meg kell állapítani a pedagógusok illetményét. A 2023/2024. tanévre is el kell készíteni a fentiek szerinti kinevezésmódosításokat, vagy a Púétv. hatálybalépésével a 2023. szeptember 15-ig kiadott kinevezésmódosítás kiváltja ezt a rendelkezést?

Részlet a válaszából: […] ...pedig a kedvezményezett vagy felzárkózó településen dolgozókra, illetve a 10%-ot meghaladó arányú hátrányos helyzetű gyermekekkel, tanulókkal foglalkozókra vonatkozó ún. esélyteremtési illetményrész (+20%-os illetmény) mértékét szabja meg. E szabályok a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 26.

Bizalomvesztésre alapított felmentés vagy hivatalvesztés

Kérdés: Egyik – válófélben lévő – kolléganőnk sorozatosan késett, a munkahelyén iktatással kapcsolatos munkaköri feladatait bizonyíthatóan egyáltalán nem látta el, amikor vezetője erre figyelmeztette, minősíthetetlen hangnemben válaszolt neki, munkaidejét a büfében és kollégáinak a magánéleti problémáit mesélve töltötte el, ami kollégáiban ellenérzést keltett, és munkavégzésüket is akadályozta. A munkáltató – a Kttv. hatálya alá tartozó önkormányzat – bizalomvesztésre hivatkozással kívánja megszüntetni a jogviszonyát, lévén, hogy megsértette a Kttv. 76. §-ának (2) bekezdésében szereplő kötelezettségeit, nevezetesen a vezető által meghatározott szakmai értékek iránti elkötelezettséget, a vezetőkkel és a munkatársakkal való alkotó együttműködést, továbbá a szakmai elhivatottsággal történő, fegyelmezett és lényeglátó feladatvégzést. Megtehetjük-e biztonsággal ezt a lépést munkáltatói részről?
Részlet a válaszából: […] ...munkára képes állapotban – nem állt a munkáltató rendelkezésére; nem működött együtt vezetőjével és munkatársaival; nem tanúsított általában olyan magatartást, hogy ez más munkáját ne zavarja.Az irányadó bírói gyakorlat szerint a "vezetője...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 4.

Kórházi alkalmazott illetményének fizetése

Kérdés: 2013. szeptember 10-én kezdtem el dolgozni egy kórházban. A VIP-osztályra jelentkeztem, mert itt kiemelt bérezést ígértek. Elvállaltam a munkát, annak ellenére, hogy azt a tájékoztatást kaptam, hogy átmenetileg, pár hétre a Traumatológia állományába vesznek fel. Kiemelt bérezésről egészen októberig nem is volt szó, akkor a zúgolódások miatt kihirdették, hogy kapunk bruttó 40 000+10 000 Ft pótlékot, visszamenőleg, hóközi kifizetésként. De ezt a mai napig nem kaptuk meg, a munkaügyi osztályon is összevissza ígérgetnek, ma már csupán annyit, hogy csak nyelvpótlékot fognak fizetni. A másik kérdésem, hogy rosszul számolták ki az éveimet, ezért nem a megfelelő besorolási sávba tettek. Mit tehetnék az ügyben?
Részlet a válaszából: […] ...érvénytelen. Természetesen mindehhez az kell, hogy Ön tudja a bíróság előtt – például hangfelvétellel, írásos emlékeztetővel vagy tanúvallomásokkal – bizonyítani, hogy a szóbeli tárgyaláson mi hangzott el.Azt, hogy visszamenőlegesen milyen jogcímeken milyen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. december 9.

Munkakör ellátásához szükséges bizalom

Kérdés: Az új Mt. 52. §-a (1) bekezdésének d) pontjában olvastuk, hogy "a munkavállaló köteles a munkakörének ellátásához szükséges bizalomnak megfelelő magatartást tanúsítani". Mit jelent ez? Ha elvesztem a bizalmamat a munkavállalóban, akkor felmondhatok neki?
Részlet a válaszából: […] ...új mércéje", "általános- tehát a munkavégzésen túl is érvényesülő – magatartási szabály" a munkakörnekmegfelelő bizalom tanúsítása a munkavállaló részéről, "amely a munkaviszonybizalmi jellegéből szükségképpen következik". Az egyes munkakörök,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. június 11.