Kilépés az önkormányzati társulásból – a következmények

Kérdés: Önkormányzati társulás által fenntartott szociális intézmény vagyunk. A szociális tevékenységek ellátására létrehozott társulásból az egyik önkormányzat kilép, ami az intézményünkben dolgozó négy közalkalmazottat is érinti. A szociális intézmény tovább fog működni három önkormányzat részvételével, a működési engedély módosítása részünkről már folyamatban van. Annak ellenére, hogy a társulást elhagyó önkormányzat már májusban bejelentette kiválását, a településén dolgozó kollégák sorsáról azonban továbbra sincs információnk. Nem tudjuk azt sem, hogy mit szeretne az érintett önkormányzat: a kollégák alkalmazásban maradnak-e az új fenntartóval, milyen formában oldaná meg a törvény által előírt kötelező feladatait, illetve ők intézik-e egyáltalán a működési engedélyüket. Mi lehet ebben az esetben a 2021. július 31. napjával bekövetkező változás megfelelő jogi rendezése: szükséges-e a részünkről a jogviszonyok megszüntetése, és ha igen, ennek mi lehet a módja akkor, ha még nem tudjuk, hogy az érintett négy kollégát ki veszi át? Hogyan kell rendezni a ki nem adott szabadságokat? A kiválás folyamatában mi a helyes eljárás, hogy kollégáim érdekei ne sérüljenek: újra pályázniuk kell az álláshelyekre? Jár-e számukra végkielégítés, és ha igen, kinek kell azt megfizetni? Bizonytalanság van közöttük, hiszen ez idáig a kilépő település nem jelzett feléjük munkaviszonyuk folyamatosságával vagy esetleges megszűnésével kapcsolatosan.
Részlet a válaszából: […] ...kérdésben több tényállási elem is nyitott, ezért ennek megfelelően a választ is csak ezek feltételezése alapján adhatunk. A tényállás szerint több önkormányzat a feladatkörébe tartozó közszolgáltatások – ez esetben a szociális feladatok – ellátására...lalkoztatási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 12.

Alapítvánnyal fennálló munkaviszony felmondása az öregségi nyugdíjra tekintettel

Kérdés: Öregségi nyugdíjba menetelnél az alapítvány munkáltató esetében milyen jogszabály irányadó például a felmentési időre stb.? Alapítványnál dolgozom tizennégy éve, összesen negyvenhat évem van mint szakápoló.
Részlet a válaszából: […] ...a felmondási idő, a felmondás indokolásának, valamint a végkielégítés szabályaira is utalunk.Az Mt. értelmében nyugdíjasnak minősül többek közt az a munkavállaló, aki az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte, és az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. június 24.

Munkaszerződés-kötés a korábbi munkaviszony megszűntét követően

Kérdés: Egyik munkavállalónk hétéves határozatlan idejű munkaviszony után felmondott cégünknél tavaly szeptemberben. Munkavállalói felmondás szabályai szerint elszámoltunk vele. Most januárban jelezte, hogy visszajönne dolgozni. Mi éppen tudnánk foglalkoztatni korábbi munkakörében, de bizonytalan ideig. Határozott idejű szerződéssel felvehetjük-e? Ha pedig mégis határozatlan idejű szerződéssel vennénk vissza, akkor van-e jelentősége, illetve kockázata egy esetleges felmondás esetén a felmondási idő és a végkielégítés szempontjából, hogy ő korábban több mint hét évig dolgozott nálunk?
Részlet a válaszából: […] ...munkaviszony kezdete lesz irány­adó. A korábbi munkaviszony kapcsán ugyanis a felek egymással elszámoltak, és a két munkaviszony között több hónap el is telt, tehát semmiképpen sem tekinthető jogfolytonosnak a két munkaviszony. Ezért az újonnan létesítendő munkaviszony.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. február 23.

Új Mt. a január 1-jétől hatályba lépett szabályokról

Kérdés: Hogyan készüljünk fel az új Mt. január elsejétől érvényes szabályaira? A szabadsággal kapcsolatosan milyen feladatai lesznek a munkaügyi munkatársnak (nyilatkoztatások, tájékoztatások stb.)? Melyek a távolléti díj számításának változásai és a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás új előírásai?
Részlet a válaszából: […] ...jár a betegszabadság, akkor is, ha a naptári évből járó 15 napból az előző munkaviszonyában a munkavállaló időarányosan már többet vett igénybe (új Mt. 126. §). A fizetés nélküli szabadságok új szabályai közül kiemeljük, hogy megszűnik a lakásépítés.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 4.

Több munkáltatóval létesített munkaviszony felmondása

Kérdés: Az új Mt. 195. §-a bevezeti a több munkáltatóval létesített munkaviszonyt. Cégcsoportként működünk, tervezzük, hogy egyes munkavállalókkal több tagtársaság kötne együtt munkaszerződést, kihasználva ezt az új lehetőséget. Segítségüket kérem annak értelmezéséhez, hogy a munkáltatók és a munkavállaló hogyan tudják felmondani ezt a típusú munkaviszonyt? A törvény szerint e munkaviszonyt – eltérő megállapodás hiányában – bármely munkáltató jognyilatkozata megszünteti. Tehát elég, ha csak az egyik munkáltató mond fel? A munkavállaló felmondhat csak az egyik munkáltatónak, vagy egyszerre kell az összesnek?
Részlet a válaszából: […] ...több munkáltatóval létesített munkaviszony esetén többmunkáltató állapodik meg egy munkavállalóval egységes munkaszerződésben egyadott munkakörbe tartozó feladatok ellátásáról (új Mt. 195. §). Ilyenkor amunkavállaló feladatait több munkáltató részére teljesíti,....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 21.

Egy munkavállaló – több részmunkaidőben?

Kérdés: Van annak bármilyen akadálya, hogy két különböző céghez jelentsünk be egy olyan dolgozót titkárnői, illetőleg személyi asszisztens munkakörbe 4, valamint 5 órára (vagyis részmunkaidőbe), aki emellett megbízási szerződés alapján más rendszeres munkát is ellát? Lehetséges mindkét munkahelyen próbaidőt kikötni, illetve határozatlan idejű szerződést kötni?
Részlet a válaszából: […] ...állapították meg – nem tartozik bejelentési kötelezettséggel az érintettszemély. Nem tilos tehát, hogy egy munkavállaló egyszerre több munkaviszonyt,illetve munkavégzésre irányuló jogviszonyt (pl. megbízási, vállalkozásiszerződéses) létesítsen, ha ezzel nem...Az Mt....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. december 13.