15 cikk rendezése:
1. cikk / 15 Azonnali hatályú felmondás – a munkáltató felmondása után
Kérdés: A munkavállaló határozatlan idejű munkaviszonyát átszervezésre hivatkozva felmondtuk, majd a munkavállaló a felmondási idő alatt azonnali hatályú felmondással élt, melyet azzal indokolt, hogy megítélése szerint nem volt jogszerű a felmondásunk, ezzel lényeges kötelezettségszegést követtünk el. Természetesen nem ismertük el jogszerűnek a munkavállalói megszüntetést, most pert indított ellenünk az azonnali hatályú felmondással kapcsolatos követelése érvényesítése érdekében (végkielégítés, felmentési időre járó távolléti díj). Igaza van a munkavállalónak?
2. cikk / 15 Szabadságra való jogosultság és a kiadás – ha felmondtak
Kérdés: Helyesen jártunk-e el munkavállalónk bérszámfejtése kapcsán, ha 2018. július 25-étől 2019. szeptember 22-ig fizetés nélküli szabadságon volt második gyermekével (a fizetés nélküli szabadság megszűnését írásban, határidőben bejelentette), és így 2019. szeptember 23-tól október 25-éig bezárólag 22 munkanap előző évi, illetve két nap tárgyévi szabadságot kiadtunk? A munkavállaló 1987-ben született, és összesen két tizenhat éven aluli gyermeke van. 2018-ban szülési szabadságon volt február 7. és július 24. között. 2018. évi szabadságából (23 munkanap [alapszabadság + életkor szerinti pótszabadság], valamint négy nap pótszabadság két gyermek után) öt napot kiadtunk még 2018. év elején, a szülési szabadságot megelőzően. Munkaviszonyát felmondással 2019. október 25-én, a szabadság utolsó napján, 45 napos felmondási idővel megszüntettük. Munkaviszonyának kezdete 2014. január 27. A felmondási időt 2019. október 26-án indítottunk, ami december 9-én járt le. A felmondási idő teljes tartamára a munkáltató a munkavégzési kötelezettség alól a munkavállalót felmentette. A munkavállaló részére kéthavi végkielégítést kifizettünk. Helyesen számfejtettük-e így a járandóságot december 9-éig járó munkanapokra, illetve járt volna-e még szabadságra jutó távolléti díj a fizetés nélküli szabadság megszűnését követően a felmondási idő lejártáig, azaz 2019. szeptember 23-tól december 9-ig?
3. cikk / 15 Alapítvánnyal fennálló munkaviszony felmondása az öregségi nyugdíjra tekintettel
Kérdés: Öregségi nyugdíjba menetelnél az alapítvány munkáltató esetében milyen jogszabály irányadó például a felmentési időre stb.? Alapítványnál dolgozom tizennégy éve, összesen negyvenhat évem van mint szakápoló.
4. cikk / 15 Főállás és a mellékállás megszüntetése
Kérdés: A másodállás megszűnése, illetve megszüntetése esetében – ideértve a felmondási idő és a végkielégítés szabályait is – ugyanazok a rendelkezések vonatkoznak a munkáltatóra, mint a főállásnál?
5. cikk / 15 Munkaviszony szünetelése – az inaktív idő
Kérdés: Mi számít aktív időszaknak, és mi lehet az inaktív idő a munkaviszonynál? A gyermekgondozási díjon lévő munkavállaló inaktív állományba tartozónak minősül? Ha a munkáltató a felmondási idő időszakára felmenti a munkavégzési kötelezettség alól a munkavállalót, akkor a munkavállaló az inaktív állományba tartozók közé kerül?
6. cikk / 15 Egészségügyi alkalmatlanság nem jogosít felmentési idő alatt távolléti díjra
Kérdés: A munkaviszony a munkavállaló egészségi okkal összefüggő képessége, azaz egészségi okból eredő alkalmatlansága miatt kerül megszüntetésre munkáltatói felmondással. Helyesen jár el a munkáltató akkor, amikor az Mt. 70. §-ának (3) bekezdésére hivatkozva a felmentési időre nem fizet távolléti díjat, mondván, hogy munkabérre sem lenne jogosult?
7. cikk / 15 Egészségügyi alkalmatlanság miatti munkavégzés alóli mentesítés idejére járó díjazás
Kérdés: Munkavállalónk munkavégzés közben rosszul lett, felgyógyulását követően rendkívüli munkaegészségügyi vizsgálatra köteleztük. Az üzemorvos megállapította, hogy a munkaköre betöltésére véglegesen alkalmatlanná vált. A 2056-os esetüket tanulmányoztuk, és úgy döntöttünk, hogy felmondással megszüntetjük a munkavállaló munkaviszonyát egészségügyi alkalmatlanná válása miatt. Az Mt. alapján a dolgozó életkora miatt másmunkakör-felajánlási kötelezettségünk nem állt fent. Az üzemorvosi szakvélemény átvételének napjával a munkavégzési kötelezettség alól felmentettük a munkavállalót. A munkavállalóval a felmondást néhány nappal ezen felmentés után közöltük. Ez a felmentési időszak a két fél közös akaratából történt. Milyen díjazás jár erre az időtartamra? Társaságunk erre a néhány napra távolléti díjat fizetett a munkavállalónak, de véleményünk szerint – a Munkaügyi Levelek 105. számában megjelent 2056-os kérdés válaszának logikája alapján –, mivel munkavégzésre alkalmatlan volt, így díjazás részére nem járt volna.
8. cikk / 15 Jogalap nélkül kifizetett munkabér visszakövetelése
Kérdés: Szállodánk egyik szobaasszonyának munkaviszonyát májusban felmondással megszüntettük, annak teljes tartamára mentesítettük a munkavégzés alól. Kiszámítottuk a felmentési időre járó távolléti díjat és a szabadság megváltását (300 500 Ft), és át is utaltuk részére a törvényes határidőben. A pénzügyes kolléga azonban ekkor éppen szabadságon volt, és visszatértét követően június 5-én ismét átutalta a két jogcímen megállapított összeget. Telefonon megkerestük a munkavállalót, aki azonban nem akarja önként visszafizetni a részére tévesen átutalt összeget. Hogyan tudjuk visszakövetelni a téves kifizetést?
9. cikk / 15 Munkáltatói jogutód nélküli megszűnés és a gyermekgondozás céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság
Kérdés: Az elmúlt három évben otthon voltam két kisgyerekemmel, és jelenleg is GYED-et kapok még kb. fél évig. A munkáltatómtól a múlt hónapban levelet kaptam, amiben tájékoztatott, hogy a cég megszűnik, jogutódja nem lesz, velem pedig elszámolnak. Azt olvastam, hogy ilyen esetben úgy kell tekinteni, mintha a munkáltató felmondott volna nekem, így végkielégítést is kapnom kell, mivel már négy éve áll fenn a munkaviszonyom, és felmondási időt is fel kell számítani. A munkáltató azonban felmondási időt egyáltalán nem akar nekem fizetni. Mit tehetek, hogy megkapjam a felmondási időre járó távolléti díjat is?
10. cikk / 15 Kölcsönzött munkavállaló felmondási ideje
Kérdés: Kölcsönzött munkavállalóként dolgozom, és szeretném felmondani a munkaviszonyomat. A munkaszerződésem (2013 júniusában kötöttem) azt tartalmazza, hogy a felmondási idő 30 nap, amelynek a felére a munkavállalót fel kell menteni a munkavégzési kötelezettség alól. Ez ilyenkor azt jelenti, hogy ha én akarok felmondani, akkor is 15 napra fel kell mentenie engem a munkáltatómnak?