Munkaviszony-megszűnés időpontja – ha másik napra "nyúlik át" a munkanap

Kérdés:

Egy internetes szakmai fórumon vita bontakozott ki a tagok között azzal kapcsolatban, hogy ha az adott munkavállaló éjszakás műszakban dolgozik utoljára szombat 22 órától vasárnap reggel 6 óráig, akkor melyik nappal szűnik meg a munkaviszonya: szombaton vagy vasárnap? A munkanap szombat 6 órától vasárnap 6 óráig tart, tehát az átnyúló 6 óra időtartam a szombati munkanaphoz tartozik. A munkaviszony-megszüntetés módja a kérdéses esetben egyébként felmondás harmincnapos felmondási idővel. De van-e különbség a felmondáshoz képest, ha a felek közös megegyezéssel történő munkaviszony-megszüntetésben állapodnak meg, és ugyanúgy a szombat az utolsó teljesítendő munkanap? Az egyik tábor az Mt. 87. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva – a naptári naptól eltérő munkanap-meghatározás miatt – a szombattal történő munkaviszony-megszüntetést és jogviszony-kijelentést tartja helyesnek, mivel a teljes munkavégzés a szombati munkanaphoz tartozik, és úgy is kerül elszámolásra attól függetlenül, hogy fizikailag vasárnap reggel 6-kor ér véget a munkavállaló munkaideje. A másik tábor véleménye szerint vasárnappal kell megszüntetni a munkaviszonyt, mivel éjfél után is van még munkavégzés, és ez esetben biztosítotti bejelentés nélkül dolgozna a munkavállaló. Érv erre az egyszerűsített foglalkoztatás, mivel azt is két napra kell jelenteni ilyen esetben, illetve, hogy a biztosítási jogviszony naptári napra szól. Bár a Tbj-tv. 8. §-ának (1) bekezdése úgy fogalmaz, hogy "a biztosítás – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – az ennek alapját képező jogviszony kezdetétől annak megszűnéséig áll fenn". Tehát ez a törvényi szabály nem említ naptári napot. Amennyiben Önök szerint az Mt. 87. §-ának (1) bekezdése ellenére továbbra is a vasárnapi munkaviszony-megszüntetési időpont a helyes válasz (amint az a Munkaügyi Levelek 175. számában a 3475. számú kérdésre adott válasz szerint is megfogalmazásra került), a vasárnaphoz milyen jelenléti adat rendelhető a kiléptetéshez egy bérprogramban? A 8 óra munkavégzés a szombati munkanaphoz elszámolásra kerül, a vasárnap így "üres". Felmerült igazolt nem fizetett távollét, valamint pihenőnap beállítása, de valójában egyik sem tűnik teljesen helyes megoldásnak.

Részlet a válaszából: […] ...jelenléti adat rendelhető egy bérprogramban, alapvetően szintén a fentiekben írottak alapján határozható meg. Eszerint sem a "fizetett távollét", sem a "pihenőnap" nem tűnik megfelelőnek, hiszen úgy tűnik, egyfelől nem volt távol a munkavállaló, másfelől nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 5.

Munkaviszony fennállása alatt fizetett versenytilalmi ellenérték

Kérdés: Adott munkavállaló havonta kapja a versenytilalmi megállapodásban meghatározott összeget. A munkavállaló bejelentette várandósságát, tervezetten május végéig marad, ezt követően fizetés nélküli szabadságra megy csecsemő és gyermek gondozása céljából. A fizetés nélküli szabadság ideje alatt, valamint a csecsemő- és gyermekgondozási díj fizetése mellett a munkáltatónak fizetnie kell-e a versenytilalmi megállapodásban meghatározott havi összeget?
Részlet a válaszából: […] ...arról, hogy a versenytilalmi ellenérték milyen időszakokra kerül megfizetésre (azaz például nem kötötték ki, hogy a fizetés nélküli távollétek ideje alatt ilyen ellenértéket a munkáltató nem fizet), és csak annyi szerepel a megállapodásban, hogy a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 8.

Versenytilalmi megállapodás – a kötbéren felüli kár megtérítése

Kérdés: Munkavállalóinkkal minden esetben kötünk versenytilalmi megállapodást. Egyik munkavállalónknál megfelelő ellenértékként hathavi távolléti díjat határoztunk meg, amit ki is fizettünk a munkaviszony megszűnésekor. A munkavállaló azonban a következő hónaptól mégis átment a konkurenciához dolgozni, holott ezt egy évig nem tehette volna. A munkavállaló a neki kifizetett díjat, mint a szerződés szerint kikötött kötbért vissza is utalta, és álláspontja szerint ezzel le is zárult az ügy. Azonban már most látszik, hogy komoly kárt okozott nekünk, mert átvitte a versenytárshoz az általunk kifejlesztett technológiát. Mit tehetünk ilyen esetben? Valóban nem követelhetünk tőle semmit, ha kifizette a kötbért? Ezzel megszűnt a köztünk lévő versenytilalmi megállapodás?
Részlet a válaszából: […] A versenytilalmi megállapodás alapján a munkavállaló legfeljebb a munkaviszony megszűnését követő két évig – a kérdésben foglalt esetben egy évig – nem tanúsíthat olyan magatartást, amellyel munkáltatója jogos gazdasági érdekét sértené vagy veszélyeztetné [Mt. 228....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 2.

Rendkívüli munkáért szabadidő

Kérdés: A Kjt. hatálya alá tartozó munkáltatónál kéthavi munkaidőkeretben, folyamatos, megszakítás nélküli munkarendben foglalkoztatott közalkalmazott egyik telephelyről ideiglenesen (felújítási munkálatok végett) átkerült egy másik telephelyre munkavégzés céljából. A jelenléti íven a kéthavi munkaidőkereten felül végeztek munkát, tehát a munkahelyükön rendelkezésre álltak rendkívüli időben úgy, hogy közvetlen vezetőjük nem tudott munkát biztosítani a hirtelen megnövekedett létszámú közalkalmazottak számára, és a beosztást sem tudta úgy kialakítani, hogy ne kerüljön sor a kéthavi munkaidőkereten túli munkavégzésre. A munkaidőkereten felül végzett rendkívüli munkavégzésért járó alapbért és pótlékot részükre nem pénzben kívánják kifizetni – hivatkozva arra, hogy ugyan be voltak osztva, de fizikailag érdemi munkát nem tudtak végezni –, hanem szabadidővel úgy, hogy nyilatkoztatják a dolgozót, hogy lemond a pénzbeli kifizetésről, illetve elfogadja a felajánlott szabadidőt. Tájékoztatást kérnék arról, hogy ez a megoldás jogszerű-e? Ebben az esetben egy munkaügyi ellenőrzés folyamán a jelenléti íven szereplő rendkívüli munkavégzés, amely nem került kifizetésre a dolgozó részére, járhat-e valamilyen következménnyel? Van-e bármilyen mód, amely lehetővé teszi a jelenléti íven szereplő (a közvetlen vezető aláírásával, tehát tudomásával) kereten túli munkavégzés kifizetését, ha a dolgozó hozzájárulásával sem a munkaidőre járó munkabért, sem a pótlékot pénzben nem térítik meg?
Részlet a válaszából: […] ...esetben alapbérrel (illetménnyel) fizetett, azaz arra nincs lehetőség, hogy az elszámolt rendkívüli munkaidő helyett fizetés nélküli távollétben állapodjanak meg a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 27.

Szabadság pénzbeli megváltása – távollétidíj-számítás teljesítménybér esetén

Kérdés: 2014 augusztusától hatórás részmunka­időben dolgoztam. A munkámért teljesítménybért kaptam, a garantált bér a minimálbér fele volt a cégnél. 2014. november 30-ával megszüntetésre került a munkaviszonyom. Megkaptam a béremet és a ki nem adott, összesen négy nap szabadságom megváltását is, de szerintem a munkáltató rosszul számolta ki a szabadságom megváltását, mert a négy napért csak 8560 Ft-ot kaptam, holott 2014 novemberében 55 000 Ft volt a bérem, így a novemberi 20 munkanappal számolva, ha a novemberi béremet elosztom a 20 munkanappal, nekem 11 000 Ft szabadságmegváltás járna. Jól gondolom, hogy a munkáltató tévesen számolta a szabadságom megváltását, és követelnem kellene a különbözetet?
Részlet a válaszából: […] ...rendelkezésre álló adatok alapján nem állapítható meg, hogy ténylegesen mekkora összegű távolléti díj illeti meg Önt a ki nem adott négy szabadságnap megváltásának ellenértékeként, mivel ehhez ismerni kellene a teljes foglalkoztatási időtartam alatt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. január 12.

Munkavállalói felelősség ellopott üzemanyagkártya miatt

Kérdés: Egyik munkavállalónk kamionsofőr, akinek autóját feltörték, a munkáltató által kiváltott üzemanyagkártyákat ellopták (kicserélték más kártyákra), majd a lopott kártyákkal vásároltak jelentős mennyiségű üzemanyagot. A lopást úgy észleltük, hogy csak a vásárlás tényéről értesültünk; a munkavállaló nem vette észre a cserét. A kártyákat ekkor azonnal letiltottuk. Mekkora a munkavállaló felelőssége a lopott kártyákkal okozott kárért?
Részlet a válaszából: […] ...a munkáltatónak kell bizonyítania [Mt. 179. § (1)-(2) bek.]. A kártérítés mértéke nem haladhatja meg a munkavállaló négyhavi távolléti díjának összegét. Szándékos vagy súlyosan gondatlan károkozás esetén a teljes kárt kell megtéríteni [Mt. 179...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 22.

Rendkívüli munkavégzés és a munkavállaló vezető állása

Kérdés: Egyik munkavállalónk keresetlevelet nyújtott be ellenünk a munkaügyi bíróságra, annak érdekében, hogy térítsük meg számára a nálunk eltöltött 3 hónapban teljesített összes rendkívüli munkája ellenértékét. A helyzet sajátossága, hogy a munkavállaló munkaszerződésébe ugyan nem foglaltuk bele, hogy az Mt. szerint vezető állású, de véleményünk alapján ez már önmagából a munkaköre elnevezéséből (üzletágvezető-helyettes) nyilvánvaló kellett, hogy legyen, ezért nem formálhat jogot a rendkívüli munka ellenértékére. Ő arra hivatkozik, hogy maga az üzletágvezető folyamatosan "pihenőidőt és éjszakát" nem kímélve foglalkoztatta, meglátásunk szerint azonban éppen azért kapott kiemelkedő alapdíjazást, hogy bármikor elérhető és felkészült legyen. Szerintünk a munkavállaló a betöltött munkakörből és a körülményekből tudta, hogy vezető, és egyedül az, hogy erről írásban nem tájékoztattuk, még nem teremt jogalapot számára a rendkívüli munkaidőben történő munkavégzés ellenértékére. Van esélyünk a pernyertességre?
Részlet a válaszából: […] ...hogy az érintett helyettesekfeladat- és hatáskörüknél fogva milyen befolyással rendelkeznek a munkáltatóműködésére, és a vezető távollétében mennyiben jogosultak annakhelyettesítésére. A bírói gyakorlat szerint a helyettes akkor minősül vezetőnekaz Mt. 188....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 4.

Rendes szabadság megváltása pénzben

Kérdés: Néhány munkavállalónknak a tavalyi évről jelentős mértékű ki nem adott rendes szabadsága gyülemlett fel. Felvetődött, hogy azon munkavállalók tekintetében, akik a feladataik miatt nem tudják kivenni a szabadságukat, a ki nem adott rendes szabadságot pénzben váltanánk meg – a távolléti díjnál kedvezőbb juttatást biztosítva számukra. Van-e lehetőségünk erre?
Részlet a válaszából: […] ...nem adottrendes szabadságot pénzben váltja meg, függetlenül attól, hogy annakellenértékét a törvény alapján a szabadság idejére járó távolléti díjnálkedvezőbb számítási módszer segítségével határozná meg, mindez az Mt. szabályaiértelmében jogellenesnek minősülne...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 22.