Szabadság felmondási időbe való beszámítása

Kérdés: Még novemberben egyik dolgozónk, aki fél évig betegállományban volt, a visszatérése előtt arra kért minket, hogy az első keresőképes napjától számítva adjuk ki a felhalmozódott szabadságát. Kérésének eleget tettünk, és levélben tájékoztattuk, hogy a 62 munkanap szabadságából 32-t kiadunk számára. A szabadsága letelte előtt azonban levélben felmondtunk neki azzal, hogy az őt megillető 4 havi felmondási idő alatt kiadjuk a betegsége miatt korábban kiadni nem tudott 30 munkanap szabadságát, a felmondási idő többi részére pedig mentesítjük a munkavégzés alól. A dolgozónk azzal keresett meg minket, hogy a ki nem adott szabadságát nem számíthattuk volna be a felmondási idejébe, továbbá a szabadság kiadásának időpontját a munkavállalóval legkésőbb a szabadság kezdete előtt egy hónappal közölnünk kellett volna. Véleménye szerint megsértettük a felmondási időhöz fűződő jogát, mert a felhalmozódott szabadság felmondási időbe való beszámításával megrövidült a jogviszonya. Mindezek miatt követeli, hogy pénzben váltsuk meg a 30 nap szabadságát. Szerintünk jogszerűen adtuk ki a szabadságot, igazunk van?
Részlet a válaszából: […] ...részét amunkavállalónak vagy le kell dolgoznia, és arra az időszakra munkabér jár, vagyha ekkor szabadságát tölti, erre az időre távolléti díj illeti meg. A kettőazonban nem jár együtt. Összességében az általunk ismert tények alapján Önökkörültekintően és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 31.

Felmentési időre járó átlagkereset

Kérdés: A felmentési időre juttatott átlagkereset számításával kapcsolatban véleményünk szerint az Mt. 152. § (4) bekezdése értelmében a személyi alapbérben bekövetkezett változásokat (pl. béremelés, bércsökkenés) is figyelembe kellene venni a havi személyi alapbér megállapításánál. Továbbá az osztószám megállapításánál az irányadó időszakban teljesített túlórákat napokra átszámítva plusznapként kellene figyelembe venni, így adott esetben – ha nincs kieső időszak – az osztószám meghaladhatja az éves ledolgozott napok számát is. Helyesen gondoljuk? Kérem szíves segítségüket a helyes számítással kapcsolatban!
Részlet a válaszából: […] ...amelyekben a munkavállaló mentesül amunkavégzési kötelezettsége alól, és ezen idő alatt díjazásban részesül (pl. aszabadság és más távolléti díjjal fizetett idő, illetve az állásidő). Azosztószámba természetesen a túlórák is beleszámítanak. Annak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. június 28.

Munkaszüneti nap elszámolása a felmentési idő alatt

Kérdés: Ha valaki a felmondási idejét tölti 2009. február 10. napjától 2009. május 10. napjáig, és ezen időszakban van két fizetett ünnep (április 13. és május 1.), akkor a fizetett ünnepre távolléti díjat vagy átlagkeresetet kell elszámolni, ha munkavállaló a munkavégzés alól fel van mentve?
Részlet a válaszából: […] ...ezáltal keresőképtelenné válik, éstáppénzben részesül, ez kizárja az átlagkereset fizetését. A munkaszüneti napraviszont az Mt. távolléti díj fizetése mellett mentesít a munkavégzésikötelezettség alól, így ez utóbbi kivétel alkalmazása szóba sem kerülhet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. április 6.

Keresetkiegészítés – 13. havi juttatás helyett

Kérdés: A polgármesteri hivatalunkban többféle jogviszony keretében látják el feladataikat a dolgozók. Kérdésem, hogy a köztisztviselők mellett a polgármesternek, illetve a munkavállalók számára is jár-e a keresetkiegészítés? További kérdésem: az a köztisztviselő, aki felmentési idejét tölti, kaphat-e keresetkiegészítést?
Részlet a válaszából: […] ...a munkavégzésikötelezettsége alól mentesítettek, miután erre az időtartamra átlagkereset jár,és a Korm. rendelet (IV.) kizárólag a távolléti díjjal fizetettjogviszony-szünetelést ismeri el jogszerző...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. március 16.

Szabadság kiadása a felmentési idő alatt?

Kérdés: Egyik munkavállalómmal közöltem, hogy rendes felmondással megszüntetem munkaviszonyát, és a 45 nap felmondási idő egészére nézve felmentem a munkavégzés alól úgy, hogy az adott időszakra átlagkeresetet fizetek. Bár külön nem jeleztem, úgy gondoltam, ezzel a gesztussal a szabadság kérdését is rendeztük. A mentesítés idejére kiadható-e a szabadság időarányos része, amely jelen esetben 8 munkanap?
Részlet a válaszából: […] ...ki nem adott szabadságát beszámítsa afelmondási időbe, mivel a munkavállalót – éppen a munkáltató által egy másjogcímen biztosított távollét alapján – munkavégzési kötelezettség már nemterheli. Ugyanarra az időtartamra így a rendes szabadság jogcímén...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. június 9.