Iráni orvos – a szolgálati idő kezdete

Kérdés: A munkavállaló az egyik tudományegyetem klinikáján egészségügyi szolgálati jogviszonyban kerül foglalkoztatásra. Iránból 2008-ban érkezett Magyarországra fogorvosi képzésben való részvétel céljából. Diplomáját 2014 júniusában szerezte meg, ezután a szájsebészeti ambulancián költségtérítéses szakképzésben rezidens orvosként dolgozott (2014. IX. 1. napjától 2017. VIII. 31. napjáig, heti 40 órában). 2017. IX. 1-től ennek a klinikának az orvosa/szakorvosa. Dentoalveoláris szakvizsgáját 2017 novemberében tette le. 2021 júniusában magyar állampolgárságot szerzett. Sem szakfogorvosi képzése alatt, sem jelenleg nem vállalt másodállást, magánrendelést, munkáját a klinikán szeretné folytatni, kizárólag a közfinanszírozott egészségügyben. A 2021. V. 1. napján megkötött egészségügyi szolgálati munkaszerződése az illetménye számításánál a közalkalmazotti jogviszony kezdetét, 2017. IX. 1-jét veszi alapul. Helyesen járt el a munkáltató, ha a szolgálati idő kezdetét 2014. IX. 1. helyett 2017. IX. 1. napjában állapította meg?
Részlet a válaszából: […] A rezidensképzésre vonatkozó szabályok éppen a kérdés szerinti időszakban, 2015. július 1-jétől változtak, ám a szakképzésüket 2015. július 1-jét megelőzően megkezdőkre még a korábbi szabályozást, azaz a 122/2009. Korm. rendelet rendelkezéseit kell alkalmazni [162/2015....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 17.

Távozó intézményvezető és a jogviszonyváltás

Kérdés: Kulturális intézményünk intézményvezetője (magasabb vezető) 2019 áprilisában megszerezte az öregségi nyugdíjra való jogosultságát, azaz nyugdíjasnak minősül, de nem kérelmezte nyugdíjának megállapítását, továbbra is ellátja az intézményvezetői feladatokat. Intézményvezetői megbízása 2022-ben járna le. A Módtv. rendelkezéseinek eleget téve 2020. augusztus 1-jéig tájékoztattuk közalkalmazotti jogviszonyának átalakulásáról, illetve augusztus 15-ig megküldtük részére a munkaszerződés tartalmi elemeire vonatkozó ajánlatot.
1. Ha a Módtv. 2. §-ának (5) bekezdése alapján a közalkalmazotti jogviszonya átalakulás nélkül, a törvény erejénél fogva megszűnik, jogosult lesz-e végkielégítésre?
2. Amennyiben elfogadja az ajánlatot, és a további foglalkoztatására irányuló munkaszerződést 2020. október 31-éig megköti, ugyanakkor 2020. október 31-e előtt kéri a Kjt. 30. §-a (1) bekezdésének d) pontja alapján a közalkalmazotti jogviszonyának felmentéssel történő megszüntetését, akkor nyolc hónap felmentési időre lesz jogosult. A munkáltató várhatóan a teljes felmentési időre mentesíti a munkavégzési kötelezettség alól. A felmentési idő alatt a Kjt. szerint távolléti díjra jogosult. Az átalakulást követően a korábbi közalkalmazotti illetményéhez képest az ajánlat szerint munkabére emelkedni fog. Jól gondoljuk, hogy a felmentési idő alatt október 31-ig a korábbi közalkalmazotti illetményének, míg november 1-je után a megemelt munkabérének megfelelő távolléti díjra lesz jogosult?
3. A munkáltató tervei szerint a kulturális intézmény által ellátott feladatokat 2021. január 1-jétől – az Mt. 36. §-ának (1) bekezdése alapján – az önkormányzat 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaság veszi át. Tekintettel arra, hogy az intézményvezető ebben az időpontban már a Kjt. alapján megállapított felmentési idejét tölti (melynek teljes időtartamára mentesítették a munkavégzés alól), az átvevő munkáltatónak kell-e őt az átszállást követő tizenöt napon belül írásban tájékoztatnia a munkáltató személyében bekövetkezett változásról? Kell-e vele 2021. január 1-jétől új munkaszerződést kötni? Az átszállást követően az ő "helyére" vehet-e át/fel másik munkavállalót?
Részlet a válaszából: […] ...az öregségi nyugdíjra való jogosultságot (azaz az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte, és az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel rendelkezik), az Mt. 294. § (1) bekezdése g) pontjának ga) alpontja értelmében nyugdíjasnak minősül, ezért...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 13.

Nyugdíjazás és a pálya folytatása

Kérdés: Intézményünkben (önkormányzat által fenntartott óvoda) felmerülő munkaügyi probléma megoldásához szeretnénk segítségüket kérni. Két óvodapedagógusunk 2020. október 1. napján megszerzi a jogosultságot arra, hogy a nők kedvezményes (40 év jogosultsági idő) öregségi nyugdíját igénybe vehesse. A kolléganők élni kívánnak a lehetőséggel. A jelenleg fennálló óvodapedagógus-hiány miatt azonban 2020. október 2-ától vállalják, hogy közalkalmazotti jogviszonyban visszafoglalkoztassuk őket. Véleményünk szerint, ebben az esetben az adott időponttól nyugdíjasnak minősülnek ugyan, de saját kérésükre nyugdíjuk folyósítása szünetel. (Ebben az esetben, egyszerre nem kaphatja a közalkalmazotti illetményt és a nyugdíját is.)
1. Jár-e nekik felmentési idő ebben az esetben 2020. október 1. napját megelőzően?
2. Jár-e nekik felmentési idő akkor, ha a visszafoglalkoztatást követően például 2021 júniusában megszűnik a közalkalmazotti jogviszonyuk?
3. A 2020. október 1. napján megállapított nyugdíjuk összege rögzített lesz-e, vagy a nyugdíjszorzó változását, illetve az emeléseket figyelembe véve módosulni fog-e akkor, ha 2021 júniusában szűnik meg a közalkalmazotti jogviszonyuk?
4. Mindenképp szüneteltetniük kell a nyugdíjuk folyósítását?
5. Létezik-e olyan foglalkoztatási forma, amelyben önkormányzati fenntartású óvodában, óvodapedagógusi munkakörben, nem közalkalmazotti jogviszonyban dolgozik az alkalmazott, és egyszerre kap munkabért és nyugdíjat?
Részlet a válaszából: […] A Tny. értelmében az öregségi teljes nyugdíjra életkorától függetlenül jogosult az a nő is, aki legalább 40 év jogosultsági idővel rendelkezik [Tny. 18. § (2a) bek.]. A hatályos törvényi szabályozás már nem követeli meg, hogy a nő ne álljon biztosítással járó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 15.

Nyugdíjba vonulás és a közalkalmazotti jogviszony munkaviszonnyá alakulása

Kérdés: 1956. augusztus 5-én születtem. Betöltött 64 év + 183 ledolgozott munkanap után mehetek el nyugdíjba, amely 2021. február 5-én jár le. Kulturális közalkalmazottként dolgozom mint fegyveres biztonsági őr. Szeretnék elmenni nyugdíjba 2021-ben, miként érinti ezt a november 1-jei közalkalmazotti jogviszony megszűnése? Alá kell írnom az erről szóló papírt? Ha nem írom alá, milyen következményei lesznek? Kinek kell felmondania? Kinek kell elindítani a nyugdíjazási kérelmet? Végkielégítést kaphatok, ha nem írom alá az új munkaszerződést? Igényt tarthatok-e a Kjt. szerinti végkielégítésre? Mennyi a mértéke? Hány havi végkielégítésre tarthatok igényt?
Részlet a válaszából: […] ...szerint öregségi teljes nyugdíjra legyen jogosult, Önnek ezt az öregségi nyugdíjkorhatárt kell betöltenie, továbbá legalább húsz év szolgálati idővel kell rendelkeznie.Mire Ön 64 és fél éves lesz, 2021 februárját írjuk, ezért azt feltételezzük, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 25.

Felmentési idő mértéke nők negyven év jogosultsági idővel megszerezhető öregségi teljes nyugdíja esetén

Kérdés: Jelenleg határozott idejű szerződéssel tanítok közalkalmazotti jogviszonyban. 2020 áprilisában lesz meg a negyven év munkaviszonyom, és szeretnék nyugdíjba menni a nők kedvezményes negyven évével. Jogosult vagyok-e a közalkalmazottaknak járó nyolc hónap felmentési időre?
Részlet a válaszából: […] A Tny. értelmében öregségi teljes nyugdíjra életkorától függetlenül jogosult az a nő is, aki legalább negyven év jogosultsági idővel rendelkezik [Tny. 18. § (2a) bek.]. A Kjt. alapján a közalkalmazotti jogviszonyt felmentéssel meg kell szüntetni, ha a Tny. 18. §-ának...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. június 24.

Jogviszonyváltás felmentési idő alatt

Kérdés: 2017. január 1-jén a közalkalmazotti jogviszonyom jogállásváltozással munkaviszonnyá alakul, és ezzel egyidejűleg előreláthatólag 20%-os létszámleépítés várható. Az átvenni kívánt közalkalmazottakkal munkaszerződést kötnek, a többiek pedig, tudomásom szerint, végkielégítés megfizetése mellett felmondási idő nélkül távoznak. 2017. augusztus 30-án leszek öregségi nyugdíjra jogosult (63 és fél éves), de nőként már július 2-án elmehetnék a 40 éves szolgálati időm miatt. Szintén ekkor lennék jogosult a 40 éves jubileumi jutalomra is közalkalmazottként. Ha 2016. november 2-án megkezdem a nyugdíj előtti 8 hónapos felmentésemet közalkalmazottként, mi történik velem január 1-jén? Velem is új munkaszerződést kötnek? Felmondhatnak nekem január 1-jén? Megkaphatom-e a jubileumi jutalmat, hiszen július 2-án már nem közalkalmazottként fogok nyugdíjba menni, de önhibámon kívül alakultak így az események?
Részlet a válaszából: […] A Kjt. 25/A. §-ának (1) bekezdése értelmében, ha a munkáltató személye azért változik meg, mert az alapító vagy a munkáltató döntése alapján a munkáltató egésze vagy egy része az Mt. hatálya alá tartozó munkáltató számára kerül átadásra, a munkáltató átadásra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 10.

Közalkalmazotti jogviszonyban töltött idő – nem számít be a közfoglalkoztatás

Kérdés: A közfoglalkoztatási jogviszonyban töltött idő figyelembe vehető-e kvázi "munkaviszonyként" a közalkalmazottak fizetési fokozatba sorolásánál és a jubileumi jutalomra való jogosultság megállapításánál, ha a közfoglalkoztatási jogviszony létesítésére önkormányzatnál, önkormányzati intézménynél vagy a Kttv. hatálya alá tartozó hivatalban kerül sor? Egyes vélemények szerint ez nem munkaviszony, amelyre leginkább a Tbj-tv. biztosítotti kört megállapító 5. §-a szabályából lehet következtetni, mely szerint biztosított: a munkaviszonyban, közalkalmazotti jogviszonyban ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszonyban, közfoglalkoztatási jogviszonyban álló személy. Azaz a Tbj-tv. külön kategóriaként jelöli meg a munkaviszonyt és a közfoglalkoztatási jogviszonyt. A Kjt. 87/A. §-a pedig nem nevesíti a beszámítható jogviszonytípusok között a közfoglalkoztatást, így – a társadalombiztosítási szabályokból kiindulva – az a munkaviszonytól eltérő önálló foglalkoztatási forma, és nem lehet figyelembe venni.
Részlet a válaszából: […] A közfoglalkoztatási jogviszony egyértelműen nem munkaviszony, hanem önálló munkavégzésre irányuló jogviszony, ez pedig magából a Kftv.-ből következik. A Kftv. 1. §-ának (1) bekezdése szerint hatálya kiterjed a közfoglalkoztatóra és az általa közfoglalkoztatási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. január 27.

Közalkalmazotti jogviszony megszüntetése és szabadságmegváltás

Kérdés: Közalkalmazott vagyok, 40 év szolgálati idővel rendelkezem, és erre tekintettel nyugdíjba akarok menni. A fennmaradó szabadságomat kivehetem, vagy a munkáltató köteles megváltani azt? Milyen módon kérjem jogviszonyom megszüntetését: rendes felmondással vagy közös megegyezéssel? Sajnos nem mentenek fel, mert nincs rá pénze a munkáltatómnak.
Részlet a válaszából: […] ...felmentéssel a gyakornoki idő alatt [Kjt. 25.§ (2) bek.]. Amennyiben a női közalkalmazott rendelkezik az öregségi nyugdíjhozszükséges szolgálati idővel, úgy kérheti a munkáltatóját, hogy ezen indokrahivatkozással felmentéssel szüntesse meg a közalkalmazott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. július 30.

Prémiumévek program után teljes munkaidős foglalkoztatás

Kérdés: A prémiumévek a közalkalmazottaknál munkaviszonynak számít-e, vagy csak szolgálati időnek? 5 év prémiumévek programban töltött idő után (ami még egyelőre nem telt le) visszavehet-e a munkáltatóm dolgozni a munkahelyemre?
Részlet a válaszából: […]  A prémiumévek program (pép) lényege, hogy a fennállóközalkalmazotti jogviszonyt fenntartja mindaddig – munkavégzés nélkül, vagylegfeljebb heti 20 órás munkavégzés, továbbá illetmény helyett a korábbiilletmény 70%-ának megfelelő "juttatás" fizetése mellett –,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 21.

Köztisztviselő jubileumi jutalma

Kérdés: Önkormányzatunknál dolgozó egyik köztisztviselőnk 1978 júliusában kezdte a pályáját egy állami vállalatnál munkavállalóként. 1986. október 15-én került az akkori városi tanács idősek otthonához, ott időközben közalkalmazottá vált, majd 2009. január 1-jével áthelyezéssel került hozzánk, a városi önkormányzathoz, köztisztviselői jogviszonyba. Időközben nem volt egyetlen nap megszakítása sem. Jár-e neki a 25 éves jubileumi jutalom?
Részlet a válaszából: […] ...pótlólagosan nem lehet igényelni. A köztisztviselő ugyanis előszörarra a jubileumi jutalomra lesz jogosult, amelyhez szükséges szolgálati időt aközszolgálati jogviszonya keletkezését követően szerezte meg. Jelen esetbentehát csak 2013-ban, a 35 éves...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. október 10.
1
2