Vezetőváltás az óvodában

Kérdés: Vezetőnk negyven év szolgálati idővel nyugdíjba vonul. Július 31-ig van állományban, utána a munkáltató kiadja a szabadságát, majd nyolc hónap felmentési idő következik, amit a fenntartó engedélyével nem kell munkával töltenie, mentesül a munkavégzés alól, mivel egy munkahelyen töltötte a közalkalmazotti jogviszonyát. A vezetői ciklus második évében van jelenleg. Így számítva 2021. április-május a nyugdíj kezdete. Ilyen esetben törvényileg mikor szabályos a vezetői pozíció meghirdetése, a pályázat kiírása? Én mint helyettes pályázatot szeretnék beadni. A fenntartó közölte, hogy a felmentési idő első négy hónapjában nem vehetünk fel embert, csak a felmentési idő második négy hónapjára. Gondolom, a vezetői feladatok ellátásával engem mint helyettest fognak megbízni. A vezető távolléte – a szabadság, illetve a munkavégzési kötelezettség alóli felmentés – alatt a vezetői feladatok ellátása a szervezeti és működési szabályzat alapján történik, vagyis a feladataim közé tartozik. Ezt óvodai csoportbeli tevékenységem mellett kell ellátnom, vagy már óvodai csoport vezetése nélkül? A bérezés hogyan alakul, amennyiben vezetői feladatok ellátásával is megbíznak? Ugyanennyi illetményért a plusz vezetői feladatokat el kell látnom? Hatcsoportos óvodáról van szó. A jelenlegi vezetővel harminc éve dolgozunk együtt, én öt éve helyettesként. Együtt vezettük az intézményt, készülve a nyugdíjazására. A folyamat és a díjazás kérdése nem világos számunkra (az óraszámok alakulása, a munkaidő, a vezetői pótlék a szabadságára és a felmentési idejére, vezetői pályázat meghirdetésének ideje).
Részlet a válaszából: […] ...jogviszonyban állnak. Az az állítás, miszerint a vezető július 31-ig van állományban, annyiban szorul pontosításra, hogy valójában ezen időpontig dolgozik ténylegesen, azonban a munkáltató állományában egészen a közalkalmazotti jogviszonya megszűnéséig, azaz a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 4.

Felmentési idő és a szabadságra való jogosultság

Kérdés: Általános iskolai közalkalmazott nő 40 év szolgálati idővel nyugdíjazását kérte. 2016. 08. 15-e az utolsó napja. Hét hónap felmentési idő illeti meg. A 3,5 hónap, amelyre fel kell menteni a munkavégzés alól, 2016. 05. 01-től 2016. 08. 15-ig fog tartani. Ezt az időtartamot a szabadság időarányos kiszámításánál figyelembe kell-e venni? Vagy csak a 2016. 01. 01-től 2016. 04. 30-ig terjedő időszakra számoljuk az időarányos szabadságot? Ezt a szabadságot a felmentési idő ledolgozandó részében is ki lehet adni?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. 115. §-ának (2) bekezdése sorolja fel azokat az időtartamokat, amelyek alatt, bár nem végez munkát a közalkalmazott (munkavállaló), mégis szabadságra jogosító időnek kell tekinteni. Ebben a felsorolásban a felmentési (munkavállalóknál: felmondási) idő le...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. december 14.

Azonos felek között létesítendő több köztisztviselői jogviszony tilalma

Kérdés: A vezetői kinevezéssel rendelkező, GYES-en lévő köztisztviselőt kinevezheti-e a munkáltató más, nem vezetői munkakörbe úgy, hogy a vezetői kinevezése sem kerül módosításra? Az új kinevezés határozott idejű lenne, heti 20 órás munkavégzési kötelezettséggel, azzal, hogy a határozott idő lejár a fizetés nélküli szabadság lejárta előtt.
Részlet a válaszából: […] ...Kttv. nem tartalmaz kifejezett rendelkezést az azonos felek között létesítendő több közszolgálati jogviszony vonatkozásában. Ugyanakkor a többi munkavégzésre irányuló jogviszony (munkaviszony, közalkalmazotti jogviszony stb.) mellett a köztisztviselők esetén is levezethető a....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. december 9.

Prémiumévesek szabadságának megválthatósága

Kérdés: A közszférában prémiumévek programba belépett személyek esetén, ha lejár a nyugdíjjogosultság megszerzéséig hátralévő idő, és a határozott idejű közalkalmazotti vagy közszolgálati jogviszony megszűnik, hogyan kell megváltani a szabadságot?
Részlet a válaszából: […] ...speciális szabályozásttartalmaz, a 3. § (2) bekezdése szerint a programba való belépéskor meg kellállapítani a résztvevő ezen időpontig ki nem adott szabadságát. A 4. § (3)bekezdése értelmében pedig a heti 12 órás munkavégzési kötelezettségelrendelése,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. június 30.

Kiszervezés – a jogviszonyváltásról szóló tájékoztatás kérdései

Kérdés: Iskolánk technikai dolgozóit a fenntartó kiszervezi. A megbeszélések már megtörténtek. Május 14-én a közalkalmazottak megkapták a tájékoztatást, amelyet 15 munkanapon belül kell visszaadni, ha elfogadják a munkakört. Szóbeli kérdésre azt a választ kapták, hogy napi munkaidejük beosztása változatlan marad. Május 23-án eljuttattak minden közalkalmazottnak egy tájékoztatót az irányadó munkarendről, a szabadságról stb., kérve, hogy ezt is május 14-i dátummal vegyék át. Ebben már az irányadó munkarend egészen más. A közalkalmazottak nem fogadták el a visszadátumozást, de addigra már leadták a nyilatkozatukat, amikorra megkapták a tájékoztatót a leendő munkahelyükről. Mikortól kezdődik a 15 napos határidő, május 14-től, vagy május 23-tól? Városunkban van helyi járat ugyan, de kerékpárral közlekednek a dolgozók. Fél óra az út kerékpárral, napi szűk 2 óra annak, aki messzebb lakik. Jól járnak a beosztással? Van joga az átvevőnek ilyen feltételeket szabni a dolgozónak?
Részlet a válaszából: […] ...történő továbbifoglalkoztatásához hozzájárul, az átvevő munkáltató köteles a közalkalmazottszámára a munkaviszony, illetve a közszolgálati jogviszony létesítése érdekébenmunkaszerződést, illetve kinevezést adni. A munkaszerződés bármely munkakörreszólhat, de csak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. június 30.