Szabadság elszámolása négynapos munkahét esetén

Kérdés: Hogyan kell kiadni egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén a munkavállaló szabadságát? Adolgozónak a munkaszerződése szerint heti 32 óra a munkaideje, amit úgy köteles ledolgozni, hogy hétfőtől csütörtökig napi 8 óra és pénteken napi 0 óra. Helyesen jár el a dolgozó, ha úgy veszi ki a szabadságát, hogy csak a 8 órás munkanapokra vesz ki szabadságot, a 0 órás napra pedig nem? Amunkavállaló éves szabadsága az életkora szerinti és a gyermeke utáni pótszabadsággal együtt 30 nap. Az Mt.-nek megfelelően jár el a munkáltató, ha a következő módon tartja nyilván a munkavállaló szabadságát? Egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén a munkáltatónak lehetősége van arra, hogy az Mt. 124. §-ának (4) bekezdése alapján a szabadságot órában tartsa nyilván, és ebben az esetben a munkavállaló a munkaidő-beosztásának megfelelő időtartammal (órával) azonos mértékben mentesül a munkavégzési kötelezettség alól, ha szabadságra kíván menni. Ebben az esetben a munkavállaló 30 nap szabadságát a napi munkaidő mértékével felszorozva kell órában nyilvántartani, esetükben ez tehát 192 órának (30 nap × 6,4 óra) felel meg. Amennyiben órában tartja nyilván a munkáltató a szabadságot, akkor csak azokra a napokra kell elszámolni a 8 órára jutó távolléti díjat, amikor a munkavállalónak munkavégzési kötelezettsége lenne, és szabadságot kíván igénybe venni. Ha például egy nap szabadságot vesz ki a dolgozó, és a munkáltató 192 óra éves szabadságot tart nyilván a dolgozónál, akkor az egy nap szabadságot 8 órának megfelelő időtartamban elszámolhatja?
Részlet a válaszából: […] ...egyenlőtlen munkaidő-beosztásban a szabadság kiadása és elszámolása kétféle módon történhet, amely lehetőségek közül a munkáltató jogosult választani. Ami közös vonás, hogy szabadságot kiadni csak beosztás szerinti munkanapra lehet [Mt. 124. § (1) bek.]. Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 30.

Órában nyilvántartott pótszabadság átvitele 2021-re

Kérdés: Szabadságátvitellel kapcsolatban szeretnék kérdezni. A szabadságokat a vállalkozás órában tartja nyilván. A vírushelyzet miatt a dolgozóinknak év közben többször módosult a munkaideje. Év végén, megállapodással az átvihető, életkor után járó pótszabadság óráinak számát hogyan kell számolni? Az évre járó életkor után járó szabadság napjainak száma szorozva a december 31. napján érvényes szerződés szerinti munkaidővel? Például, ha 50 éves a dolgozó, akkor 10 nap × 4 óra, ha decemberben 4 órás részmunkaidős (hiszen szabadságnapokról rendelkezik a törvény), vagy ki kell számolgatni egész évben, hogy hány naptári napot volt 2 órás, 4 órás, 5 órás stb., és az életkor után járó pótszabadságokat ez alapján órában meghatározva, maximum azok összege mehet át megállapodással?
Részlet a válaszából: […] ...az Mt. munkanapban határozza meg, az alap- és a pótszabadságok vonatkozásában is (Mt. 115-120. §). Ettől független kérdés, hogy a szabadság kiadása és elszámolása – a munkáltató választása szerint, egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén – történhet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. január 19.

Hallgatók szabadságának kiadása

Kérdés: Társaságunk duális képzés keretében főiskolai, egyetemi tanulmányokat folytató hallgatóknak biztosítja a gyakorlati képzést, a jogszabálynak megfelelően hallgatói munkaszerződéssel létrejött jogviszony keretében. Az egyetem által elfogadott időbeosztás szerint a hallgatóknak a szorgalmi időszakban is van gyakorlati napjuk, hetente 2-3 nap, napi 6 órában, tanévenként összesen 110-119 munkanap. Az Nftv. 44. §-ának (2) bekezdése alapján a hallgatói munkaszerződésre alkalmazni kell az Mt. rendelkezéseit, tehát a szabadság megállapítására és kiadására vonatkozóakat is. Jól gondoljuk, hogy szabadságnapjaik száma – az életkoruk figyelembevételével – évi 20 munkanap, és nincs helye a naptári évben eltöltött gyakorlati napok száma szerinti arányosításnak, vagyis a 20 munkanap szabadságot részükre ki kell adnunk? Másik kérdésünk, hogy szabadság a munkaidő-beosztásuknak megfelelően csak a gyakorlati napokra adható ki, és az egyetemen töltött elméleti képzési napokra nem jár? Vagy az oktatási szünetekre kell biztosítani a szabadságot?
Részlet a válaszából: […] ...nem a naptári évben eltöltött gyakorlati napok száma, hanem a hallgatói munkaviszony hosszának a naptári évhez viszonyított aránya.A szabadság kiadásánál szintén az Mt. szabályait kell alkalmazni, azonban a "megfelelő" alkalmazás megítélésünk szerint a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. június 19.

Töredéknapi szabadság kiadása – ha órákban számolnak el

Kérdés: 12 órás műszakokban, de teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalónak év végén négy óra kivehető szabadsága maradt. Hogy adom ki ezt a négy órát, fél nap szabadsággal, vagy fel kell kerekíteni egész napra?
Részlet a válaszából: […] A szabadságot a munkaidő-beosztás szerinti munkanapokra kell kiadni [Mt. 124. § (1) bek.]. Az tehát nem lehetséges, hogy egy munkanapon a munkavállaló a munkaidő egy részében szabadságon van, a másik részében pedig a munkáltató rendelkezésére áll. Ha a munkáltató az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. február 2.

Szabadság – jogosultság részmunkaidőben, kiadás heti kettőnél több pihenőnap esetén

Kérdés: Közös önkormányzati hivatalnál alkalmazásban álló közszolgálati tisztviselő fizetés nélküli szabadságát (GYED-et) megszakítva gyermeke 3 éves kora előtt munkába állt. Kérelmére heti 20 órás részmunkaidőben, egyenlőtlen munkaidő-beosztásban kerül foglalkoztatásra az alábbiak szerint: hétfő: –, kedd: –, szerda: 8,5 óra, csütörtök: 7 óra, péntek: 4,5 óra. Ugyanannyi nap szabadság illeti meg, mintha teljes munkaidőben, illetve a hét minden napján dolgozna? A szabadság kiadására milyen szabály vonatkozik ebben az esetben (heti kettőnél több pihenőnapot biztosító munkaidő-beosztás), a Kttv. 105. §-ának (2) bekezdésében foglaltakat hogyan kell alkalmazni a gyakorlatban? Ha a heti összes munkanapra, szerdára, csütörtökre és péntekre is szabadságot szeretne kivenni, akkor csak az azon a héten lévő szabadnapjaira, hétfőre és keddre kell pluszszabadságot kiadni, vagy a következő heti hétfőre és keddre is, amíg újra munkában töltött nap következik?
Részlet a válaszából: […] ...Kttv. hatálya alatt a szabadság kiadásánál a munkarend (munkaidő-beosztás) szerinti munkanapokat kell figyelembe venni. Ugyanakkor a heti kettőnél több pihenőnapot biztosító munkaidő-beosztás esetén a szabadság kiadása tekintetében a hét minden napja munkanapnak számít...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. december 9.

Szabadság heti egy munkanapos beosztás esetén

Kérdés: Hány nap szabadság jár a heti egy alkalommal (hétfőn) napi öt órában foglalkoztatott nyugdíjas alkalmazottnak? Mennyi óra számolható el?
Részlet a válaszából: […] ...minősül.A jelenleg hatályos szabály szerint a napi munkaidő mértékétől eltérő munkaidő-beosztás esetén a munkavállaló a szabadság kiadása során a beosztással azonos tartamra mentesül munkavégzési kötelezettsége alól, és a kiadott szabadságot ezzel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 29.

Szabadság kiadása "rugalmas" munkaidő-beosztásban

Kérdés: Egy munkavállaló munkaszerződésében a munkaidejét a következőképpen kötötték ki: "A munkavégzés rugalmas munkaidő-beosztásban történik, heti 28 órában". A munkavállaló beosztása a következő: hétfőn 8 óra, kedden 6 óra, szerdán és csütörtökön 7 óra, pénteken nem dolgozik. Életkora alapján 30 nap szabadság jár neki, és előző évről még 9 nappal rendelkezik. Kérdésem, hogy órában ez pontosan mennyit jelent? A heti 28 óra és a 4 ledolgozandó nap alapulvételével napi 7 órával számoltam. Helyesen jártam el?
Részlet a válaszából: […] ...a munkaidő-beosztás szerinti munkanapokra kell kiadni. A napi munkaidő mértékétől eltérő munkaidő-beosztás esetén, a munkavállaló a szabadság kiadása során a beosztással azonos tartamra mentesül munkavégzési kötelezettsége alól, és a kiadott szabadságot ezzel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. május 21.

Előző évről maradt szabadság kiadása

Kérdés: Munkavállalóinknál több esetben előfordult, hogy a 2012-es évről szabadságot hoztak át erre az évre. Tekintettel arra, hogy a szabadság kiadásának szabályai megváltoztak, hogyan kell eljárni ezekkel a szabadságokkal kapcsolatban? A régi törvény szerint napi munkaidővel kell elszámolni, vagy órában, ha munkaidőkeretben, egyenlőtlen munkaidő-beosztásban dolgoznak?
Részlet a válaszából: […] ...a munkaidő-beosztás szerinti munkanapokra kell kiadni. A napi munkaidő mértékétől eltérő munkaidő-beosztás esetén a munkavállaló a szabadság kiadása során a beosztással azonos tartamra mentesül munkavégzési kötelezettsége alól, és a kiadott szabadságot ezzel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. május 21.

Szabadság nyilvántartása és díjazása egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén

Kérdés: Megszakítás nélküli napi tizenkét órás beosztásban dolgoznak munkavállalóink, akik műszakpótlékra is jogosultak kollektív szerződés alapján (a korábbi szabályozás szerint délutáni és éjszakai pótlékra). Az éves beosztást mindig közöljük velük év elején. Kérdésem, hogy ilyen beosztás mellett hogyan kell szabályosan eljárni, ha az apa gyermeke születése esetén járó negyven óra szabadságot vesz igénybe? Hogyan kell elszámolni és pótlékolni a maradvány négy órát? Ugyanez a kérdés merül fel a hozzátartozó halála esetén járó két munkanap, a szabadság, illetve a betegszabadság esetén, ha a maradék óra kevesebb, mint a napi beosztás szerinti tizenkettő óra.
Részlet a válaszából: […] ...időpontban kell kiadni [új Mt. 118. § (4) bek.]. A napi munkaidő mértékétől eltérő munkaidő-beosztás esetén, a munkavállaló a szabadság kiadása során a beosztással azonos tartamra mentesül munkavégzési kötelezettsége alól, és a kiadott szabadságot ezzel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 25.

Idénymunkás bére, szabadsága és bejelentése

Kérdés: A mezőgazdasági idénymunkásoknak mennyi munkabért kell fizetni szombatra, vasárnapra és ünnepnapokra? A munkaszüneti napra 100% pótlék jár vagy még több? Október 22-e munkaszüneti napnak számít-e? Az idén változott új Mt. ezeket érintette? Amennyiben az idénymunkás havonta 3-15 napot, éves szinten 50 napot dolgozott, akkor számára jár-e szabadság, hogyan kell azt megállapítani és kiadni? Hogy alakul ilyen esetben a bejelentés és a közteherfizetés, érvényesek-e az Eft.-ben írt kedvezmények?
Részlet a válaszából: […] ...az általánostól eltérő szabályokat. E rendelkezések alapján a mezőgazdasági idénymunkás számára is jár szabadság, azonban a szabadság kiadására vonatkozó Mt. 122-124. §-t nem lehet alkalmazni [Mt. 203. § (1) bekezdés i) pont]. A szabadság mértéke –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. december 10.