Szabadság elszámolása rövidebb nyitvatartás alatt

Kérdés: Cégünk a koronavírus okozta szigorítások miatt már március 18-tól (ha jól emlékszem az időpontra) rövidített nyitvatartásban üzemelhetett. Minden üzletünk bevásárlóközpontban működik, így ezt a szigorítást nem tudtuk megkerülni. Ez üzlettől függően napi öt- vagy hatórás nyitvatartást jelentett. Április 1-jétől jött az a "lehetőség", hogy amelyik cég szeretne, az élhet a 24 havi munkaidőkerettel. Mi éltünk is ezzel. Nálunk április 1-jén még mindenki bement dolgozni, ott elrendezték a dolgozók a boltot, majd április 2-től mindenki elment "kötelezően" szabadságra. Általában ez 10-12 nap szabit jelentett. Azután állásidő helyett szabadnapra osztottuk be a dolgozókat, így munkaidőkeret lévén, a havi ledolgozandó óraszámhoz képest sok-sok mínuszórája keletkezett a dolgozóknak, melyet a jövőben le lehet dolgoztatni a keret végéig. A szabadság a problémás. A nyitvatartási idővel számoltuk el a szabadságokat, azaz öt vagy hat órával, attól függően, hogy meddig lehetett volna nyitva az adott üzlet. Ezáltal ezen napokra is mínuszóra keletkezett, mert nem nyolc órával történt az elszámolás, mivel nyolc órát nem is lehetett volna nyitva a bolt. Van, aki azt állítja, hogy attól, hogy a nyitvatartásunk csak öt vagy hat óra, mi még beoszthattuk volna a munkavállalónkat nyolc órára is. Kb. 10 éve egyhavi munkaidőkeretben dolgozunk, és az egyenlőtlen munkaidő-beosztás miatt előfordulhat, hogy a dolgozó beosztása egyik napra 10, másik napra 6 vagy 9,5 órára van megírva. Lehet, hogy valakinek már nyitás előtt be kell jönnie, vagy éppen utána még bent kell maradnia, de az előre megírt beosztás már eleve úgy van kitöltve, és tud róla a munkavállaló is. Ebben az esetben nem értem, miért kellene nyolc órával elszámolnunk, ha öt vagy hat órát lehet nyitva a bolt, amit amúgy ki sem nyitottunk. Úgy gondoljuk, ha teljes munkaidős dolgozónk van, nem szerezhet mínuszt szabadság alatt, ahogyan pluszt sem, ha például hirtelen szabadságot kell kivennie, miközben 12 órára lett volna beosztva arra a napra. Vagy ha napi 10 órát dolgozik, akkor elég négy napot is kivennie, és akkor is megvan a heti 40 órája a szabadság alatt. A jogszabályban az van leírva, hogy szabadságot munkanapra lehet kiadni, és annyi órára, amennyire be lett volna osztva a dolgozó. Erre szintén lehetne mondani, hogy akkor ő nyolc órára lett volna beosztva, de az meg ellenkezik a gyakorlattal.
Részlet a válaszából: […] ...egyenlőtlen munkaidő-beosztásban a szabadság kiadása kétféle módon történhet, amely lehetőségek közül a munkáltató jogosult választani. Ahogy a kérdésben is szerepel, szabadságot kiadni csak beosztás szerinti munkanapra lehet [Mt. 124. § (1) bek.]. Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 15.

Munkaidő és szabadság – az elszámolás lehetőségei

Kérdés: A közalkalmazott 12 órás munkarendben, kéthavi munkaidőkeretben dolgozik. Az elszámolólapján 2020. május hónapra 168 óra munkavégzés és öt nap szabadság (40 órával számolva) szerepel. Így 208 órára jött ki a ledolgozott óra. A májusi kötelező óraszám 160 óra. 208-160 = 48 óra rendkívüli munkavégzés lett elszámolva. Helyes-e így ez az elszámolás?
Részlet a válaszából: […] ...egyenlőtlen munkaidő-beosztásban a szabadság kiadása kétféle módon történhet, amely lehetőségek közül a munkáltató jogosult választani. Ami közös vonás, hogy szabadságot kiadni csak beosztás szerinti munkanapra lehet [Mt. 124. § (1) bek.]. Az első...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. július 14.

Szabadság és betegszabadság elszámolása órákban

Kérdés: Munkavállalóink munkaszerződésük szerint napi 8 órás munkaviszonyban állnak. Kéthavi munkaidőkeretben dolgoznak, órabérben, naponta 11 órát három napon keresztül, majd három nap pihenő következik. Így április hónapban 15 napot és 165 órát dolgoztak. Ilyen egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén a szabadság idejére 11 órára jutó távolléti díjat kell kifizetni, a szabadságot órában kell nyilvántartani? A betegszabadságot szintén órában kell kiadni, ebben az esetben 1 nap 11 óra a munkaidő-beosztás szerinti munkanapokra? Hétköznapra eső munkaszüneti napra 8 órára jutó távolléti díjat kell fizetni? Munkaszüneti napon történő munkavégzés esetén pedig a 11 órára jutó munkadíjon felül 11 óra alapbérre 100%-os bérpótlékot kell fizetni? A munkaidőkereten felüli 5 óra rendkívüli munkaidőre 100%-os pótlékot kell fizetni az alapbér figyelembevételével?
Részlet a válaszából: […] ...szabadságot a munkaidő-beosztás szerinti munkanapokra kell kiadni. Ennek során a munkáltató választhat, hogya) a szabadságot munkanapokban számolja el és adja ki; ilyenkor a hét minden napja munkanapnak számít, kivéve a munkaidő-beosztás szerinti heti pihenőnapot és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 23.

Munkaidő-elszámolás betegszabadság esetén

Kérdés: Ledolgozott óraszámmal kapcsolatban kérném a segítségüket. Gondozóházban 8 órás takarítói munkakörben dolgozó 2019. decemberi beosztása: 1. délután, 2-5. szabadság; 6. pihenő; 7-8. délután; 9-10. pihenő; 11-13. délután; 14-15. pihenő; 16-17. délután; 18. pihenő; 19. délelőtt; 20-22. délután; 23-25. pihenő; 26-27. délután; 28-29. pihenő; 30-31. délután. Összesen ez a kötelező óraszám 160 óra. A munkavállaló azonban megbetegedett, így december 13-31-ig betegszabadságon volt. December 1-jétől 12-ig a beosztás változatlan volt. A gondozóház vezetője az elszámolólapján már 184 órát írt, így 24 óra túlórát (rendkívüli munkavégzést) állapított meg. Önök szerint ez így helyes?
Részlet a válaszából: […] ...meg, a kérdésben jelzett túlóra csak a december 13-31. közötti időszak elszámolása miatt keletkezhetett, amikor a munkavállaló betegszabadságon volt. A betegszabadság elszámolása – a szabadsághoz hasonlóan – történhet munkanapban és órában [Mt. 126. § (4) bek....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. március 24.

Szabadság kiadása – a naptári naptól eltérő munkanapra

Kérdés: A munkavállalóink 7-19 és 19-7 óra között dolgoznak. 2 napot délelőttös műszakban, 2 napot otthon töltenek, majd 2 napot éjszakás műszakban, és megint 2 napot otthon. Hogyan kell elszámolni a szabadságok kiadását ilyen esetben, ha munkanapokban akarjuk kiadni azokat?
Részlet a válaszából: […] ...szabadságot a munkaidő-beosztás szerinti munkanapokra kell kiadni [Mt. 124. § (1) bek.]. Egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén a munkáltató választása szerinta) a szabadság kiadása során a hét minden napja munkanapnak számít, kivéve a munkaidő-beosztás szerinti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. december 16.

Szabadság elszámolásának megváltoztatása – év közben nem lehetséges

Kérdés: Idegenforgalmi tevékenységet végzünk, a nyári főszezonban szinte minden munkanapon 12 órát teljesítenek a munkavállalók. Ugyanakkor sok a kisgyermekes kolléga, akik miatt kénytelenek vagyunk a szabadság egy tetemes részét a nyári hónapokban kiadni. Hogyan kell eljárnunk a szabadságok kiadásánál a 12 órás munkanapok esetében, hogy ne legyen igazságtalan azokkal szemben, akik a nyolcórás munkanapjaikon (jellemzően ősszel és tavasszal) mentek el pihenni? Év közben hogyan lehet áttérni a szabadság órában való nyilvántartására?
Részlet a válaszából: […] ...munkaidő-beosztásban a szabadság kiadása kétféle módon történhet, amely lehetőségek közül a munkáltató jogosult választani. Előre kell viszont bocsátani, hogy választását a naptári év során nem változtathatja meg. Ha 2019-ben eddig a munkanapos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. július 15.

Szabadság kiadása részmunkaidőben, egyenlőtlen munkaidő-beosztásban

Kérdés: A munkavállalót heti 24 órában, egyhavi munkaidőkeretben foglalkoztatjuk. Munkaidő-beosztása alapján hétfőn, kedden és szerdán napi 4 órát, csütörtökön napi 12 órát dolgozik, így adja ki munkaideje a heti 24 órát. Hogyan kell elszámolni a szabadságát, mennyi nap szabadságot, illetve óraszámot, távolléti díjat számoljunk neki, amennyiben csak csütörtökön vagy csak kedden van szabadságon egy héten, illetve, ha a hét minden munkanapján, hétfőtől csütörtökig szabadságon van?
Részlet a válaszából: […] ...egyenlőtlen munkaidő-beosztásban a szabadság kiadása kétféle módon történhet, amely lehetőségek közül a munkáltató jogosult választani. Ami közös vonás, hogy szabadságot kiadni csak beosztás szerinti munkanapra lehet [Mt. 124. § (1) bek.]. Az első...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. április 15.

Szabadság kiadása napban vagy órában

Kérdés: Egészségügyi intézményünk közalkalmazottakat foglalkoztat. A részmunkaidőben dolgozónk szabadságát az Mt. 124. §-a és a Kjt. idevonatkozó rendelkezései szerint munkanapban állapítjuk meg. Jól járunk-e el, ha heti 24 órás részmunkaidő esetében napban vagy akár órában kiadva és elszámolva biztosítjuk a szabadságot?
Részlet a válaszából: […] ...részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalókat, illetve közalkalmazottakat ugyanannyi munkanapnyi szabadság illeti meg, mint a teljes munkaidőben dolgozókat. Sem az Mt., sem a Kjt. nem tartalmaz ugyanis eltérő szabályokat a részmunkaidőben dolgozók szabadságának...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. szeptember 24.

Szabadság kiadása és állásidő egyenlőtlen munkaidő-beosztásban

Kérdés: Adott egy cég, ahol hétfőtől vasárnapig a következők szerint dolgoznak a recepciós munkavállalók: délelőtt (6-14), délután (14-22), szabadnap, és ez váltakozik egész hónapban. Hárman vannak "forgóban", háromhavi munkaidőkerettel. Amikor szabadságra mennek, mi a helyes eljárás? Például, péntek szabadnapos, szombat és vasárnap munkanap, hétfő szabadnapos. Jól gondoljuk, hogy az egyenlőtlen munkarend miatt ilyenkor kiírható a szabadság szombatra és vasárnapra is? (Ezt nyilván a dolgozó kérte így, miután már megvolt a beosztás. Illetve, amikor tudjuk, hogy egybefüggően több napot lesz távol, akkor valóban visszaáll az 5/2-es munkarend? Nyilván ezekre a hetekre nem osztjuk be, hanem eleve kiírjuk neki a szabadságot (pl. két hét esetén 2x5 nap). Amikor viszont van olyan két hét, amikor a dolgozó, ha be lenne osztva, nem tíz munkanapot dolgozna, hanem csak kilencet, és nem négy, hanem öt szabadnap járna neki, ilyenkor megteheti-e a munkáltató, hogy tíz nap szabadságot ír ki? A recepciósok a havi kötelező óraszámot sem dolgozzák le soha, viszont kifizetésre kerül, mert havibéresek. Erre esetleg van-e valamilyen javaslat? Éves szinten van, aki 12 nappal dolgozott kevesebbet, mint akinek az 5/2-es munkarend szerinti a beosztása.
Részlet a válaszából: […] ...egyenlőtlen munkaidő-beosztásban a szabadság kiadása kétféle módon történhet, amely lehetőségek közül a munkáltató jogosult választani. Ami közös vonás, szabadságot kiadni csak beosztás szerinti munkanapra lehet [Mt. 124. § (1) bek.]. Tehát, ha a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 7.

Szabadság kiadása részmunkaidő esetén

Kérdés: Nyugdíjasként állok alkalmazásban egy kft.-nél. Munkaszerződésem szerint a munkaidő heti 32 óra, hétfőtől csütörtökig napi nyolc óra. A szabadság tekintetében a szerződés az Mt.-re utal (Mt. 115-125. §). Erre való hivatkozással, ha úgy adódik, hogy csütörtökön szabadságon vagyok, akkor a pénteki napot is ki kell vennem szabadságként. Én ezt nem tartom jogosnak, viszont – mert nem rendelkezem erre vonatkozó ismeretekkel – nem tudom az igazamat paragrafusszámmal alátámasztani. Megjegyzem még, hogy a havi bérelszámolási lapomon (tévesen) az órakeretnél napi 6 óra szerepel. Nem tartottam fontosnak ezzel foglalkozni, mert óraszámban ugyanannyi, de talán ez is okozhat némi problémát. Mivel támaszthatnám alá az igazamat a cég vezetésének?
Részlet a válaszából: […] ...munkaidő-beosztásban dolgozik, hétfőtől csütörtökig nyolc órát, pénteken 0 órát teljesít. Az egyenlőtlen munkaidő-beosztásban a szabadság kiadása kétféle módon történhet, amely lehetőségek közül a munkáltató jogosult választani. Egyrészt a szabadság...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. március 26.