Munkaidő-nyilvántartás az írásban közölt beosztás alapján

Kérdés: A több műszakos munkarendben foglalkoztatott munkavállalóinkra vonatkozó munkaidő-beosztást a hirdetőtáblára kifüggesztve tesszük közé, munkavállalói csoportonként, egy hónapra előre, legalább 168 órával korábban (pl. gyártósziget A, B, C szak, előkészítő terület A, B, C szak). A névre szóló jelenléti ívek vezetése a munkavállalók feladata. Az Mt. 134. §-ának (3) bekezdése alapján a munkaidő-nyilvántartás az írásban közölt munkaidő-beosztás hónap végén történő igazolásával és a változás naprakész feltüntetésével is vezethető. Megfelelhet-e ennek a szabálynak az a megoldás, ha a névre szóló jelenléti ívekre, melyeket a hónap végén teszünk ki, előre rányomtatjuk a dolgozóra vonatkozó munkaidő-beosztás szerinti adatokat (munkaidő kezdete, vége, ledolgozott óra) mint tervadatokat, és mellette feltüntetjük ugyanezen oszlopokat tényadatok fejléccel, amelyekbe csak változás esetén teszünk bejegyzést (pl. szabadság, keresőképtelenség, munkaidő-beosztás módosítása miatti eltérő munkaidő miatt)? Hónap végén pedig a vezetésért felelős területvezető és a munkavállaló is aláírásával igazolja, hogy az adatok megfelelnek a valóságnak. Ha a munkáltató hó közben módosítja a munkaidő-beosztást, és ezt szintén közzéteszi a hirdetőtáblára történő kifüggesztéssel, akkor ezt a tényadat oszlopokba mint változást felvezetheti a jelenléti ívekre? Vagy csak a munkavállalók oldalán felmerült okokból (pl. műszakcserét kérelmez) eredő változások tüntethetők fel?
Részlet a válaszából: […] ...hogy a munkaidő-nyilvántartás fentiek szerinti vezetése csak a rendes és a rendkívüli munkaidő nyilvántartását váltja ki, tehát a szabadság, a készenlét és az önként vállalt túlmunka adatait ezenfelül külön vezetni kell [Mt. 134. § (1) és (3)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. december 19.

Órában nyilvántartott pótszabadság átvitele 2021-re

Kérdés: Szabadságátvitellel kapcsolatban szeretnék kérdezni. A szabadságokat a vállalkozás órában tartja nyilván. A vírushelyzet miatt a dolgozóinknak év közben többször módosult a munkaideje. Év végén, megállapodással az átvihető, életkor után járó pótszabadság óráinak számát hogyan kell számolni? Az évre járó életkor után járó szabadság napjainak száma szorozva a december 31. napján érvényes szerződés szerinti munkaidővel? Például, ha 50 éves a dolgozó, akkor 10 nap × 4 óra, ha decemberben 4 órás részmunkaidős (hiszen szabadságnapokról rendelkezik a törvény), vagy ki kell számolgatni egész évben, hogy hány naptári napot volt 2 órás, 4 órás, 5 órás stb., és az életkor után járó pótszabadságokat ez alapján órában meghatározva, maximum azok összege mehet át megállapodással?
Részlet a válaszából: […] ...szabadság mértékét az Mt. munkanapban határozza meg, az alap- és a pótszabadságok vonatkozásában is (Mt. 115-120. §). Ettől független kérdés, hogy a szabadság kiadása és elszámolása – a munkáltató választása szerint, egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. január 19.

Szabadság iránti igény elévülése

Kérdés: Cégünknél egy munkavállaló öt évre visszamenőlegesen nyilvántartott szabadsággal rendelkezik. Figyelemmel az Mt. általános szabályára, miszerint a munkaviszonyból származó igények elévülési ideje három év, a munkavállaló a munkaviszonyának megszűnése esetén hány évi szabadság pénzbeli megváltására jogosult?
Részlet a válaszából: […] ...szabadság kiadása, illetve pénzbeli megváltása iránti igény is három év alatt évül el [Mt. 286. § (1) bek.]. A szabadság pénzbeli megváltása iránti igény a munkaviszony megszűnésekor esedékes (Mt. 125. §), az elévülés is ekkor kezdődik. A szabadság...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. március 25.

Munkaidő-beosztás mint jelenléti ív

Kérdés: Az adott hónap megkezdése előtt 168 órával rendelkezésre áll nyomtatott formában a rendes munkaidőt tartalmazó, egész hónapra előre, géppel kitöltött jelenléti ív. A munkavállaló egy adott napra csak akkor jegyez be tollal bármit, ha a megadott időponttól eltérő volt a munkavégzés ideje. A jelenléti ívet a hónap végén, egyszer írja alá minden munkavállaló. Ez így megfelelő? Az így vezetett jelenléti íven a túlórát és az önként vállalt túlórát el kell különíteni?
Részlet a válaszából: […] ...akkor kell külön bejegyzést tenni, ha a tervezettől eltérés van (pl. a munkavállaló késik, vagy rendkívüli munkaidőt teljesít, esetleg szabadságon van stb.), és elegendő a hónap végén egyszer aláírással igazolni az abban foglaltak helyességét. Ez a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. február 25.

Erkölcsi bizonyítvány – fontos lehet július 1-jétől

Kérdés: Alapítványi fenntartású általános iskola vagyunk, így tanárainkat és tanítóinkat munkaviszony keretében foglalkoztatjuk. Azt hallottuk, hogy 2014. július 1-jétől szigorodnak a neveléssel foglalkozó munkavállalók foglalkoztatásának szabályai, és büntetett előéletű munkavállalót nem foglalkoztathatunk. Szeretnénk tudni, hogyan tudjuk ellenőrizni a büntetett előéletet, és mit kell tennünk, ha valaki nem felel meg a feltételeknek?
Részlet a válaszából: […] ...[Mt. 44/A. § (1) bek.]. Nem foglalkoztatható, akivel szemben az Mt.-ben meghatározott– szándékos bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztést szabtak ki, öt évet el nem érő szabadságvesztés esetén a mentesítés beálltától számított öt évig, ötévi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. május 19.

Szabadság elévülése

Kérdés: A szabadság kiadása a munkáltató kötelezettsége. Mi a helyzet akkor, ha a munkáltató mégsem adja ki a teljes szabadságot a tárgyévben? Követelheti-e a munkavállaló a szabadságot a tárgyév lejártát követően? Akkor is módja van erre, ha a munkaviszony közben már megszűnt?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. a szabadság iránti igény elévülésére nem tartalmaz az általánostól eltérő szabályokat. A tárgyévben ki nem adott szabadságot a munkavállaló ugyan később is követelheti, de csak az általános munkajogi elévülési időn (három éven) belül [Mt. 286. § (1) bek.]...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. június 10.

Szabadságolási terv – nem kötelező

Kérdés: Mint munkáltató köteles vagyok januárban éves szabadságtervet készíteni, és ezt hivatalosan átvetetni a dolgozóimmal (vagyis közölni velük)? Ha igen, akkor az év során ettől hogyan tudok eltérni? Az eltérést is mindig hivatalosan közölnöm kell a munkavállalókkal? Ha a munkavállaló kérése alapján térek el, akkor azt hogyan kell dokumentálnom? A szabadságengedély-tömb mint munkavállalói kérés és munkaadói engedély igazolása megállja a helyét egy ellenőrzés esetén?
Részlet a válaszából: […] ...szabadságolási terv készítésére nincs törvényi elő­írás,ilyen szabályt az Mt. sem tartalmazott. Mivel az új Mt. szabadságra vonatkozóelőírásai csak 2013. január 1-jén lépnek hatályba [Mt. 298. § (2) bek.],2012-ben még az Mt. alapján kell eljárni a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. augusztus 27.