Munkaviszony-megszűnés időpontja – ha másik napra "nyúlik át" a munkanap

Kérdés:

Egy internetes szakmai fórumon vita bontakozott ki a tagok között azzal kapcsolatban, hogy ha az adott munkavállaló éjszakás műszakban dolgozik utoljára szombat 22 órától vasárnap reggel 6 óráig, akkor melyik nappal szűnik meg a munkaviszonya: szombaton vagy vasárnap? A munkanap szombat 6 órától vasárnap 6 óráig tart, tehát az átnyúló 6 óra időtartam a szombati munkanaphoz tartozik. A munkaviszony-megszüntetés módja a kérdéses esetben egyébként felmondás harmincnapos felmondási idővel. De van-e különbség a felmondáshoz képest, ha a felek közös megegyezéssel történő munkaviszony-megszüntetésben állapodnak meg, és ugyanúgy a szombat az utolsó teljesítendő munkanap? Az egyik tábor az Mt. 87. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva – a naptári naptól eltérő munkanap-meghatározás miatt – a szombattal történő munkaviszony-megszüntetést és jogviszony-kijelentést tartja helyesnek, mivel a teljes munkavégzés a szombati munkanaphoz tartozik, és úgy is kerül elszámolásra attól függetlenül, hogy fizikailag vasárnap reggel 6-kor ér véget a munkavállaló munkaideje. A másik tábor véleménye szerint vasárnappal kell megszüntetni a munkaviszonyt, mivel éjfél után is van még munkavégzés, és ez esetben biztosítotti bejelentés nélkül dolgozna a munkavállaló. Érv erre az egyszerűsített foglalkoztatás, mivel azt is két napra kell jelenteni ilyen esetben, illetve, hogy a biztosítási jogviszony naptári napra szól. Bár a Tbj-tv. 8. §-ának (1) bekezdése úgy fogalmaz, hogy "a biztosítás – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – az ennek alapját képező jogviszony kezdetétől annak megszűnéséig áll fenn". Tehát ez a törvényi szabály nem említ naptári napot. Amennyiben Önök szerint az Mt. 87. §-ának (1) bekezdése ellenére továbbra is a vasárnapi munkaviszony-megszüntetési időpont a helyes válasz (amint az a Munkaügyi Levelek 175. számában a 3475. számú kérdésre adott válasz szerint is megfogalmazásra került), a vasárnaphoz milyen jelenléti adat rendelhető a kiléptetéshez egy bérprogramban? A 8 óra munkavégzés a szombati munkanaphoz elszámolásra kerül, a vasárnap így "üres". Felmerült igazolt nem fizetett távollét, valamint pihenőnap beállítása, de valójában egyik sem tűnik teljesen helyes megoldásnak.

Részlet a válaszából: […] ...esetén azonban nincs relevanciája annak, hogy például munkanapról, heti pihenőnapról van-e szó, esetleg a munkavállaló aznap éppen szabadságon van-e, ráadásul a munkaviszony felmondással történő megszüntetése esetén a felmondási idő "mértékegysége" a naptári nap...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 5.

Alkalmi munka a fizetés nélküli szabadság tartama alatt

Kérdés: A munkáltató munkavállalója jelenleg fizetés nélküli szabadságon van (GYES-en). A munkáltatónál felmerült többletmunka miatt szüksége lenne kiegészítő munkaerőre. Megteheti-e jogszerűen a munkáltató, hogy a fizetés nélküli szabadságon lévő munkavállalóját (ezen jogviszonya fenntartása mellett) a szükséges napokon alkalmi munkavállalóként foglalkoztatja?
Részlet a válaszából: […] ...felmerült többletmunka szükségessége, sem más körülmény nem adhat jogszerű indokot arra, hogy a munkáltató a fizetés nélküli szabadságon lévő munkavállalóját – az eredeti munkaviszonyának fenntartása mellett – egyes napokon alkalmi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 14.

Szabadság az egyszerűsített foglalkoztatásban

Kérdés: Az egyik szakmai portálon az egyszerűsített foglalkoztatással kapcsolatban azt írják, hogy a szabadság kiadására vonatkozó szabályokat nem kell alkalmazni, de ez nem jelenti azt, hogy a munkavállaló ne lenne jogosult szabadságra, amit a munkaviszony végén pénzben kell megváltani (hivatkoznak az NGM/14950/2017. számú állásfoglalásra). Önöknek mi a véleményük ezzel kapcsolatban? Ha egy céghez jönnek nyáron spárgát szedni, akár egy személy kb. 80 napot az évben, akkor az utolsó mezőgazdasági idénymunka napján ki kell számolni a 80 napra időarányosan járó éves szabadságát és meg kell váltani? Ebben az esetben a személyi jövedelemadó szempontjából adóköteles jövedelem keletkezne, mert naponta a magánszemély csak a minimálbér nyolc órára járó összegét keresheti meg adómentesen. Mi a teendő egy hosszabb idejű, akár évi 90 napos alkalmi munka vagy 120 napos mezőgazdasági idénymunka esetén a szabadságmegváltásra való jogosultság tekintetében, jár-e szabadságmegváltás a munkaviszony utolsó napján?
Részlet a válaszából: […] ...az Mt. szabályait kell alkalmazni, hacsak az Mt. 201-203. §-ai ezt nem zárják ki. E vonatkozásban megállapítható, hogy az Mt. egyedül a szabadság kiadására vonatkozó szabályokat nem rendeli alkalmazni egyszerűsített foglalkoztatás esetén [Mt. 203. § (1) bek. i) pont]...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 25.

Szabadság számítása egyszerűsített foglalkoztatásban

Kérdés: Egyszerűsített foglalkoztatás keretében, alkalmi munkavállalóként foglalkoztatott részére járó szabadsággal kapcsolatosan kérdezem, hogy jár-e szabadság annak a 45 év feletti alkalmi munkavállalónak, aki éves szinten 90 napot, különböző időpontokkal, 5 naponkénti bejelentéssel van foglalkoztatva?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. rendelkezéseit az egyszerűsített foglalkoztatás esetén is alkalmazni kell az Mt. 201-203. §-aiban foglalt eltérésekkel. A szabadság kiadására vonatkozó szabályok e szerint nem irányadók egyszerűsített foglalkoztatásban, ám a szabadság mértékét meghatározók igen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. április 11.

Műszakpótlékra jogosultság

Kérdés: A műszakpótlékkal kapcsolatban kérem segítségüket. 21 munkanapja volt a dolgozónak az adott hónapban. Háromféle időpontban kezdte meg a munkát: 07.00-kor 9 napon, 09.30-kor 5 napon és 14.00-kor 7 napon. Ebben az esetben jár a 30%-os műszakpótlék vagy sem? Mi a helyzet azokkal a kollégákkal, akik nyári idénymunkában, egyszerűsített foglalkoztatás keretében dolgoznak ugyanebben a munkarendben?
Részlet a válaszából: […] A műszakpótlék jogosultsági feltétele az, hogy a beosztás szerinti napi munkaidő kezdetének időpontja rendszeresen változzon. Azaz a munkavállalónak rendszeresen más és más időpontban kell elkezdenie a napi munkaidő teljesítését. A változást rendszeresnek kell tekinteni, ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. augusztus 10.

Alkalmi munkavállalók szabadsága

Kérdés: A Munkaügyi Levelek 93. számában az 1815. kérdésre adott válaszban azt írják, hogy az alkalmi munkavállalónak a szabadság az általános szabályok szerint jár, és nem adható ki olyan időszakra, amikor a munkavállaló más jogcímen amúgy is mentesül a munkavégzés alól. Hogyan adható ki szabadság alkalmi munkavállaló részére, hiszen csak azokra a napokra jelentjük be, amikor dolgozik? Mit jelent ez a gyakorlatban?
Részlet a válaszából: […] ...egyszerűsített foglalkoztatásra is alkalmazni kell az Mt. szabályait, ha maga az Mt. eltérően nem rendelkezik. A szabadság kapcsán egyedül a kiadási szabályokat nem kell alkalmazni, a szabadság azonban az általános szabályok szerinti mértékben jár [Mt. 203. § (1) bek.]...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. január 27.

Egyszerűsített foglalkoztatás – keresőképtelenség, betegszabadság nélkül

Kérdés: Az Mt. szerint az egyszerűsített foglalkoztatásban dolgozó alkalmi munkásoknak nem jár betegszabadság. Hogyan kell értelmeznünk ezt a szabályt? Ha valaki megbetegszik, akkor azok a napok nem számítanak bele a jogviszonyába? Vagy kötelező szabadságolnom? Kell fizetni valamit a betegség miatt kieső napokra?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. valóban úgy rendelkezik, hogy egyszerűsített foglalkoztatás esetén nem kell alkalmazni a betegszabadságra vonatkozó 126. § szabályait [Mt. 203. § (1) bek. j) pont]. Alkalmazandó viszont az 55. §, amely szerint a munkavállaló mentesül a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. november 18.

Idénymunkás bére, szabadsága és bejelentése

Kérdés: A mezőgazdasági idénymunkásoknak mennyi munkabért kell fizetni szombatra, vasárnapra és ünnepnapokra? A munkaszüneti napra 100% pótlék jár vagy még több? Október 22-e munkaszüneti napnak számít-e? Az idén változott új Mt. ezeket érintette? Amennyiben az idénymunkás havonta 3-15 napot, éves szinten 50 napot dolgozott, akkor számára jár-e szabadság, hogyan kell azt megállapítani és kiadni? Hogy alakul ilyen esetben a bejelentés és a közteherfizetés, érvényesek-e az Eft.-ben írt kedvezmények?
Részlet a válaszából: […] ...esetén alkalmazandó, az általánostól eltérő szabályokat. E rendelkezések alapján a mezőgazdasági idénymunkás számára is jár szabadság, azonban a szabadság kiadására vonatkozó Mt. 122-124. §-t nem lehet alkalmazni [Mt. 203. § (1) bekezdés i) pont]....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. december 10.

Egyszerűsített foglalkoztatott munka- és pihenőideje

Kérdés: Egyszerűsített foglalkoztatás keretén belül kell-e túlórát fizetni, és jár-e az alkalmi munkavállalónak szabadság?
Részlet a válaszából: […] ...azesetben viszont ellentételezési kötelezettség is fennáll az Mt. 147. §-aalapján (50%-os pótlék vagy szabadidő biztosítandó).Ami a szabadságot illeti: az Efo-tv. 4. § (2) bekezdés i)pontja szerint egyszerűsített foglalkoztatás esetén nem lehet alkalmazni azMt.-nek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. július 18.

Rokon a szüreten – idénymunka vagy szívességi munka?

Kérdés: Mezőgazdasági termelő vagyok, a mezőgazdasági idénymunkák keretében (pl. szüret) főállásban más munkáltatónál foglalkoztatott családtagjaim (nagykorú gyermekem, feleségem) segítségét igénybe vehetem-e? Családtagom ez időre a munkáltatójánál szabadságon lenne, vagy hétvégén látná el ezt a feladatot. Kérem, szíveskedjenek tájékoztatni, hogy ez esetben a családtagra vonatkozik-e az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény hatálya, ha igen, hogyan kell a termelőnek szabályszerűen eljárni? Be kell-e jelenteni a családtagot foglalkoztatottként, különösen úgy, hogy a családtag ezért a feladatért bérre és egyéb szolgáltatásokra nem tart igényt?
Részlet a válaszából: […] Az Efo.tv. nem tiltja, hogy szabályai szerinthozzátartozóval létesítsen a munkáltató munkaviszonyt mezőgazdaságiidénymunkára. Ekkor a foglalkoztatást a munkavégzés megkezdését megelőzően kellbejelenteni az Efo.tv. 3. § (1) bek. első mondata alapján, és 500 Ft-os...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. október 11.
1
2