Szabadságkiadás és egyszeri megváltás a közigazgatásban

Kérdés: Egy költségvetési szervnél dolgozom mint kormánytisztviselő. 2013. március 5-én megszületett az első gyermekem, majd 2016. február 8-án a második is, akikkel folyamatosan otthon voltam (CSED-en, GYED-en és GYES-en) megszakítások nélkül. 2018 szeptemberében kezdeményeztem a második gyermekem után igényelt GYES idejére járó fizetés nélküli szabadságom megszakítását a munkáltatóijogkör-gyakorlómnál, aki ezt engedélyezte is 2018. október 23-ával. Közös megegyezésünknek megfelelően egy kinevezésmódosításban 2018. október 24. napjával munkavégzésre beosztott úgy, hogy a távollétem ideje alatt felhalmozódott 77 munkanap és a 2018. évi időarányosan járó 7 munkanap szabadságomat (összesen 84 munkanap) 2018. október 24. napjától 2019. február 24. napjáig részemre kiadja, és így tényleges munkavégzésre csak 2019. február 25. napján kellene megjelennem. Kérdésem ezzel kapcsolatban az lenne, hogy a Kit. alapján mondhatják-e azt, hogy 2019. január 2-án már munkába kellett volna állnom (tekintettel a Kit. 289. §-ára, a 2018. évi szabadságmegváltásokról), és ezzel egyidejűleg kifizetik nekem a benn maradó 38 munkanap szabadságomat, illetve adhatnak-e nekem erről visszamenőleg egy kinevezésmódosítást?
Részlet a válaszából: […] ...illetve a területi kormányzati igazgatási szervnél foglalkoztatott állami tisztviselő és állami ügykezelő 2018. december 31-én meglévő szabadságát 2018. december 31-ét követően – a (4) bekezdésben meghatározott kivétellel – nem lehet kiadni. A (4) bekezdés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. február 25.

Határozott idejűvé módosított közalkalmazotti jogviszony

Kérdés: Ikrekkel vagyok GYES-en még egy évig (addig kértem fizetés nélküli szabadságot). Eredetileg határozatlan időre foglalkoztatott pedagógus voltam, tavaly azonban a kinevezésem módosításával részmunkaidős lettem, határozott időre foglalkoztatva, mivel akkor átmenetileg visszamentem GYES mellett dolgozni heti 10 órában. A GYES alatt összegyűlt szabadságomat még nem tudtam kivenni. A tanév végén lejárt a határozott idő, amit nyárra nem hosszabbítottak meg, de szeptembertől visszamegyek dolgozni ugyanígy GYES mellett részmunkaidőben, ismét egy tanévre. Úgy tűnik, véglegesen megszűnt a munkaviszonyom a tanév végén, megkaptam a T-kiskönyvem is. Így nem folyamatos a munkaviszonyom a kihagyott nyár miatt, de erről senki sem tájékoztatott. Mit tudok tenni? Mi van a GYES alatt felhalmozott szabadságaimmal? Ki tudom még venni szeptembertől? Az ismételt munkába álláskor hány órában mehetek vissza továbbra is GYES mellett?
Részlet a válaszából: […] ...jogviszony a határozott idő lejárta miatt a tanév végén megszűnt, az Mt. 136. §-ának (1) bekezdése alapján a ki nem adott szabadságot a munkáltatónak pénzben meg kellett volna váltania. Ha ez nem történt meg, akkor a pénzbeni megváltás összege...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 8.

Határozott idejű közalkalmazotti jogviszony a fizetés nélküli szabadság alatt?

Kérdés: Ápoló munkakörben foglalkoztatott közalkalmazottunk határozott idejű jogviszonyban áll, mely a gyermeke gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadsága alatt le fog járni. Vajon jogszerűen lehetséges-e ismételten határozott időre meghosszabbítani a határozott idejű jogviszonyát a fizetés nélküli szabadságának ideje alatt?
Részlet a válaszából: […] ...módosítására is.Felvetődik a kérdés, vajon helyettesíthet-e a gyermekegondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság miatt távol lévőközalkalmazott egy másik közalkalmazottat, illetve végezhet-e meghatározottmunkát, elláthat-e egy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 31.