Munkaköri határok és munkakörbe nem tartozó feladatok ellátása

Kérdés: A munkáltató költségtakarékosság miatt úgy döntött, hogy az üzem területén elhullott madártetemek, illetve a guanó összegyűjtésével és eltakarításával kapcsolatos feladatokat a jövőben nem külső vállalkozóval végezteti el, hanem a munkavállalók igénybevételével oldja meg. Ezt a lehetőséget a biológiai kockázatok értékelésével, illetve az egészségvédelemmel foglalkozó munkáltatói szabályzat is rögzíti. A szabályzatban az is olvasható, hogy H5N1 madárinfluenza elleni védőoltás minden érintett munkavállalónak a soron kívüli orvosi alkalmassági vizsgálat során fel lett kínálva, amelyet a munkavállalók aláírásukkal igazoltak. A munkavállalók munkaköri leírásában található záradék értelmében a munkavállaló a felettese utasítása alapján köteles további olyan feladatokat is teljesíteni, mely ismeretei és felkészültsége alapján tőle elvárható. Álláspontunk szerint e rendelkezés több ponton kifogásolható, ugyanis abból nem derül ki, hogy milyen beosztású vezetők, milyen jogalapon rendelhetik el a fenti feladatot, illetve a munkavállalók mely munkakörökből "csoportosíthatók át" ilyen munkavégzésre. A munkáltató szerint, mivel a záradék korlátlan felhatalmazást ad a munkahelyi vezetőnek, a fent idézett munkavégzés jogszerűen nem kifogásolható. Jogszerű-e a munkáltató eljárása, különös tekintettel a munkaköri leírásra? Elvileg bármely munkavállaló kötelezhető-e ezen feladatokra, ha a szükséges védőfelszerelést megkapja? Köteles-e a munkavállaló az ilyen munkáltatói utasítást a munkaköri leírás záradékára történő hivatkozás alapján korlátlanul teljesíteni? A munkavállalók nagy többsége egy vagy több szakmával rendelkező kvalifikált szakmunkás. Fizikai munkakörökben nem ritka a középfokú vagy felsőfokú végzettséggel rendelkező munkavállaló. A hatályos Mt. már nem tartalmaz olyan korlátozó intézkedéseket, mint a hatályon kívül helyezett korábbi Mt. 83/A. §-ának (2) bekezdése, ennek ellenére azonban meggyőződésünk, hogy a munkáltató eljárása aggályos.
Részlet a válaszából: […] Elöljáróban, a kérdésben a munkavállalók munkaköri leírásából idézett záradék, mely szerint "...a munkavállaló a felettese utasítása alapján köteles további olyan feladatokat is teljesíteni, mely ismeretei és felkészültsége alapján tőle elvárható", nem értelmezhető...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. szeptember 16.

Üzemi tanácsi jogok megsértése

Kérdés: A cégünknél – ahol üzemi tanácsi elnök vagyok – nagy beruházás van folyamatban, melyről az üzemi tanács véleményét nem kérték ki, majd csak későn, többszöri kérésre mutatták be a rajzokat, amit az üzemi tanács véleményezett. A dolgozók átszervezéséről sem kérték ki a véleményünket, és az üzemi tanácsi tagokat, elnököt is a megkérdezésünk nélkül helyezik át. Mit tehetünk? Milyen jogra hivatkozhatunk?
Részlet a válaszából: […] ...tizenöt nappal köteleskikérni az üzemi tanács véleményét a munkavállalók nagyobb csoportját érintőmunkáltatói intézkedések és szabályzatok tervezetéről, így különösena) a munkáltató átszervezéséről, átalakításáról, szervezetiegység önálló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. augusztus 27.

Gyermekgondozási szabadságról visszatérés és a munkáltatói fogadtatás

Kérdés: Egy nagyvállalatnál dolgozom. Még gyakornokként tanulmányi szerződést kötöttem a munkáltatóval szakirányú egyetemi végzettség megszerzésére. A szerződésben rögzített tanulmányok elvégzése után, részben GYES alatt saját döntésem alapján szakirányú PhD-képzésen is rész vettem. Időközben két gyermekem született. Nemrégiben úgy határoztam, hogy visszatérek dolgozni, álláspontom szerint azonban a munkáltatóm ezt meg akarta akadályozni, és szerintem több esetben visszaélt a jogaival, pl. a 2 éves, kisebbik gyermekem bölcsődei felvételéhez a munkáltatói igazolást nem akarta kiadni; írásban arról tájékoztatott, hogy nem tud a végzettségemnek megfelelő munkát biztosítani, ugyanakkor tudomásom van arról, hogy számos, alacsonyabb végzettségű munkavállalót vettek fel. Ezt követően, vélhetően a GYES melletti munkavégzés adta védettségem miatt, alacsony bérezéssel mégis foglalkoztatott, és olyan információk is eljutottak hozzám, hogy az elsők között meg fognak válni tőlem, amint tehetik. A vállalat kollektív szerződésében meghatározottakkal szemben alacsonyabb pozícióba soroltak be, és alacsonyabb fizetést kapok az ott leírtaknál. Tudomásom szerint, minden hasonló helyzetben lévő munkavállalóhoz így viszonyul a munkáltató. Jogosan jár el velem, illetve a hasonló helyzetben lévő munkavállalókkal szemben?
Részlet a válaszából: […] ...járel. Ennek jogi megítéléséhez, ahogyan fentebb felhívtuk rá a figyelmet, akonkrét munkaviszonyra vonatkozó szerződések, munkáltatói szabályzatok ismeretelenne...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. január 9.

Munkáltatói jogkör – a munkaviszony megszüntetésére jogosultak

Kérdés: Cégünknél a munkáltatói jog gyakorlása delegált formában működik. Bizonyos jognyilatkozatok – így például a rendes vagy a rendkívüli felmondás – megtételéhez két aláírás szükséges a munkavállaló munkaszerződésében rögzített személyek által. Kérdésem, hogy az egyik munkáltatói jogkört gyakorló személy aláírása nélkül érvényes-e a jognyilatkozat, ha az a munkáltatói jogkört gyakorló külföldi távolléte miatt nem íratható alá?
Részlet a válaszából: […] ...más személy is aláírhassa a kérdéses jognyilatkozatokat. Hapéldául a munkáltató fentiek szerint elfogadott szervezeti és működésiszabályzata előírja, hogy az említett munkaszerződésben szereplő személyekhelyettesítésére akadályoztatásuk esetén a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. augusztus 11.