10 cikk rendezése:
1. cikk / 10 Helyettesítés – a díjazás összege
Kérdés: Az egyik osztályon a régebbi munkavállalóink közül többen is elmentek szülni, és helyettesítésük idejére feladataik nagyobb részét egy másik, ott dolgozó, nemrég kezdett munkatársuk vette át, aki azokat most a saját munkaköre mellett látja el. Az ő alapbére alacsonyabb, mint a helyettesített munkavállalók bére. Ebben az esetben neki ki kell fizetnünk a magasabb alapbért?
2. cikk / 10 Munkaidő és bér a behívásos munkaviszonyban
Kérdés: A "Behívás: idő- és bérelszámolás" címmel feltett kérdésre adott szakértői válaszból idézünk (Munkaügyi Levelek 118. szám, 2321. kérdés): "Az Mt. 193. §-a nem zárja ki az állásidőre és a munkáltató foglalkoztatási kötelezettségére vonatkozó általános szabályokat [Mt. 51. § (1) bek. és 146. § (1) bek.]. Ebből pedig az következik, hogy a fenti magyarázattal szemben nemcsak a ténylegesen ledolgoztatott órákra jár a munkabér, hanem a be nem osztott órákra is. Ezen értelmezéssel szemben meg kell jegyeznünk, hogy így viszont lényegében kiüresedik az egész intézmény, hiszen csak annyi speciális vonása maradna, hogy ebben az esetben elegendő rövidebb, legalább háromnapos határidővel közölni a munkaidő-beosztást. Ezt viszont felesleges külön kimondani a törvényben, hiszen például kollektív szerződésben a munkaidő-beosztás előzetes közlésére vonatkozó határidő egyébként is eltérést engedő, akár a munkavállaló hátrányára is (Mt. 135. §). Másfelől, a törvényszövegben a »feladatok esedékességéhez igazodó munkavégzési kötelezettség« kitétel lényegében értelmetlen maradna, hiszen a behívás szabályaival a kihasználatlan munkaidő csupán a munkáltató részére fizetett rendelkezésre állás csökkentésére ad lehetőséget."
A behívás alapján történő foglalkoztatásnak mi a jogszerű, elfogadott gyakorlati értelmezése? Hogyan kell helyesen értelmezni ebben a foglalkoztatási konstrukcióban a munkaidőkeretben a munkaidő és a munkabér elszámolását, azaz, ha a munkaidőkeretben teljesítendő munkaidőhöz képest kevesebb vagy több munkaidőre hívja be a munkáltató a munkavállalót, felmerül-e az állásidőre járó díjazás, illetőleg a rendkívüli munkavégzés díjazásának fizetése? Ha igen, akkor pontosan mi a különbség egy részmunkaidős foglalkoztatás és a behívás alapján történő foglalkoztatás között a munkaidő-munkabér elszámolását illetően?
A behívás alapján történő foglalkoztatásnak mi a jogszerű, elfogadott gyakorlati értelmezése? Hogyan kell helyesen értelmezni ebben a foglalkoztatási konstrukcióban a munkaidőkeretben a munkaidő és a munkabér elszámolását, azaz, ha a munkaidőkeretben teljesítendő munkaidőhöz képest kevesebb vagy több munkaidőre hívja be a munkáltató a munkavállalót, felmerül-e az állásidőre járó díjazás, illetőleg a rendkívüli munkavégzés díjazásának fizetése? Ha igen, akkor pontosan mi a különbség egy részmunkaidős foglalkoztatás és a behívás alapján történő foglalkoztatás között a munkaidő-munkabér elszámolását illetően?
3. cikk / 10 Munkaidőkeret alkalmazása és a veszélyhelyzet alatti bértámogatás
Kérdés: A bértámogatással kapcsolatos rendelet módosítását követően már nem kötelező lezárni a munkaidőkeretet, ha támogatást kérünk a munkavállalókkal. Hogyan kell ezt értelmezni? A támogatási időtartam alatt lehet a csökkentett munkaidőnél többet vagy épp kevesebbet dolgozni, azaz a munkaidőkeretbe órát felhalmozni, vagy a korábban felhalmozott órákat lehívni?
4. cikk / 10 Helyettesítési díj
Kérdés: Műszakvezetői beosztásban dolgozom a munkahelyemen. Munkaterületem sajátossága, hogy itt csak képzett gépkezelők dolgoznak, azaz hiányzásuk esetén helyettesítésüket diákkal, lízingelt munkaerővel nem lehet megoldani. Ez évben az ilyen hiányzások miatt én a műszakvezetői munkaköröm mellett nagyon sok munkanapon keresztül helyettesítettem az egyik beosztottamat. Jár-e nekem ezért helyettesítési díj?
5. cikk / 10 Rendkívüli munkaidő egyszerűsített foglalkoztatásban
Kérdés: Munkaügyes fórumon olvastam az alábbit: "Az egyszerűsített foglalkoztatottnak, a napi 8 óra feletti munkaidőre, az alapbéren felül 50% »túlórapótlékot« is kell fizetni." Önök szerint egyszerűsített foglalkoztatásban annál a személynél, aki egy napot dolgozik, 12 órát, amiből 1 óra szünet, akkor a dolgozónak jár túlóra? Miért kellene neki túlórát fizetni, amikor ő csak egy napot dolgozik? Felmerülhet egyszerűsített foglalkoztatással kapcsolatosan egyáltalán a túlóra fogalma?
6. cikk / 10 Egyenlőtlen munkaidő-beosztás és a munkaidőkeret
Kérdés: Élelmiszerboltot üzemeltetünk, amely a hét minden napján nyitva tart, de eltérő az egyes napok nyitvatartási ideje: hétköznap 13 óra, szombaton 10 óra, vasárnap pedig 7 óra. Dolgozóink kéthavi munkaidőkeretben, egyenlőtlen munkaidő-beosztásban dolgoznak. A napi munkaidejük az 5 órától a 12 óráig változóan alakul. Hetente 6 napnál többet nem dolgoznak, havonta egy vasárnap szabad. Mire kell még odafigyelnünk a beosztás kialakításánál? Hogyan kell ezt közölnünk a dolgozóval, mi kerüljön a munkaszerződésbe, illetve a tájékoztatásba? Előfordul, hogy a munkaidőkeret órái nem elegendőek a nyitva tartási idő lefedésére. Ilyenkor beosztható-e a dolgozó munkára, előre tudván, hogy a kéthavi munkaidőkeret óráinak számát majd biztosan meghaladja az általa ledolgozott órák száma? Ha igen, akkor azt egyszerűen túlóraként kell elszámolni?
7. cikk / 10 Részmunkaidő – az "idők" arányosítása
Kérdés: Az Mt. 99. §-ának (2) bekezdése alapján a munkavállaló beosztás szerinti napi munkaideje a tizenkét, heti munkaideje a negyvennyolc órát nem haladhatja meg. A beosztás szerinti napi, illetve a heti munkaidő mértékébe az elrendelt rendkívüli munkavégzés időtartamát be kell számítani. A törvény azonban nem rendelkezik a részmunkaidős munkavállaló rendkívüli munkavégzéséről. Mit jelent ebben az esetben a rendkívüli munkaidő? Az ő esetükben is a fenti rendelkezést kell alkalmazni, vagy arányosítani kell? Például egy 4 órás munkavállaló napi munkaideje (rendkívüli munkavégzéssel együtt) maximum napi 6 óra, heti munkaideje 24 óra lehet?
8. cikk / 10 Munkaidőmérték – változó is kiköthető?
Kérdés: Olyan munkaszerződést szeretnénk kötni a munkavállalókkal, amelyben nem egy konkrét munkaidőmértéket (pl. heti 30 órát) határozunk meg, hanem tulajdonképpen keretmunkaidő-mértéket. A munkavállaló munkaidejének a mértéke heti 20 órától 40 óráig terjedne, a munka mennyiségétől függően. Van erre jogszerűen lehetőségünk?
9. cikk / 10 Rendes szabadság kiadása gyermekgondozási szabadságot követően
Kérdés: Két évig GYED-en voltam, 2009 januárjától szeretnék újra munkába állni. Munkáltatóm közölte, hogy – habár eddig teljes munkaidőben alkalmazott – 2009. január 1-jétől csak részmunkaidőben tud foglalkoztatni. Az utóbbi években 41 munkanap szabadságom halmozódott fel (ki nem adott szabadságok, szülési szabadság, plusz egy év rendes szabadság), amit – ha jól tudom – a munkáltatómnak, amint visszatérek a munkába, ki kellene adnia részemre. A kérdésem az, hogy ha 2009. január 1-jétől részmunkaidősre módosul a munkaviszonyom, a korábbi, teljes munkaidős munkaviszonyom alapján kapok-e díjazást az ugyan 2009. január 1-je után kiadott, de valójában az azt megelőző években megszerzett szabadságom idejére?
10. cikk / 10 Munkaszüneti nap – elszámolása részmunkaidő esetén
Kérdés: Ha a munkavállalónk havi 40 órás munkaviszony keretében 4x10 órát dolgozik egy hónapban, és az adott hónapban található fizetett ünnep is, mely azonban nem esik munkanapra, hogyan és mit kell a dolgozó részére elszámolni? Szükséges-e az ünnep kifizetése, vagy sem? Van-e további tudnivaló ezzel a "szokásostól" eltérő munkaviszonnyal kapcsolatban?