Hosszú betegállomány és jogviszony-megszüntetés

Kérdés: Közalkalmazottunk 22 éve dolgozik az intézményünkben. Tavaly júniustól táppénzre ment, amit először úgy kommunikált, hogy néhány hónapos pihenésre van szüksége, majd ebből egy év lett. Közben szóban többször elmondta, hogy nem szeretne visszajönni dolgozni, de ezt nem volt hajlandó írásba adni. Idén júniusban a korábban ki nem adott és az idénre részarányosan járó szabadságát is kivette, ami augusztus közepéig tartott. Azóta csak felszólításra volt hajlandó közölni, hogy szabadságát követően ismét betegállományban van. Távollétei ezek alapján: 2021. június 2. – 2022. június 17. (keresőképtelenség), 2022. június 20. – 2022. augusztus 16. (szabadság), 2022. augusztus 17. – 2022. szeptember 30. (keresőképtelenség). Meddig lehet keresőképtelen állományban? Esetleg ez a távollét idővel igazolt lesz illetmény nélkül? Munkaköri alkalmatlanság címen fel lehet menteni? Nem valószínűsíthető, hogy vissza szándékozik jönni, illetve már az együttműködés sincs kilátásban. A kollégák elmondása alapján végkielégítéssel szeretne elmenni, "erre játszik". Valóban ez az egyetlen út? A munkáltató milyen módon válhat meg tőle? 1960-ban született, tehát az öregségi nyugdíj betöltése előtt áll három évvel.
Részlet a válaszából: […] ...bek.].A tényállás alapján úgy tűnik, hogy egyéb felmentési ok nem állna meg [Kjt. 30. § (1) bek.], és a közalkalmazotti jogviszony rendkívüli felmentéssel történő megszüntetésére sincs lehetőség. Lehetőség van azonban arra, hogy a felek közös megegyezéssel...55....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 18.

Közmunkaprogram keretében foglalkoztatottak – betegszabadságra való jogosultság?

Kérdés: Településünk részvételével működő kistérségi társulás közmunkaprogramra meghirdetett pályázatot nyert el. A közmunkaprogramba bevont személyeket is megilleti-e a betegszabadság, ha igen, akkor ennek időtartamára milyen juttatásra jogosultak?
Részlet a válaszából: […] ...érvényes személyialapbére, rendszeres bérpótlékai, valamint a munkaidő-beosztástól eltérő,illetve a munkaidőkereten felül elrendelt rendkívüli munkavégzés miattikiegészítő pótlék együttes összegének a távollét idejére számított időarányosátlaga...s...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 26.

Keresőképtelenség elszámolása munkaidőkeret esetén

Kérdés: Hat hónapos munkaidőkeretet alkalmazunk, és egyik munkavállalónk, aki a csúcsidőszakban dolgozott, megbetegedett. Jelenleg – figyelemmel arra, hogy keresőképtelen – nem tudjuk a munkaidőkeret végéig kiadni részére a pihenőidőket. Ilyen esetben – annak ellenére, hogy előreláthatólag még hónapokon keresztül beteg lesz – a munkaidőkeret végén csak rendkívüli munkaként lehet elszámolni a keret első felében teljesített többletmunkáját? A rendkívüli munkavégzésért járó díjazás kifizetése a táppénz folyósítása mellett elszámolható?
Részlet a válaszából: […] ...alapjánnapi 8 óránál kevesebbet kellett volna dolgozni –, a munkavállaló számára azMt. 147. §-ában meghatározott, a rendkívüli munkavégzés díjazására irányadószabályok szerint jár ellenérték, függetlenül attól, hogy a munkavállaló abetegszabadság...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. március 16.

Munkavállalói felmondás – munkavégzés egy másik cégnél a felmondási idő alatt

Kérdés: Egyik munkavállalónk felmondott, a felmondási idő alatt azonban már elkezdett dolgozni egy másik munkahelyen úgy, hogy munkavégzési kötelezettsége fennállt. Mikor ezt kifogásoltuk, azt mondta, vagy elmegy akkor betegállományba, vagy kiveszi a szabadságát. Kérdésem: milyen jogi lépéseket tehetünk a munkavállalóval szemben, mivel munkájára szükség lenne a felmondási idő alatt?
Részlet a válaszából: […] ...jelent be, azonban ennekidőtartama alatt elkezd dolgozni az új munkáltatónál, ez jogellenesmagatartásnak minősül, és a munkáltató rendkívüli felmondása is megalapozottáválhat. Amennyiben a munkavállaló kéri, hogy a munkáltató adja ki számára aszabadságát, mindez.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. június 30.