Jogellenesen alkalmazott hosszabb teljes munkaidő elszámolása

Kérdés: A munkavállaló munkaszerződése úgy szól, hogy a napi munkaidő mértéke az általános teljes napi munkaidő (8 óra), havi alapbérrel, munkaidőkeretben, egyenlőtlen munkaidő-beosztás mellett. A munkaszerződés nem említi, hogy a munkakör készenléti jellegű munkakör lenne, továbbá a felek hosszabb teljes napi munkaidőben (12 óra), és így a beosztás szerinti hosszabb napi munkaidőben (24 óra) sem állapodtak meg. A gyakorlatban azonban a munkavállaló munkaideje úgy került beosztásra, hogy 24 órát dolgozott, majd 48 óra szabadidő jött, majd egy év elteltével úgy módosult ez a beosztás, hogy 24 órát dolgozott, amit 72 óra szabadidő követett. A munkabér kifizetése mégis napi 8 órának megfelelően történt, havibérként, valamint figyelembe vették az éjszakai pótlékot. A munkavállaló munkaideje tehát annak ellenére került 24 órára beosztásra, hogy a feltételei nem álltak fenn. Ebben a helyzetben a munkavállaló milyen pótlékokra lett volna jogosult, hogyan kellett volna a munkaidőt elszámolni? Egyik számítás: 24 órából 8 óra rendes munkaidő szerinti díjazás, 4 óra rendkívüli munkaidőre járó bérpótlék és 12 óra ügyeleti pótlék. Másik számítás: a munkaidőkeretben figyelembe veszem, hogy mennyi a teljesítendő órák száma, abból hányszor 24 órát teljesített, és a munkaidőkereten felül teljesített órákat "rendkívüli munkaidő" bérpótlékkal veszem figyelembe. Amennyiben egyik sem helyes, kérem tanácsukat, hogy milyen elszámolás szerinti igény támasztható a munkáltatóval szemben.
Részlet a válaszából: […] ...teljes napi munkaidő csak a felek megállapodása alapján emelhető fel, legfeljebb napi tizenkét órára, ha a munkavállaló készenléti jellegű munkakört lát el, vagy a munkáltató, illetve a tulajdonos hozzátartozója [Mt. 92. § (2) bek.]. Ha van is ilyen, hosszabb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 18.

Bérszámítás készenléti jellegű munkakörben

Kérdés: Állattartó telepen éjszakai munkás – éjjeliőrként készenléti jellegű munkakörben foglalkoztatott – munkaideje munkanapokon este 18 órától reggel 06 óráig tart. Besorolási alapbére a garantált bérminimum, azaz 1495 Ft/óra. Hogyan számoljuk ki a munkabérét, illetve pótlékjait? A készenléti jellegű munkát át kell számítani általános 8 órásra, vagy 12 órával kell számolni? Azaz az 1 napra eső bére 12×1495 = 20930 Ft, és este 10-től az éjszakai pótlék 15% 8 órára: 1794 Ft, összesen 22 724 Ft. Vagy 8×1495 = 11 960 Ft és 15% éjszakai pótlék: 8/12×8 éjszakai óra, azaz 5,3×0,15×1495 Ft = 1189 Ft, összesen 13 149 Ft.
Részlet a válaszából: […] ...munkának a huszonkét és hat óra közötti időszakban teljesített munkavégzés minősül (Mt. 89. §). Abérpótlék a munkavállalót a rendes munkaidőre járó munkabérén felül illeti meg. A bérpótlék számítási alapja – eltérő megállapodás hiányában – a...rül...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 26.

Diszpécserek munkaideje

Kérdés: A munkáltató vezetése a telephelyünkön működő folyamatos diszpécseri szolgálatot át akarja alakítani, ami a diszpécserek munkaidő-beosztását és bérezését is érinti. Ezentúl a 24 órás diszpécseri szolgálat jönne létre, amely úgy oszlana meg, hogy 10 órát ténylegesen a telephelyen, és a többi 14 órát az otthonában, készenlétben töltené a munkavállaló. A következő nap szabadnap lenne. Munkajogilag kivitelezhető-e a 24/24 órás munkaidő? Ebben az esetben milyen bérpótlékokkal kell számolni, és a diszpécser munkaidejét hogyan lehet meghatározni?
Részlet a válaszából: […] ...14 órából tehát csak az az idő a munkaidő, amely alatt a diszpécsert munkára ténylegesen igénybe is veszik. Ez esetben pedig, mivel a rendes, beosztott munkaidőn túl, a pihenőidőben történik a munkavégzés, az rendkívüli munkának fog minősülni. A munkáltatónak...A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. szeptember 24.

Bérpótlék fizetése egyszerűsített foglalkoztatásban

Kérdés: Egyszerűsített foglalkoztatás esetén szombati vagy vasárnapi munkavégzéskor pótlékot kell-e a munkavállalónak fizetni? Ha igen, milyen mértékűt?
Részlet a válaszából: […] ...is az általános szabályok szerint jogosult bérpótlékokra. Önmagában a szombaton történő munkavégzés esetén – amennyiben arra rendes munkaidőben kerül sor – bérpótlék nem jár. A vasárnap, rendes munkaidőben teljesített munkavégzésért vasárnapi pótlék akkor.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. március 26.

Óradíj pedagógusnak

Kérdés: 20 órás oktatótanárként az intézményünk gyermekotthoni részében túlmunkát vállaltam betöltetlen állás helyére. A túlmunka kifizetéséről a gyermekotthon vezetője azt a tájékoztatást adta, hogy hétköznap 19-07 óráig az óradíjam felett 50%, a szombat-vasárnap napközbeni és ugyanebben az intervallumban ledolgozott órák után az óradíjam 200%-át kapom. Se ügyeletet, se készenlétet nem rendeltek el. A fenntartó KLIK nem fizette ki ezt a bért, pihenőidőt sem biztosítottak helyette. Az órabérem 60%-át kaptam meg éjszaka, vasárnap pedig a 200%-át. Ha nem ismerem a törvényt, a gyermekotthon vezetője pedig a fent említett tájékoztatást adta, akkor ki követett el hibát? A nagy emberhiányra való tekintettel volt, hogy folyamatosan 24, 36, 54 órákat dolgoztam. Én a beígért túlmunka-elszámolás miatt vállaltam ennyi munkát, illetve a kollégáim is. Ezt nem akarják kompenzálni a KLIK-ben. Ki a felelős ezért, hová fordulhatok jogorvoslatért? Van-e anyagi vonzata, ha munkaügyi pert indítok?
Részlet a válaszából: […] ...járó pótlék). Ha pedig a munkavégzés tartama nem mérhető, az óradíj 60 vagy 100%-a, másik pihenőnap kiadása hiányában 150%-a.A rendes munkaidőn túli munkavégzésért – ha az nem a fentiek szerinti ügyelet – az Mt. 143. §-a szerint jár pótlék, amelynek.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 5.

Távolléti díj számítása

Kérdés: Egy gépkezelőként foglalkoztatott munkavállaló esetében a munkabére teljesítménybérből (az adott gépen legyártott termékek darabszáma és az egy darabra megállapított bér szorzata), a darabbérrel nem elszámolható munkaidőre vonatkozóan pedig 1200 Ft/óra időbérből áll. A bruttó bér nagyobb részét a teljesítménybér teszi ki, ez átlagban havonta kb. 70%. Ebben az esetben a távolléti díjat hogyan kell megállapítani? A munkáltató az 1200 Ft-os órabér alapján tette (9600 Ft/nap), ezért a szabadság és betegszabadság idejére ez került kifizetésre. Jól járt el, vagy a teljesítménybér alapján kellett volna, vagy a teljesítmény és órabér együttes összege alapján? Órabért tehát arra az időre kap a munkavállaló, amely teljesítménybérrel nem érintett (ez általában 12-90 óra között alakul egy hónapban). Ha a munkáltató helytelenül állapította meg a távolléti díjat, akkor a különbözet visszamenőleg milyen időszakra követelhető a munkavállaló által?
Részlet a válaszából: […] ...és a teljesítménybérrészt az egy órára járó távolléti díj kiszámításakor úgy kell figyelembe venni, hogy az irányadó id ő szaki rendes munkaid ő re járó teljesítménybér összegét osztani kell az irányadó id ő szakban rendes munkaid ő ben teljesített és... kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 17.

Készenléti jellegű munkakör bérezése

Kérdés: Melyek a készenléti jellegű munkakörben foglalkoztatottak bérezésére vonatkozó szabályok?
Részlet a válaszából: […] ...jellegű munkakör fogalmát. Idetartozik egyfelől, ha a munkavállaló a feladatainak jellege miatt – hosszabb időszak alapulvételével – a rendes munkaidő legalább egyharmadában munkavégzés nélkül áll a munkáltató rendelkezésére, vagy – másfelől – ha a munkavégzés.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. július 11.

Ügyelet elrendelése és díjazása

Kérdés: Egy informatikai technikus dolgozónak elrendelhetünk-e ügyeletet, vagy a munkaköre miatt csak készenlétet? Beleszámít-e ez az idő a rendkívüli munkaidő éves keretébe? Az adott munkavállaló havi alapbére után az ügyeleti díja (40%) 134 000 Ft lenne. Megállapodhatunk abban, hogy ezt egy összegben megkapja minden hónapban?
Részlet a válaszából: […] ...készenlét – az ügyelet mellett – a rendes munkaidőn kívüli rendelkezésre állást jelenti. Ügyelet esetén a munkáltató, készenlét esetén a munkavállaló határozza meg a tartózkodás helyét. Az ügyelet otthonról nem teljesíthető, a lényege éppen az, hogy a munkáltató....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. augusztus 10.

Készenlét alatti munkavégzés

Kérdés: A munkavállalónkat normál munkaidő-beosztásban hétfőtől péntekig 6-14 óráig foglalkoztatjuk, a 20 perc munkaközi szünet része a munkaidőnek. Készenlétet rendelünk el a munkavállalónak. Ha a készenlét alatt munkát végez, az Mt. 99. §-ában meghatározott napi 12 órás, heti 48 órás munkaidő-maximumot be kell tartani? A készenlét idejét az éves rendkívüli munkaidő 250 órás keretébe bele kell számítani? Munkavégzés esetén megkapja a ledolgozott időre járó munkabérét és a rendkívüli munkavégzésért járó bérpótlékot. A munkavégzés időtartamára csak a 20%, vagy a munkavégzés időpontjától függő bérpótlék is jár? Például éjszakai pótlék esetén 20+15% bérpótlékot kell fizetni? Ha egy hétközi napon 18-21 óráig munkát végez, akkor a 30% bérpótlék nem jár, mert az Mt. 141. §-ában foglal­taknak nem felel meg?
Részlet a válaszából: […] ...törvényi feltételei fennállnak (pl. éjszakai pótlék, műszakpótlék – Mt. 144. §).Például, a munkavállaló 6-14 óra közötti rendes munkaideje után éjfélig 10 óra készenlétet teljesít, amely alatt 1,5 óra munkavégzésre is sor kerül 22.25-től 23.55-ig. Ebben az.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. június 15.

Elszámolás egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén

Kérdés: Egyik dolgozónk 230 000 Ft bruttó bér mellett, fűtési szezonban minden hétvégén (szombat reggel 6 órától vasárnap reggel 6 óráig) fűt. Éves szinten 250 óra túlórát számolunk el. 15%-os éjszakai pótlékot fizetünk, mivel nem jogosult műszakpótlékra. A rendes munkaideje 6.30-tól szól 15 óráig, illetve pénteken 12.30-ig. Kérem, vezessék le az elszámolás menetét!
Részlet a válaszából: […] ...a kérdésben írt munkaidő-beosztásra, feltételezhető, hogy a munkáltató egyenlőtlen munka­idő-beosztásban, munkaidőkeret alkalmazása mellett foglalkoztatja a munkavállalót. Egyenlőtlen munkaidő-beosztás és havibéres díjazás esetén a munkavállalónak –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 27.
1
2
3