Munkavállalói felmondás munkaadói nyomás hatására

Kérdés: Egyházi intézményben dolgozom 2013 óta. Egészségi állapotom kicsit megromlott, az utóbbi időben sokat voltam táppénzen emiatt. Ezt a főnökség és egyes kollégáim nehezményezték és szóvá is tették. Az intézmény lakói szeretnek, kollégáim nagyobb részével jól kijövök, a munkámat rendesen elvégzem. Az egyik kollegina viselkedése azonban bántó és sértő már egy ideje. A főnökségnek ezt több ízben jeleztem is, de semmi nem történt az ügyben. Eddig sokszor megtörtént már, hogy a főnökség előtt valótlan dolgokat állított mind a lakókkal, mind pedig velem kapcsolatban, ezért jeleztem nekik, hogy így nem szeretnék itt tovább dolgozni, és szeretném beadni a felmondásom, de pontos dátumot nem mondtam. A főnököm már a munkám során is azzal zaklat, hogy "akkor adjam be a felmondásom már holnap", és ne is indokoljam meg, végkielégítést se kérjek, ő eltekint a harminc nap felmondási idő felének letöltésétől. Táppénzre azonban nem mehetek addig, mert az idő alatt is felmondhat nekem, és ő meg is fogja indokolni, hogy miért. Ez számomra nagyon zavaró, illetve kínos. Egyes nővér kollégáim viselkedése mind velem, mind a lakókkal szemben is sok kívánnivalót hagy maga után. Emiatt a lakók sokat panaszkodnak, de a főnökség nem hisz sem nekem, sem a nekik – utóbbiakra ráfogják, hogy demensek (ész, értelem nélküli állapot). Sajnálom őket, nem mernek már szólni sem, mert félnek, hogy csak rosszabb lesz nekik. Én már ezt nem bírom sokszor nézni, és szóvá szoktam tenni, ami miatt haragszik rám négy-öt kolléga. A többi kollégám sem szól, mert féltik a munkahelyüket, így nincs bizonyítékom. Kérem, tájékoztassanak arról, hogy mik a lehetőségeim. Várjam meg, hogy a főnököm mondjon fel? Mit lehet tenni, ha a felmondás indokolásában számomra elfogadhatatlant ír? Köteles vagyok ilyenkor az indokolást elfogadni?
Részlet a válaszából: […] ...(pl. a figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig) is hozhat a feltárt problémák függvényében.Javasoljuk, hogy csak akkor adja be a felmondását, ha e döntés helyességéről teljes mértékben meg van győződve. A munkáltató azon magatartása, mely sürgetőlegesen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. december 17.

Felmondás rokkantsági ellátásban részesülő munkavállalónak

Kérdés: Cégünk által alkalmazott, és 2016. november 18. napjától rokkantsági ellátásban részesül (rokkantsági foka 50%) egy fizikai állományba tartozó dolgozónk. Munkaszerződésének módosítását kezdeményeztük, mivel nem akarjuk csak heti 20 órában foglalkoztatni a jelenlegi órabére megtartása mellett. Amennyiben nem fogadja el ezen ajánlatunkat, a részünkről történő munkaviszony-felmondás esetén jár-e neki a rendes felmondás szerinti felmentési idő és végkielégítés?
Részlet a válaszából: […] ...rehabilitációs járadékban részesülő munkavállaló munkaviszonyát a munkavállaló egészségi okkal összefüggő képességével indokolt felmondással akkor szüntetheti meg, ha a munkavállaló eredeti munkakörében nem foglalkoztatható tovább, és a munkavállaló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. június 25.

Végkielégítés és felmentési időre járó távolléti díj számítása

Kérdés: Egyik munkavállalónknak 2013. január 2-án felmondtunk. 2007. november 22-től állt munkaviszonyban, így a felmondási ideje 30+15 nap, és 2 havi végkielégítés jár neki. A felmondási idő teljes tartamára felmentettük a munkavégzés alól. A felmondási időt és a végkielégítést távolléti díjjal számoltuk el. Kérdésünk a távolléti díj számításával kapcsolatos. A munkavállaló alapbére 180 000 Ft/hó, 2012. július 1-jétől 2012. december 31-ig 60 283 Ft teljesítményprémiumot kapott. Tekintettel arra, hogy a munkavállaló a törvény szerint a távolléti díj számításához irány­adó hat hónapos időszakban betegszabadságon, táppénzen, illetve gyermekápolási táppénzen volt, az irányadó időszakban rendes munkaidőben teljesített és teljesítménybérrel díjazott órák száma 104 óra. Mennyi lesz a távolléti díj összege?
Részlet a válaszából: […] ...munkaviszony felmondással történő megszüntetése esetére helyesen állapították meg, hogy a végkielégítés számítási alapja a távolléti díj [Mt. 77. § (3) bek.], illetve hogy a munkavégzés alóli felmentés tartamára a munkavállalót távolléti díj illeti meg,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 25.

Végkielégítésre jogosultság – ha a munkavállaló korábbi időpontra kéri a megszüntetést?

Kérdés: Egyik munkavállalónk munkaviszonyát munkáltatói rendes felmondással szüntettük meg. A törvénynek megfelelően megállapítottuk az őt megillető végkielégítés összegét, mivel éppen a felmondási idő végére fog fennállni három éve a munkaviszonya. A munkavállalót a felmondási idő teljes időtartamára felmentettük a munkavégzés alól. Időközben azonban a munkavállaló a felmondási idő leteltét megelőző időpontra kérte a munkaviszonya megszüntetését, amit mi jóvá is hagytunk, így szerintünk nem lesz jogosult végkielégítésre. A munkavállaló azonban perrel fenyeget, ha nem kapja meg a végkielégítést. Valóban jogosult végkielégítésre, ha felmondásunk esetén a munkaviszonyának a megszüntetését a felmondási idő letelte előtti időre kérte?
Részlet a válaszából: […] ...munkavállaló a munkáltató rendes felmondása esetén az Mt.alapján kérheti, hogy a munkaviszonya a munkavégzés alóli felmentése előttiidőpontban kerüljön megszüntetésre. Ekkor a munkáltató köteles a munkavállalóáltal kért időpontban megszüntetni a munkaviszonyt (Mt. 94......[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. július 18.

Felmondási idő – végigdolgozható-e munkavállalói kérésre a 98%-os adó elkerülése miatt?

Kérdés: Állami tulajdonú munkáltatóm szeptemberben rendes felmondással megszüntette a munkaviszonyomat, és a munkaszerződésem alapján 10 havi felmondási időre járó munkabért, illetve 2 havi végkielégítést állapított meg részemre. Ekkor levonta a munkáltató az szja-t is. A vezetőm úgy döntött, hogy a felmondási idő teljes időtartama alatt mentesít a munkavégzési kötelezettség alól. Figyelemmel azonban arra, hogy az időközben hatályba lépett új törvény alapján engem is érinteni fog a 98%-os különadó-fizetési kötelezettség – a jövedelmem összege meghaladja a 2 millió Ft-ot –, írásban kérvényeztem, hogy a felmondási időmet hadd dolgozzam le. A munkáltatóm indokolás nélkül elutasította a kérésemet. Van-e jogi eszköz arra, hogy a munkavállaló a felmondási idő alatt kezdeményezze a munkavégzést azért, hogy ezzel "mentesítse" a felmentési időre járó munkabérét – vagy annak egy részét – a különadó-fizetési kötelezettség alól? Átmenetileg mentesülök-e a külön­adó-fizetési kötelezettség alól, mivel a jogviszonyom jogellenes megszüntetésével kapcsolatban bírósághoz fordultam?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. alapján a munkáltató, amennyiben a munkavállalómunkaviszonyát rendes felmondással szünteti meg, köteles a munkavállalót afelmondási idő felére a munkavégzés alól felmenteni, és a felmentési időlegalább felét – azaz a felmondási idő egynegyedét – a munkavállaló....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 2.

Külföldi cég fióktelepénél foglalkoztatott munkaviszonyának megszüntetése

Kérdés: Egy projekt megvalósítására létrehozott külföldi cég magyarországi fióktelepe 2010 őszén befejezi tevékenységét. A fióktelepet megszüntetik, a munkavállalók munkaviszonyát pedig rendes felmondással szüntetik meg. Az egyik munkavállaló a felmondás előtt bejelentette, hogy terhes. Tudomásom szerint ilyen esetben a munkáltató nem szüntetheti meg a munkaviszonyt rendes felmondással, mivel a munkavállaló felmondási tilalom hatálya alatt áll. Valószínűleg a cég végelszámolása a terhességi-gyermekágyi segély időszakára fog esni. Hogyan érinti a végelszámolás a szóban forgó munkaviszonyt, s vajon a végkielégítésre, a felmondási időre, a felmentési időre, valamint a rendes szabadság megváltására vonatkozó rendelkezéseket hogyan kell ebben az esetben alkalmazni? Hogyan érinti mindez a végelszámolás folyamatát, mikor kell bejelenteni a munkavállalónak a fióktelep megszüntetésének tényét, s mely időpontban fog megszűnni a munkaviszony? Van-e más mód a munkaviszony megszüntetésére a terhesség miatt, illetve a végelszámolás megkezdése előtt?
Részlet a válaszából: […] ...és teljesít – ideértve a munkaviszonymegszüntetésével kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket is. A munkáltató nemszüntetheti meg rendes felmondással a munkavállaló munkaviszonyát a terhességteljes időtartama, a szülést követő három hónap, a szülési szabadság...s...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 22.