Munkaviszony-megszűnés időpontja – ha másik napra "nyúlik át" a munkanap

Kérdés:

Egy internetes szakmai fórumon vita bontakozott ki a tagok között azzal kapcsolatban, hogy ha az adott munkavállaló éjszakás műszakban dolgozik utoljára szombat 22 órától vasárnap reggel 6 óráig, akkor melyik nappal szűnik meg a munkaviszonya: szombaton vagy vasárnap? A munkanap szombat 6 órától vasárnap 6 óráig tart, tehát az átnyúló 6 óra időtartam a szombati munkanaphoz tartozik. A munkaviszony-megszüntetés módja a kérdéses esetben egyébként felmondás harmincnapos felmondási idővel. De van-e különbség a felmondáshoz képest, ha a felek közös megegyezéssel történő munkaviszony-megszüntetésben állapodnak meg, és ugyanúgy a szombat az utolsó teljesítendő munkanap? Az egyik tábor az Mt. 87. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva – a naptári naptól eltérő munkanap-meghatározás miatt – a szombattal történő munkaviszony-megszüntetést és jogviszony-kijelentést tartja helyesnek, mivel a teljes munkavégzés a szombati munkanaphoz tartozik, és úgy is kerül elszámolásra attól függetlenül, hogy fizikailag vasárnap reggel 6-kor ér véget a munkavállaló munkaideje. A másik tábor véleménye szerint vasárnappal kell megszüntetni a munkaviszonyt, mivel éjfél után is van még munkavégzés, és ez esetben biztosítotti bejelentés nélkül dolgozna a munkavállaló. Érv erre az egyszerűsített foglalkoztatás, mivel azt is két napra kell jelenteni ilyen esetben, illetve, hogy a biztosítási jogviszony naptári napra szól. Bár a Tbj-tv. 8. §-ának (1) bekezdése úgy fogalmaz, hogy "a biztosítás – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – az ennek alapját képező jogviszony kezdetétől annak megszűnéséig áll fenn". Tehát ez a törvényi szabály nem említ naptári napot. Amennyiben Önök szerint az Mt. 87. §-ának (1) bekezdése ellenére továbbra is a vasárnapi munkaviszony-megszüntetési időpont a helyes válasz (amint az a Munkaügyi Levelek 175. számában a 3475. számú kérdésre adott válasz szerint is megfogalmazásra került), a vasárnaphoz milyen jelenléti adat rendelhető a kiléptetéshez egy bérprogramban? A 8 óra munkavégzés a szombati munkanaphoz elszámolásra kerül, a vasárnap így "üres". Felmerült igazolt nem fizetett távollét, valamint pihenőnap beállítása, de valójában egyik sem tűnik teljesen helyes megoldásnak.

Részlet a válaszából: […] ...is beosztható. A munkaviszony megszűnése, illetve megszüntetése esetén azonban nincs relevanciája annak, hogy például munkanapról, heti pihenőnapról van-e szó, esetleg a munkavállaló aznap éppen szabadságon van-e, ráadásul a munkaviszony felmondással...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 5.

Havibér – a munkaszüneti napra járó rész számítása

Kérdés: 2019. november 4-én (hétfőn) kezdtem új munkahelyen dolgozni. Előző munkahelyemen a munkaviszonyom november 3-ával, vasárnappal ért véget. Mindkét helyen havibérben voltam/vagyok. Az előző munkahelyem novemberre nem akar már munkabért fizetni nekem, arra hivatkozva, hogy novemberben 3-ig, amíg ott volt munkaviszonyom, nem volt munkanap (nov. 1. ünnep, nov. 2-3. pedig hétvége). Az új munkahelyem tájékoztatása szerint viszont ők csak a november 4. utáni időszakra terveznek arányosan fizetni, mivel náluk ettől kezdve van munkaviszonyom. Tört hónap esetén, ilyen esetben, mi az időarányos munkabér számításának a helyes módja?
Részlet a válaszából: […] ...[Mt. 136. § (3) bek.].Az általános munkarend alapján a munkavállaló munkanapjai a hétköznapok (hétfőtől péntekig), két pihenőnapja a szombat és a vasárnap [Mt. 97. § (2) bek.]. Ebbe a hétköznapokra eső munkaszüneti napok is beletartoznak, így például...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 14.

Hétvégi rendkívüli munkaidő és a távolléti díj számítása

Kérdés: A munkavállaló havibéres, általános munkarendben, jelenlegi munkaviszonyában több mint hat hónapja dolgozik (irányadó időszak). A szombat-vasárnap végzett munkát a cég tevékenységéből adódóan a munkáltató rendeli el. Január hóban négy hétvége (nyolc nap) volt, és ebből a dolgozó öt napon végzett munkát. (Azt nem vizsgáljuk, hogy a heti pihenőnap, illetve a pihenőidő megvolt-e.) Az öt alkalomból különböző óraszámokat töltött munkával a munkavállaló: kétszer négy óra, hat óra, nyolc óra és tíz óra. Erre a dolgozó 100%-os pótlékot kapott a szombatra és vasárnapra jutó munkabéren felül. A rendkívüli munkavégzés egyébként jellemző, de arányaiban változó (előfordul, hogy egy hónapban csak szombatonként kell dolgozni, de van, hogy szombat-vasárnap is, illetve egyáltalán nincs szükség rendkívüli munkavégzésre az irányadó időszakon belül). Sajnos a bérprogram nem kezeli külön a szombaton vagy vasárnap végzett munkát, valamint a távolléti díj számításánál "kötelezően figyelembe vett" jogcímként jelöli meg a pihenőnapon (szombaton és/vagy vasárnapon) végzett rendkívüli munkáért járó pótlékot (figyelmen kívül hagyva – szerintem helytelenül – az Mt. 151. §-ában foglaltakat, hiszen így előfordulhat, hogy az irányadó időszakon belül nem lesz meg a legalább egyharmados munkavégzés). Helyesen alkalmazza-e a bérprogram a szabályt, amikor a szombati és vasárnapi pihenőnapokon végzett munkáért járó pótlékot "kötelezően" beszámítja a távolléti díj alapjába, függetlenül attól, hogy nem valósultak meg az Mt. 151. §-ának (2) bekezdésében leírtak? A hivatkozott jogszabályhely csak a vasárnapról rendelkezik. Jól értelmezem, hogy a szombaton végzett rendkívüli munkáért járó díjazás (bér) minden esetben alapja lesz a távolléti díjnak?
Részlet a válaszából: […] ...tartamára kifizetett bérpótlékot kell beszámítani (Mt. 151. §). A fel nem sorolt bérpótlékokat – így az akár munkanapra, akár pihenőnapra eső rendkívüli munkaidő pótlékát – az Mt. szerint nem kell beszámítani a távolléti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. augusztus 27.

Egy órára eső alapbér kiszámítása munkaszüneti nap esetén

Kérdés: Havibéres munkavállalónak, akinek a távolléteit (betegség, szabadság) órában tartják nyilván, a 31 napos hónapban (amikor van 22 munkanap, 1 hétköznapra eső munkaszüneti nap, valamint 8 pihenőnap) hogyan kell kiszámítani az egy órára eső alapbérét? Az alapbért osztva 22×8, vagyis 176 órával, vagy az alapbért osztva 23×8, vagyis 184 órával?
Részlet a válaszából: […] A törvény szerint, a havi alapbér meghatározott időszakra járó részének számításánál a havi alapbérnek a hónapban irányadó általános munkarend szerinti egy órára eső összegét kell megszorozni az adott időszakra eső általános munkarend szerinti teljesítendő órák...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. augusztus 6.

Alapbér időarányos számítása

Kérdés: Munkavállalónk munkaviszonya 2018. január 2-ával kezdődött, teljes munkaidőben foglalkoztatjuk, és havibéres díjazásban részesül. Jár-e részére a teljes havi alapbére, vagy – mivel a "fizetett ünnepen" még nem állt munkaviszonyban – csak időarányos díjazásra jogosult (pl. 200 000 Ft/184 óra x 176 óra)?
Részlet a válaszából: […] ...számával [Mt. 136. § (3) bek.]. Az általános munkarend alapján a munkavállaló munkanapjai a hétköznapok (hétfőtől péntekig), két pihenőnapja a szombat és a vasárnap [Mt. 97. § (2) bek.]. Ebbe a hétköznapokra eső munkaszüneti napok is beletartoznak, így 2018...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. március 26.

Munkaszüneti nap megjelenítése a bérlapon

Kérdés: A munkaszüneti napot – a hozzá tartozó napi órát és bért – fel kell-e tüntetni a bérelszámoló lapon a normál munkarendes, havibéres dolgozónál, aki nem végez munkaszüneti napon munkát? Ha igen, akkor milyen osztószámot kell hozzá használni?
Részlet a válaszából: […] ...§ (2) bek.]. A havibéres munkavállalót a munkaszüneti napra nem illeti meg külön távolléti díj, akár munkanapjára, akár heti pihenőnapjára esik. Ehelyett a havibére tartalmazza e nap díjazását is, hiszen a havibér lényege, hogy annak összege független az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 15.

Közalkalmazott rendkívüli munkaidejének ellentételezése

Kérdés: Idősek gondozóházában dolgozó közalkalmazott gondozónők túlórájával kapcsolatban szeretném kérni a véleményüket. A gondozónők 12 órás, folyamatos munkarendben, kéthavi munkaidőkeretben dolgoznak. Ha a munkaidőkeret végén a kötelező óraszámnál többet dolgoztak, túlórát fizetünk: alapbér 100 százalék + 50 százalék túlórapótlék, pihenőnapra: alapbér 100 százalék + 100 százalék túlórapótlék. Ha a közalkalmazottnak a munkaidőkeret végén több pihenőnapja volt, mint a kötelező, akkor milyen százalékkal számolom el a túlórát? Tekinthetjük-e úgy, hogy a túlóra pihenőnapban lett kiadva, és akkor már csak 50 százalék, illetve 100 százalék túlórapótlékot kell fizetnünk?
Részlet a válaszából: […] ...50 vagy 100 százalék bérpótlékot ad attól függően, hogy munkaidő-beosztás szerinti munkanapon történik a rendkívüli munkavégzés vagy pihenőnapon, nem tűnik jogszerűnek. Ekkor ugyanis a munkavállaló nem kapja meg a rendes munkaidőre járó munkabérét, csupán...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. december 11.

Rendkívüli munkavégzés díjazása

Kérdés: Heti 40 órás munkaviszonyban dolgozó munkavállaló mekkora összegű túlórás pótlékra jogosult, ha a munkáltatójánál esetenként szombaton vagy vasárnap is kell dolgoznia? Milyen összegű pótlékra számíthat, ha a 16.00 óráig tartó napi munkaidején felül még bent kell maradnia este 19.00-ig a munkahelyén?
Részlet a válaszából: […] ...eltérő időben teljesített munkavégzés rendkívüli munkavégzésnek minősül [Mt. 107. § a) pont]. A munkavállalót hetenként két pihenőnap illeti meg [Mt. 105. § (1) bek.]. Az általános munkarendben foglalkoztatott munkavállaló esetében ez a két nap a szombat és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. március 21.

Havibér elszámolása

Kérdés: Hogyan számolom el annak az óradíjas munkavállalónak a havi járandóságát, aki éves vagy 6 havi munkaidőkeretben dolgozik, és adott hónapban több pihenőnapot adunk ki számára, mint a heti 2 nap? Ebben az esetben is meg kell kapnia úgy a bérét, mintha egész hónapban dolgozott volna, vagyis a pluszban elrendelt pihenőnapokra is, és majd amikor a pihenőnapok helyett a következő hónapban vagy később munkanapot rendelek el, akkor fog kompenzálódni a korábban pihenőnapra is kifizetett óradíj? Mi történik, ha a munkaidőkeret letelte előtt közös megegyezéssel szűnik meg a munkavállaló munkaviszonya, és több pihenőnapot fizettem ki részére, amit nem tudtam már ledolgoztatni? Ekkor visszavonhatom a megelőlegezett összeget?
Részlet a válaszából: […] ...foglalkoztatott, havibéres munka­vállalónak minden hónapban a havibére jár, a ténylegesen ledolgozott óráktól, illetve a heti pihenőnapok számától függetlenül. A munkaidőkeret a munkaidő mértékére vonatkozó szabály, amely azt teszi lehetővé, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. április 9.

Munkaszüneti napok miatt áthelyezett munkanapok ledolgozása

Kérdés: Munkavállalónk munkaviszonya 2012. 12. 17-én szűnt meg nyugdíjazás miatt. Kérdésünk, hogy dolgoznia kellett volna december 1-jén, illetve 15-én, mivel december 24-ét és 31-ét ezekre a napokra helyezték át?
Részlet a válaszából: […] ...– foglalkoztatott munkavállalók munkarendjét a munkáltató eltérően is meghatározhatja (NGM rendeletek 3. §), azaz az áthelyezett pihenőnapokat "visszacserélheti". Ezt viszont előzetesen, egy héttel korábban, hét napra előre kell közölni a munkavállalókkal [új Mt....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 4.
1
2
3