Munkaviszony-megszűnés időpontja – ha másik napra "nyúlik át" a munkanap

Kérdés:

Egy internetes szakmai fórumon vita bontakozott ki a tagok között azzal kapcsolatban, hogy ha az adott munkavállaló éjszakás műszakban dolgozik utoljára szombat 22 órától vasárnap reggel 6 óráig, akkor melyik nappal szűnik meg a munkaviszonya: szombaton vagy vasárnap? A munkanap szombat 6 órától vasárnap 6 óráig tart, tehát az átnyúló 6 óra időtartam a szombati munkanaphoz tartozik. A munkaviszony-megszüntetés módja a kérdéses esetben egyébként felmondás harmincnapos felmondási idővel. De van-e különbség a felmondáshoz képest, ha a felek közös megegyezéssel történő munkaviszony-megszüntetésben állapodnak meg, és ugyanúgy a szombat az utolsó teljesítendő munkanap? Az egyik tábor az Mt. 87. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva – a naptári naptól eltérő munkanap-meghatározás miatt – a szombattal történő munkaviszony-megszüntetést és jogviszony-kijelentést tartja helyesnek, mivel a teljes munkavégzés a szombati munkanaphoz tartozik, és úgy is kerül elszámolásra attól függetlenül, hogy fizikailag vasárnap reggel 6-kor ér véget a munkavállaló munkaideje. A másik tábor véleménye szerint vasárnappal kell megszüntetni a munkaviszonyt, mivel éjfél után is van még munkavégzés, és ez esetben biztosítotti bejelentés nélkül dolgozna a munkavállaló. Érv erre az egyszerűsített foglalkoztatás, mivel azt is két napra kell jelenteni ilyen esetben, illetve, hogy a biztosítási jogviszony naptári napra szól. Bár a Tbj-tv. 8. §-ának (1) bekezdése úgy fogalmaz, hogy "a biztosítás – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – az ennek alapját képező jogviszony kezdetétől annak megszűnéséig áll fenn". Tehát ez a törvényi szabály nem említ naptári napot. Amennyiben Önök szerint az Mt. 87. §-ának (1) bekezdése ellenére továbbra is a vasárnapi munkaviszony-megszüntetési időpont a helyes válasz (amint az a Munkaügyi Levelek 175. számában a 3475. számú kérdésre adott válasz szerint is megfogalmazásra került), a vasárnaphoz milyen jelenléti adat rendelhető a kiléptetéshez egy bérprogramban? A 8 óra munkavégzés a szombati munkanaphoz elszámolásra kerül, a vasárnap így "üres". Felmerült igazolt nem fizetett távollét, valamint pihenőnap beállítása, de valójában egyik sem tűnik teljesen helyes megoldásnak.

Részlet a válaszából: […] ...is beosztható. A munkaviszony megszűnése, illetve megszüntetése esetén azonban nincs relevanciája annak, hogy például munkanapról, heti pihenőnapról van-e szó, esetleg a munkavállaló aznap éppen szabadságon van-e, ráadásul a munkaviszony felmondással...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 5.

Pihenőnapokra eső táppénzes idő elszámolása munkaidőkeretben

Kérdés: Lakatos munkakörben foglalkoztatott munkavállaló január első hetében táppénzen volt, korábbi műtét okán. A többi dolgozónak kiadták azt a hetet "fűtési szabadságnak". Most ezt a táppénzen töltött hetet kívánják vele ledolgoztatni, szombatonként. Jogszerűnek tekinthető-e a munkáltató következő indoka? "A tevékenységi szünetben (2023. január 2-6. között) pihenőnapok voltak kijelölve. Táppénz a naptári napokra jár, függetlenül a tárgyhónapban beosztott munkaidő mértékétől. A táppénzes napokon a tevékenységi szünet idején nem volt senkinek kieső munkaideje, mert munkavégzési kötelezettség sem terhelte a munkavállalókat a fenti időszakban. Munkaidő-beosztással rendelkeztek a munkavállalók a januári hónapban. A pihenőnap és a munkaidő együtt képezi a munkaidő-beosztást. Az erre a hétre eső – a tevékenységi szünet miatt kiesett – 40 órát a kijelölt szombati napokon kell ledolgozniuk. Az első hétre a tevékenységi szünettel érintettek esetében pihenőnap volt beosztva a munkaidő-beosztás részeként. A pihenőnapra is jár táppénz. Nem a pihenőnapjukat dolgozzák le a szombati napokon, hanem a hathavi munkaidőkeretre eső – első hétről kivett – 40 órát. A táppénzesnek is ugyanannyi rendes munkaidőt kell teljesítenie a hathavi keretben, mint bárki másnak, mert az ő esetükben sem minősülnek ezek a napok munkanapnak, mert a pihenőnapra (január 2-6.) esett a táppénz ideje. A táppénz napjai ebben az időszakban nem munkanapok! Nem számítanak be a munkaidőkeretbe! Önnek 6 hónap alatt 1000 órát kell teljesítenie, hasonlóan ahhoz, mint aki nem volt táppénzen. A fentiekben részletezett munkajogi szabályok miatt van Önnek munkavégzési kötelezettsége a kijelölt szombati napokon."
Részlet a válaszából: […] ...elejére eső "fűtési szabadság" lényegében azt jelenti, hogy a hathavi munkaidőkeretben a munkáltató január 2. és 6. között heti pihenőnapokat osztott be, azzal, hogy a munkaidőkeret tartama alatt később egyes szombatokon viszont dolgozni kell, tehát ezeken a heteken...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 27.

Szabadság elszámolása egyenlőtlen munkaidő-beosztásban

Kérdés: 40 órás heti munkaidőnk van, napi 30 perc ebédidővel, ami a munkaidő része. Hétfőtől csütörtökig 7.30-tól 16 óráig, pénteken pedig 7.30-tól 13.30-ig tart a munkaidő. Ha hétfőn vagy pénteken elmegyünk szabadságra, mindegyik egy nap szabadságnak számít, holott pénteken csak 6 órát dolgozunk. Helyes ez így?
Részlet a válaszából: […] ...történik. Ebben az esetben úgy kell tekinteni, hogy a hét minden napja munkanapnak számít, kivéve a munkaidő-beosztás szerinti heti pihenőnapot és a munkaszüneti napot [Mt. 124. § (2) és (4) bek.]. Minden szabadságnapot a munkavállaló szerződés szerinti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 27.

Műszakpótlékra jogosultság – távollétek esetén

Kérdés: A Kúria a műszakpótlékra jogosultsággal összefüggésben kifejtette, hogy nincs jelentősége annak, hogy az adott hónapban megállapítható legkorábbi és legkésőbbi időpont egyébként hány munkanapon valósul meg, mivel az előfordulás gyakoriságára nincs követelmény a jogszabály szövegében. Az Mt. 141. §-ának (2) bekezdése a munkanapok legalább egyharmada fordulatot használja; a munkanap fogalmát az Mt. 87. §-ának (1) bekezdése rögzíti, melyek összevetéséből az az értelmezés következik, hogy csak a ténylegesen ledolgozott napok arányszáma az irányadó. Főszabályként a szabadságot a munkaidő-beosztás szerinti munkanapokra kell kiadni. Egy konkrét példán keresztül: a munkavállaló, egyenlőtlen munkaidő-beosztásban, napi 12 órás munkaidővel 3 nap 18.00-06.00 és 2 nap 06.00-18.00 végez munkát, és 14 napon a szabadságát tölti beosztás szerint 06.00-14.00 (heti 2 pihenőnap kiadásával). Műszakpótlék számításánál hogyan jár el helyesen a munkáltató? Ha csak a ténylegesen ledolgozott napok figyelembevételével, vagy a beosztás szerint szabadság, betegszabadság és a ténylegesen ledolgozott napok arányát tekintve nézi az arányszámokat? Az egyharmad számításánál a kerekítés általános szabályait kell alkalmazni? (Példa: 17 beosztás szerinti munkanap esetén 5 vagy 6 eltérésnek kell lennie?)
Részlet a válaszából: […] A munkavállalónak, ha a beosztás szerinti napi munka­idő kezdetének időpontja rendszeresen változik, a tizennyolc és hat óra közötti időtartam alatt történő munkavégzés esetén harminc százalék bérpótlék (műszakpótlék) jár. A változást rendszeresnek kell tekinteni, ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. július 19.

Közterület-felügyelők munkaidő-beosztása

Kérdés: Önkormányzati hivatalnál közterület-felügyelői munkakörben foglalkoztatott köztisztviselőkre vonatkozik kérdésünk. A felügyelők "folyamatos" munkarendben dolgoznak, ami azt jelenti, hogy beosztás szerinti napi munkaidejük napi 12 óra, munkakörükből adódóan munkaszüneti napokon, hétvégén is dolgoznak. Hogyan kell elszámolnunk a munkaidejüket, szabadságukat és a keresőképtelenséget? Szükséges-e, hogy munkaidőkeretben dolgozzanak? Ebben az esetben hogyan lehet részükre rendkívüli munkát elrendelni, hogy ne sérüljön a pihenőidő? A rendkívüli munka szólhat-e hétvégére, munkaszüneti napra? Helyettesítés esetén, amikor is nincs betöltve egy felügyelői munkakör, hogyan számolható el helyettesítési pénz szintén úgy, hogy ne sérüljön a Kttv. szerinti pihenőidő? Alkalmazható-e rájuk a szabadidő-átalányra vonatkozó szabály?
Részlet a válaszából: […] ...beosztás szerinti munka­idején kívül mást kell helyettesítenie. A heti pihenőidő kapcsán, egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén a heti pihenőnapok egyenlőtlenül is beoszthatók azzal, hogy 6 munkanapot követően heti egy pihenőnapot be kell osztani, és havonta legalább...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. december 14.

Részmunkaidő egyenlőtlen munkaidő-beosztásban

Kérdés: Egy részmunkaidőben dolgozó kollégánk kérte, hogy a heti 20 órás munkaidejét egyenlőtlen beosztásban teljesíthesse úgy, hogy hetente a két pihenőnapján felül legalább egy további napon ne kelljen munkába jönnie. Úgy gondoljuk, hogy ez csak munkaidőkeret elrendelésével lenne lehetséges, de kérdéses, hogy milyen egyéb beosztási szabályokra kell figyelnünk. Lehetséges-e, hogy csak az egyik munkavállalóval állapodunk meg így, más részmunkaidős kollégák viszont továbbra is heti öt napot járnak dolgozni?
Részlet a válaszából: […] A munkaidő beosztása a munkáltató joga, tehát egyoldalú döntésétől függ, nem kell ebben a munkavállalóval megállapodni [Mt. 96. § (1) bek.]. Annak nincs akadálya, hogy az egyes munkavállalók beosztása eltérő legyen, ha a különbségtételnek a munkaviszonnyal összefüggő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. május 11.

Szabadság elszámolása négynapos munkahét esetén

Kérdés: Hogyan kell kiadni egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén a munkavállaló szabadságát? Adolgozónak a munkaszerződése szerint heti 32 óra a munkaideje, amit úgy köteles ledolgozni, hogy hétfőtől csütörtökig napi 8 óra és pénteken napi 0 óra. Helyesen jár el a dolgozó, ha úgy veszi ki a szabadságát, hogy csak a 8 órás munkanapokra vesz ki szabadságot, a 0 órás napra pedig nem? Amunkavállaló éves szabadsága az életkora szerinti és a gyermeke utáni pótszabadsággal együtt 30 nap. Az Mt.-nek megfelelően jár el a munkáltató, ha a következő módon tartja nyilván a munkavállaló szabadságát? Egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén a munkáltatónak lehetősége van arra, hogy az Mt. 124. §-ának (4) bekezdése alapján a szabadságot órában tartsa nyilván, és ebben az esetben a munkavállaló a munkaidő-beosztásának megfelelő időtartammal (órával) azonos mértékben mentesül a munkavégzési kötelezettség alól, ha szabadságra kíván menni. Ebben az esetben a munkavállaló 30 nap szabadságát a napi munkaidő mértékével felszorozva kell órában nyilvántartani, esetükben ez tehát 192 órának (30 nap × 6,4 óra) felel meg. Amennyiben órában tartja nyilván a munkáltató a szabadságot, akkor csak azokra a napokra kell elszámolni a 8 órára jutó távolléti díjat, amikor a munkavállalónak munkavégzési kötelezettsége lenne, és szabadságot kíván igénybe venni. Ha például egy nap szabadságot vesz ki a dolgozó, és a munkáltató 192 óra éves szabadságot tart nyilván a dolgozónál, akkor az egy nap szabadságot 8 órának megfelelő időtartamban elszámolhatja?
Részlet a válaszából: […] ...történik. Ebben az esetben úgy kell tekinteni, hogy a hét minden napja munkanapnak számít, kivéve a munkaidő-beosztás szerinti heti pihenőnapot és a munkaszüneti napot [Mt. 124. § (2) és (4) bek.]. A kérdéses esetben a munkavállaló heti négy napot dolgozik, egy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 30.

Szabadság alatt képződő túlóra – munkaidőkeret esetén

Kérdés: A vírusválság miatt cégünknél bevezettük a négyhavi munkaidőkeretet, amelynek most közeledik a zárása. Azt tapasztaltuk, hogy a júliusi szabadságolások miatt több munkavállalóknak többletórája, munkaidőkereten felüli túlórája fog képződni. Lehetséges, hogy a munkavállaló valójában nem is dolgozik az utolsó egy-két hétben, és a munkaidőkeret zárásakor mégis túlórát kell neki fizetnünk?
Részlet a válaszából: […] ...szerint. Ebben az esetben úgy kell tekinteni, hogy a hét minden napja munkanapnak számít, kivéve a munkaidő-beosztás szerinti heti pihenőnapot és a munkaszüneti napot [Mt. 124. § (2) és (4) bek., 126. § (4) bek.]. Ilyenkor minden egyes (beteg)szabadságon...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 3.

Szabadság elszámolása rövidebb nyitvatartás alatt

Kérdés: Cégünk a koronavírus okozta szigorítások miatt már március 18-tól (ha jól emlékszem az időpontra) rövidített nyitvatartásban üzemelhetett. Minden üzletünk bevásárlóközpontban működik, így ezt a szigorítást nem tudtuk megkerülni. Ez üzlettől függően napi öt- vagy hatórás nyitvatartást jelentett. Április 1-jétől jött az a "lehetőség", hogy amelyik cég szeretne, az élhet a 24 havi munkaidőkerettel. Mi éltünk is ezzel. Nálunk április 1-jén még mindenki bement dolgozni, ott elrendezték a dolgozók a boltot, majd április 2-től mindenki elment "kötelezően" szabadságra. Általában ez 10-12 nap szabit jelentett. Azután állásidő helyett szabadnapra osztottuk be a dolgozókat, így munkaidőkeret lévén, a havi ledolgozandó óraszámhoz képest sok-sok mínuszórája keletkezett a dolgozóknak, melyet a jövőben le lehet dolgoztatni a keret végéig. A szabadság a problémás. A nyitvatartási idővel számoltuk el a szabadságokat, azaz öt vagy hat órával, attól függően, hogy meddig lehetett volna nyitva az adott üzlet. Ezáltal ezen napokra is mínuszóra keletkezett, mert nem nyolc órával történt az elszámolás, mivel nyolc órát nem is lehetett volna nyitva a bolt. Van, aki azt állítja, hogy attól, hogy a nyitvatartásunk csak öt vagy hat óra, mi még beoszthattuk volna a munkavállalónkat nyolc órára is. Kb. 10 éve egyhavi munkaidőkeretben dolgozunk, és az egyenlőtlen munkaidő-beosztás miatt előfordulhat, hogy a dolgozó beosztása egyik napra 10, másik napra 6 vagy 9,5 órára van megírva. Lehet, hogy valakinek már nyitás előtt be kell jönnie, vagy éppen utána még bent kell maradnia, de az előre megírt beosztás már eleve úgy van kitöltve, és tud róla a munkavállaló is. Ebben az esetben nem értem, miért kellene nyolc órával elszámolnunk, ha öt vagy hat órát lehet nyitva a bolt, amit amúgy ki sem nyitottunk. Úgy gondoljuk, ha teljes munkaidős dolgozónk van, nem szerezhet mínuszt szabadság alatt, ahogyan pluszt sem, ha például hirtelen szabadságot kell kivennie, miközben 12 órára lett volna beosztva arra a napra. Vagy ha napi 10 órát dolgozik, akkor elég négy napot is kivennie, és akkor is megvan a heti 40 órája a szabadság alatt. A jogszabályban az van leírva, hogy szabadságot munkanapra lehet kiadni, és annyi órára, amennyire be lett volna osztva a dolgozó. Erre szintén lehetne mondani, hogy akkor ő nyolc órára lett volna beosztva, de az meg ellenkezik a gyakorlattal.
Részlet a válaszából: […] ...történik. Ebben az esetben úgy kell tekinteni, hogy a hét minden napja munkanapnak számít, kivéve a munkaidő-beosztás szerinti heti pihenőnapot és a munkaszüneti napot [Mt. 124. § (2) és (4) bek.]. Ekkor nincs jelentősége a távollét idejére érvényes beosztásnak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 15.

Munkaidő-elszámolás betegszabadság esetén

Kérdés: Ledolgozott óraszámmal kapcsolatban kérném a segítségüket. Gondozóházban 8 órás takarítói munkakörben dolgozó 2019. decemberi beosztása: 1. délután, 2-5. szabadság; 6. pihenő; 7-8. délután; 9-10. pihenő; 11-13. délután; 14-15. pihenő; 16-17. délután; 18. pihenő; 19. délelőtt; 20-22. délután; 23-25. pihenő; 26-27. délután; 28-29. pihenő; 30-31. délután. Összesen ez a kötelező óraszám 160 óra. A munkavállaló azonban megbetegedett, így december 13-31-ig betegszabadságon volt. December 1-jétől 12-ig a beosztás változatlan volt. A gondozóház vezetője az elszámolólapján már 184 órát írt, így 24 óra túlórát (rendkívüli munkavégzést) állapított meg. Önök szerint ez így helyes?
Részlet a válaszából: […] ...történő elszámolás esetén úgy kell tekinteni, hogy a hét minden napja munkanapnak számít, kivéve a munkaidő-beosztás szerinti heti pihenőnapot és a munkaszüneti napot [Mt. 124. § (2) és (4) bek.]. E szerint ilyenkor úgy kell megítélni, hogy a munkavállalónak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. március 24.
1
2
3
4