Szombatra elrendelt munkaidő – kompenzálás szabadidővel

Kérdés:

A közalkalmazottak négyhavi munkaidőkeretben dolgoznak 5/2-es, 8 órás munkarendben, hétfőtől péntekig. Városunkban havi egy szombaton rendezvényt tartanak, és ezt az intézmény szervezi. Akiknek nincsen szombatonként beosztás szerinti munkanapjuk, azok közül is dolgozik néhány ember, mert elő kell készülni, és maga a rendezvény is megkívánja. Az intézmény fizetni a túlmunkáért jelen állás szerint sajnos nem tud. A beosztás a havi egy első heti szombat alkalmával már előre tudható, így már egy hónappal előbb el lehet készíteni a beosztást arra a szombati pihenőnapjukra, amikor egyébként nem dolgoznának. De a rendezvény miatt a négyhavi munkaidőkeretben dolgozni fognak egy bizonyos szombaton havonta. Így lesz egy beosztás szerinti munkanapjuk szombaton (8 óra), és helyette hétfőn a beosztás szerinti munkanapjukon pihenőnaposok lesznek. A négyhavi munkaidőkeretbe bele tudja tenni a munkáltató, ha megbizonyosodik afelől, hogy így a ledolgozott 8 óra helyett kizárólag 8 órát kell kiadni, és semmivel nem többet. Fizetni nem tud, és a közalkalmazottaknak megfelel a szabadidő, ebben meg is állapodnak. A munkáltató szeretné szabályosan csinálni, kérdés, hogy a rendszeres időközönként elrendelt szombati 8 óra helyett csak 8 óra jár-e? És a kiadott 8 óra szabadidő mellett biztosan nincs-e pótlékfizetési kötelezettsége?

Részlet a válaszából: […] ...munkaidőkeret lehetőséget ad arra, hogy a munkáltató az általános munkarendtől eltérve ne szombatra és vasárnapra ossza be a heti pihenőnapokat, illetve nem kell minden héten pontosan két pihenőnapot beosztani. Ugyanakkor heti átlagban ilyenkor is megilleti a közalkalmazottat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 5.

Közalkalmazott rendkívüli munkaidejének ellentételezése

Kérdés: Idősek gondozóházában dolgozó közalkalmazott gondozónők túlórájával kapcsolatban szeretném kérni a véleményüket. A gondozónők 12 órás, folyamatos munkarendben, kéthavi munkaidőkeretben dolgoznak. Ha a munkaidőkeret végén a kötelező óraszámnál többet dolgoztak, túlórát fizetünk: alapbér 100 százalék + 50 százalék túlórapótlék, pihenőnapra: alapbér 100 százalék + 100 százalék túlórapótlék. Ha a közalkalmazottnak a munkaidőkeret végén több pihenőnapja volt, mint a kötelező, akkor milyen százalékkal számolom el a túlórát? Tekinthetjük-e úgy, hogy a túlóra pihenőnapban lett kiadva, és akkor már csak 50 százalék, illetve 100 százalék túlórapótlékot kell fizetnünk?
Részlet a válaszából: […] ...50 vagy 100 százalék bérpótlékot ad attól függően, hogy munkaidő-beosztás szerinti munkanapon történik a rendkívüli munkavégzés vagy pihenőnapon, nem tűnik jogszerűnek. Ekkor ugyanis a munkavállaló nem kapja meg a rendes munkaidőre járó munkabérét, csupán...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. december 11.

Múzeumpedagógus foglalkoztatása vasárnap és osztott munkaidőben

Kérdés: Önkormányzatunknál múzeumpedagógus közalkalmazottat a nyári szezon ideje alatt munkaidőkeretben (kéthavi, majd négyhavi) szeretnénk foglalkoztatni. A múzeum a balatoni idegenforgalmi szezonban a látogatói igényeknek és a bevált gyakorlatnak megfelelően a hét minden napján nyitva tart. Kérdésünk, hogy a közalkalmazottat az Mt. 101. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján be lehet-e osztani vasárnapra rendes munkaidőbe? Természetesen figyelembe véve a pihenőnapok kiadására vonatkozó egyéb szabályokat. Amennyiben adott héten vasárnap dolgozott, akkor az előtte lévő szombati munkavégzésre vonatkozik-e valamilyen korlátozás? Továbbá lehetséges-e a rendes munkaidő beosztása oly módon, hogy a közalkalmazott a munkaidőkeretben adott napon nem folyamatosan dolgozik 8-10 órát, hanem az egyes napokon belül az osztott munkaidőhöz hasonlóan alakul a beosztása? Például hetente több napon 10.00-12.00-ig és 14.00-20.00-ig dolgozna, amely összesen napi 8 óra. A két munkavégzés közötti szünetben a munkahelyét elhagyhatja, a szabadidejével maga rendelkezik.
Részlet a válaszából: […] Vasárnapra rendes munkaidő beosztható a rendeltetése folytán e napon is működő munkáltatónál vagy munkakörben foglalkoztatott közalkalmazott számára. A munkáltató vagy a munkakör akkor minősül vasárnapon is rendeltetése folytán működőnek, ha a tevékenység...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. június 19.

Közalkalmazottak pihenőnapi munkavégzésének ellentételezése

Kérdés: A Kjt. hatálya alá tartozó készenléti jellegű munkakörben, kéthavi munkaidőkeretben (de nem folyamatos, megszakítás nélküli munkarendben) foglalkoztatott közalkalmazottak, akik 9 és 10 órás megállapodást írtak alá a napi munkavégzést tekintve, jogosultak-e rendkívüli munkavégzés ellentételezéseként pótlékra (vagy szabadnapra)? Ha igen, pihenőnapon történő munkavégzés esetén 100%-os pótlékra, vagy a kéthavi keret végén 50%-os pótlékra lesznek-e jogosultak? Ha például 2015. január 1-jén, 2-án, 3-án vagy 4-én beosztásuk szerint felvették a munkát, megilleti-e őket valamilyen jogcímen külön díjazás, pótlék?
Részlet a válaszából: […] ...beosztásakor egy napra akár 24 órai rendes munkaidőt is előírhat [Mt. 99. § (3) bek.]. Az így elkészített munkaidő-beosztás szerinti pihenőnapi munkavégzésért a közalkalmazottat ugyanazon szabályok – az Mt. 143. §-a – alapján illeti meg a rendkívüli...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. március 16.

Bérpótlékok munkaszüneti vagy vasárnapi, illetve rendkívüli munkaidőben történő munkavégzés esetén

Kérdés: A Kjt. hatálya alá tartozó munkáltató esetében, ha a közalkalmazott megszakítás nélküli munkarendben (havibéres, 24/72) foglalkoztatott, és munkaszüneti napon
- -a beosztása szerint munkát végzett, akkor a havibéren felül jár-e az alapbér arányos része és a 100%-os munkaszüneti pótlék, vagy csak a 100%-os pótlék?
- -amennyiben beosztásától eltérően, heti pihenőnapján végezett munkát, akkor a havibéren felül az alapbér arányos része, és a rendkívüli munkaidőben végzett munkáért 100%-os fizetett munkaszüneti pótlék jár?
Rendkívüli munkaidőben, napi munkaidőn, munkaidőkereten, elszámolási időszakon felüli, illetve a heti pihenőnapon végzett munkáért járó pótlékok (50%, 100%) helyett kiadott szabadidő esetében a havibéren felül:
- -az alapbér arányos része és az 50%-os pótlék helyett szabadidő,
- -az alapbér arányos része és a 100%-os pótlék helyett szabadidő és 50%-os pótlék jár?
Megfelelő-e az az eljárás, hogy alapbér helyett szabadidő és a megfelelő pótlék kerül kifizetésre? Vasárnapi pótlék (készenléti jellegű munkakörben foglalkoztatottak) esetében a havibéren felül is az alapbér arányos része és az 50%-os pótlék jár, vagy csak a pótlék, illetve az alapbér arányos része helyett adható-e ki szabadidő és az 50%-os pótlék?
Részlet a válaszából: […] ...teljesített órák után [Mt. 140. § (2) bek.].Ha a közalkalmazott a munkaszüneti napon beosztásától eltérően dolgozik, mert ez heti pihenőnapja lenne, a havi illetményen felül jogosult az e napra járó illetményre, a munkaszüneti napi pótlékra és a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. június 16.

Bálozó pedagógus munkavégzése

Kérdés: Kötelezhető-e egy pedagógus szombat éjszaka olyan munkára, amely nem pedagógiai jellegű, gyermekek nincsenek jelen, tulajdonképpen egy olyan szórakoztatórendezvényen való részvételről van szó, ahol az iskolai alapítvány részére támogatást gyűjtünk? Cserébe valamelyik tanítási szünet egy nappal hosszabb lenne a pedagógus számára.
Részlet a válaszából: […] ...így már rendkívüli munkaidőben. Ha ez utóbbinak minősül a rendezvényen való részvétel, akkor – tekintve hogy a szombat általában pihenőnap a pedagógusok számára – 100%-os bérpótlék (illetménypótlék), vagy pedig 50%-os pótlék mellett másik szabadnap (Mt. 143...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 8.