Munkavégzési hely megváltoztatása

Kérdés: A gyermekgondozás céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságról visszatérni szándékozó, egy multi áruházlánc munkavállalója fordult hozzánk a következő kérdéssel. A munkavállaló konkrét munkahelye Budapesten van, de időközben vidékre költözött, és a cég egy lakóhelyéhez közelebbi helyi egységében kívánna újból munkába állni. Jelentkezett is a helyi vezetőnél, aki azzal utasította el, hogy az Mt. 113. §-ának előírásai vonatkoznak rá: mivel a gyermeke még nincs hároméves, ezért korlátozottan foglalkoztatható. A munkavállaló egyébként attól is tart, kifogás lehet a cég részéről, hogy a munkaszerződése szerint a fővárosi egységbe szól a munkavégzés teljesítése. A munkaszerződése értelmében a munkavégzés helye elsődlegesen a munkáltató egyik telephelye, illetve a munkáltató valamennyi magyarországi telephelye és fióktelepe. Úgy véljük, ez a megállapodás mindkét félre egyaránt vonatkozik, azaz nemcsak a munkáltató "áthelyezési szándékát" elégítheti ki, hanem a munkavállaló ilyen irányú igényét is alátámasztja. Jogos-e a munkavállaló igénye az áthelyezésre? Elutasíthatja-e a munkáltató a munkavállaló foglalkoztatását?
Részlet a válaszából: […] ...Az Mt. 113. §-a a munkavállalók egyes csoportjaira előír olyan különös rendelkezéseket, amelyek értelmében a munkaidőre és a pihenőidőre vonatkozó egyes szabályokat csak az általánoshoz képest bizonyos eltérésekkel lehet alkalmazni. E rendelkezések...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 9.

Éjszakai munka kisgyermekes munkavállaló esetén

Kérdés: Van-e bármilyen lehetőség az Mt. 113. §-a (3) bekezdésétől történő eltérésre, figyelembe véve az Mt. 43. §-ának (1) bekezdését is?
Részlet a válaszából: […] ...munkát, feltéve, hogy ezért a munkavállaló valamilyen, az Mt.-ben előírtnál nagyobb kompenzációban részesül, például hosszabb pihenőidőben és/vagy magasabb éjszakai bérpótlékban. Megjegyezzük, hogy az általánostól eltérő, speciális megállapodási elemeket...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 29.

Iskolabezárás – szülői mentesülés vagy részmunkaidő-kikötés

Kérdés: Számos munkavállalónk kisgyermeket nevel, akiket a nevelési, oktatási intézmények bezárása miatt otthon kell felügyelnie. Jogosult-e erre tekintettel igazolt távollétre? Hogyan állapodhatunk meg velük részmunkaidős foglalkoztatásban?
Részlet a válaszából: […] ...jogon járó mentesülést az Mt. nem biztosít. A szabadságolással, fizetés nélküli szabadsággal vagy munkaidőkeretben a munkaidő/heti pihenőidő átütemezésével, esetleg otthoni munkavégzésre való áttéréssel kezelhetik a helyzetet (lásd még e lapszám egyes cikkeit!)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 14.

Alkalmi munka a fizetés nélküli szabadság tartama alatt

Kérdés: A munkáltató munkavállalója jelenleg fizetés nélküli szabadságon van (GYES-en). A munkáltatónál felmerült többletmunka miatt szüksége lenne kiegészítő munkaerőre. Megteheti-e jogszerűen a munkáltató, hogy a fizetés nélküli szabadságon lévő munkavállalóját (ezen jogviszonya fenntartása mellett) a szükséges napokon alkalmi munkavállalóként foglalkoztatja?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. egyes rendelkezéseinek megkerülését eredményezi, illetve eredményezheti, így például a munkaidő, a rendkívüli munkavégzés vagy a pihenőidő szabályainak kijátszásához vezethet. Semmis ugyanis az a megállapodás, amely munkaviszonyra vonatkozó szabály...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 14.

Azonos felek között – a második munkajogviszony kérdése

Kérdés: Egy munkavállalónk 2 éves kisgyermekével otthon van, fizetés nélküli szabadságon, de szükségünk lenne a segítségére, és más munkakörbe szívesen vissza is jönne pár hónapra dolgozni, azzal, hogy utána folytatná a fizetés nélküli szabadságát. Ilyen esetben hogyan érdemes eljárni? Más, határozott idejű munkaviszonyt kell létesíteni a meglévő mellé az új munkakörre?
Részlet a válaszából: […] ...munkát végezzen. Erre épülnek különösen a munkaidőre vonatkozó rendelkezések, amelyek annak formáit maximalizálják, és a pihenőidők legalacsonyabb mértékeit megállapítják. Ezen szabályokat tenné súlytalanná az, ha egymás mellett több munkaviszony...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 25.

Fiatalok és kismamák – az egyenlőtlen munkaidő-beosztás korlátai

Kérdés: A hatórás részmunkaidőben foglalkoztatott fiatalkorú, illetve kismama dolgozhat-e nyolc órát, ha a munkaidő-beosztása előre így készült, és egy másik napon csak négy órára van beosztva, vagyis a munkaidőkeretben nem lesz túlórája?
Részlet a válaszából: […] ...munkaidőt a (szerződéses) napi munkaidőtől,b) a heti pihenőnapot a 105. § (1) bekezdéstől (két egymást követő pihenőnap),c) a heti pihenőidőt a 106. § (1) bekezdéstől (heti egybefüggő 48 óra)eltérően osztja be.A hatórás munkaszerződés szerinti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. október 14.

Bérpótlékátalány szociális intézményekben

Kérdés: Idősek otthonában, munkaviszonyban dolgoznak nővérek és segédápolók, többnyire 12 órás munkanapokban, éjszakás és nappalos is, vasárnap és ünnepnapon is, kéthavi munkaidőkeretben. Az eddigi gyakorlat az volt, hogy bérminimum körüli alapbérüket és bérpótlékokat kaptak az Mt. 139-144. §-ok alapján. 2015-től a pótlékokat az Mt. 145. §-a alapján kapnák a munkavállalók. Esetükben az (1) bekezdés alapján egy fix alapbért kéne megállapítani a részükre, vagy a (2) bekezdés a) pontja alapján a bérpótlék helyett havi átalányt? Illetve mennyivel kellene megnövelni az alapbért, vagy hogyan kéne az átalányt meghatározni – például tételesen: éjszakai pótlék, vasárnapi pótlék?
Részlet a válaszából: […] ...valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló kormányrendeletben megállapított, a munkaidőre, pihenőidőre, előmeneteli és illetményrendszerre vonatkozó feltételeket köteles biztosítani [Szoc. tv. 94/L. § (4) bek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. július 13.

Kölcsönzött munkavállalók külföldi kiküldetése

Kérdés: Társaságunk meglehetősen sok kölcsönzött munkavállalót foglalkoztat. A németországi munkaerőpiac megnyitását követően felmerült, hogy az anyacég tudna munkát biztosítani a magyar leányvállalat munkavállalóinak, mivel ott felfutott a megrendelés, míg nálunk épp kevesebb munka van. Ezért szeretnénk a munkavállalókat külföldre kiküldeni hosszabb időre. Hogyan lehet ezt megtenni, és milyen szabályokra kell figyelni?
Részlet a válaszából: […] ...– egy másik EU (EGT) tagállam területén végez munkát, amunkavállalóra jelenleg– a leghosszabb munkaidő, illetve a legrövidebb pihenőidőmértéke,– a fizetett éves szabadság legalacsonyabb mértéke,– a legalacsonyabb munkabér (ideértve a személyi alapbért...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. július 18.

Csökkenő megrendelések – mit tehet a munkáltató?

Kérdés: Havidíjas munkavállalókat foglalkoztató nyomda vagyunk, sajnos megrendeléseink csökkenése miatt előfordul, hogy napokig nem tudunk munkát biztosítani a munkavállalók részére. Emiatt kérdezzük, hogy milyen esetekben küldhetők el a munkavállalók fizetés nélküli szabadságra?
Részlet a válaszából: […] ...éves – munkaidőkeret elrendelésére van lehetősége (Mt. 118/A. §). Amunkaidőkeret lényege, hogy – az Mt. egyéb munka- és pihenőidő-szabályainaktiszteletben tartása mellett – csak a keret átlagában szükséges, hogy"kijöjjön" – a rendkívüli...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. június 28.