Szabadságra való jogosultság és a kiadás – ha felmondtak

Kérdés: Helyesen jártunk-e el munkavállalónk bérszámfejtése kapcsán, ha 2018. július 25-étől 2019. szeptember 22-ig fizetés nélküli szabadságon volt második gyermekével (a fizetés nélküli szabadság megszűnését írásban, határidőben bejelentette), és így 2019. szeptember 23-tól október 25-éig bezárólag 22 munkanap előző évi, illetve két nap tárgyévi szabadságot kiadtunk? A munkavállaló 1987-ben született, és összesen két tizenhat éven aluli gyermeke van. 2018-ban szülési szabadságon volt február 7. és július 24. között. 2018. évi szabadságából (23 munkanap [alapszabadság + életkor szerinti pótszabadság], valamint négy nap pótszabadság két gyermek után) öt napot kiadtunk még 2018. év elején, a szülési szabadságot megelőzően. Munkaviszonyát felmondással 2019. október 25-én, a szabadság utolsó napján, 45 napos felmondási idővel megszüntettük. Munkaviszonyának kezdete 2014. január 27. A felmondási időt 2019. október 26-án indítottunk, ami december 9-én járt le. A felmondási idő teljes tartamára a munkáltató a munkavégzési kötelezettség alól a munkavállalót felmentette. A munkavállaló részére kéthavi végkielégítést kifizettünk. Helyesen számfejtettük-e így a járandóságot december 9-éig járó munkanapokra, illetve járt volna-e még szabadságra jutó távolléti díj a fizetés nélküli szabadság megszűnését követően a felmondási idő lejártáig, azaz 2019. szeptember 23-tól december 9-ig?
Részlet a válaszából: […] ...munkavállalónak a munkában töltött idő alapján minden naptári évben szabadság jár, amely alap- és pótszabadságból áll [Mt. 115. § (1) bek.]. Munkában töltött időnek minősül egyebek mellett a szabadság, a szülési szabadság, a gyermek gondozása céljából...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 14.

Szülői pótszabadság igénylése

Kérdés: Ha a munkavállaló szülői pótszabadságra tart igényt, azt minden évben igényelnie kell? Vagy elegendő egyszer megtennie, és utána a gyermek 16. életévéig minden évben automatikusan meg kell adni?
Részlet a válaszából: […] ...a tizenhat évesnél fiatalabb egy gyermeke után kettő, két gyermeke után négy, kettőnél több gyermeke után összesen hét munkanap pótszabadság jár. A pótszabadságra való jogosultság szempontjából a gyermeket először a születésének évében, utoljára pedig abban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 2.

Hozzátartozó halála miatti munkaidő-kedvezmény – az igénybevétel időkorlátja

Kérdés: Meddig vehető igénybe a hozzátartozó halálára tekintettel a két munkanap munkaidő-kedvezmény? Jelen esetben egyik munkavállalónk hosszabb ideje táppénzen van, és még marad is egy ideig. Közben elhunyt az édesanyja, akit évek óta gondozott otthon. A táppénze miatt most nem tudja kivenni az édesanyja halála után járó két nap munkából való mentesülést, de a későbbiekben igényt tartana rá egyéb ügyekben (pl. hagyatéki tárgyalásra). Korlátozza-e ezt az Mt.?
Részlet a válaszából: […] ...bizonyítvány vagy a gyászjelentés bemutatásával szokták igazolni. Ellentétben például az apát a gyermeke születése esetére megillető pótszabadsággal, amelyet a születést követő második hónap végéig ki kell adni, a haláleset miatti távollét kiadásának határidejét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. február 23.

Gyermek utáni pótszabadságok kiadása

Kérdés: Hozzánk forduló munkavállalók kérdezik, hogy a gyermeknevelési pótszabadságot a munkáltató az alap- és életkor szerinti szabadság kiadásával egyező módon adhatja ki, vagy a munkavállalónak lehet-e jogszerű igénye arra, hogy a gyermeknevelési pótszabadságot akkor vegye igénybe, amikor arra szüksége van, például óvodai, iskolai szünet, gyermekbetegség esetén?
Részlet a válaszából: […] ...(1) bekezdése kimondja: a munkavállalónak a munkában töltött idő alapján minden naptári évben szabadság jár, amely alap- és pótszabadságból áll. Ezt követően a törvény meghatározza az alapszabadság és az egyes pótszabadságok jogcímeit,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. február 2.

Gyermekgondozási szabadság – mint szabadságra jogosító munkában töltött idő

Kérdés: Gyermekem 2011. június 5-én született, én 2011. május 15-től voltam szülési szabadságon, majd annak letelte után közvetlenül gyermek gondozása céljából fizetés nélküli szabadságot vettem igénybe. 2014 májusában bejelentettem, hogy vissza szeretnék térni dolgozni, de munkáltatóm nem tud visszavenni, így beleegyeztem, hogy közös megegyezést írjunk alá, és úgy szüntessük meg a munkaviszonyom. Azonban a munkáltató szerintem rosszul számolja a nekem járó szabadságot, ezért nem akarom aláírni a dokumentumot. A fizetés nélküli szabadság tartamára csak hat hónap után számít szabadságot, de tudomásom szerint én egy év után vagyok még szabadságra jogosult. Kérem segítségüket, hogy milyen szabályok vonatkoznak rám a szabadság számítása kapcsán!
Részlet a válaszából: […] ...munkavállalónak a munkában töltött idő alapján minden naptári évben szabadság jár, amely alap- és pótszabadságból áll [Mt. 115. § (1) bek.]. E tekintetben az Mt. szerint munkában töltött időnek minősül többek között a szülési szabadság teljes, illetve a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. július 14.

Gyermek utáni pótszabadság – önállóan nem váltható meg

Kérdés: 2013. december 1-jétől határozatlan időre kötöttünk munkaszerződést egy munkavállalónkkal, amelyet azonban 2014. március 6-án, próba­idő alatt azonnali hatállyal megszüntettünk. A munkavállalónak három 16 év alatti gyermeke van. Kérdésünk, hogy a gyermek utáni pótszabadságnapokat arányosan kell-e elszámolni és kifizetni, ha nem vette igénybe, vagy sem?
Részlet a válaszából: […] ...§-ának (1) bekezdése szerint a munkavállalónak a munkában töltött idő alapján minden naptári évben szabadság jár, amely alap- és pótszabadságból áll. A pótszabadságok egyike a 118. § szerinti, tizenhat évesnél fiatalabb gyermekek után járó pótszabadság...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. április 28.

Szabadság kiadása GYED után

Kérdés: Munkavállalónk 1975-ben született, 2011 októberében szülte harmadik gyermekét. A terhesség kezdetekor kivette egész évi szabadságát, majd táppénzre ment a szülésig. Most jelezte, hogy októberben lejár a GYED, és szeretne visszajönni. Mennyi az összegyűlt szabadsága, illetve azt ki tudjuk-e még a visszajövetele előtt adni neki?
Részlet a válaszából: […] ...§). A munkavállalót, figyelemmel arra, hogy 1975-ben született, tehát idén tölti be a harmincnyolcadik életévét, további hat munkanap pótszabadság is megilleti [Mt. 117. § (1) bek. f) pont]. A munkavállalónak ezenfelül a gyermekei után is jár pótszabadság,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. október 28.

Gyermek utáni pótszabadság elvált szülők esetében

Kérdés: Elvált apuka munkavállalónk a láthatásra kéthetente hétvégén jogosult. Jár-e neki gyermek utáni szabadság? Igénybe veheti-e a gyermek után járó adókedvezményt, ha a volt feleség lenyilatkozza, hogy ő nem veszi igénybe? A gyermek után járó szabadságról a munkáltató köteles mindenkit nyilatkoztatni és tájékoztatni, vagy amennyiben a munkavállaló igényt tart rá, neki kell azt a munkáltatója felé jeleznie?
Részlet a válaszából: […] ...a 16 évesnél fiatalabb egy gyermeke után kettő, két gyermeke után négy, kettőnél több gyermeke után összesen hét munkanap pótszabadság jár az alapszabadságon felül. Az Mt. meghatározza a gyermek fogalmát is, a 294. § (1) bekezdésének c) pontja...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. március 18.

Új Mt. a január 1-jétől hatályba lépett szabályokról

Kérdés: Hogyan készüljünk fel az új Mt. január elsejétől érvényes szabályaira? A szabadsággal kapcsolatosan milyen feladatai lesznek a munkaügyi munkatársnak (nyilatkoztatások, tájékoztatások stb.)? Melyek a távolléti díj számításának változásai és a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás új előírásai?
Részlet a válaszából: […] ...szakképzettségét stb.A szabadság új szabályai szintén 2013-tól hatályosak. A szabadság az új törvény szerint is alapszabadságból és pótszabadságból áll. Különbség, hogy a korábbi szabályozás szerint az alapszabadság mértéke az életkorral arányosan növekedett....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 4.

Gyermek utáni pótszabadság

Kérdés: 2012. januárban hatályos szabályok szerint mindkét szülőt megillette a gyermekek után járó pótszabadság, 2012. július 1. után már csak azoknak a szülőknek jár, akik a gyermeket saját háztartásukban nevelik. Hogyan kell eljárni az elvált szülők esetében, akiknek nincs a gyermek a háztartásában, és akik január 1-jén megkapták a pótszabadságot a gyermek után? Július 1. után újból meg kell állapítani részükre időarányosan a pótszabadságot, és amennyiben igénybe vették, vissza kell azt vonni? Mennyi szabadság jár 2012. január 1. és június 30. között annak a szülőnek, aki házasságban él, három gyereket nevel saját háztartásában, de abból csak egy gyermek a vér szerinti gyermeke? Mennyi szabadság jár ugyanennek a szülőnek 2012. július 1. és december 31. közötti időszakra?
Részlet a válaszából: […] ...január 1-jétől a szülői pótszabadság valóban úgyváltozott, hogy mindkét szülőt megilleti a pótszabadság, tekintet nélkül arra,hogy a gyermek nevelésével kapcsolatos feladatokat hogyan osztják meg egymásközött. A munkavállalónak a 16 évesnél fiatalabb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. augusztus 27.
1
2