Jogellenesen alkalmazott hosszabb teljes munkaidő elszámolása

Kérdés: A munkavállaló munkaszerződése úgy szól, hogy a napi munkaidő mértéke az általános teljes napi munkaidő (8 óra), havi alapbérrel, munkaidőkeretben, egyenlőtlen munkaidő-beosztás mellett. A munkaszerződés nem említi, hogy a munkakör készenléti jellegű munkakör lenne, továbbá a felek hosszabb teljes napi munkaidőben (12 óra), és így a beosztás szerinti hosszabb napi munkaidőben (24 óra) sem állapodtak meg. A gyakorlatban azonban a munkavállaló munkaideje úgy került beosztásra, hogy 24 órát dolgozott, majd 48 óra szabadidő jött, majd egy év elteltével úgy módosult ez a beosztás, hogy 24 órát dolgozott, amit 72 óra szabadidő követett. A munkabér kifizetése mégis napi 8 órának megfelelően történt, havibérként, valamint figyelembe vették az éjszakai pótlékot. A munkavállaló munkaideje tehát annak ellenére került 24 órára beosztásra, hogy a feltételei nem álltak fenn. Ebben a helyzetben a munkavállaló milyen pótlékokra lett volna jogosult, hogyan kellett volna a munkaidőt elszámolni? Egyik számítás: 24 órából 8 óra rendes munkaidő szerinti díjazás, 4 óra rendkívüli munkaidőre járó bérpótlék és 12 óra ügyeleti pótlék. Másik számítás: a munkaidőkeretben figyelembe veszem, hogy mennyi a teljesítendő órák száma, abból hányszor 24 órát teljesített, és a munkaidőkereten felül teljesített órákat "rendkívüli munkaidő" bérpótlékkal veszem figyelembe. Amennyiben egyik sem helyes, kérem tanácsukat, hogy milyen elszámolás szerinti igény támasztható a munkáltatóval szemben.
Részlet a válaszából: […] ...több órára volt beosztva, mint az így adódó óraszám, azt munkaidőkereten felüli óraként kell elszámolni, és a megfelelő túlórapótlékkal kifizetni [Mt. 107. § b) pont, 143. §]. Ugyanakkor a jelen esetre nem alkalmazandó a beosztástól eltérő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 18.

Rendkívüli munkaidő – az elrendelhető mérték

Kérdés:

Érdeklődni szeretnék, hogy az alábbi esetnek van-e törvényi akadálya. A munkavállaló napi 8 órás munkaszerződéssel rendelkezik, de anyagi helyzete miatt mindennap 12 órát szeretne dolgozni, és ebben a munkáltató "támogatja". A 8 órán felüli órákat, azaz a napi 4 órát 50%-os túlóraként (alapbér és pótlék) elszámoljuk. A fenti munkavégzésnek van-e akadálya? Egy hónapra vagy egy hétre létezik-e szabályozás arra, hogy a munkavállalónak mennyi lehet a rendkívüli munkavégzéssel töltött órája (természetesen arra figyelve, hogy a napi pihenőideje, illetve a heti pihenőnapja meglegyen, továbbá az évi 250+150 óra keretre is figyelmet fordítva)?

Részlet a válaszából: […] A munkaidő tartama több szinten is szabályozott. Egyrészt, az összes beosztható napi munkaidő legfeljebb 12 óra lehet, amibe a beosztástól (azaz az elrendelt rendes munkaidőtől) eltérő rendkívüli munkaidő is beszámít – azaz, ha például 8 óra volt a beosztás szerinti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. február 14.

Pihenőnapi túlórák és díjazás

Kérdés: A pihenőnapra elrendelt rendkívüli munkavégzés díjazásával kapcsolatos felvetésre szeretnénk választ kapni, esetleges bírósági határozat(ok) tükrében. Az Mt. 143. §-ának (1)-(4) bekezdései rendelkeznek a díjazásról. Az Mth. 85. §-ának (14) bekezdése indokolásából kitűnik, hogy az általános szabály a pénzbeli ellenérték megfizetése. Amennyiben a felek megállapodása alapján a 100% pótlék helyett 50% pótlék és másik pihenőnap alkalmazása lenne a díjazás, akkor – számításunk szerint – igen eltérő bér illetné meg a munkavállalót. A pihenőnappal való kompenzálásról ugyanakkor sok esetben a munkaszerződés megkötésekor kell döntenie a munkavállalónak, ezt a lehetőséget ugyanis a munkáltató a munkaszerződésben köti ki. Álláspontunk szerint az ilyen munkáltatói gyakorlat joggal való visszaélést jelent, mert effektíve kizárja az elsődleges díjazást, figyelmen kívül hagyva az Mt. 1. §-ában foglalt tisztességes foglalkoztatás alapvető szabályainak megállapítását.
Részlet a válaszából: […] ...a munkaidő-beosztás szerinti heti pihenőnapra (heti pihenőidőre) elrendelt rendkívüli munkaidőben történő munkavégzés esetén 100% bérpótlék jár. A bérpótlék mértéke 50%, ha a munkáltató másik heti pihenőnapot (heti pihenőidőt) biztosít [Mt. 143. § (4) bek.]....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 8.

Munkaszerződés-módosítás a gyermekgondozási szabadság után

Kérdés: A munkavállaló jelenleg gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságát tölti, munkakörébe 4 órás részmunkaidőben kíván visszatérni (a gyermek jelenleg 1,5 éves). A munkáltató jelenleg egy másik munkakörben tudná teljesíteni a részmunkaidős foglalkoztatásra vonatkozó kérést, az eredeti munkakörben nem. Ez a munkavállaló végzettségének, tapasztalatának szintén megfelelő lenne. Köteles-e az ilyen tárgyú szerződésmódosításhoz hozzájárulni a munkavállaló? Ha nem járul hozzá, akkor az állásidő szabályait kell-e alkalmazni, és milyen mértékkel kell azt figyelembe venni?
Részlet a válaszából: […] ...munkaszerződésben, az állásidőt ezzel a napi munkaidővel kell elszámolni, Az állásidőre ilyenkor a munkavállalót alapbér, továbbá bérpótlék is megilleti, ha a munkaidő-beosztása alapján bérpótlékra lett volna jogosult [Mt. 146. § (1) bek., 147....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 8.

Rendkívüli munkaidő és állásidő – értelmezése munkaidőkeretben

Kérdés: Az Mt. tartalmaz-e olyan tételes szabályt, amely jogalapot ad a munkáltatónak arra, hogy a foglalkoztatási kötelezettségéből eredő beosztás szerinti (rendes) munkaidőben teljesítendő havi óraszám mértékét csökkenthesse annak érdekében, hogy egy munkaidő-beosztástól eltérő (rendkívüli) munkaidőben végzett munka megvalósulása esetén a munkáltató mentesülni tudjon a rendkívüli munka idejére járó időarányos alapbér megfizetésétől? A munkáltató csak a munkaszerződés szerinti havi alapbért és a rendkívüli munka bérpótlékrészét szeretné megfizetni. Ha erre nincs törvényes lehetőség, de a munkáltató mégis csökkentette a beosztás szerinti órák számát (kevesebb rendes munkaidőt osztott be a havi keret mértékénél), akkor ebben az esetben a munkáltató rosszabbul jár-e, mert a rendes munkaórákra járó időarányos alapbéren felül köteles lesz megfizetni a munkavállaló részére egyrészt a beosztani elmulasztott órákért az állásidőre járó időarányos alapbért, másrészt a rendkívüli munkaidőben végzett munkáért az időarányos alapbért és a bérpótlékot? Jól gondolom, hogy a munkavállaló munkaszerződésében szereplő alapbér összege kizárólag csak a rendes munkaidőben végzett munka ellenértéke lehet (EBH2002. 788), tehát "a felek megállapodásával" rendkívüli munka esetén sem az arra járó időarányos alapbért, sem a bérpótlékot nem lehet az alapbér részének tekinteni?
Részlet a válaszából: […] ...az rendkívüli munkaidőnek minősül [Mt. 107. § a) pont], és az annak megfelelő – a rendes munkabéren felüli – alapbér és bérpótlék jár a tartamára (Mt. 143. §). Ez együtt járhat az állásidővel is – például, ha a munkáltató hétfőn 9:00-16:30...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 25.

"Fizetett ünnep" díjazása munkaidőkeretben

Kérdés: Társaságunk dolgozóinak egy része munkaidőkeretben és megszakítás nélküli munkarendben dolgozik. Hétköznapra eső munkaszüneti nap esetén milyen juttatás jár a beosztott, illetve a be nem osztott, munkaidőkeretben dolgozó munkavállalóknak (távolléti díj, ledolgozott idő, munkaszüneti napi pótlék)? Mindkét esetre szeretnék választ kapni, akkor is, ha be van osztva munkára a dolgozó, és akkor is, ha nincs.
Részlet a válaszából: […] ...akkor ezenfelül további díjazásként illeti meg a beosztás szerinti munkaidőre (pl. 12 órára) az alapbére mellett a munkaszüneti napi pótlék [Mt. 140. § (2) bek.], illetve egyéb, a munkaidő-beosztástól függő pótlékok (éjszakai vagy műszakpótlék), ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 15.

Rendkívüli munkaidő díjazása havibér esetén

Kérdés: Egy állásfoglalás szerint, ha a munkáltató eleve kevesebb rendes munkaidőt osztott be, mint a munkaidőkeret időtartama, vagy egyáltalán nem osztott be munkaidőt a munkavállaló részére, akkor egy esetleges munkaidő-beosztástól eltérő rendkívüli munkavégzés elrendelése esetén az azért jogszerűen járó időarányos alapbért is bele lehet számítani a havibérbe, és csak a bérpótlékot kell kifizetni a munkavállalónak. Munkaidő-beosztástól eltérő munkavégzés esetén az időarányos alapbér kifizetésére csak a munkaidőkeret óraszámának túllépése esetén van törvényes lehetőség. "A havibérrel díjazott munkavállaló rendkívüli munkaidőben történő munkavégzése esetén – a »túlórapótlékon« felül – külön díjazásra csak akkor jogosult, ha ezzel egyidejűleg a szerződésben kikötött munkaidejét meghaladóan teljesített munkaidőt [Mt. 143. § (1)-(5) bek.]. Havibérezés esetén ugyanis a havibér – feltéve, hogy a teljesített munkaidő tartama a szerződéses munkaidőt még nem haladta meg – tartalmazza a rendkívüli munkaidőben történő munkavégzésért járó alapbért is, mert mind a rendes, mind a rendkívüli munkaidőt a munkavállaló által teljesített munkaidőként kell számításba venni, hiszen az Mt. 86. §-a semmi különbséget nem tesz a munkaidő rendes vagy rendkívüli jellege tekintetében." Álláspontom szerint a rendkívüli munkavégzésért megillető időarányos alapbér minden esetben – a munkaidőkeret tényleges teljesítésétől függetlenül – megilleti a munkavállalót, a havi alapbéren felül. Jól gondolom? Az Mt. melyik paragrafusa alapozhatná meg az én álláspontomat?
Részlet a válaszából: […] ...rendelkezik, hogy a munkaidő-beosztás szerinti napi munkaidőt meghaladóan elrendelt rendkívüli munkaidőben végzett munka esetén jár a bérpótlék és – természetesen – a rendkívüli munka idejére járó alapbér [Mt. 143. § (1) és (2) bek. a) pont]. A szöveg tehát nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 28.

Elmaradt műszak elszámolása munkaidőkeretben

Kérdés: Munkaidőkeretben, ha nem osztották be az elmulasztott óraszámot, elmaradt műszakot jelent? Munkavállalóként havi munkaidőkeretben dolgozom. A kollektív szerződés rendelkezése szerint műszakpótlék csak a ténylegesen ledolgozott órák után illet meg. A munkáltató azonban a kollektív szerződésben felvállalta, hogy ha egy előre tervezett műszak elmarad, akkor a munkaidőkeret végéig másik műszakot jelöl ki. Ha nem kerül kijelölésre másik műszak, akkor az elmaradt műszakra alapbér helyett a magasabb távolléti díjjal kompenzál. Mi a helyzet akkor, ha a munkáltató eleve a munkaidőkeret óraszámánál kevesebb óraszámban tervezi meg a műszakbeosztást? A munkáltató foglalkoztatási kötelezettségéből adódóan érvényesülhet-e az Mt. 6. §-ában leírt "felróható magatartására előnyök szerzése végett senki nem hivatkozhat" elv? Álláspontom szerint, ha a munkáltató foglalkoztatási kötelezettségének csak részben tesz eleget, akkor ez részére felróható magatartás, és ezt úgy kell értelmezni, mintha a munkáltató a foglalkoztatási kötelezettségének teljesen eleget tenne (eredetileg tervezne műszakot a munkaidőkeret teljes ledolgozására), és ez a tervezett (kijelölt) műszak elmarad. A munkaidőkeretből nem beosztott, elmulasztott óraszámokat ezért elmaradt műszaknak kell tekinteni. Ha ez nem minősülne elmaradt műszaknak, és ezért nem kellene kifizetni a felvállalt távolléti díjat, akkor ebből a munkáltatónak előnye származna. Jól gondolom?
Részlet a válaszából: […] ...munkabérben részesült, a különbözetet ki kell fizetni számára, adott esetben a munkaidőkereten felüli rendkívüli munkaidőért járó pótlék szabályaira tekintettel. Ha viszont ennél magasabb összegű munkabérben részesült, akkor a többletet az előlegnyújtásból...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. április 16.

Pótlékalap rövidebb teljes munkaidőben

Kérdés: Egyik telephelyünkön egészségre ártalmas munkakörben dolgoznak munkavállalóink, ezért rövidebb teljes munkaidőben alkalmazzuk őket, heti 38 órában. A pótlékok alapjának számításánál a havi alapbérüket 174 órával kell elosztanunk, vagy ha heti 40 óra helyett csak heti 38 órát dolgoznak, akkor ezzel kell arányosítanunk az osztószámot? Teljes foglalkoztatottaknak minősülnek?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. szerint a bérpótlék számítási alapja – eltérő megállapodás hiányában – a munkavállaló egy órára járó alapbére. Itt azonban nem a hónapban irányadó, általános munkarend szerinti munkanapok száma alapján számítjuk ki a havibérből az órabért. Ehelyett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 26.

Rendkívüli munkaidő egyszerűsített foglalkoztatásban

Kérdés: Egyszerűsített foglalkoztatás esetén hogyan értelmezendő az Mt. rendkívüli munkaidőt maximáló 109. §-a, azaz praktikusan az egynapos bejelentés esetén van-e lehetőség kilenc órát dolgoztatni, természetesen az egy órára jutó 50%-os bérpótlék kifizetése mellett?
Részlet a válaszából: […] ...rendkívüli munkaidőt elrendelni, ha a többletidőre amúgy kifizetné a munkáltató az alapbért és 50% rendkívüli munkaidőre járó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 27.
1
2