Új pedagógus-életpálya és illetménymegállapítás

Kérdés:

Az Nkt. 65. §-ának (1) bekezdése értelmében a fokozatokhoz, és ezen belül az egyes fizetési kategóriákhoz tartozó garantált illetményt az illetményalap százalékában az (1a) bekezdés és e törvény 7. számú melléklete állapítja meg. Az (1a) bekezdés értelmében a köznevelési intézmény vezetője a pedagógus munkavégzése színvonalát, nyújtott munkateljesítményét kompetencia- és teljesítményalapú értékelési rendszer alapján értékeli, és ennek figyelembevételével a munkáltató – tankerületi központ által fenntartott köznevelési intézmény esetében a köznevelési intézmény vezetője, szakképzési centrum esetében a tagintézmény vezetője javaslatára és egyetértésével – a tanévre vonatkozóan a pedagógus besorolása szerinti illetménytől eltérően is meghatározhatja az illetményét azzal, hogy a pedagógus illetménye nem lehet kevesebb, mint a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott vetítési alap
a) középfokú végzettség esetén 119,6 százaléka,
b) alapfokozat esetén 174,5 százaléka,
c) mesterfokozat esetén 193,2 százaléka
alapulvételével megállapított illetményalappal számolt illetmény.
Ez alapján a tanévre vonatkozóan meg kell állapítani a pedagógusok illetményét. A 2023/2024. tanévre is el kell készíteni a fentiek szerinti kinevezésmódosításokat, vagy a Púétv. hatálybalépésével a 2023. szeptember 15-ig kiadott kinevezésmódosítás kiváltja ezt a rendelkezést?

Részlet a válaszából: […] ...illetményre, munkabérre lesz jogosult [Púétv. 157. § (11) bek.]. A Púétv. 157. §-ának (10) bekezdése a garantált illetmény (pótlékok nélküli illetmény, munkavállalók esetén alapbér) és az ágazati szakmai pótlék együttes összegének minimumát határozza meg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 26.

Gyógypedagógiai pótlék – kinek, mely összegben

Kérdés: Jogosult-e gyógypedagógiai pótlékra a nem állami fenntartású köznevelési intézményben dolgozó fejlesztő gondozónő, aki sajátos nevelési igényű gyermekek gondozását végzi nem közalkalmazotti jogviszonyban? Ha igen, milyen összegre jogosult?
Részlet a válaszából: […] ...a NOKS-munkakört betöltőként pedig a gondozónő. Fejlesztő gondozónő munkakör a jogszabályban nincs nevesítve.Gyógypedagógiai pótlékra a pedagógusok a 326/2013. Korm. rendelet 16. §-ának (7) bekezdése, a NOKS-munkakörben foglalkoztatottak pedig a 32. §...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 8.

Pótlék a nehéz munkakörülményekért

Kérdés: Önkormányzatunk fenntartásában lévő óvodában dajka, illetve pedagógiai asszisztens munkakörben foglalkoztatott dolgozóink pótlékmegállapításával kapcsolatban szeretnénk segítséget kérni. Nehéz körülmények között végzett munkáért járó pótlékot kapnak, de most felmerült a kérdés, hogy biztosan jogosultak-e erre a nem pedagógus-munkakörben foglalkoztatott közalkalmazottaink is? Ha jogosultak, akkor mit tekinthetünk a fent említett pótlék számításának alapjául? Eddig a Kjt. szerinti 20 000 Ft pótlékalappal számoltunk, de eltérő véleményként az is szóba került, hogy ugyanazzal a pótlékalappal kell számolni, mint a pedagógusoknál, amit sajnos a bérszámfejtő rendszerünk nem tud kezelni. (KIRA bérszámfejtő rendszerben a dajka és a pedagógiai asszisztens munkakörben foglalkoztatott közalkalmazott nem az Nkt. hatálya alá tartozóként van beállítva, és a Kjt. szerinti alappal számolja az ezen a jogcímen feladott pótlékot, ezért ezeknél a dolgozóknál nem tudjuk beállítani azt, hogy az Nkt. pótlékalapjával számoljon.) Ezek közül melyik alkalmazható?
Részlet a válaszából: […] ...nehéz körülmények között végzett munka pótlékát az Nkt. 8. melléklete nevesíti, a kérdés szerinti esetben a köznevelési ágazati pótlékról van szó. A 8. melléklet címe szerint ezeket a pótlékokat az illetményalap százalékában kell megállapítani. Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. december 15.