Rendelkezésre állás laptoppal munkaidőn kívül

Kérdés:

A 2019–2023. években – a pandémia miatt – a munkáltatóm biztosította az otthoni munkavégzést (először home office, majd a világjárvány elhúzódása miatt távmunka keretében), melyet munkaszerződésben rögzítettünk, és céges laptopot és költségtérítést is biztosított. 2024. január 1-jétől megszűnt a munkakörömben a home office és a távmunka lehetősége, visszaálltunk a pandémia előtti teljes irodai munkavégzésre. A munkavégzés kizárólag a cég székhelyén és telephelyein folyik, továbbra is azokkal a laptopokkal, amiket a pandémia kezdetén kaptunk. A hetekben jött olyan utasítás a részlegvezetőnktől, miszerint az elmúlt időszakban több alkalommal előfordult, hogy a munkaidő letelte után érkezett ad hoc adatszolgáltatás megválaszolása és egyéb feladatok ellátása esetén nem volt az érintett kollégánál otthon a cég által az irodai munkavégzéshez biztosított laptop. Ezért azt az utasítást kaptuk, hogy a munkaidő végén minden kolléga köteles hazavinni az irodai munkavégzéshez biztosított laptopot, így biztosítva az ad hoc adatszolgáltatási kötelezettség maradéktalan teljesítését. Jogszerűen jár el ebben az esetben a munkáltató, hogy munkaidő letelte után rendel el otthoni munkavégzést mindennap, esetenként hétvégén is? Ehhez már semmilyen költségtérítést sem biztosít. Jogszerűen jár-e el így a munkáltatóm? Kötelezhet-e arra, hogy a szabadidőmben folyamatosan a rendelkezésére álljak? Kit terhel a kártérítési kötelezettség, ha történik valami a laptoppal a munkaidőm után hazafelé menet (pl. elveszítem, ellopják)?

Részlet a válaszából: […] ...pihenőnapokat is, köteles legyen a munkaidőn kívül rendelkezésre állni.Fontos továbbá, hogy a készenlét idejére a munkavállalót bérpótlékként az alapbére 20%-a illeti meg, akkor is, ha nem kerül sor tényleges munkavégzésre. A munkavégzéssel érintett időszakra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. május 14.

Munkaszerződés szerinti munkaidő és a "túlórák"

Kérdés:

A munkaszerződésben heti 40 óra szerepel a munkavállaló munkaidejénél. Ez milyen munkarendnek felel meg: általános teljes munkaidő (kötött), kötetlen, esetleg rugalmas? Ebben az esetben mikor kell túlórát fizetni?

Részlet a válaszából: […] ...szabályokat az Mt. 143. §-a tartalmazza. Ez a rendes munkaidőre járó munkabéren felül jár. Az ellentételezés ötven százalék bérpótlék vagy – munkaviszonyra vonatkozó szabály vagy a felek megállapodása alapján – szabadidőa) a munkaidő-beosztás szerinti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 5.

Elszámolás munkaidőkeret végén

Kérdés:

A munkaidőkeret helyes elszámolásához kérnénk állásfoglalásukat. Cégünknél bevezetésre került a 3 havi munkaidőkeret, havibéres és óradíjas munkavállalóinknál egyaránt. Nem minden esetben tudjuk a dolgozó részére biztosítani a havi kötelező pihenőnapokat. Helyesen járunk el, ha a dolgozó pihenőnapját 100%-os bérpótlékkal számfejtjük? Valamint vannak olyan órabéres dolgozók, akik sajnos nem teljesítik a kötelezően előírt óraszámot, viszont kifizetésre kerül részükre, itt van-e esetleg más lehetőség?

Részlet a válaszából: […] ...szerinti heti pihenőnapra (heti pihenőidőre) elrendelt rendkívüli munkaidőben történő munkavégzés esetén száz százalék bérpótlék jár. A bérpótlék mértéke ötven százalék, ha a munkáltató másik heti pihenőnapot (heti pihenő­időt) biztosít [Mt. 143...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 18.

Rendkívüli munkaidő – elszámolás és díjazás munkaidőkeretben

Kérdés: A munkavállaló 3 havi időkeretben dolgozik, az éppen aktuális keret elszámolása a 2021. október 1. – december 31. közötti időszak. A dolgozó 2021. november 27-28-án a beosztásától eltérően – mivel ez a két nap a beosztás szerint pihenőnap lett volna – munkavégzésre lett berendelve, mindkét nap 8 órára. Az így keletkezett 2×8 óra rendkívüli túlóra elszámolását az adott hónapban kell-e megtennünk, vagy a munkaidőkeret végén? Mi lenne a helyes mérték, 50%, 100%, 150% vagy 200%, és ez összegszerűen mit jelent a 2×8 óra esetében, ha az órabér 1548 Ft?
Részlet a válaszából: […] ...A pihenőnapi rendkívüli munkavégzésre a munkavállalónak – a rendes munkaidőre járó munkabérén felül – 100 százalékos bérpótlék jár; ettől eltérően a bérpótlék mértéke 50 százalék, ha a munkáltató másik heti pihenőnapot (heti pihenőidőt) biztosít...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. január 18.

Pihenőnapi túlórák és díjazás

Kérdés: A pihenőnapra elrendelt rendkívüli munkavégzés díjazásával kapcsolatos felvetésre szeretnénk választ kapni, esetleges bírósági határozat(ok) tükrében. Az Mt. 143. §-ának (1)–(4) bekezdései rendelkeznek a díjazásról. Az Mth. 85. §-ának (14) bekezdése indokolásából kitűnik, hogy az általános szabály a pénzbeli ellenérték megfizetése. Amennyiben a felek megállapodása alapján a 100% pótlék helyett 50% pótlék és másik pihenőnap alkalmazása lenne a díjazás, akkor – számításunk szerint – igen eltérő bér illetné meg a munkavállalót. A pihenőnappal való kompenzálásról ugyanakkor sok esetben a munkaszerződés megkötésekor kell döntenie a munkavállalónak, ezt a lehetőséget ugyanis a munkáltató a munkaszerződésben köti ki. Álláspontunk szerint az ilyen munkáltatói gyakorlat joggal való visszaélést jelent, mert effektíve kizárja az elsődleges díjazást, figyelmen kívül hagyva az Mt. 1. §-ában foglalt tisztességes foglalkoztatás alapvető szabályainak megállapítását.
Részlet a válaszából: […] ...a munkaidő-beosztás szerinti heti pihenőnapra (heti pihenőidőre) elrendelt rendkívüli munkaidőben történő munkavégzés esetén 100% bérpótlék jár. A bérpótlék mértéke 50%, ha a munkáltató másik heti pihenőnapot (heti pihenőidőt) biztosít [Mt. 143. § (4) bek.]....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 8.

Készenlét megszervezése – az időkorlátok

Kérdés: Egyik kis létszámú telephelyünkön egyetlen karbantartó kolléga dolgozik, akire gyakorlatilag bármikor szükség lehet, ha valami technikai zavar van a termelésben. Teljes munkaidős munkaszerződése van, mellette készenlétet teljesít a munkaidején kívül. Megoldható-e, hogy állandóan készenlétben legyen, amikor éppen nincs beosztva? Azt nem tudjuk előre tervezni, hogy a munkaidején kívül mikor lehet szükség a munkájára. Felmerült az is, hogy kötnénk vele egy megbízási szerződést a munkaidején kívüli feladatok elvégzésére. Ez szabályos lenne?
Részlet a válaszából: […] ...mint amit a készenlétre a törvény megenged. A rendes munkaidején kívül elrendelt órákra a munkavállalót az alapbéren felül 50% bérpótlék illeti meg, illetve a heti pihenőnapon és munkaszüneti napon elrendelt túlóra esetén ez a mérték 100% (Mt. 143. §)....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 23.

Készenlét és napi pihenőidő – rendkívüli munkavégzéssel megszakítva

Kérdés: A cégnél, ahol dolgozom, a munkavállalók beosztás szerint hétfőtől péntekig 08.00-16.30-ig dolgoznak (nem készenléti jellegű munkakörben, és a munkanap megegyezik a naptári nappal). Munkaidőn kívül számunkra készenlétet rendelnek el 16.30-tól másnap 08.00 óráig, hétvégénként pedig péntek 16.30 órától hétfő 08.00 óráig. Az én esetemben, ha a "hétvégi" időszakban készenlétet rendeltek el, szabályosnak tekinthető-e, hogy a munkáltató a következők szerint rendelte el a rendkívüli munkavégzéseket? Péntek: 20-21, szombat: 06.00-07.00 és 17.00-21.00, vasárnap 06.00-07.00 és 17.00-21.00, hétfő: 07.00-08.00. Ezt követően hétfőn a napi pihenőidő miatt már nem kellett munkát végeznem. A kérdésem arra irányul, hogy hosszabb időtartamú készenlét alatt hogyan értelmezendő a napi pihenőidő? Hiszen a példában szereplő esetben nincs meg a 11 óra egybefüggő időtartam sem a pénteki és a szombati munkavégzés, sem szombati és a vasárnapi munkavégzés között. Ugyanakkor az elrendelt rendkívüli munka – megítélésem szerint – nem veszélyezteti a pihenésemet, azonban előfordulhat, hogy többször néhány órát kell dolgoznom a "hétvégi" készenlét alatt, ami viszont már nehezíti a regenerálódást, vagy néha az is, hogy három egymást követő pihenőnapon vagyok készenlétben, amikor a fenti "séma" szerint rendelik el a rendkívüli munkavégzéseket.
Részlet a válaszából: […] ...azaz a kiesett időre (amíg le nem telik a napi pihenőidő) az alapbére illeti meg, valamint – ha egyébként jogosult – az egyes bérpótlékok is [állásidő, Mt. 146. § (1) bek. és 147. §, MK 17.]. A kérdés szerinti eset sajátossága, hogy Ön pénteken 16...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 14.

Készenlét díjazása átalányként

Kérdés: Egészségügyi intézményünk fekvőbeteg-ellátási területét – 24 órás foglalkoztatás mellett – esetenként hétköznapi, illetve hétvégi készenlétben foglalkoztatott dolgozókkal is szükséges pótolni. A dolgozókat háromhavi munkaidőkeretben foglalkoztatjuk. A beosztás szerinti munkaidejükön felül, esetenként hétköznapi, illetve hétvégi készenlétet is elrendelünk, természetesen a maximum napi 12 órát betartva. A készenlét idején előfordul, hogy a dolgozóknak be kell menniük az intézménybe, ami maximum négyórás ügyeletet igényel. Megállapítható-e egy általános díj a készenlét idejére? Például 60 150 Ft/24 óra, ami tartalmazza a készenléti időre járó munkadíjat (a 20%-os bérpótlékot) és a bent töltött időre járó díjazást (50%-os vagy 100%-os túlóra) is.
Részlet a válaszából: […] ...kijelölt helyen történő rendelkezésre állást, ha arra a munkaidőn kívül kerül sor. A készenlét időtartamára a munkavállalót bérpótlékként az alapbére 20%-a illeti meg, ez a mérték ügyelet esetén 40%. Ha a készenlétet vagy ügyeletet teljesítő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 25.

Rendkívüli munkaidő – másik pihenőnap a túlóra előtt

Kérdés: Szabályos-e, ha a munkavállalónak pihenőnapra rendelünk el túlórát, és cserébe pihenőnapot biztosítunk, amelyet a túlórával érintett pihenőnap előtt adunk ki? A konkrét eset: a munkavállalók egy csoportja augusztus 19-én dolgozott, a vezetőség augusztus 10-re rendelte el a pihenőnapot kompenzációnak. Ebben az esetben is fizetnem kell rá 100%-os pótlékot, vagy maradhat az 50%?
Részlet a válaszából: […] ...a munkaidő-beosztás szerinti heti pihenőnapra (heti pihenőidőre) elrendelt rendkívüli munkaidőben történő munkavégzés esetén 100% bérpótlék jár. A bérpótlék mértéke 50%, ha a munkáltató másik heti pihenőnapot (heti pihenőidőt) biztosít. Ez utóbbi esetben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. október 14.

Pihenőnapi túlóra lemondásának következményei

Kérdés: Egy munkáltató alkalmazásában álló munkavállalói csoport tagjai az általános munkarend szerint végzik munkájukat. A munkáltató a munkavállalók részére heti pihenőnapra rendelt el munkavégzési kötelezettséget. A dolgozók a munkakezdésre megjelentek, de a munkáltató csoportvezetője még a munkaidő kezdete előtt szóban közölte, hogy a munkavégzés mégis elmarad. Mivel ez nem beosztás szerinti (rendes) munkaidő volt, így tényleg nem érvényesül a minimális nyolcórás – esetleg négyórás – munkaidő-elszámolás [Mt. 99. § (1) bek.]? Rendkívüli munkaidőben tényleg nincs a munkáltatónak foglalkoztatási kötelezettsége [Mt. 146. § (1) bek.]? Nem jár munkabér ebben az esetben? A munkavállalók ezt a napot a törvény szerint tényleg pihenéssel töltötték el? A jogalkotó ezt így gondolta, vagy csak erre a konkrét tényállásra nem gondolt senki, és ezért nem logikusan lett a törvény szövege megfogalmazva? A jogi szakirodalom úgy fogalmaz, hogy az Mt. 99. §-a tulajdonképpen nem más, mint egy munkaidő-beosztásra vonatkozó törvényi korlát (4-12 óra), amely korlátba kizárólag ebben az esetben mind a rendes, mind a rendkívüli munkaidő tartama (óraszáma) is beleértendő. Így nem lenne törvényi akadálya annak, hogy a dolgozók munkavégzés nélkül is kapjanak pihenőnapi munkabért? Ha a tényállás úgy változna, hogy a pihenőnapon mégis történt volna munkavégzés, de csak négy órában, akkor az általános munkarendben munkát végzők hány óra munkabérre tarthatnának igényt? Csak egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén lehet az elszámolt munkaidő napi mértéke kevesebb, mint nyolc óra, tehát minimum négy óra?
Részlet a válaszából: […] ...[Mt. 86. § (1) bek.]. A munkáltató rendkívüli munkaidő esetén csak a ténylegesen ledolgozott időre járó munkabért (alapbér és pótlék) köteles megfizetni.A kérdésben is említett foglalkoztatási kötelezettség a munkaszerződés szerinti munkaidőre vonatkozik,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 26.
1
2