Állásidő elrendelése munkaszüneti napra

Kérdés: A munkáltató 2014. október 23-án – munkaszüneti napon – bértakarékosság céljából az ezen a napon munkavégzésre kötelezett munkavállalók részére az Mt. 146. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva állásidőt kívánt elrendelni. A munkáltató jogi érvelése szerint az Mt. 97. §-ának (4) bekezdésére hivatkozva jogosult ilyen munkaidő-beosztást elrendelni. Mivel pedig foglalkoztatási kötelezettségének nem tud eleget tenni, az állásidőnek felel meg. Megítélésem szerint a munkáltató ezzel a magatartásával megsérti az Mt. 6. §-ának (2) bekezdésében foglaltakat, azaz olyan magatartást tanúsít, amely a másik fél jogát, jogos érdekét sérti. A gyakorlatban lehetetlennek tartom azt az állapotot, hogy az adott munkakörben 2014. október 22-én 22 óráig folyamatos munkavégzés folyik, majd 2014. október 24-én 6 órától ismételten van munka a területen. Megjegyezni kívánom, hogy a munkáltató ezt a gyakorlatot már 2014. augusztus 20-án megpróbálta alkalmazni, azonban a szakszervezet fellépése miatt ettől a szándékától elállt. A probléma most újra jelentkezett, és a munkáltató azzal próbál érvelni, hogy jogi szakértők szerint intézkedése jogszerű.
Részlet a válaszából: […] ...beosztás szerinti munkaidőben nem tesz eleget (állásidő) – az elháríthatatlan külső okot kivéve –, alapbér illeti meg. Ezenfelül bérpótlék is megilleti, ha a munkaidő-beosztása alapján az állásidő időtartamára bérpótlékra lett volna jogosult [Mt. 146. § (1) bek....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. november 24.

Vezető állású munkavállalóra vonatkozó törvényi feltételek

Kérdés: A munkáltató 2010 áprilisában az üzletvezetők és helyettesek munkakörét a régi Mt. 188/A. §-a alapján vezetői munkakörnek minősítette. Az érintettekkel munkaszerződés-módosítást írtak alá, 30 000-40 000 Ft-tal megnövelve az alapbérüket. Bérpótlékot nem kapnak. Egyetlen érintett személy alapbére sem haladja meg a bruttó 400 000 Ft-ot még ma sem. Kérdésünk, hogy az Mt. 208. §-ának (2) bekezdését nem kellene-e alkalmazni a bérük tekintetében? Vezető állásúnak tekinthetők-e egyáltalán a hatályos szabályozás alapján?
Részlet a válaszából: […] A régi Mt. értelmében a tulajdonos, illetőleg a tulajdonosi jogokat gyakorló szerv a munkáltató működése szempontjából meghatározó jelentőségű munkakör tekintetében előírhatta, hogy az ilyen munkakört betöltő munkavállaló vezetőnek minősüljön [régi Mt. 188/A. §...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. április 7.

Vasárnapi pótlék készenléti jellegű munkakörben

Kérdés: Cipőkészítő üzemünkben három portást alkalmazunk, akik váltott műszakban, 8-18 és 18-8 óra között dolgoznak, munkakörük készenléti jellegű. Kell-e nekik augusztus 1-je után vasárnapi pótlékot fizetni, ha munkakörüket rendeltetésénél fogva e napon is működőnek tekintjük?
Részlet a válaszából: […] ...vasárnapi pótlék szabályozása 2013. augusztus 1-jétől úgy módosul, hogy akkor jár vasárnapi munkavégzés esetén 50% bérpótlék, ha a munkavállaló a rendes munkaidőben történő munkavégzésre kizárólag az Mt. 101. §-a (1) bekezdésének d), e) vagy i)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. augusztus 26.