Utazási idő megítélése osztott munkaidő-beosztás esetén

Kérdés:

Az egyik munkavállalónknak, akit háromhavi munkaidőkeretben, egyenlőtlen munkaidő-beosztással foglalkoztatunk, minden hétköznap két településen kellene munkát végeznie, az első telephelyen 8:00–12:00, a második telephelyen 14:30–16:30 között. A két munkavégzés között a munkavállalónak nincs ideje hazautazni. A két település között kb. 10 perc az út busszal. Alkalmazható-e erre az esetre az Mt. 100. §-a szerinti osztott napi munkaidő úgy, hogy erről a munkavállalóval megállapodást kötünk, valamint a munkaszerződésben a munkahely mindkét telephelyet tartalmazni fogja? Ekkor csak a két telephelyen beosztott időt számoljuk el munkaidőként, a köztes idő pihenőidő. Vagy a két munkavégzési hely közötti utazásra tekintettel munkaidőként kell elszámolni a 8:00–16:30 közötti teljes időtartamot?

Részlet a válaszából: […] Az osztott napi munkaidő azt jelenti, hogy a munkáltató – a felek megállapodása alapján – a napi munkaidőt két részletben osztja be azzal, hogy a beosztás szerinti napi munkaidők között legalább két óra pihenőidőt kell biztosítani [Mt. 100. §]. A kérdés szerinti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 6.

Osztott munkaidő – kollektív szerződés alapján a közlekedési ágazatban

Kérdés: Az Mt. 135. §-ának (6) bekezdése alapján a kollektív szerződés a közlekedési ágazatok szinte valamennyi munkaköreiben lehetővé teszi azt, hogy az érintett munkavállaló megkérdezése és beleegyezése nélkül állapítson meg osztott munkaidőt. De vajon az ilyen módon bevezetett osztott munkaidőnek kötelező (alapelvi) előfeltétele-e az, hogy a munkavállalónak lehetősége legyen arra, hogy haza tudjon menni a "kieső" időben, vagyis a tartózkodási helyet ne a munkáltató határozza meg? Mi van akkor, ha a munkavállaló a munkahelyétől távol lakik, és emiatt a munkahelyét nem tudja elhagyni, és ott helyben kénytelen eltölteni a köztes időt? Például a munkavállaló minden harmadik nap reggel 7 és másnap 7 között végez munkát, 22 és 4 óra közé esik az osztott munkaidő munkamentes része. Ebben az esetben a "kieső idő" munkaidőnek minősül, vagy talán ügyeletnek? Ha ez esetleg mégis jogszerűen minősülne ügyeletnek, akkor az évi 250 (300) órás korlát "megkerülése" végett "átnevezhető-e" a kollektív szerződésben ez a konstrukció készenlétnek, ha a munkavállaló tényleg nem tud hazamenni? Ha igen, akkor miért?
Részlet a válaszából: […] ...tartama alatt nincs szó rendelkezésre állási kötelezettségről (Mt. 110-112. §). Azt viszont nem követeli meg a jogszabály, hogy az osztott munkaidőbe ékelődő pihenőidő alatt a munkavállaló haza tudjon menni. Felhívjuk a figyelmet, hogy a munkavállalót akkor sem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. október 14.

Szabadság elszámolása készenléti jellegű munkakörben

Kérdés: Az egyik rendészeti jellegű területen a munkakört készenléti jellegűnek nyilvánította a munkáltató, és ebből adódóan megszakítás nélküli 24/48-as váltási rendű műszakban foglalkoztatják a munkavállalókat. Ez azt jelenti, hogy a 24 órás szolgálatot 48 óra pihenőidő követi. A munkavállalókat a szabadság kiadásáról úgy tájékoztatták, hogy a szabadság mértéke órákban van meghatározva (egy munkanap szabadság 12 órának felel meg, így egy 24 órás műszakhoz 2 munkanap szabadság kell). A munkavállalók között részben elégedetlenség, részben bizonytalanság tapasztalható, és szakszervezetük sem tartja ezt az eljárást törvényesnek. Jogszerű ez az elszámolás? Ha a szabadság mértéke munkaórákban határozható meg, akkor van-e a munkavállalóknak is joguk arra, hogy kisebb-nagyobb ügyeik intézése érdekében ne teljes munkanapot vegyenek ki szabadságként, hanem csak az ügyintézéshez szükséges 2-3 órát? Ezt az egyenjogúság elvére hivatkozva kérdezem.
Részlet a válaszából: […] ...a szabadságot – a szabadság csak munkanapra adható ki [Mt. 124. § (1) bek.]. Arra tehát nincs lehetőség, hogy az adott napra beosztott munkaidőnek csak egy részéről mentesüljön a munkavállaló, sem a munkáltató utasítására, sem a saját kezdeményezésére...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. október 12.