Hosszú betegállomány és jogviszony-megszüntetés

Kérdés: Közalkalmazottunk 22 éve dolgozik az intézményünkben. Tavaly júniustól táppénzre ment, amit először úgy kommunikált, hogy néhány hónapos pihenésre van szüksége, majd ebből egy év lett. Közben szóban többször elmondta, hogy nem szeretne visszajönni dolgozni, de ezt nem volt hajlandó írásba adni. Idén júniusban a korábban ki nem adott és az idénre részarányosan járó szabadságát is kivette, ami augusztus közepéig tartott. Azóta csak felszólításra volt hajlandó közölni, hogy szabadságát követően ismét betegállományban van. Távollétei ezek alapján: 2021. június 2. – 2022. június 17. (keresőképtelenség), 2022. június 20. – 2022. augusztus 16. (szabadság), 2022. augusztus 17. – 2022. szeptember 30. (keresőképtelenség). Meddig lehet keresőképtelen állományban? Esetleg ez a távollét idővel igazolt lesz illetmény nélkül? Munkaköri alkalmatlanság címen fel lehet menteni? Nem valószínűsíthető, hogy vissza szándékozik jönni, illetve már az együttműködés sincs kilátásban. A kollégák elmondása alapján végkielégítéssel szeretne elmenni, "erre játszik". Valóban ez az egyetlen út? A munkáltató milyen módon válhat meg tőle? 1960-ban született, tehát az öregségi nyugdíj betöltése előtt áll három évvel.
Részlet a válaszából: […] ...a nyugdíjasnak nem minősülő közalkalmazott határozatlan tartamú közalkalmazotti jogviszonyát a közalkalmazottra irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt éven belül a közalkalmazott képességével (idesorolható a tartós alkalmatlanság is)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 18.

Ajánlat a közszolgálati jogviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére

Kérdés: Jegyzőként dolgozom, már 2 éve elértem az irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt. A munkáltatói jogokat gyakorló polgármesterrel egyeztetve az önkormányzati választások után nyugállományba kívánok menni. Tekintettel a hivatali apparátusra, a választásokat lebonyolítom. A jelenlegi polgármester sem kíván indulni a polgármesteri tisztségért. Érdekeim azt kívánják, hogy a jogviszonyom megszüntetésében a munkáltatóm működjön közre. Alkalmas megoldás lenne számomra a jogviszonyom közös megegyezéssel történő megszüntetése az önkormányzati választást követő időpontra. Ez esetben lemondanék a felmentési időről. Mikor célszerű ezt a munkáltatóm számára jelezni, és milyen törvényi hivatkozással?
Részlet a válaszából: […] ...– felmenti Önt. A Kttv. 7. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján nyugdíjasnak minősül az a köztisztviselő, aki az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte, és az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel rendelkezik, függetlenül attól, hogy jelenleg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. június 24.

Nyugdíjas munkavállaló igazolatlan távolléte

Kérdés: Egy 1953-ban született kollégánk 1992-től dolgozik nálunk. Sajnos az utóbbi években sokat romlott a munkája színvonala. 2016-ban töltötte a nyugdíjkorhatárt, már előtte többször jeleztük neki, hogy kezdje intézni a nyugdíját, mert szeretnénk, hogy amint lehet, elmenjen nyugdíjba. Ez azonban nem történt meg, mivel anyagi okokból kérte, hogy tovább dolgozhasson. Tavaly karácsony előtt nem jött dolgozni, és csak napokkal később jelezte, hogy beteg. Azóta többszöri felszólításra, januárban sem igazolta a betegségét, dolgozni azóta sem jött. Kérdésem: mit tehetünk? Kell tennünk egyáltalán valamit? Kiléptethetjük? Táppénzen van, vagy ez igazolatlan távollétnek minősül?
Részlet a válaszából: […] ...ellenére – hiányzik. Ezért a munkavállaló igazolatlanul van távol. Ha a munkavállaló 1953-ban született, akkor esetében a nyugdíjkorhatár 63 év, amelyet 2016-ban betöltött. Mivel 1992 óta folyamatosan munkaviszonyban áll Önökkel, az is biztosan kijelenthető...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 26.

Felmentési idő és végkielégítés nyugdíjazás esetén

Kérdés: A munkavállaló 2017 júliusában menne nyugdíjba. Kötelező-e biztosítani a leendő nyugdíjas részére a felmentési időt, vagy amennyiben az utolsó napig is dolgozna, akkor a munkáltatónak meg kell-e váltani azt, hasonlóan a szabadságmegváltáshoz? Ha a felek a munkaviszonyt közös megegyezéssel szüntetik meg, és a munkavállaló a munkaviszony megszűnésének napjáig dolgozik, azaz nem mentesül a munkavégzés alól, akkor a leendő nyugdíjasnak jár-e végkielégítés?
Részlet a válaszából: […] ...esetén az indokolást éppen arra tekintettel mell ő zi, hogy a munkavállaló az Mt. szerint nyugdíjasnak min ő sül (pl. az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte, és az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati id ő vel rendelkezik) [Mt. 66. § (9) bek., 294....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 17.

Nyugdíjas vezető közalkalmazott különadó-fizetési kötelezettsége

Kérdés: Intézetvezető közalkalmazottunknak felmentéssel megszüntettük a közalkalmazotti jogviszonyát, arra tekintettel, hogy öregségi nyugdíjra jogosult. Ezzel egyidejűleg a vezetői megbízása is megszűnt. Vajon a közalkalmazotti jogviszony megszüntetésével összefüggésben részére kifizetett összegek a különadó hatálya alá esnek-e, s ha igen, akkor annak milyen összegen felüli részét érinti a különadó?
Részlet a válaszából: […] ...idő kezdetének napjánnyugdíjasnak minősül. A közalkalmazott többek között akkor minősülnyugdíjasnak, ha a Tny. szerinti öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte, és azöregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel rendelkezik, tehát öregséginyugdíjra jogosult...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 4.

Rokon a szüreten – idénymunka vagy szívességi munka?

Kérdés: Mezőgazdasági termelő vagyok, a mezőgazdasági idénymunkák keretében (pl. szüret) főállásban más munkáltatónál foglalkoztatott családtagjaim (nagykorú gyermekem, feleségem) segítségét igénybe vehetem-e? Családtagom ez időre a munkáltatójánál szabadságon lenne, vagy hétvégén látná el ezt a feladatot. Kérem, szíveskedjenek tájékoztatni, hogy ez esetben a családtagra vonatkozik-e az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény hatálya, ha igen, hogyan kell a termelőnek szabályszerűen eljárni? Be kell-e jelenteni a családtagot foglalkoztatottként, különösen úgy, hogy a családtag ezért a feladatért bérre és egyéb szolgáltatásokra nem tart igényt?
Részlet a válaszából: […] ...– munkát végez, kivéve a sajátjogú nyugdíjast és az özvegyi nyugdíjban részesülő olyan személyt, aki a reáirányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte. Ez esetben, mivel nemmunkaviszonyról van szó, az Efo.tv. nem alkalmazható, tehát annak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. október 11.