Készenlét alatti munkavégzés elszámolása munkaidőkeretben

Kérdés: Ügyfelünk rugalmas munkaidőt kíván bevezetni munkavállalói körében. A peremidő reggel 6 és 10 között, valamint 15 órától este 20 óráig tartana, a törzsidő pedig 10 és 15 óra között. A tervezett munkaidőkeret tartama 1 vagy 3 hónap lesz. A munkavállalók között vannak olyanok, akik készenlétet is ellátnak. Amennyiben például 20 órától kezdődne a készenlét, és a munkáltató utasítása alapján 22 órától tényleges munkavégzésre kerülne sor két órán keresztül, akkor ez, mint a munkaidő-beosztástól eltérő rendkívüli munkaidő, a munkáltató szempontjából ugyanolyan megítélés alá esik, mint a peremidőn kívüli rendkívüli munkavégzés? A munkaidőkeret végén ugyanúgy kell ezzel a tartammal a munkáltatónak számolnia, mint a peremidőn kívül végzett rendkívüli munkaidő tartamával? Ebben az esetben a készenlét ideje alatt végzett munka (a példában 2 óra) elszámolható a munkaidőkeret terhére, így, ha ennek megfelelően a következő munkanapon (például) két órával kevesebbet dolgozik a munkavállaló a peremidőben, aznap csak 6 óra telik munkavégzéssel, azzal a munkaidőkeretre tekintettel a munkaidő átlagos 8 órányi tartama megvalósul? Ha az előző kérdésre a válasz igen, a munkáltató abban az esetben is köteles az éjszakai pótlék mértékét megfizetni (ez alól tehát akkor sem mentesül, ha a készenlétben munkával töltött időt a munkaidőkeret terhére elszámolják), valamint a készenlétben töltött, de munkavégzéssel nem érintett órákra az erre vonatkozó pótlékra is változatlanul jogosult a munkavállaló? A munkáltató elsődleges célja, hogy megállapodjon a munkavállalókkal a rendkívüli munkaidő szabadidővel történő kompenzálásában, ilyen szempontból szeretné azt tudni, hogy a készenlét során végzett rendkívüli munkaidő óráit hogyan kell beszámítani.
Részlet a válaszából: […] ...vonatkozó díjazási szabályok szerint jár alapbér és bérpótlék [Mt. 144. § (1)-(2) bek.]. A munkaidő-beosztás szerinti napi munkaidőt meghaladóan elrendelt rendkívüli munkaidőben történő munkavégzés ellenértékeként alapbér, illetve – a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. április 23.

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

Kérdés: 32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24 óra. Általában egy hónapban 7-8 napot dolgoznak. A munkaidő általában 7:30-tól másnap 7:30-ig tart. A 24 munkaórából 8 órát éjszakai pótlékkal számolunk el, az esetleges túlóra-elszámolás legkésőbb a munkaidőkeret végén történik, és biztosítjuk a legalább 48 óra pihenőidőt is. A 24 órából a konkrét munkavégzés legfeljebb 16-18 óra, a fennmaradó részben nem csinálnak semmit, csak ott vannak az egységben. Ez így továbbra is szabályos? Lehet-e a nonstop vendéglátóegység készenléti jellegű, így napi legfeljebb 24 óra, heti legfeljebb 48 óra a munkaidő? Alkalmi munkavállalót csak naponta maximum 12 órát lehet dolgoztatni, ami lehet éjszaka is? (A 8 órán felüli részt pótlékoljuk.)
Részlet a válaszából: […] ...munka nem kombinálható hosszabb teljes munkaidővel [Mt. 203. § (1) bek. g) és h) pontok], ezért ilyen esetben a munkaszerződés szerinti napi munkaidő legfeljebb 8 óra lehet. Ezt meghaladóan túlóra elvileg elrendelhető lenne, ám annak éves legmagasabb mértékét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 5.

Jogellenesen alkalmazott hosszabb teljes munkaidő elszámolása

Kérdés: A munkavállaló munkaszerződése úgy szól, hogy a napi munkaidő mértéke az általános teljes napi munkaidő (8 óra), havi alapbérrel, munkaidőkeretben, egyenlőtlen munkaidő-beosztás mellett. A munkaszerződés nem említi, hogy a munkakör készenléti jellegű munkakör lenne, továbbá a felek hosszabb teljes napi munkaidőben (12 óra), és így a beosztás szerinti hosszabb napi munkaidőben (24 óra) sem állapodtak meg. A gyakorlatban azonban a munkavállaló munkaideje úgy került beosztásra, hogy 24 órát dolgozott, majd 48 óra szabadidő jött, majd egy év elteltével úgy módosult ez a beosztás, hogy 24 órát dolgozott, amit 72 óra szabadidő követett. A munkabér kifizetése mégis napi 8 órának megfelelően történt, havibérként, valamint figyelembe vették az éjszakai pótlékot. A munkavállaló munkaideje tehát annak ellenére került 24 órára beosztásra, hogy a feltételei nem álltak fenn. Ebben a helyzetben a munkavállaló milyen pótlékokra lett volna jogosult, hogyan kellett volna a munkaidőt elszámolni? Egyik számítás: 24 órából 8 óra rendes munkaidő szerinti díjazás, 4 óra rendkívüli munkaidőre járó bérpótlék és 12 óra ügyeleti pótlék. Másik számítás: a munkaidőkeretben figyelembe veszem, hogy mennyi a teljesítendő órák száma, abból hányszor 24 órát teljesített, és a munkaidőkereten felül teljesített órákat "rendkívüli munkaidő" bérpótlékkal veszem figyelembe. Amennyiben egyik sem helyes, kérem tanácsukat, hogy milyen elszámolás szerinti igény támasztható a munkáltatóval szemben.
Részlet a válaszából: […] ...teljes napi munkaidő csak a felek megállapodása alapján emelhető fel, legfeljebb napi tizenkét órára, ha a munkavállaló készenléti jellegű munkakört lát el, vagy a munkáltató, illetve a tulajdonos hozzátartozója [Mt. 92. § (2) bek.]. Ha van is ilyen, hosszabb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 18.

Munkaközi szünet – eltérés az Mt.-től

Kérdés: Intézményünknél egyhavi munkaidőkeretet vezettünk be, melynek keretében a munkavállalók rugalmasan oszthatják be munkaidejüket. Ennek következtében lesznek olyan napok, amikor a dolgozók csak hat órában végeznek munkát, de előfordulhat olyan eset is, amikor kilenc órát, vagy azt meghaladóan történik munkavégzés. Dönthet-e úgy a munkáltató a munkaközi szünet tekintetében, hogy a hatórás munkavégzésre is biztosít 20 perc munkaközi szünetet, de ezzel egyidejűleg a kilencórás vagy azt meghaladó munkavégzésre is csak 20 perc munkaközi szünetet oszt be, vagy a munkaközi szünetnek mindenképpen igazodnia kell a letöltött munkaidőhöz, még akkor is, ha összességében ez így előnyösebb a munkavállalók számára? Jelenleg a munkaközi szünet intézményünknél a munkaidő részét képezi.
Részlet a válaszából: […] ...Mt. szerint a munkavállaló részére, ha a beosztás szerinti napi munkaidő vagy a beosztástól eltérő rendkívüli munkaidő tartama a hat órát meghaladja, húsz perc, ha pedig a kilenc órát is meghaladja, további huszonöt perc munkaközi szünetet kell biztosítani. A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 18.

Munkaközi szünet – eltérő feltételek egyes munkavállalói csoportoknál

Kérdés: A munkáltatónál jelenleg kétfajta munkaidő-szabályozás létezik. A fizikai állománynak a fél óra munkaközi szünetet fizeti a munkáltató, a szellemi állomány részére a 20 perc munkaközi szünetet viszont nem. Tehát a fizikai állomány 7,5 óra munkavégzésért 8 órára járó bért kap, míg a szellemi állomány 8:20 perc munkavégzésért 8 órát. A szellemi állománynál további intézkedést kíván bevezetni a munkáltató, a bekártyázásnál, illetve a kikártyázásnál egy úgynevezett időeltolást szeretne alkalmazni, amely öt perc lenne. Tehát a bekártyázást követően csak öt perc elteltével indulna a munkaidő, a kikártyázásnál pedig öt perccel előbb telne le a munkaidő. Ezáltal további 10 perccel többet kellene benn tartózkodni egy szellemi munkavállalónak, vagyis 8,5 óra munkavégzésért kapna 8 órányi bért. Szabályos-e, hogy a munkáltató a munkavállalók bizonyos csoportjára eltérő munkaközi szünet elszámolását alkalmazza, kötelezheti-e a szellemi állományban lévő munkavállalókat arra, hogy további 10 perccel többet dolgozzanak, mint egy fizikai munkavállaló? A munkajogi szabályozás mellett sérti-e mindez az egyenlő bánásmód elvét?
Részlet a válaszából: […] ...Ezért a szellemi munkavállalók esetén a kérdés szerinti esetben nem a munkavégzés ideje 8 óra 20 perc naponta, hanem ez csak a napi munkaidő kezdetétől a napi munkaidő végéig tartó időtartam, amelyből 8 órát kell rendelkezésre állni és munkát végezni.Ami a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. április 20.

Munkaközi szünet díjazása és engedély nélküli tevékenység

Kérdés: A munkavállalónak nem fizetik a kötelezően kiadandó szünetek idejét (napi másfél óra hűtőházi rakodás), és a munkáltató olyan tevékenységet végez, amire valószínű nincs is "jogosítványa". Kihez lehet fordulni jogorvoslatért vagy tanácsért, illetve amennyiben a megbízó cég nem végezheti azt a tevékenységet (hűtőházi raktározás), aminek része a kötelezően kiadandó szünet is, szintén kérdés, hova lehet fordulni panasszal/kéréssel?
Részlet a válaszából: […] ...munkavállaló részére, ha a beosztás szerinti napi munkaidő vagy a beosztástól eltérő rendkívüli munkaidő tartama a hat órát meghaladja, húsz perc, ha a kilenc órát meghaladja, további huszonöt perc munkaközi szünetet kell biztosítani. Ennél hosszabb, de...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 4.

Osztott munkaidő – kollektív szerződés alapján a közlekedési ágazatban

Kérdés: Az Mt. 135. §-ának (6) bekezdése alapján a kollektív szerződés a közlekedési ágazatok szinte valamennyi munkaköreiben lehetővé teszi azt, hogy az érintett munkavállaló megkérdezése és beleegyezése nélkül állapítson meg osztott munkaidőt. De vajon az ilyen módon bevezetett osztott munkaidőnek kötelező (alapelvi) előfeltétele-e az, hogy a munkavállalónak lehetősége legyen arra, hogy haza tudjon menni a "kieső" időben, vagyis a tartózkodási helyet ne a munkáltató határozza meg? Mi van akkor, ha a munkavállaló a munkahelyétől távol lakik, és emiatt a munkahelyét nem tudja elhagyni, és ott helyben kénytelen eltölteni a köztes időt? Például a munkavállaló minden harmadik nap reggel 7 és másnap 7 között végez munkát, 22 és 4 óra közé esik az osztott munkaidő munkamentes része. Ebben az esetben a "kieső idő" munkaidőnek minősül, vagy talán ügyeletnek? Ha ez esetleg mégis jogszerűen minősülne ügyeletnek, akkor az évi 250 (300) órás korlát "megkerülése" végett "átnevezhető-e" a kollektív szerződésben ez a konstrukció készenlétnek, ha a munkavállaló tényleg nem tud hazamenni? Ha igen, akkor miért?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. szerint a munkáltató – a felek megállapodása alapján – a napi munkaidőt legfeljebb két részletben is beoszthatja (osztott napi munkaidő). A beosztás szerinti napi munkaidők között legalább két óra pihenőidőt kell biztosítani (Mt. 100. §). A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. október 14.

Eltérés a készenléti jellegű munkakör fogalmától kollektív szerződésben

Kérdés: Készenléti jellegű munkakörben foglalkoztatott munkavállalók esetében van-e lehetőség a kollektív szerződésben eltérni az Mt. 91. §-ában szereplő "egyharmadában" kifejezéstől? A kollektív szerződésben "egynegyedében", esetleg "egyötödében" szerepelne. Az Mt. 135. §-a szerint a kollektív szerződés ebben a kérdéskörben csak a munkavállaló javára térhet el. A Munkaügyi Levelek 1. számában a 7. kérdésre adott válasz szerint: "Ha ugyanis a munkaköri feladatok jellege, valamint a munkavállalók tényleges leterheltsége nem teszi lehetővé a készenléti jelleg megállapítását, arra sem a munkáltató egyoldalú nyilatkozatával, sem a felek megállapodásával nem kerülhet sor, az ilyen nyilatkozat, megállapodás érvénytelen." Ha például a munkavállaló 16 órát dolgozna, átlagban 3-4 órás leállásokkal, akkor is jobban járna, mivel kevesebb alkalommal kell a munkahelyre oda- és visszautazni, mintha 12 órát dolgozna leállás nélkül. Lehet-e így értelmezve a kollektív szerződésben a fentebb leírt módon eltérni? Lehet-e a munkaidőn kívüli egyéb körülményekre helyezni a hangsúlyt e kérdéskörben, vagy csak a munkaidőn belüli tények számítanak?
Részlet a válaszából: […] ...jellegű munkakör Mt.-beli meghatározásától a kollektív szerződés csak a munkavállaló javára térhet el. Ugyanez irányadó a napi munkaidő legmagasabb mértékére vonatkozó rendelkezésekre is [Mt. 135. § (2) bek. a) pont]. A munkavállaló javára...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. december 11.

Pihenőidő-minimum

Kérdés: 19 óra munka és több mint 20 órás ébrenlét után a főnököm elrendelte a másnapi műszakot is. A két műszak között kevesebb mint 9 óra pihenőm lett volna, ezért megtagadtam a munkába állást. Nem ismerem a pihenőidőre vonatkozó szabályokat, de valószínűnek tartom, hogy ez a tettem nem marad következmények nélkül. Miképp védekezhetek a munkáltatómmal szemben?
Részlet a válaszából: […] ...munkavállaló teljes napi munkaideje az általános szabály szerint napi nyolc óra lehet [Mt. 92. § (1) bek.]. Ugyanakkor a teljes napi munkaidő – a felek megállapodása alapján – legfeljebb napi tizenkét órára emelhető, ha a munkavállaló készenléti jellegű munkakört...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. szeptember 19.

Munkaidő-beosztás és a munkaidő mértéke

Kérdés: Egy meghirdetett állásra jelentkeztem, melyre fel is vettek. Az állás nyolcórás munkaidőre lett meghirdetve, még a felvételi tesztíráson is ezt ígérték, és a munkaszerződésem is 8 órás munkaviszonyról szól. Viszont a munkám kezdete óta 12 órás munkarendben dolgozom. Egy ideig azzal biztattak, hogy csak pár hónapról van szó, és utána változások lesznek, de mostanra kiderült, hogy nem lesz belőle semmi. Én előtte közmunkás voltam, igaz, jóval kevesebb fizetésért, de mivel egészségi okokból és pszichésen is megvisel a 12 órás munkarend, ezért megfelelt számomra az a munka is. Van-e értelme munkaügyi bírósághoz fordulni, van esélyem valamit elérni?
Részlet a válaszából: […] ...munkanapokra egyenlőtlenül is beosztható [Mt. 97. § (3) bek.]. Ebben az esetben például a munkaidőkeret átlagában kell megfelelni a napi munkaidőre vonatkozó követelményeknek.A munkaidő és a munkaidő beosztása eltérő fogalmak, ezért lehetőség van arra, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. augusztus 8.
1
2
3
4