Rendkívüli munkavégzés díjazása és szabadidő biztosítása

Kérdés: Az Mt. 147. §-ának (2) bekezdése alapján a munkaidő-beosztás szerinti napi munkaidőt meghaladóan, illetve a munkaidőkereten felül végzett munka esetén adandó pótlék helyett a munkáltató előírhatja, hogy szabadidő jár. Egyik munkavállalónk úgy gondolja, hogy a rendkívüli munka ellenértéke a rendes munkabérből, azaz a havi személyi alapbér alapján megállapítható túlóraalapból, valamint az 50%-os vagy 100%-os pótlékból, vagy az ezek helyett adható szabadidőből áll. Ennek következtében – szerinte –, ha a munkáltató úgy dönt, hogy a pótlék helyett szabadidőt biztosít a munkavállaló számára, ettől függetlenül a rendkívüli munkavégzés időtartamára, valamint a szabadidő időtartamára is ki kell fizetnie a munkáltatónak a kiszámított órák alapján az alapot. Tehát ha például 2 órát dolgozott rendkívüli munkavégzéssel a munkavállaló, és ezért 2 óra szabadidőt kapott, akkor – a munkavállalónk szerint – a bérszámfejtéskor azt kell látnia a munkabérjegyzéken, hogy 2 órára eső személyi alapbérrel többet számfejtettünk neki. Szerintünk azonban ez az okfejtés hibás, mert a szabadidő az óraszámra jár, és nem úgy kell tekinteni, hogy csak a pótlékot váltja meg a munkáltató. Kérem, segítsenek eldönteni, igaza van-e a munkavállalónak?
Részlet a válaszából: […] ...munkavégzés esetén a munkavállalót rendesmunkabérén felül ellenérték illeti meg [Mt. 147. § (1) bek.]. Amunkaidő-beosztás szerinti napi munka­időt meghaladóan, illetve amunkaidőkereten felül végzett munka esetén a pótlék mértéke ötven százalék. Ezesetben a.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. július 2.

Bérpótlékok hétvégi munkavégzésért

Kérdés: Három műszakban dolgozunk (kohászatban), heti váltással. Pénteken tudom meg, hogy hétvégén dolgoznom kell-e; ez azt jelenti, hogy szombaton délután 14-22-ig tart a munkaidőm, majd vasárnap vissza kell váltanom a következő hétre, 06-14-ig tartó beosztásba. Pénteken, ha éjszakás vagyok, akkor 22 órától dolgozom, és ki vagyok írva hétvégén túlórára, vagyis szombaton 22-06-ig, vasárnap 14-22-ig. Ez a beosztás néha 40-50 napig is tart; volt rá eset, hogy ennél is többet dolgoztam egyfolytában, pihenés nélkül. Kérdésem, ha szombaton éjszakára megyek 600 Ft-os órabérrel, milyen pótlék jár utána, és mennyit kellene nettóban kapnom? Főnökünk szerint nem jár a hétvégi túlórára éjszakai és délutáni pótlék.
Részlet a válaszából: […] ...Rendkívüli munkavégzés esetén a munkavállalót rendesmunkabérén felül további ellenérték illeti meg. A munkaidő-beosztás szerintinapi munkaidőt meghaladóan, illetve a munkaidőkereten felül végzett munkaesetén a pótlék mértéke ötven százalék. A munkáltató.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. április 10.

Vasárnapi munkavégzés esetén járó bérpótlékok

Kérdés: A munkavállalóink – beosztásuktól függően – vasárnap is végeznek munkát. Előfordul, hogy rendes munkaidőben, de néha az is, hogy a pihenőnapjukon kell bejönniük. Több munkavállalónk kifogásolta, hogy a vasárnapi munkavégzés után, amennyiben az rendkívüli munkavégzés keretében történik, miért nem a vasárnapi pótlékkal emelt összeg mellett kapják meg a 100%-os túlórapótlékot. Arra hivatkoztak, hogy a munkavállalót a rendes munkabérén felül illeti meg a rendkívüli munkavégzés ellenértéke. Valóban ki kellene fizetnünk a vasárnapi pótlékot ilyen esetben?
Részlet a válaszából: […] ...munkavégzés esetén a munkavállalót rendesmunkabérén felül ötvenszázalékos bérpótlék illeti meg, ha a munkavégzésre háromvagy ennél több műszakos munkarendben, vagy a heti pihenőnapok összevonásaalapján a munkaidő-beosztása szerint, rendes munkaidőben kerül sor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. május 16.

Bérpótlékalap – ha több pótlék jár egyszerre

Kérdés: Három műszakos munkarendben dolgozom hétfőtől péntekig egy gyógyszergyárban. A munkaszerződés szerint a délutáni műszakra 45%, az éjszakai műszakra 65%, a pihenőnapon végzett munkára 100% bérpótlékot kapok, illetve a szabadságra 15%-ot. Előfordul, hogy szombaton túlóra-lehetőség adódik valamelyik pótlékos műszakban. Az elszámolás ilyenkor a következő: az alapot (8 óra) megduplázva fizetik, a műszakpótlékot csak 8 órára fizetik. Amennyiben eleve "pótlékos" műszakban dolgozom szombaton, miért veszíti el a pótlék a duplázást? Olvastam egy elméletet, hogy a pótlék pótlékozása összeférhetetlen, és úgy vettem ki, nem erre a kérdéskörre vonatkozott. Sajnos nem találtam megfelelő részletezést sem erre e nézetre, sem a három műszakos munkarendben dolgozók túlóra-elszámolására vonatkozóan. Az én józan paraszti eszem azt mondja, ha a szombati napon délután vagy éjszaka túlórázom, akkor az alapbér és a műszakpótlék összegének a kétszerese járna.
Részlet a válaszából: […] ...Amennyiben a végzett rendkívülimunkával egyenlő tartamú szabadidő kiadásában nem született megállapodás, amunkaidő-beosztás szerinti napi munkaidőt meghaladóan, illetve amunkaidőkereten felül végzett munka esetén a pótlék mértéke 50%, míg amunkaidő-beosztás szerinti.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 26.

Rendkívüli munkavégzés ellenértéke

Kérdés: Munkavállalóink túlóráit szabadidővel váltjuk meg úgy, hogy a rendkívüli munka ellenértékeként biztosított szabadidőre bért nem fizetünk részükre. A szakszervezet kifogásolta az eljárásunkat, mert szerinte ebben az esetben díjazás nélkül marad a túlmunka. Kérjük a szerkesztőség állásfoglalását abban a kérdésben, hogy valóban szükséges-e munkabért fizetnünk a túlórák miatt biztosított szabadidőre, valamint hogy jogszerű-e kizárólag szabadidővel megváltani a munkavállalók túlóráit?
Részlet a válaszából: […] ...az említett "csúsztatás",különben a kérdésbeli megoldás csúsztatás az Mt. idézett szabályához képest.A munkaidő-beosztás szerinti napi munkaidőt meghaladóan,illetve a munkaidőkereten felül végzett munka esetén a pótlék mértéke ötvenszázalék. Munkaviszonyra...�r. Ezt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 22.

Munkaszüneti napi munka, más munkakörbe tartozó feladatok

Kérdés: Intézményünk önkormányzati fenntartású közművelődési központ, amely vasárnap nem tart nyitva. 1. A művelődésszervezőket a munkaszüneti napokon, gyermeknapon végzett munkájukért milyen díjazás illeti meg? Ez a rendkívüli munkavégzés kategóriája-e, azaz egynapi illetményük+100 százalékos pótlék jár, vagyis ténylegesen két napra járó illetményt kell fizetnünk? Módosul-e a díjazás, ha vasárnapra esik az ünnepnap, illetve a rendezvény? A munkáltató megállapíthat-e ezekre a napokra átalányt, és az mennyiben térhet el az Mt.-ben leírt díjazás mértékétől? 2. A központnak van egy emlékháza, amelyben egy gyűjteménykezelő dolgozik. Szakmai feladatán túlmenően más, a munkaköri leírásába nem tartozó feladatokat is ellát. A munkakörébe nem tartozó feladatokra (karbantartás, takarítás fűnyírás stb.) megállapítható-e díjazás? Ha igen, annak mi az alapja, a munkáltató megállapíthat-e erre átalányt, pótlékot?
Részlet a válaszából: […] ...a munkáltató működésirendjéhez kell, hogy igazodjon. Ha nem általános munkarend szerinti működésről(hétfőtől péntekig napi 8 óra munkavégzés, szombat-vasárnap pihenőnap) van szó,akkor a munkáltató az adott időszak alatt ledolgozandó munkaórák számát...1...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. január 12.

Rendkívüli munkavégzés vagy jelenlét

Kérdés: A titkárnő naponta vezeti az érkező és távozó munkavállalók munkaidejének nyilvántartását az erre rendszeresített jelenléti íven. Mostanában gyakorlattá vált, hogy néhányan napi 2-3 órával tovább bent maradnak, és a hónap végén jelzik bérpótlékigényüket, hivatkozva a jelenléti ívre. Kételkedem, hogy valóban munkavégzés céljából maradnak-e a munkahelyen az alkalmazottaim, és nem csak a pluszjövedelem motiválja-e őket. Mit tegyek, fizessek?
Részlet a válaszából: […] ...alapján rendkívülimunkavégzésnek minősül a munkaidő-beosztástól eltérő munkavégzés, így például amunkaidő-beosztás szerinti napi 8 óra munkaidő után teljesített munka. A rendkívülimunkavégzést a munkáltató rendelheti el, méghozzá utasítással, és...Az Mt. 126...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. október 13.
1
2