Kilépés az önkormányzati társulásból – a következmények

Kérdés: Önkormányzati társulás által fenntartott szociális intézmény vagyunk. A szociális tevékenységek ellátására létrehozott társulásból az egyik önkormányzat kilép, ami az intézményünkben dolgozó négy közalkalmazottat is érinti. A szociális intézmény tovább fog működni három önkormányzat részvételével, a működési engedély módosítása részünkről már folyamatban van. Annak ellenére, hogy a társulást elhagyó önkormányzat már májusban bejelentette kiválását, a településén dolgozó kollégák sorsáról azonban továbbra sincs információnk. Nem tudjuk azt sem, hogy mit szeretne az érintett önkormányzat: a kollégák alkalmazásban maradnak-e az új fenntartóval, milyen formában oldaná meg a törvény által előírt kötelező feladatait, illetve ők intézik-e egyáltalán a működési engedélyüket. Mi lehet ebben az esetben a 2021. július 31. napjával bekövetkező változás megfelelő jogi rendezése: szükséges-e a részünkről a jogviszonyok megszüntetése, és ha igen, ennek mi lehet a módja akkor, ha még nem tudjuk, hogy az érintett négy kollégát ki veszi át? Hogyan kell rendezni a ki nem adott szabadságokat? A kiválás folyamatában mi a helyes eljárás, hogy kollégáim érdekei ne sérüljenek: újra pályázniuk kell az álláshelyekre? Jár-e számukra végkielégítés, és ha igen, kinek kell azt megfizetni? Bizonytalanság van közöttük, hiszen ez idáig a kilépő település nem jelzett feléjük munkaviszonyuk folyamatosságával vagy esetleges megszűnésével kapcsolatosan.
Részlet a válaszából: […] ...kötelezettséggel, a közalkalmazotti jogviszony automatikusan megszűnik, és a megszűnését követő nappal az új munkáltatóval munkaviszony létesül [Kjt. 25/A. § (7) bek.]. Ebben az esetben az átadó munkáltató (azaz Önök) és az átvevő munkáltató legkésőbb....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 12.

Határozott idejű közalkalmazotti kinevezések – ha egymást követik

Kérdés: Tudomásunk szerint korábban volt egy olyan szabály, hogy ha egy határozott idejű közalkalmazotti kinevezés ugyanabban az intézményben legalább két alkalommal megszakítás nélkül meghosszabbításra kerül, akkor a harmadik kinevezés a törvény erejénél fogva határozatlan idejűvé válik. Valóban létezett-e ilyen – a közalkalmazottak javára szóló – rendelkezés, és ha igen, akkor pontosan miként szólt, és mikor veszítette hatályát, illetve ha az ma is érvényesíthető, akkor vajon alkalmazható úgy, hogy egyes határozott időre kinevezett közalkalmazottakat most határozatlan idejű kinevezés illetne meg?
Részlet a válaszából: […] ...ha a határozott időre történő kinevezés e feltételeknek nem felel meg [Kjt. 21. § (2) bek. és (5) bek.]. Emellett a határozott idejű munkaviszony tartama az öt évet nem haladhatja meg, ideértve a meghosszabbított és az előző határozott időre kötött munkaszerződés......[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. április 20.

Meggondolták – munkaviszony helyett a közalkalmazotti jogviszony megszűnésének lehetősége

Kérdés: Közalkalmazottaink hozzájárultak a Módtv. szerinti, Mt. hatálya alatti tovább-foglalkoztatásukhoz. A nők negyven év szolgálati idővel igénybe vehető, valamint az öregségi nyugdíjhoz szükséges feltételekkel rendelkeznek, eddig azonban nem kívántak vele élni. Mivel 2020. november 1. napjával a munkaviszony mellett "büntetlenül" igényelhetik a nyugdíjazást, a jogviszonyuk megszüntetését 2020. október 31. napjával kérnék. Így végkielégítést kapnának, 2020. november 1. után pedig a nyugdíj folyósítása mellett újra visszajönnének dolgozni. Jár-e így részükre a végkielégítés, mivel ők kérik a jogviszony megszüntetését? Módosíthatják-e a hozzájáruló nyilatkozatot, és ennek megfelelően a törvény erejénél fogva szűnik meg a jogviszony, amely alapján jár-e részükre a végkielégítés? Mivel hozzájárultak a továbbfoglalkoztatáshoz, ez esetben nekik kell indítványozni a jogviszony megszüntetését felmentéssel vagy közös megegyezéssel? Melyen ellátásra lehetnek így jogosultak (felmentési idő, végkielégítés)?
Részlet a válaszából: […] ...nem jár.Megjegyzendő, elviekben nincs kizárva, hogy azokkal a volt közalkalmazottakkal, akik részére öregségi nyugdíjat folyósítanak, munkaviszony létesítésére kerüljön sor október 31-ét követően.(Kéziratzárás: 2020. 10. 26...á. A Kjt. 37. §-a (2) bekezdésének...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 3.

Jogviszonyváltás – a fogászati alapellátásban

Kérdés: Településünkön az önkormányzatunknál közalkalmazotti jogviszonyban foglalkoztatott fogorvossal és fogászati asszisztenssel láttuk el a fogászati alapellátást. A fogorvosunk jogviszonya nyugdíjba vonulása okán felmentését követően 2019. augusztus 6. napjával megszűnt. A fogászati asszisztensünk maradt. A továbbiakban nem szeretnénk közalkalmazott fogorvost alkalmazni, hanem vállalkozás által biztosítanánk a fogászat további működését. Jelenleg a helyettesítést is vállalkozás látja el, akikkel 2020. február 29-ig van szerződésünk. Az asszisztens az eredeti helyén foglalkoztatva van. A 313/2011. Korm. rendelet 13/A. §-a értelmében, ha a közalkalmazotti jogviszonyban álló háziorvos közalkalmazotti jogviszonya megszűnik, a praxisjog elidegenítésére a jogviszony megszűnését követő hat hónap alatt van lehetőség. Tehát a volt fogorvosunk még 2020. február elejéig értékesítheti, ha tudja, a praxisjogát. Az asszisztensünk foglalkoztatása február végéig biztosított. A jelenleg helyettesítő vállalkozó esetleg átvenné a fogászati asszisztenst alkalmazásba a saját vállalkozásába március 1-jétől. Hogyan adható át a közalkalmazott továbbfoglalkoztatásra? Hisz nem szűnik meg a munkáltató, mert az önkormányzat továbbra is létezik, csak más formában szeretné ellátni a feladatot. A Kjt. 25. §-a (1) bekezdésének d) pontja és a 25/A. §-a ebben a helyzetben alkalmazandó-e? Ha elfogadja, és a másik munkáltatónál történő további foglalkoztatásához hozzájárul, akkor az átadás időpontját megelőző nappal megszűnik a közalkalmazotti jogviszonya, azt követő naptól pedig alkalmazza az átvevő munkáltató. Ez esetben, ha jól gondoljuk, nem jár részére végkielégítés a Kjt. 37. §-a (2) bekezdésének c) pontja alapján. Amennyiben nem fogadja el a továbbfoglalkoztatást, akkor az átadás napját megelőző nappal vagy az átadás tervezett napjával szűnik meg a közalkalmazotti jogviszonya? Ez utóbbi esetben a végkielégítés összegének felére válik jogosulttá a Kjt. 37. §-ának (9) bekezdése alapján – a felsorolt kivételektől eltekintve?
Részlet a válaszából: […] ...történő további foglalkoztatásához hozzájárul. Ez a tény értelemszerűen nem zárja ki, hogy még ugyanezen napon keletkezzék egy új munkaviszony is.Ha az asszisztens hozzájárul a további foglalkoztatásához, a vállalkozó köteles munkaszerződést kötni vele. Valóban...rul...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 25.

Munkáltatói jogállásváltozás – közalkalmazottiból munkajogviszonyba

Kérdés: 2013 óta dolgozom közalkalmazottként, két évig voltam otthon gyermek gondozása céljából kapott fizetés nélküli szabadságon. Most egy másik munkáltató át akar venni, viszont ez magáncég, gondolom, a közalkalmazotti jogviszonyom megszűnik. Ha nem fogadom el a feltételeket, jár-e számomra végkielégítés, felmentési idő és esetleg más juttatás?
Részlet a válaszából: […] ...sem felmondási idő nem illeti meg, hiszen annak ellenére, hogy a közalkalmazotti jogviszonya megszűnik, rögtön keletkezik egy új munkaviszony is. Az átvevő munkáltatóval létesített munkaviszonyra a Kjt. számos garanciális szabályt ír elő. Így például az átadó.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 14.

Határozott idejű munkaviszony átalakulása

Kérdés: Nem találtam előírást arra az új Mt.-ben, hogy hányszor lehet határozott idejű munkaszerződést kötni ugyanazzal a munkavállalóval. Jól gondolom, hogy ezt a törvény valóban nem fogja korlátozni? A most hatályos törvény úgy rendelkezik, hogy automatikusan határozatlan idejűvé alakul a határozott idejű munkaviszony, ha jogellenesen kötöttek határozott időre szerződést a felek. Erre sem találtam szabályt az új Mt.-ben. Ezek szerint a jövőben nem kell attól tartanunk, hogy a munkavállaló kérelmére a bíróság határozatlan idejűvé minősít egy határozott idejű szerződést?
Részlet a válaszából: […] ...törvény valóban nem ad konkrét mértéket arra, hogy hányszor lehet azonosfelek között meghosszabbítani a határozott idejű munkaviszonyt, vagy ismételtenhatározott időt kikötni. Ennek jogszerűsége mindig az eset összes körülményeinekismeretében ítélhető meg. Az új Mt......[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. június 11.

Határozott idejű munkaszerződések meghosszabbítása

Kérdés: Egy kft. munkavállalóival határozott idejű munkaszerződést köt egy évre. Ezeket évente újra megköti, "meghosszabbítja". A határozott idejű munkaszerződés lejártakor a dolgozónak ki kell-e adni a "kilépős" lapokat? Meddig "hosszabbíthatók" így a munkaszerződések? Milyen munkajogi következményei vannak ezen esetnek?
Részlet a válaszából: […] ...munkaviszony – eltérő megállapodás hiányában -határozatlan időtartamra jön létre. A határozott idejű munkaviszony időtartamátnaptárilag vagy más alkalmas módon kell meghatározni. Ha a felek a munkaviszonyidőtartamát nem naptárilag határozták meg, a munkáltató köteles.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. március 16.